A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bukoid. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bukoid. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 17., hétfő

Volt egy választás - vesztesek és nyertesek ( - csak gratulálni lehet)

 Sorsdöntő választás volt a mostani. Nem csak Bukodi polgármestert, hanem a Fideszt is elutasította helyi választók többsége.

Hiába adtak bele a kormánypártiak mindent és még többet Ócsán a polgármesterhez köthető körök, népesen szólva jól kipicsázták őket.  

Bukodi és csapat leszerepelt - a Fidesznek is annyi Ócsán

Az eddig uralkodó pártpolitikai haszonélvezőket Bukodival az élén többségében elutasították a szavazók. 

Kilenc induló fideszes jelöltből csak kettőt választott az ócsai.  Bukodi polgármester és eddigi alfele Mné Murár Emilia sem kellett senkinek. Alulmaradtak a BÉKE követeivel szemközt.  Bukodit és Mné Murár Emit csak kompenzációs listán tudták visszahelyezni (becsempészni) a testületbe. Bukodi legnagyobb támogatottja, Kardos Zoltán ismét kiesett, és remélhetőleg soha többet nem tér vissza nem tűnik elő Ócsa közéletében. A többekről pedig szó se essék.

 Az eddigi városvezetésnek annyi.

A nagy nyertes Ócsa. Mégpedig azzal, hogy a BÉKE polgármester-jelöltje simán verte buksit, továbbá a jelöltjeinek többsége simán megelőzte a rivális Fidesz indulóit.  Egyedül Valóczki Melinda maradt alul 25 szavazattal a Bukodi adta jelölttel szemben csupán azért, mert adott választókerületben függetlenként induló Keindl Zoltán nem vitt volna el 77 voksot.  Keindl ismeretlenül, de a BÉKE ellen fellépő, gáncsoskodó jelöltként írta be magát Ócsa választási történéseibe. Úgy, mint az, aki a képes volt közbeavatkozásával hozzásegíteni egy olyan jelöltet a bejutáshoz, aki eddig semmit nem mutatott fel a Tiktokon elérhető dolgain kívül. 

Bukodi jelöltje - mit is várhattunk tőle
 Ennél azért messze jobb és többet ér(t) Valóczki Melinda, aki éveken át küzdött kezdő képviselőként. Gudmon (goodychris) Krisztián ehhez képest csak a hülyeséget nyomta. Most Keindl (f)eltűnésével sikerült ismét egy rosszabbat a város nyakába varrni. 

Mindezek ellenére a BÉKE 6 fővel sikerrel szorította vissza a Fidesz Bukodival vezetett csapatát.  Ez a hat ember olyat vert rájuk, hogy ebbe Pánczél is belemerengett.  

A BÉKE csapata - zongorázni lehet(ne) a különbséget
Ócsán annyira megcsömörlöttek a Fidesztől, hogy a függetlenek közül is többen bejutottak.

 Azóta is csak szédeleg és képtelen Ócsán a nyilvánosság elé állni és gratulálni a győzteseknek. (Szűcs Lajos jelleméről, a választások során betöltött szerepéről, munkásságáról szót ne ejtsünk. Tőle ne is várjunk mást, mint azt, amit a férgesétől.) 

Alsónémedin nagy az elutasítottsága a Fidesznek - ott sietett kegyesen gratulálni Pánczél

Pánczél Alsónémedin, Apajon és másutt is gratulált már a győztesnek Ócsát illetően vagy kivár még,. vagy szégyenkezik bejelentkezni az újonnan választott új polgármesternek. 

Öt településből négy nem fideszes, mégis köszönik, jól el vannak - Pánczél mindegyiknek gratulál

A győztes beiktatásig csak ideér Karcsi, elvégre magára is vethet a "haver" Bukodi (és Szűcs) okán.

 *

2024. június 16., vasárnap

Ezért is ellenzik a nagyfeszültségű távvezetékeket - halálos végkifejlett a földeken ( - Bukodiéknak nem számít)

 Mióta egyre másra épültek ki országszerte a nagyfeszültségű távvezetékek, amik nem csak a szükséges energiát hordozzák, hanem a halált is osztják, nagyon más úton kezdtünk gondolkodni.

Ne legyünk madarak

Évtizedek óta írtja a természetet a nagy-, és középfeszültségű hálózat országot keresztül-kasul átszelő hálózata. 

Itt nem csak az értékes madarakról, az így elpusztított sasokról, sólymokról, vagy nagyobb testű madarakról, gólyákról, kócsagokról szólva teszünk említést, hanem arról a hozzáállásról, mely annyira engedékeny, hogy minden gátlás nélkül szabad utat engedjen a távfeszültségnek. Annak az elektromos hálózatnak, amit légvezetékeken zabolátlanul húzhatnak át mások földjén védtelenül.  Védtelenül az ember, az állatvilág, vagyis a természettel szemben.  

Tudom, hogy szükség van energiára és energiaforrásra, hogy az elektromosság századunkban nagyobb szerepet tölt be, mint korábban, azonban az mégis csak megengedhetetlen,  hogy a szolgáltatók amolyan hatalmi előnyt élvezzenek az élettel szemközt, hogy a távvezetékeiket ott és úgy húzhassák keresztül, hogy azzal a természetes létet veszélyeztessék. 

Ráckeve saját halottjának nyílvánította

 Idáig is számos felháborodást okozott az így elpusztult, (elpusztított)  védtelen állat tömkelege, amit a hálózat védetlensége idézett elő.  Persze a szolgáltatót senki nem vonta felelősségre, hiába is van eszmei értéke minden egyes elesett madárnak.  Ez csak arra vonatkozik, aki légfegyverrel lelövi, befogja, vagy más mód pusztítja.  A hálózati szolgáltatót még egyetlen tetemért nem kötelezte fizetésre a hatóság. Ezért nem is foglalkoznak az egésszel és hagyják a természet pusztulását, amit a maguk építette elektromos vezetékezéssel, az oszlopállításokkal okoznak.  

Ismert a tiltakozás Ócsán, amit a Fidesz adta Bukodi polgármestersége alatt történt magasfeszültségű vezetéképítés váltott ki a gazdák köreiben.  

Vojnits és Molnár összejátszott

Ócsa akkori fideszes többségű városvezetése Bukodi polgármester és Molnár Csaba jegyző együttállásának köszönhetően ráerőltette a városra a távvezetéket, aminek semmi keresnivalója nem lenne a várost övező földeken. Az sem meglepő, hogy ehhez Vojnits Csaba Ferenc főépítész előterjesztőként a nevét adta. 

Végül, hogy ebből semmi haszna a városnak, nyilvánvaló, hiszen nem Ócsa betáplálását szolgálja. Az, hogy lett volna és valójában van is egy alternatív útvonal az áramfogadó célállomáshoz, vitathatatlan. Tehát a művelés alatt álló gazdasági területeken a termőföldeken való keresztülhúzás egy aránytalan rossz megoldás, ami egyetlen itt élő, itt dolgozó ember célját nem szolgálta. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiwhXJjVy4ZbUSfPrqopD7YuVERY6I7XLW48NwSQGL_Co6VrULxUX5n44k3N5f8duMRagbu2x6Tzo49hUY4DWaBUTofsimen_RMCoE4sMt1lzgBBbCeN_Xu5rFCqyQwkvRoqjvPql8x_ME/s850/PKPH+k%25C3%25B6zl..png
Bukodi kijátszotta, kiszolgálta Ócsát

 

Ezt fejezték ki a petíciót benyújtók, a tiltakozó lakosok és gazdák együttesen akkor, amikor Bukodi polgármester a jegyzővel karöltve és felvértezve szembehelyezkedett a panaszosokkal és nem csak elvi engedélyt, hanem hozzájárulást is adott az észszerűtlenen beruházás vállalkozó általi nyomvonalának. 

Az, hogy most ebbe, vagy másba bukott bele a Fidesz arrogáns autoriter polgármestere, tök mindegy, mert a hozadéka, ebben is itt marad.

 

 

És hogy mennyire igaza volt a tiltakozóknak és mennyire gátlástalan, nemtörődöm aljas mód járt el Ócsa adott városvezetése, azt egy minapi halálos eset igazolja. 

 Az egész pikantériája, hogy mindez egy fideszes önkormányzati képviselővel történt meg, aki abszolút vétlen volt a helyi eseményeket illetően.  A kapcsolódást az ócsai Fidesz engedményezte eljárás, és a földekre telepített hálózati feszültség párosítja. 

Történt mindez Ráckevén,  annak a Pánczél Károly ogy.képviselőnek kedvenc városi környezetében, aki Ócsát is képviselni hivatott a Parlamentben.  Az eset maga egy véletlen munkabaleset, ami kizárólag azért jöhetett létre, mert valaki valamikor engedélyezte a magasfeszültség légvezetékes áthúzását a termők felett.

Az ügy körülményei még nem tisztázottak, de annyi biztos, hogy legalább két ártatlan ember (munkás) életét követelte a szigeteletlen vezetékes átívelés, amit a termőföld felett engedélyezett valaki.  

Számunkra (nekünk) az ember az első - nem akarunk Ócsán hasonlót

Az egyik elhunyt

Bécsi Balázs fideszes önkormányzati képviselő volt az a gazda, akit pénteken munkatársaival együtt megrázott az áram Ráckevén – közölte az RTL Híradó. A város Facebook-oldalán már péntek este hírt adtak haláláról.

A baleset körülményeiről a helyszínen annyit sikerült megtudniuk, hogy a két férfi péntek reggel meggyszedő géppel dolgozott a város szélén lévő gyümölcsösben, mikor a gép, vagy egy ág beakadt a fent futó magasfeszültségű vezetékbe.

A gazda (képviselő) a gép hátulján állt, és a csatorna információi szerint azonnal meghalt. A traktort vezető munkatársát akkor rázta agyon az áram, mikor ki akart szállni a járműből, hogy megnézze, mi történt.

A polgármester azt mondta, nagyon megrendült, ezért nem akart nyilatkozni. Annyit kamerán kívül elmondott, hogy egy a véleményéért kiálló, határozott fiatalembert veszítettek el, és város saját halottjának tekinti.

https://kekvillogo.hu/wp-content/uploads/2024/06/rackeve-meggyes-baleset2-bpk.jpg
Egész Ráckeve gyászolja azt a két családapát, akiket halálos áramütés ért a gyümölcsösben. Két életveszélyben lévő nőért imádkoznak a helyiek - két csodálatos ember és családapa ment el ( - a távvezeték lobbi ezt hozta)

A rendőrség szerint a baleset körülményei még nem tisztázottak, és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indítottak nyomozást.

Nem tudni, hogy most Bukodi hallván mindezt mennyire megrendült, vagy Molnár nyikhaj Csaba jegyző mennyire veszi szívére, ahogy azt sem, hogy Vojnits Csaba városi főépítészként miként vállal majd felelősséget, de az máris biztos, hogy az ócsai tiltakozóknak igazuk volt.   

Ócsa önkormányzatának hozzájárulása nyomán megjelentek a földeken a hálózatépítők - tönkretéve a gazdálkodók munkáját

A távfeszültség, legyen az magas-, vagy középfeszültséggel terhelt, nem a földekre való. Főleg nem ott, ahol van egy párhuzamos jobb megközelíthetőségű útvonal ami se nem magánterület, se nem munkaterület, se nem egy művelési ágazatban érintett termőföld.   

Ócsán átvágva - Bukodi és hűbéreseinek kártékony városvezetését nem feledhetjük (- magasfeszültség a földeken)

Megengedhetetlen, hogy önkormányzati segédlettel egy magánvállalkozás nyomán a hálózatépítő munkások mások földjét tönkretéve úgy mászkáljanak át a birtokon, hogy annak kártékony nyomát az ebből élők hátán hagyják.  

Sokak szerint a másoknak engedményező városnézést kellett volna a hátrahagyott gödörbe állítani - palimadarak lettünk

Megbocsájthatatlan - ezt sem feledjük
 Molnár Csaba jegyző, Bukodi Károly polgármester, de még Vojnits Csaba sem venné szívesen, ha a kertjén a zöldet kitaposva hagynánk mély nyomot a birtokon.  Miként engedhetik meg ezt maguk által másoknak és engedélyezhetik számukra mindezt akkor, amikor az önkormányzati területen fekvő út menti nyomvonal kijelöléséhez nem járultak hozzá!?!  

A ráckevei eset jól igazolja, hogy a termőföld felett nem lehet elég magas az átvezetés. Továbbá, hogy nem lehet ma már szigeteletlen felsővezetékeket húzgálni lehelyezett póznák, távtartók közt mindenen át.  

Ócsán vagy 90 gazdálkodó életét befolyásolja negatívan és részint teszi tönkre a városvezetés viszonyulása. 

Bukodi és bandája minderre képes volt úgy, hogy a helyiek, a termelésben, a gazdálkodásban érdekeltek figyelmét, a természetvédelmet nagy ívben semmibe vette. 

Ócsa Város Önkormányzat Polqármesteri Hivatal (2364 Ócsa, Bajcsy-Zs. u. 2.) 2020.09.03.-án kelt 11/7246-8/2020 iktatószámú (előzetes) szakhatósági állásfoglalás rendelkező része alapján: ... HÉSZ előírásai betartásának feltételével megadom.    Bukodi nyomán az elvi engedélyt a képviselő-testület megkerülésével a jegyző adta ki. (Bírtok-védelem helyett.)

Nem csak a galambok, a rétisasok, a gémek, vagy más állatokért hullanak a könnyeink ilyenkor. Az embertelenség az, ami mindezt előidézi. Az, ami kiszolgáltatja a másikat annak, aminek nem kéne. 

A termőföldeken az oszlopállítással olyan mély sebeket okoztak, mely műholdról is látható - tönkretették
Ráckeve példája remélem rádöbbenti Pánczél Karcsit, Bukodit és Molnárt is, hogy mit tett és engedett meg valójában a népe ellenében fideszesként, emberként vagy a nép álságos képviselőjeként. 

Ez az írás erről szól és erre született.  (Mert nekik Ócsa az életük, míg ezeknek csak a politikai, jövőbeni megélhetés számít, a város az itt élő pedig szart sem ér. Ne legyünk már madarak.)

Az elhunytaknak, hozzátartozóinak őszinte sajnálatára és megértő részvétnyilvánításunk jeléül. 

*

2024. május 31., péntek

Kongott az ürességtől Koltai fellépése alatt Ócsán a szabadidőközpont – másutt erre teltház volt ( - revans)

Ócsa mostani fura ura, a polgármesterként elhíresült Bukodi Károly, aki legszívesebben száműzte volna Koltai Róbert színművészt a városból, azt nyilatkozta politikai kampányrendezvényén az Egressy Gábor Szabadidőközpont, hogy nem áll módjában kitiltani a meghívottat.

Mint ismert korábban felkérték a művészt, az önkormányzati szervezésű pedagógusi napi rendezvényre a művelődési házba, ahol Bukodi Károly (Fidesz) polgármester színpadias keretek közt előadja a tanárok iránti tiszteletét, aminek során köszönetet mond az egész éves munkájukért. Erre az eseményre kérték fel Koltai Róbertet szereplőként, amit a polgármester nyomán  visszamondtak.

A költségvetési összegből szervezett műsor nemkívánatos alakja lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, filmrendező, érdemesművész, Jászai Mari-díjas magyar színművész.  Bukodi őt utasította vissza.

Koltai nagy népszerűségnek örvend. Művészetét, tehetségét rengetegen szeretik, emberi mivoltát tisztelik.

Bukodinak azonban nem szimpatizált a komikus művész lelkülete, és valahogy nem passzolt elképzeléseivel. Netán hitvallása, vagy éppenséggel a produkció csaphatta ki a biztosítékot a focit kedvelő, egykori bolyais diáknál amiért visszautasította azt.  Mégsem tudni pontosan miért került lemondásra a korábban jelzett, (egyeztetett) szereplés, mert a részleteket sem Pataki Zita a szabadidőközpont vezetője, sem a polgármester nem tárta fel.  Bukodi mellébeszél, és semmitmondóan csupán rossz kommunikációt említ.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhzPpWVeqwnDpL3mTIFPHlz85AFFaihkZDFw5lLBpzpoh6Q696Jb4zbkz1Aj5O5cZv6-tqQ1ILY6hTLtbKsrSipWzSeFpnuQTD2l649XtajgZYU24K3wHTPf6I1OoWxjJonTY8Cj2GjvH9CckuNTWB5_luVo7GSx-nY3xRXsbwEwYPFycAWkwmW0zMm7MI/s578/Koltai%20tiltva.png

Ezt a megmagyarázatlan negatív hozzáállást, az elutasítottságát nem értette Kolta Róbert, amikor kifakadt közösségi oldalán.

Az egésszel leginkább az volt a gond, hogy a művészt nem a célközönség és nem is a helyiek utasították el, hanem a polgármester nem kívánta látni. Elvégre Bukodi Károly polgármesterre hivatkozva mondták le a fellépést.

Sajtóvisszhangok után a fideszes polgármester azt mondja, hogy félreértés történt. Rosszul lett „lekommunikálva” az esemény. Szavahihetőségét csupán a folyamat és annak története nem igazolja vissza. 

Ha ugyanis rossz kommunikáció okozta félreértés lett volna a dolog, akkor bocsánatkéréssel és egyeztetéssel orvosolható lett volna a seb, amit Bukodi a feleken és így magán is megejtett.

Azonban nem ezt tette, hanem mellébeszélésbe kezdett.  

Erre jött aztán a pofon azzal, hogy a helyi reformátusokhoz köthető alternatív csoportosulás, az Öregfalu Kulturális Közössége amolyan „kárpótlásként” meghívta az érdemes művészt, aki a felkérést ismét elfogadva, azt jó szívvel vállalva felajánlotta (mármint a műsorát) Ócsa lakosságának. Díjtétel nélkül. 


 A meghirdetett ingyenes eseményre a Kálvin-ház (Ady Endre u.) adott helyt, amire órák alatt elfogyott az összes betölthető nézőhely.

A helyszín adta szűkös lehetőség okán regisztrálni kellett. A fellépés díjmentessége és a közönség számára adott ingyenes lehetőség hamar betöltötte a házat.

Többen fizettek volna a lehetőségért, csakhogy bejussanak és részesei lehessenek az eseménynek.

A nagy érdeklődés ellenére, és a szűkös keretekkel rendelkező helyszínre való tekintettel azonban Bukodi Károly polgármester és az ominózus eset színigazgatójaként érintett Paksi Zita felajánlhatta volna a város szabadidőközpontját, mivel ebben az időben nem volt program az Egressy nagytermében, az éppen kihasználatlanul és üresen kongott, miközben másutt nem fértek be az emberek.

Mégsem tették meg ez a felajánlást. Hagyták a rendezvényt ott megtartani és az embereket kizárni a programból.

Ezen a napon, adott időben az Egressyben csak Hajdúné Papp Katalin ötye-klubjának tagjai voltak az emeleten. A színházterem néma csendben, üresen állt. holott szolgálhatta volna Ócsa lakosságát is. Legalább egyszer igazán megtöltve azt. Természetesen ezen a napon és erre az alkalomra, a művész fellépéséhez illően; - akár ingyen.

 Ócsa választás előtt áll. Ezzel a regnáló polgármester sokat nyerhetett volna. Azonban elutasítása a saját elutasítottságát hozta előtérbe. Bukodi amúgy sem népszerű. Az elmúlt évtizedben rendesen felégette magát. Egyre inkább saját elképzeléseit erőltetve igyekezett a maga jobblétét megteremteni, mintsem a várost, annak lakóközösségét segítette volna ehhez.

 Bukodi és Paksi ezzel a húzással visszaigazolta Koltai Róbert szavait, mely szerint nemkívánatos személy a fideszes vezetésű polgármester irányította önkormányzati intézményben. Vagyis, ahogy rajtuk múlt, úgy maradhatott volna távol is, hiszen visszautasították és ez nem tévedésből történt.

A tegnapi eset után nincs miről beszélni. 


 Bukodinak és Paksinak sem kell magyarázkodni, mivel a tetteik kifejezőbbek a szavaknál.

Bukodiék a város lakosságának nagy részét károsították meg Koltai elutasításával és az Egressy színpadának megvonásával. A polgármester kicsinyes viselkedése, netán bosszúja nem tudható hova nyúlik vissza, de a választópolgárok többségének értékítélete nyomán ez is mérhetővé válik rövidesen.

Ócsa város jelenlegi vezetése nem érdemel többet, - jelképesen több szavazót, - mint azt a kiüresedett központosított nézőteret, ami ott hagytak magába-zártan a Bajcsy közepén.

Buksiék sem érdemelnek többet ennél az ürességnél.

A Városházával szemközt, a Bajcsy túloldalán, a Dr. Békési Panyik Andor utca és környéke megteltek élettel.

Emberek tucatjai érkeztek gyalogosan, gépjárművel boldogan Koltai önálló estjére.

A környék megtelt, ahogy a Kálvin-ház is. Aki befért és helyhez jutott, az mind jól érezte magát.

Vétek lett volna kihagyni.

Aki lemaradt erről az eseményről, az csak sajnálhatja. Bukodi ezt nem érti. Tőle csak ennyire (a lemondásra) futotta. Köszönhetjük ezt a feledhetetlen estét Bukodinak és sleppnek, aminek átitatott tagja Pataki és a leginkább megfelelni akaró, hajbókoló Szné Süveges Ági. 

A művészi meghívást és a fellépést pedig igazán köszönjük a szervezőknek, és kiemelten Koltai Róbertnek,  aki számára mindez legalább annyira fontos volt, mint nekünk.

Köszönjük azt a kárpótlást, amit a Fidesz adta polgármesteri tiltás ellenére megkaptunk.

 Bukodi: "Ami van, az nincs".   

Márpedig Koltai (est is) van.  (Bukodi cenzúrája ellenére.)

Ócsa pedig Bukod nélkül is él, létezik.

Ócsa közössége nem felejt, csupán hálát ad.

*