A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Izrael. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Izrael. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. október 3., csütörtök

Izrael, vagy Amerika robbantja ki az újabb világháborút

 Izrael legfőbb szövetségese és rászorulója Amerikának. Ugyanakkor az USA segge-lyukaként  követeli és viszi azt a retorikát, amit a szövetségi államok uniója vall magának. Így Izrael is jogot formál arra, hogy más államok, országok területén lépjen fel katonailag, és avatkozzon be azok belügyeibe. 

Izrael Amerika nyomán alkalmazza azt amit megelőzőcsapásként nevesítenek. Ez pedig nem mást jelent, mint azt, hogy valahol, valakire fegyveresen lecsapnak. Amerika így vesz részt a Szíriai konfliktusban a kormányerőkkel szembenálló oldalon.  

Amerika Szíriában olajkutakat foglaltel, amit a mag hasznára szivattyúz ki. Hasonló mód tört ki annak idején mondvacsinált indokokkal az Iraki háború is, mondván Szaddam biológiai fegyverekkel rendelkezik, amiket bevethet. Ebből aztán semmi nem lett igaz, de hamis jogot formáltak a beavatkozásra, a háborúra és az ország megszállására. 

Ma Izrael Szíria területén egy orosz bázist támadt.  A légicsapás vélhető oka az, hogy az orosz bázison szállt le és rakodott ki az iráni forradalmi gárda (IRGC) egyik szállítógépe, ami a feltevések szerint fegyvereket hozott Szíriába, hogy onnan a Hezbollahnak juttassák el Libanonba. 

https://static.euronews.com/articles/stories/08/76/80/46/1920x1080_cmsv2_80c0fd0b-2dfa-52e7-9a04-b920a23cca2f-8768046.jpg

A Khmeimim támaszpont jogi státuszát az Oroszország és Szíria között 2015 augusztusában aláírt szerződés szabályozza. Izrael, csakúgy, mint az Egyesült Államok, eddig kerülte a szíriai orosz erők és fegyverzetek támadását. Izrael jelenleg Libanont támadja és hadserege már behatolt az országba. 

Ezzel párhuzamosan Amerika nem csak Izraelt, hanem az Ukránokat is támogatja és fegyverekkel látja el. Az amerikai fegyverszállítmányok sorra érkeznek Európa országaiba, amivel az oroszokat támadják. Németországban, Romániában, Lengyelországban már olyan lerakatok vannak, ami egy világháborús fegyverkezéshez elegendő szükségletet biztosít. 

Ezekből a készletekből látják el Ukrajnát fegyverekkel annak a most zajló proxy-háborúnak során, amit Amerika szövetségesei vívnak az oroszokkal szemközt. 

Oroszország ennek ellen még egyetlen esetben sem támadta az amerikai erőket sem Szíriában, sem Európa azon városaiba, ahova az ukránoknak szánt fegyvereket helyezik. Erre a jelen pillanatban Izrael formált jogot amikor az oroszok ellen fordult Szíriában.  

Irán a libanoni hadjárat okán Izraelt rakétázza, és ha most az orosz is visszalő, akkor igen közel állunk ahhoz, hogy világégéssé fajuljon a konfliktus. 

Tarjányi Péter szerint: „Oroszország utolsó utáni jelzést adott.” Az eszkaláció már megtörtént, és Izrael nem akar tűzszünetet, mivel eldöntötték, hogy megvívják a közel-keleti háborút. 

A Gázai övezetben több tízezer civil is elhunyt az elmúlt hónapokban. Tarjányi Péter úgy véli, Izraelt a civilek halála kevésbé érdekli.  

 Izrael és Amerikát soha nem vonták még eljárás alá, nem ítélték el ártatlan emberek halála okán. Amerika továbbra is az egyetlen állam, amely képes voltatomot dobni két békés (háborún kívüli) civilek lakta területre. 

Izrael képes volt a Ciszjordániában élő lakosságot elűzni, kiirtani vagy éppen lemészárolni. Őt nem érdekli a menekülttábor, a kórház, vagy lakóépület. Mindent és mindenkit „ellenséges területen” levőnek titulál és képes az egészet lebombázni, elpusztítani.  Ezt máig következmények nélkül megteheti.  

Közben az amerikai légierő hónapok óta hajt végre műveleteket a jemeni légtérben. Az eddig elveszített drónok értéke már 330 millió dollár felett van.

A jemeni ellenállás a Húszikkal az élén szolidárisak a palesztin néppel ezért minden izraeli és amerikai érdekeltség ellen elkövetnek támadásokat amik a jemeni tengerparthoz közel kerülnek.

Tarjányi szerint: „olyan fajta nagyon-nagyon nagy mérlegelés nincsen. Van egy kockázatanalízis és van egy erősségek, gyengeségek, és mit veszít, mit nyer Izrael”. 

https://img-s-msn-com.akamaized.net/tenant/amp/entityid/AA1qph88.img?w=767&h=432&m=6&x=420&y=114&s=83&d=83

Irán, a törökök azonban mindezt kevésbé nézik jó szemmel. Irán máris közbelépéssel, beavatkozással fenyeget. 

Tarjányi Péter felidézte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter figyelmeztetését: „eljöhet az a pillanat, amikor egyszerűen azaz ország azt mondja, hogy na jó, tényleg bajban vagyunk, akkor odanyúlok a legkegyetlenebb eszközökhöz”. 

Magyarán, ha ti el akartok teljesen söpörni, végső győzelemig megy a harc, akkor innentől kezdve én is. És akkor elpusztulunk mindannyian, ezzel tisztában van a Nyugat is – fejtette ki Tarjányi Péter, aki szerint a nukleáris doktrína változtatása egyfajta beismerés Oroszország oldaláról, hogy nincs minden rendben. Véleménye szerint az utolsó utáni jelzés lehet Oroszország részéről, hogy abban az esetben, ha a Nyugat engedélyt ad a nagy hatótávolságú precíziós fegyverekre, akkor „adott esetben Ukrajna ellen megáll az a fajtajogi lehetőségrendszer, amiben tömegpusztító fegyvert, első lépésben jelesül atomfegyvereket vet be Moszkva.” 

Mind ehhez társul aztán nyíltan a NATO, majd Irán a maga sérelmei által, aztán jönnek sorra a többiek.  Izraelnek annyi, az ukránok feléghetnek, de a világ sem ússza meg ezt csak úgy. 

Márpedig Izrael Amerika segglyukaként képes bevonni másokat és világégést hozni az emberiségre.  

*

2016. május 16., hétfő

Izrael még Jézus keresztelésének a helyét is aláaknázta - robbanásig feszítette a húrt a zsidó állam ( - enyhítés)

Pünkösd fénye rávilágít a zsidók békétlenségére napjainkban. Most azonban talán és végre aknamentesítik Jézus megkeresztelésének színhelyét, amit a zsidók maguk tettek járhatatlanná.

http://www.korkep.sk/wp-content/uploads/2016/05/50596034gettyimages_co_uk-770x470.jpg
Izrael "speciális" páncélozott buldózer “szántja ki” a ’60-as évek végéből származó aknákat.

Keresztelő Szent János több keresztény egyház szerint is azon a helyen keresztelte meg Jézust, ahol az izraeliek a demarkációs vonalat meghúzták. Azonban a terület legnagyobb részét az 1967-es háború óta csak szögesdrót mögül lehetett megtekinteni, mert lezárták,  nehogy a területen át a vélt ellenség Izrael területére lépjen. Az ott lefektetett négyezer akna ma is ott van, robbanásra készen, önélesített formában.

Nemrég azonban Izrael és a Palesztin Állam (Hatóság) megegyezett, hogy a következő két évben felszedik az aknákat Kaszer al Jahudnál, Jézus Jordán parti megkeresztelésének helyénél.

A Jerikótól délkeletre, a Holt-tengertől északra található földterület egy kicsiny részét 2011-ben már aknamentesítették és megnyitották a nagyközönség előtt. A teljes aknamező felszámolása után a remények szerint megnövekszik a keresztény zarándokok száma, évente sok százezren utazhatnak majd a kereszténységnek erre az egyik legszentebb helyére.

A becslések szerint a mintegy fél négyzetkilométeres részen 2600 harckocsielhárító és 1200 gyalogsági aknát fektettek le más csapdákkal és robbanószerkezetekkel.

Izrael azért aknásította el 1976 után a Jordán folyó nyugati partvidékét, hogy megakadályozza tankok és harcosok behatolását Jordániából. Emiatt máig számos aknamező található a jordániai határnál és a Golán-fennsíkon, ahol a szíriai erőket akarták feltartóztatni ezzel a módszerrel.

A Jordániával 1994-ben megkötött béke óta az Izrael és Jordánia közti határon nyugalom honol, és ez lehetővé tette a 2011-es részleges, és a várhatóan két év alatt elkészülő teljes aknamenesítést.
 Forrás: Gettyimages.co.uk
*

2015. december 21., hétfő

Clinton után szabadon: sex scandal - "orális szexre kényszerített" ( - amerikai és izraeli egyezések)


 https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTinUjx9dN92AJHvNHB5aPc1iSRQHBOBRYNAhxhZNpkZBrxRYwZ

Az izraeli kormány második legfontosabb embere lemondott minden közéleti tisztségéről, miután a sajtóban sok egykori munkatársnője állította: szexuálisan zaklatta őket!
 
Vasárnapra már tizenháromra nőtt azoknak a nőknek a száma, akik azt állítják, hogy Szilván Salom molesztálta vagy megpróbálta molesztálni őket közös munkavégzésük idején.

https://images.rapgenius.com/12fbx41xhdcg8djwfauad76mu.550x366x1.jpg
Amerika és Izrael kapcsolatai jók és virágzóak - egymásra utalva
Salomot először tavaly vádolták meg molesztálással. Akkor egy nő egy másfél évtizeddel korábbi szexuális zaklatás miatt tett feljelentést a rendőrségen az akkor még az energia- és vízügyi miniszteri posztot betöltő politikus ellen, de ez az ügy a bejelentés idejére már elévült.

A volt titkárnő feljelentése mégis megakadályozta, hogy Salom államelnöknek jelöltesse magát, noha előzőleg bejelentette, hogy indulni kíván Simon Peresz hivataláért.

Salomot a párt listáján következő Amir Ohana nevű ügyvéd, a Likud első nyíltan homoszexuális politikusa követi a kneszetben parlamenti képviselőként. A belügyminiszteri tárcát egyelőre Benjámin Netanjahu miniszterelnök veszi át, aki a kormányfői feladatok mellett már négy minisztériumot is a kezében tart.

http://tv2.hu/data/files/475/475336.w.jpg
Silvan Shalom, a "szoptatos" izraelita - mára már lemondott a hivataláról ( - szexuális szokásairól azonban nem nyilatkozott)

Silvan Shalom belügyminiszter, aki egyben miniszterelnök-helyettes is volt, képviselői mandátumát is feladta a kínos botrány miatt. Családom teljes mértékben mögöttem áll- közölte a belügyminiszter, aki a jobboldali kormánypárt, a Likud egyik vezetője volt.

  Lewinsky scandal - American political sex scandal
A főnököm orális szexre kényszerített! - állította egyik volt asszisztensnője az izraeli lapokban. Ekkor átszakadt a gát: más nők is arról számoltak be: a nagyhatalmú politikus visszaélt a hatalmával. A Jerusalem Post 11 ilyen nőről tud. Nem friss esetekről van szó. Ezért a rendőrség nem indított nyomozást, de a sajtókampány olyan nyomás alá helyezte a befolyásos belügyminisztert, hogy jobbnak érezte, ha távozik.

Izraelben nem ez az első ilyen eset: Moshe Kacav egykori elnököt hétéves börtönbüntetésre ítélték szexuális zaklatás miatt. Nála keveredtek a régi és az új esetek. A nők egy része még akkor került vele kényszerű kapcsolatba, amikor a turizmusért felelős miniszter volt. A másik részük akkor tett panaszt, amikor Moshe Kacav már államfő volt.

Silvan Shalom belügyminiszter távozása nehéz helyzetbe hozza Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hiszen a késeléses merényletek miatt feszült a hangulat az országban. Ráadásul a lemondásra akkor került sor, amikor Damaszkuszban megöltek egy arab terroristát, aki nemrég szabadult egy izraeli börtönből. Szíria és a Hezbollah síita milícia Izraelt vádolja. Ebben a helyzetben a kormány stabilitása igen fontos Izrael számára, ezért rosszkor jött a belügyminiszter bejelentése: szexuális zaklatás vádja miatt távozik a posztjáról.

*

2015. szeptember 26., szombat

Európa és a zsidók, kontra magyarok - Unión belül és azon túl ( - politikai Eu-bajnokság)

  Európa elfogadja a zsidóságot és befogadja Izrael eszméit. Sőt Izrael oly annyira európai, hogy még az Európa bajnokságok oszlopos tagjaként azon is részt vesz. 

http://www.dailystormer.com/wp-content/uploads/2014/02/Martin-Schulz.jpg
Martin Schultz: If you were confused about the term “rat-faced Jew,” this picture should clear that up.

Tehát amit Izraeltől elfogadunk (megtűrünk) azok Európa országai (tagállamai) által sem tiltottak, vagyis alkalmazhatók az azonos mérce és az azonos elbírálás jogán. Elvégre láttuk már a francia rendőrség fellépéseit az arab lakossággal, vagy a néger betelepülök kel szemben, amikor azok gumikat gyújtogatnak, autókat borogatnak. Ők sem kíméletesebbek az átlagnál. Ismert,  hogy a németeknél kijelölt szálláshelyeket, épületeket gyújtanak fel, csakhogy ne tudjanak oda migránsokat befogadni. Ez is velejárója Európának, és mégsem kiáltják náci vezérnek Merkelt.  Azonban úgy tűnik mégsem vagyunk egy csoportban mert úgy tűnik nem vagyunk egyenlők egyazon közösségen belük. Nem azonosok a jogaink. Mert amit szabad a Dávid-csillagos Jupiternek, az nem megengedett a Schengeni magyarnak. Történetesen a határainkat, a felállított védvonalat, a kerítést rohamozó és romboló arabokról, betolakodókról lévén szó, akkor azonnal szólnak a szomszédból, hogy ez a bánásmód ez a védelmi cselekedett nem tetszik számukra. Mondják ezt, miközben a maguk háza táján egy fikarcnyit sem különbek. Magyarországot mostanság ezek okán kritizálják a szövetségen belül egyesek, míg Izraellel szemben ezt, és az ennél durvább dolgokat  amúgy nem teszik szóvá. A németek sem válnak automatikusan szélsőségesekké, vagy nácikká. Ez csak minket illet meg. Akkor is, ha Izraelben ennél sokkal határozottabban, keményebben és egyértelműen lépnek fel a kerítés mentén hőbörgőkkel, és a kődobálókkal szemben.



Netanjáhu-kabinet csütörtökön egyhangúlag jóváhagyott egy sor, a miniszterelnök által javasolt intézkedést, amelyek az eddigieknél hatékonyabb önvédelemre jogosítja fel a rendfenntartó erőket, és súlyosabb büntetéseket szabnak ki a kő- petárda- és gyújtóbomba-dobáló palesztin arabokra.

http://38.media.tumblr.com/da88d0e6847bd37333418c2ee280639f/tumblr_inline_nus3rmDAYZ1qdqvph_500.gifA megváltozott körülmények miatt az egyik leglényegesebb intézkedés értelmében a rendőrök ezután nem csak abban az esetben nyithatnak tüzet éles lövedékkel, ha saját életük kerül veszélybe, hanem akkor is, ha belátásuk szerint a támadók más életét is veszélyeztetik.

Életet kioltani képes kő- vagy gyújtóbomba-dobáló személyre ezentúl a büntetés felső határa – 20 év –  ötöde, vagyis négy év lesz a kiszabható minimális szabadságvesztés.
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjj7joGB6l7mpWy_O2XH79PB9mmL6wItMWX8nV584SGNVpPvWsFKQ2hw5ohzVipSNBuF-pEtmu8eC3HTmHwz2KxAJ_5ZV_U50nOHVMuVgAF973U72rusbUvGnzxwYhE-pFS4RRbiU3wuqo/s320/Ahmed+a+kodobalo.jpgEgyénileg bírálják majd el a 12 év alatti kődobálók ügyeit: a főkolomposok ugyanis nem ritkán gyerekeket vetnek be, azzal az aljas hátsó gondolattal, hogy a vérző sebesült, netán halott gyerek video-felvétele kitűnő propaganda-eszközzé válik a kezükben.

A 14 és 18 év közötti korú támadók és szabotőrök esetén a szülőket elrettentő pénzbüntetésre ítélhetik, amelynek be nem fizetése esetén leállítják a Bituách Leumi (Állami Biztosító) által fizetett járandóságaikat.

Gilád Erdan közbiztonságügyi miniszter elfogadta a rendőrök álláspontját, mely szerint egy tömeges támadás pillanatában lehetetlen megállapítani, hogy melyik kődobáló kiskorú, és melyik nem, így a maga vagy más életét veszélyben látó rendőr elvben kiskorú támadóra is tüzet nyithat.

*

2014. szeptember 4., csütörtök

"Szeretem Izraelt" üzenet lájkolásáért börtön várhat egy diákra - van ahol ez tiltva van ( - itt nagy a tolerancia)

Lázadás vádjával vizsgálat folyik egy 17 éves malajziai diák ellen, amiért a Facebook közösségi portálon lájkolt egy "Szeretem Izraelt" üzenetet. Ezért akár három év börtönnel is sújthatják a palesztinokkal kapcsolatos izraeli politikát hevesen bíráló muzulmán országban. 

http://www.bacskahir.hu/file/images/static/33.%20h%C3%A9t/facebook-fan-page-marketing.jpgA fiú egy izraeli zászlót ábrázoló, Szeretem Izraelt feliratú képet lájkolt - közölte Abdul Rahim Hanafi, Penang szövetségi állam rendőrfőnöke, ahol a fiú él - jelentette a malajziai média szerdán.

Az eset élénk visszhangot váltott ki a közösségi portálon. "Eszerint a kitekert logika szerint minden Facebook-felhasználó malajziai lázadó, hiszen azt egy zsidó hozta létre" - írta az egyik netező a Malaysiakini hírportál által közzétett kommentjében.
https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTPt_gAlI2PCUdiDZBy1_zZ4ijOKRTzNHrew2KTvKwvl9rJR5Ap4RYRdw
A délkelet-ázsiai ország nem tart fenn diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. A zsidó állam politikája heves bírálatokat vált ki a malajziai  muzulmánok között, különösen a gázai hadművelet óta, amelyben egy hónap alatt közel 2000 palesztin és 67 izraeli halt meg. 


 https://kuruc.info/galeriaN/hir/Carlos_Latuff_gaza12_02.jpg
 *

2014. augusztus 11., hétfő

Nyomozás indult a múlt hétvégi érpataki bábuakasztás ügyében - a mi miniszterelnökünk esetében persze nem

Nyomozás indult a hétvégi érpataki bábuakasztás ügyében közösség elleni uszítás bűntettének gyanújával.

 

http://m.cdn.blog.hu/ma/mandiner/image/1407/erpatak.jpg

A Die Welt című konzervatív német lap az érpataki bábuakasztásról közölt írást pénteken online kiadásában. 
A Magyarország nyomoz a hóhér-polgármester ellen című írás szerzője, Boris Kálnoky kiemelte, hogy a hatóságok nyomozás indítottak az érpataki polgármester ellen az antiszemita lózungokkal kísért bábuakasztós akciója miatt, de a hatósági intézkedés „nem csak támogatásra talált”. Kálnoky hangsúlyozta, hogy az eljárást az Orbán-kormány által elfogadott új szabályok tették lehetővé, amelyek célja a vallási és etnikai közösség elleni uszítás megakadályozása.

http://www.szombat.org/files/2014/01/Ilan-Mor-MINI.jpg?136c34Úgy tűnik, az ügyészség határozott intézkedését mindenekelőtt a sajtó konzervatív része üdvözölte és tárgyalta nagy terjedelemben, a baloldali ellenzéki Népszabadság viszont „megelégedett egy rövid jelentéssel” - emelte ki a szerző. Hozzátette, hogy „a magyar baloldali ellenzék szereti a kormány nyakába varrni a jobboldali radikális kisiklásokat, arról viszont kevéssé kiemelt helyen számol be, ha a kormány fellép a szélsőségekkel szemben”.

A Legfőbb Ügyészséghez az izraeli nagykövetség fordult az Érpatakon történtek miatt.

Érpatakon egy hete, szombaton rendezett "Dicsőség a névtelen palesztin hősöknek! Igazságot Palesztinának! címmel “önkormányzati és civil tiltakozást” a helyi önkormányzat, az Érpataki Modell Országos Hálózata és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. 

Ezen Orosz Mihály Zoltán polgármester – a YouTube videomegosztón közzétett felvétel szerint – beszéde végén felakasztatott két, Simon Peresz volt izraeli államelnököt és Benjamin Netanjahu miniszterelnököt ábrázoló bábut.

http://croah.fr/wp-content/uploads/2014/08/hongrie2.jpg

A történtekkel mint látjuk, a blogon túl a fél világ is foglalkozik.

Az Interneten persze hamar terjed a hír és röpül az információ. Így a közösségi oldalakon nem csak Orosz Mihály bábus performance, hanem az Orbán-ellenes megjelenítések is terjednek.  Magyarország miniszterelnökét nem egyszer gyalázkodó kifejezésekkel, alantas pózban ábrázolva jelenik meg montázsolt képeken fotó- vagy számítógépes trükkök által elkövetve. Nem egyszer öngyilkosságra, vagy gyilkosságra uszítással, vagy feltételezéssel megfűszerezve. Emlékeztem szerint Frei Tamás író, újságíró, média alany addig volt pofátlan elmenni, hogy még hamis orvgyilkost is kreált egy riport erejéig, hogy bemutassa mennyire nem kerül sokba Orbán Viktor kivégzését elintézni.  Ha jól tudom, Frei Tamás környezetét és a műsort sugárzó tévétársaság székházát, stúdióit nem túrta fel a rendőrség, és az ügyészség sem tett különösebb intézkedéseket. A liberális és a demokratikus világsajtó sem számolt be erről az eseményről, mint a törvényes rend és a megválasztott hatalom ellenes törekvésről, vagy cselekedetről. Egyetlen jogvédő, jogtisztelő, és most buzgó személy sem tett intézkedést eljárásra, mondván, hogy egy élő és cselekvő személy megölésére, kivégzésre céloznak és buzdítanak fizikálisan és történetileg.  

Jelenleg szintén az Interneten (Tumblr) jelent meg Orbán Viktor Prime Minister akasztott ábrázolása, akár az érpataki illusztráció során a múlt szombati színjáték-jelenetben a harcos S. Peresz és B. Netanjahu képes bábuja vonatkozásában. 
  
http://37.media.tumblr.com/b57611c4b2ac1be44ce2f07a23ec89f6/tumblr_n9zxvgNU4x1r60qv1o1_1280.jpg

A különbség csupán annyi, hogy míg Izrael vezetői érdekében a nagykövet felszólamlására azonnal nyomozati szakba lépnek, addig a saját miniszterelnök vonatkozásában hasonlót sem tesznek. Gyakorlatilag azt látni és tapasztalni, hogy egyre jobban háttérbe szorulnak a hazafias magyar érdekek és cserébe olyan hazafiatlan, alantas és nemzetellenes, romboló cselekedet kerülnek előtérbe, ami a magyarság, mint nemzetünk egységét, alanyiságát és alapjait ássa alá.  Ezek a nemzeti öntudat gyengítését célzó törekvéseket vissza kéne szorítani és a nemzet miniszterelnökét ezekkel a támadásokkal szemben Izraelhez hasonlatosan meg kell védeni. 

Gyakorlatilag nem mást, csak legalább annyit kérünk, mint amit a betelepülő kisebbség és az idegen hatalom megkap jogsegélyként és védelem gyanánt hazánkban.
VS.hu és a Butters nyomán
*

2014. augusztus 10., vasárnap

Nem csak Orbán bír kétharmaddal - már az izraeli Netanjahu is hasonló támogatottsággal bír ( - még sincs gond)

https://fbcdn-profile-a.akamaihd.net/hprofile-ak-xaf1/t1.0-1/179415_174682099241023_2930168_n.jpgValójában az a kérdés, hogy mi a gond ?  Aztán az a kérdés, hogy mi a gond a kétharmados támogatottsággal?   

Egyesek Magyarország vonatkozásában a túlhatalom és tisztelet alapú kormányzás okán aggódnak.  Érdekes, mert Izrael esetében szóba sem jön a túlhatalom, vagy a demokráciaellenesség, pedig ott még a katonai szolgálat is kötelező és hazafias dolog. Az állítólagos liberálisok (főleg zsidó kötődésűek) velük szemben bezzeg kussolnak.
 

Az izraeliek kétharmada elégedett Benjamin Netanjahu kormányfő vezető, irányító szerepével. a CUk ÉJtán hadművelet levezetésével. Anyanyelvi angolsággal mondja el ezen sajtótájékoztatón a gázai sáv összegzéseként gondolatait. 

Látható, hogy mindez nem zavarja a liberális világot, csak Orbán Viktor 2/3-os demokráciája jelent gondot a világ vezetőinek.

*

2014. augusztus 9., szombat

Csak ma húsz helyen bombázott a gyilkos Izrael - gyalázatos a világ, hogy mindezt hagyja ( - gépesített népírtás)

Az izraeli légierő szombaton a Gázai övezet északi részében támadta a palesztinok állásait állítólagos válaszul azok korábbi rakétacsapásaira - közölte a Sky News Arabia tv-csatorna.

http://www.pestiriport.hu/Pictures/gazabombazasok_gan.jpg

Lövedékek csapódtak be Dzsebalijában egy táborban, valamint az egyiptomi határvárosban, Rafahban. Az izraeli hadsereg húsz célpontot támadott.
a BBC szerint. A harcok a pénteki tűzszünet lejárta után újultak ki. A Hamász közben tovább lövi rakétákkal Izraelt. A zsidó állam igazságügyi minisztere szerint indokoltak az aránytalan mértékű válaszcsapások a Gázai övezetben

http://static.euronews.com/articles/277134/403x296_277134_a-gazaiak-ugy-erzik-nincs-mar-mier.jpgA gázaiak úgy érzik, nincs már miért élniük

Újabb öt palesztin áldozatot követeltek az izraeli légi csapások Gázában – a BBC szerint. A harcok a pénteki tűzszünet lejárta után újultak ki.

Lövedékek csapódtak be Gázavárosban a Hasszán al-Banna mecseteben szombatra virradólag. Az emberek igyekeztek kimenteni a mecset romjai alól a vallásos szövegeket és könyveket


Maróth Miklós Közel-Kelet-szakértő a Lánchíd Rádióban kifejtette: az erkölcsi vereség mértékét jelzi, hogy már az angolok is felül akarják vizsgálni izraeli kapcsolataikat. A politikai és a gazdasági érdek azonban ellentmondásba kerülhet, hiszen Londonnak hosszú távon nem érdeke, hogy leállítsa például a fegyvereladásokat.

Lövedékek csapódtak be Gázavárosban a Hasszán al-Banna mecseteben szombatra virradólag. Az emberek igyekeztek kimenteni a mecset romjai alól a vallásos szövegeket és könyveket
* 

Mióta szólhat bele Izrael Bp.-i nagykövete a belügyeinkbe - mire jár el az ügyészség ( - a "hős" Izrael érdekében)

Morvai a legfőbb ügyésznek: az én levelemet is kezelje feljelentésként, mint ahogy az izraeli nagykövet esetében is tette!

https://kuruc.info/galeriaN/2012/morvai_krisztina_uj_140512_01a.jpgMorvai Krisztina nyílt levele dr. Polt Péter legfőbb ügyész részére
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

1. Izrael állam hadserege a Gázai övezet elleni egy hónapja tartó támadások során 1938 palesztin személy életét oltotta ki, 84%-uk civil áldozat, a megölt gyermekek száma 460, a megölt nők száma 246. Az ENSZ által is a nemzetközi jog durva megsértéseként értékelt izraeli légi és szárazföldi csapások során 7920 palesztin ember sérült meg, túlnyomórészt civilek, közülük 2011 gyermek, 1415 nő. A támadások jellegéből következően a sérülések jelentős számban kirívó súlyúak, s maradandóak, azaz például a végtagok amputációjával járnak. Teljes családok haltak meg, sok gyermek végignézte szülei, testvérei felrobbanását, haldoklását, illetve halálát, illetve szülők nézték végig gyermekeik szenvedését, kínhalálát, testük bombák általi darabokra szaggatását. Mintegy 300 ezer embernek kellett elhagynia - többnyire földig rombolt - otthonát. A támadások célpontjai egyebek mellett iskolák és menekültek elszállásolására szolgáló épületek, továbbá kórházak és mentőautók voltak. Bár mind az ENSZ, mind az EU vezetői elítélték a leírtakat, s világszerte hatalmas tiltakozó megmozdulásokat rendeznek a "civilizált világ" végső soron tehetetlenül és tétlenül szemléli az eseményeket.

http://cdn1.szon.hu/2013/09/erpatakpolgi1-600x400.jpg2. Orosz Mihály Zoltán a magyarországi Érpatak polgármestere a fentiek miatti felháborodásában néhány nappal ezelőtt szintén demonstrációt rendezett az általa - választott helyi vezetőként - irányított településen. Az eseményt bemutató és az interneten fellelhető felvétel tanúsága szerint Orosz Mihály Zoltán éles hangon ítélte el az izraeli agressziót s egyebek mellett szimbolikusan "halálbüntetést" hajtott végre hóhérnak öltözött személy segítségével Izrael állam két vezetőjén, kifejezve, hogy a közel kétezer ember életének kioltásáért és közel nyolcezer ember, közöttük nagyszámú gyermek megsebesítéséért álláspontja szerint a halálbüntetés tekinthető tettarányos és igazságos büntetésnek. A "performansz" keretében a jelképes ítélet-végrehajtásra úgy került sor, hogy a két izraeli állami vezetőt szimbolizáló szalmabábút az "ítélet-végrehajtó felakasztotta". Az eseményen személyi sérülés nem történt, hétköznapi megfogalmazásban "senkinek haja szála sem görbült".

Az 1. pontban körülírt jogsértő cselekményeket elkövető Izrael államot Magyarországon képviselő nagykövet utasítására az ügyészség büntetőeljárást indított Orosz Mihály Zoltán polgármester ellen. A híradások szerint a polgármesteri hivatalt több tucat nyomozó szállta meg, s a település működéséhez nélkülözhetetlen számítógépeket és egyéb technikai eszközöket foglaltak le.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

https://kuruc.info/galeriaN/2012/omztunt140804_02.jpgAz 1. pontban körülírt cselekmények minden kétséget kizáróan - az ENSZ megítélése szerint is - bűncselekményt valósítanak meg, mégpedig kirívó súlyú bűncselekményeket. A 2. pontban foglaltak ezzel szemben nem valósítanak meg bűncselekményt, hanem a véleménynyilvánítási szabadság körébe tartozó magatartások. Az utóbbiak mind a magyar büntetőjog, mind a strassburgi Európai Emberi Jogi Bíróság állandó gyakorlata szerint lehetnek sokkolóak, megdöbbentőek, sértőek.

Nem csupán durva aránytévesztés, hanem a büntetőjog és a jogállamiság megcsúfolása, hogy a magyar ügyészség az 1. pontban foglaltakat reakció nélkül hagyta - holott háborús bűncselekmény révén lehetősége és joghatósága lenne arra, hogy az elkövetők ellen a nemzetközi jog és a magyar jogszabályok alapján büntetőeljárást indítson, esetleg az európai uniós együttműködés keretében más ügyészi szerveket is bevonva -, a 2. pontban foglaltak miatt azonban azonnal nyomozást rendelt el és szükségtelen, aránytalan eljárási cselekményeket foganatosított.

http://szentkoronaradio.com/files/images/tank-palesztin_srac.jpgEurópai parlamenti képviselőként és büntetőjogászként arra kérem legfőbb ügyész urat, hogy az ügyészség a 2. pontban foglaltak miatt Orosz Mihály Zoltán polgármester ellen indított büntetőeljárást szüntesse meg, a polgármesteri hivatal és a település működéséhez szükséges eszközök lefoglalását haladéktalanul oldja fel, megállapítva, hogy cselekmény a magyar Alaptörvény és az európai emberi jogi egyezmények által védett véleménynyilvánítási jog körébe tartozik. Kérem továbbá, hogy az 1. pontban körülírt cselekmények miatt - a vonatkozó nemzetközi jogi normákat és magyar jogszabályokat alkalmazva - haladéktalanul indítson büntetőeljárást. Javaslom, hogy legfőbb ügyész úr hivatalos megkereséssel vegye fel a kapcsolatot minden európai uniós tagállam ügyészségével, kezdeményezve, hogy az EU ügyészi szervei minél nagyobb erőt felmutatva, minél több országban indítsanak büntetőeljárást a háborús bűncselekményeket elkövető Izrael Állam azon állami és katonai vezetői ellen, akik az 1. pontban leírt cselekményekért természetes személyként büntetőjogi felelősséggel tartoznak, továbbá dolgozzák ki annak lehetőségét, hogy Izrael mint állam ellen nemzetközi bíróságon eljárást kezdeményezzenek.

http://nol.hu/data/cikk/1/47/30/15/cikk_1473015/Gaza_vs_Balaton_NOL.jpgKérem legfőbb ügyész urat, hogy levelemet kezelje feljelentésként - éppúgy, mint ahogy azt a 2. pontban foglaltakat "panaszoló" izraeli nagykövet levele esetében tette. Kérem továbbá, hogy az 1. pontban körülírt bűncselekmények miatti büntetőeljárás megindításáról is ugyanolyan gyorsasággal gondoskodjon e feljelentésem kézhezvétele után, mint azt az izraeli nagykövet megkeresése alapján tette az ügyészség.

Kérem, hogy a megindítandó büntetőeljárás során az ügyészség bizonyítékként használja fel egyebek mellett az ENSZ és szakosított szerveinek objektív tényfeltáró jelentéseit, s az azokban megállapított tényeket alátámasztó egyéb bizonyítékokat, így például a világ vezető tévétársaságai által közzétett gázai felvételeket, beszámolókat, helyszíni tudósításokat. Az utóbbiakból jelen levelemhez függelékként csatolok néhányat.

http://mno.hu/data/cikk/1/21/8/84/cikk_1210884/IlanMor_MNO_szb20140212_2003_uj_fekvo_lead.jpg
Ezek alapján mind Legfőbb Ügyész úr, mind a magyar nyilvánosság állást fog tudni foglalni abban a kérdésben, hogy az Izrael állam által a Gázai övezetben elkövetett cselekmények vagy a két szalmabábú "felakasztása" esnek-e súlyosabb megítélés alá, illetve ezek közül melyik esetben tartják szükségesnek büntetőeljárás megindítását és büntetés kiszabását.

Szíves válaszát és az eljárás fejleményeiről történő tájékoztatását várva,

tisztelettel,

dr. Morvai Krisztina jogász, európai parlamenti képviselő
*

2014. augusztus 8., péntek

A Jobbik feljelentést tesz az Izrael-párti tüntetésen elhangzottak miatt - zsidók pártállása béke helyett

A Jobbik az ügyészséghez fordul, mert azt valószínűsíti, hogy a július végi Izrael-párti szimpátiatüntetésen elhangzottak büntetőjogi tényállást merítenek ki.

http://www.ma.hu/images/2014/08/domdeen.jpg
Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője szerdai közleményében azt írta: megdöbbenéssel fogadták a rendezvényen elhangzottakat. "Míg a civilizált világ, az európai és keresztény elveket valló emberek a békéért imádkoznak, a további vérontás megszüntetéséért küzdenek, addig a milliárdos állami támogatásból működő szervezetek háborús propagandával uszítanak" - értékelt a jobbikos politikus. Szerinte "a Mazsihisz és a Hit Gyülekezete szónokai az igazságot elferdítve és az áldozatok számára vonatkozó tényeket elhazudva" nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszítanak. Hegedűs Lorántné a szimpátiatüntetésen elhangzottak tartalmi vizsgálatára kéri az ügyészséget és azt várja, hogy tegye meg a szükséges lépéseket.

A párt ismét felszólította a hazai diplomáciát, hogy az értelmetlen erőszak miatt szakítsa meg a kapcsolatot Izraellel és vizsgálja felül a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat.

A Mazsihisz és a Hit Gyülekezete július 27-én tartott rendezvényt Békés demonstráció Izraelért címmel a budapesti Dohány utcai zsinagógában.
*

Műholdképeken a gázai rombolás - jelenkori holokauszt, amit a zsidó állam követett el ( - globális csend)

Míg Izrael budapesti nagykövete feljelentéssel él az érpataki polgármesterrel szemben, addig a Blikk bemutatja, micsoda pusztítást végzett az izraeli terroralakulat nehéz-gépfegyverekkel és harcjárművekkel, valamint a bombázássokkal a gázai lakóövezetben.  

Nem véletlen, hogy irtózatosan magas a lakossági (civil) áldozatok, köztük a gyerekek száma. egyes vélemények szerint Izrael fasisztoid népirtást hajtott végre a térségben. Ezek után kétséges bármiféle tisztelet, vagy megemlékez a zsidókat ért atrocitásokkal szemben, hiszen maguk is azzal a nácikkal váltak azonossá, akik tömegével szakították ki családjukból, illetve ölték halomba a civileket. Negyedmillió ember lakhelye szűnt meg, az egyoldalú rombolásban és 4,5 milliárd eurós kár keletkezett, ugyanis ennyire taksálják a helyreállítási költségeket. Mindezt alig 3 hét leforgása alatt vitte véghez Izrael hadserege. Mindez pedig nem más, mint a holokauszt néven elhíresült népirtás jegye. Ez tagadhatatlan. Most egy kicsit visszafordítva, vagy másként, de ezzel áll szemben Palesztina és ezt kell el, illetve beismernie a világnak.

http://www.blikk.hu/data/cikk/2/27/46/9/cikk_2274609/2-o-izrael-terkep-2-UNOSAT.gif

A mintegy 1900, többségében civil palesztin és 64 izraeli – főként katona – életét követelő rombolást az ENSZ egyik szervezetének műholdképei is jól mutatják. Eszerint az övezet egyes részei gyakorlatilag a földdel lettek egyenlőek. A pusztulás az övezet fővárosaként számon tartott Gázában és az izraeli határ mellett fekvő településeken a legnagyobb. A fegyveres harc előtti képeken még látszottak az épületek, a július 25-i felvételeken azonban sok helyen nemcsak a házak, de az utak, illetve a egykor zöldellő mezőgazdasági területek is eltűntek, helyettük a rakéták vájta kráterek éktelenkednek. 

A másik internetes hír szerint: 

http://444.hu/assets/erpatak4.jpg
kép: 444.hu

Feljelentették a zsidók Érpatak polgármesterét, amiért jelképesen felakasztotta az izraeli vezetőket

A budapesti izraeli nagykövet füttyentésére a rendőrség uszítás gyanúja miatt indított nyomozást a hétvégi érpataki, Orosz Mihály Zoltán polgármester által szervezett, gázai népirtást elítélő példamutató akció miatt.

http://444.hu/assets/erpatak.jpg A Nyíregyházi Járási Ügyészség megbízásából a rendőrség nyomozást indít közösség elleni uszítás gyanúja miatt. Orosz Mihály Zoltán úgy tiltakozott a gázai népirtás ellen, hogy megtaposta a megszálló Izrael zászlóját, és felakasztatott egy hóhérral két, izraeli politikusokká maszkírozott bábut.

Az egyikre a gázai mészáros, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a másikra a nagy felvásárló, Simon Peresz államfő arcképe volt ragasztva.

http://444.hu/assets/erpatak3.jpgBár a népirtást hallgatólagosan pártoló budapesti külügy becsületét menthette volna meg az akció, Navracsicsék mégis elítélték az Érpataki Modell atyjának cselekedetét.

Izrael nagykövete, Ilan Mor hétfőn a Legfőbb Ügyészséghez fordult megkereséssel, illetve tartalma szerint feljelentéssel az ügyben, ezt továbbította a szervilis ügyészség Szabolcs megyébe.

Mivel az érpataki incidens felveti a garázdaság gyanúját, a Tett és Védelem Alapítvány feljelentést tesz az illetékes nyomozóhatóságnál, emellett kezdeményezi a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatalnál az önkormányzat honlapja miatt a törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását - fenyegetnek honlapjukon a militáns zsidók.
 



*

2014. augusztus 3., vasárnap

Törökország bátran áll ki Palesztináért - a judis ATV szerint elgurult Erdogan gyógyszere ( - fájó igazság)

Míg a liberális zsidók többsége úgy gondolja, hogy ítélkezni csak nekik van joguk, addig a török miniszterelnöknek is meg van a saját véleménye.

Orbán Viktor erre az önálló és bátor kiállásra, és felvállalásra is célzott Tusnádfürdőn elmondott beszédében, aminek okán most ugyanúgy gyalázzák és támadják, ahogy az ATV is bemutatja a török miniszterrel szembeni kritikát. 

Az ATV a török Prime Minister szavait (Izrael Hitlerhez hasonlítását) botrányos kirohanásnak nevezte, és felhánytorgatja számára, hogy már többször nácizta le a zsidó államot.

Érdekes mód, amikor az ATV tudósításában nácizzák le a Jobbikot, vagy másokat, akár a magyar kormányt, az soha nem botrányoztatja meg az ATV stábját és  kötődéseit.

A zsidóknak úgy látszik sajátos jogaik és meghatározásaik vannak arra, hogy kire milyen billogot ragasszanak. Ezt a kizárólagos jogot, mint valami hatalmat igyekszik osztogatni vagy éppen gyakorolni a liberális-zsidó média, köztük most az ATV is. 

https://pbs.twimg.com/media/Bt7zyxDIcAAgQ3Z.jpg
Recep Erdogan, aki Hitlerrel minősítette Izrael tettét

"Újabb botrányos kirohanásában Hitlerhez hasonlította Izraelt Recep Erdogan török miniszterelnök a nyilvánosság előtt, aki most azon bukott ki, hogy az amerikai zsidók visszakérnék kitüntetését, amiért már nem először nácizza le a zsidó államot. „Ha támogatják ezt a kegyetlen, népirtó, gyerekgyilkos, Hitlerre hajazó fasizmust, vegyék vissza a kitüntetésemet” – utalt egy nyilvános beszédében az Amerikai Zsidó Kongresszustól kapott 2004-es elismerésére. Erdogannak nem először gurult el a gyógyszere, de most azért különösen dühös, mert az Amerikai Zsidó Kongresszus elnöke a hét elején egy nyílt levélben arra kérte a török miniszterelnököt, adja vissza a kitüntetést, mert „veszélyes retorikája” miatt méltatlanná vált arra."
*

Vajon Orbán Viktor, vagy Benjamin Netanyahu a nagyobb náci - majd az amcsik megmondják ( - és Palesztina)

Ha már nincs annyi igazság, vagy bátorság az újságírásban, hogy a zsidó-állam vezetőjét lenácizza, a palesztinokkal szemben elkövetett emberiségellenes bűneiért és a háborús bűncselekményekért, akkor legalább kis hazánk miniszterelnökét kezdjék ki. 

http://i.imgur.com/iEDHCzz.png


http://38.media.tumblr.com/6299a03ddd72d2a4291c171527d48328/tumblr_n9kbmbrA3v1ts6grxo1_1280.jpgEz ugyanis kellően irreális és szürreális ahhoz, hogy elég bátorságot adjon a publikáláshoz.

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/images/izrael-usa.thumbnail.jpghttps://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/s720x720/552226_403080746415897_1901255862_n.jpg















 



"Azon nem lepődtünk meg, hogy a közmédia mellett a klasszikus Fidesz-média is hallgatott a Mussolini hasonlatról." 
Hallgatott azonban a megyei lapok többsége és a "mérsékelt fideszes" portálok is. Utóbbiak közül nem számolt be az ügyről :

origo.hu
(heti)valasz.hu
mandiner.hu 
inforadio.hu

Olvasható a Fideszfigyelő blogon.

Mások meg azon nem lepődnek, meg, hogy van egy olyan állam, amely képes népeket kordában tartani, vagy leigázni, azt szinte sohol nem merik kikezdeni. 
Azon sem lepüdik meg már az ember, hogy Izrael erőszakos hatalmi törekvéseit, vezetését véletlenül sem merik és teszik azok a körök náci típusú hitleri hatalommá, akik ránk ezt zokszó nélkül megtehetik. 

Nálunk nincs erre összefogás és össznépi akarat, mert akár milyen is legyen egy kormány, vagy adott esetben az Orbán-kormány, az nem mondható el, hogy olyan lenne mint a nemzetiszocialista pártból kialakult egykori fasiszta állami berendezkedésű országok bármelyike. Szerintem Magyarország Izraelnél, Orbán pedig Netanyahunál is különb. Netnyahut, a zsidó állam minisztereként  előbb lehetne bármelyik fasisztoid diktátorhoz hasonlítani, mint  Orbánt. Ezt azonban a liberális lakájmédia soha nem fogja, hiszen ebből él, ezzel tartja fenn magát. Ezért is palástolják a zsidók bűneit és támadják hazánkat Orbán kiállása, vagy ha úgy tetszik szembennhelyezkedése kapcsán. 

*