A következő címkéjű bejegyzések mutatása: világ. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: világ. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 20., hétfő

Magyar a magyar ellenében - a mi hazánk és az idegen érdekek (- a Tiszán át Ukrajnáig)

 Mindenkinek szíve joga ahhoz adni a nevét, amihez akarja. Ott és akkor regisztrál, amikor akar.

A politikai aláírásgyűjtés mindig is egyfajta felmérés, és visszaigazolás a kezdeményező fél számára arról hányan támogatják a mögöttes elképzelést. Mindez túlmutat azon az alkalmi jelenségen, amiért megszólítanak bennünket. Az egy kérdéses felvetés, mindig csak adott tárgykörre vonatkozik. A kormányzati kérdőívek voltak összetettebbek. Jelenleg a pártok ismét a választókhoz fordulnak érdeklődéssel. Ez az érdeklődés azonban több, mint egy-egy szituáció irányába mutató felmérés.

Támogatói aláírásgyűjtésbe kezdett a Mi Hazánk párt mozgalom. Tassi Róbert László Önkormányzati képviselő Országgyűlési képviselőjelölt személyében.

 De a Fidesz és a kormány-koalíció is mozgolódik. Jövőre választások és mindenki a bejutásért hajt. Szűcs Lajos is felébredt, vagy éppenséggel felébresztették és maga is mozgolódni kezdett. 

Sőt még Pánczél Károly is megjelent Ócsán, holott igyekezett tüntetőleg távol tartania magát Bukodi bukását követően, mintha a lakosság, nem pedig az ex-polgármesetre (no meg maga) tehetne a vereségről. Azonban most ismét választás jő, és rianás van. 

A kormány szeretné megőrizni a békét, a Mi Hazánk a kormányzati beleszólást, a Magyar Péter vezette formáció pedig a bejutást és a hatalmat. 

A Fidesz aláírásgyűjtése a háborúból kimaradást célozza, az Eu-val szemben, ahol már Ursula von der Leyen beszédének elején kijelentette: Európa harcban áll.   

Hazánk jelenlegi vezetése nem akar az Eu liberálisainak gondolatai mentén az ukránok mellett harcba szállni az oroszokkal. Ki akar maradni ebből a háborúból.  Ők most erre kérik, gyűjtik az aláírásokat.

Ez vállalható cél és jogos elvárás, amihez adható a támogatás.  A Mi Hazánk programja sem háborús-párti, bár más elképzeléseken alapul, mint a kormányzati. 

 Ez is támogatható és vállalható.  

Ha ehhez aláírva adjuk magunkat, még nem leszünk egyik párt elkötelezettje, vagy lekötelezettje sem.  

A Mi Hazánk más társadalompolitikát valósítana meg, mint amit a Fidesz-KDNP megtestesít.  Nem szolgáltat ki senkit. Nem árulja el a hazát és nem engedné meg a bevándorlást sem. Megtartanák viszont a családpolitikai törekvéseket, sőt egyes részeit ki bővítenék.  Közös forrásainkat az Eu ellenében sem adnák át Ukrajnának. Az aláírók adatai, személyi kiléte hazánkban biztonságban marad.

Aki  Fidesz háború ellenes nyilatkozatát bevállalva írja alá a petíciót, annak sem kell félnie az adatainak továbbadásától.  Sőt ezzel nem válik fideszessé, csupán a háború kiterjesztése ellen voksol. Ez is vállalható.  

Más a helyzet azonban Magyar Péteréknél.  Ők kimondott rendszerváltást akarnak, ami egy teljes fordulat, amolyan hátra arcot jelent a mostani politikai irányzattal szemben. Ez a pártformáció arra épül, hogy az Eu teljes elkötelezettje kíván lenni.  Feladva önrendelkezésünket, reformálná meg a gazdaságpolitikát, az adókkal, a nyugdíjakkal és a rezsivel együtt. Beszerzési áron, az orosz energia nélkül engedné a piacra a fogyasztókat. Megfelelne a migrációs elvárásoknak és befogadóközpontokat létesítene. Visszaállítaná a sorkatonaságot és harckészültségbe helyezné az országot. Ukrán példára határellenőrzést vezetne be, hogy teljesíthesse a hadkötelesség intézményét, ezzel is segítve Ursula von der Leyen és Manfred Webert az EPP, valamint az ALDE elvárásait. Engedélyezné az LMBTQ társadalmi szerepvállalásait, intézményesített közösségi törekvéseit, így az óvodai és iskolai oktatásba történő bevonását.  És ezek csak a főbb hozadékok mindazon jelentős változások mentén, ami velük járna.  Ők most erre gyúrnak. 

Azért szítják a gyűlöletet, hogy az emberek belekeseredjenek a kereszténydemokrácia adta konzervatív értékekbe, az unortodox szemléletbe és kiprovokálják a csak azért is, ellenérzést. A bármi más, csak ne Fidesz, bárki más, csak ne az Orbán. 

És persze ez sem igaz, mert a helyzet nem ilyen egyszerű.  A kiábrándultak nem mást keresnek, hanem önmagukat nem találják.  Ezek azok, akik javarészt megjártak már minden pártot. A Magyar Jelen szerint: "A Jobbik árulói irányítják Magyar Péter kampányát".  

És lássuk be, van ebben rengeteg igazság. 

A David Pressmannal és Nagy Ervinnel vacsorázó, korábban le nácizott Gyöngyösi Márton a Jobbik infrastruktúráját és használható embereit Magyar Péter felbukkanásának első percétől átirányította az új projekthez. 

 

Már akkor jobbikos káderek sorakoztak fel Magyar Péter mögött, amikor még csak fenyegetőzni kezdett a titkos hangfelvétellel. Már ekkor teljes erővel zajlott a szervezkedés, a pénzügyi, szervezeti források csatasorba állítása, hogy minél nagyobbat szóljon a politikai attrakció. 

 És nem csak a Jobbikosokból árulóvá lettek gyűltek össze Magyar körül. Megtalálható itt az összes hordalék, akiket kivetett valamelyik pártalakulat, de most újra próbálkoznak. Ők azok, akik talpaloncként ma a párt szolgálatába állnak és (be)gyűjtik az embereket. 


 Ők azok, akik erre kérik, keresik az aláírókat. Az un.  rendszerváltókat, az azonos érzelműeket akik némi hitet, kellő gyűlöletet, és így némi szimpátiát mutatnak eme törekvés irányába. 

Tehát ugyancsak erre a szimpátiára utaló adatgyűjtést célzó gyűjtésbe kezdett a Magyar Péter nevével jegyzett pártformáció is. Ők azonban ezen túl egyfajta toborzó kampánytámogatók űznek azzal a felhívással, hogy a támogatók csatlakozzanak és regisztráljanak a Tisza világ applikációjába. 

Erre számos pártkatonának tekinthető, a mögöttes párttagságot nem vállaló aspiráns buzdítja az egyéneket.   Magyar Péter effajta szervezkedése elég visszás. Mindez abból ered, hogy a pártvezérként ismert egykori fideszes figura a háborúban álló, ellenérdekelt ukrán féllel kooperál.  Így állt össze  Tseber Roland Ivanovics-al, aki beutazási és tartózkodási tilalom alatt áll Magyarországon.  Magyar Péter 2024-ben már ezzel az emberrel járta be Ukrajna azon helyeit, ahova csak egy háborús tisztségviselő juttathatja be. Tseber Ivanovics a kárpátaljai Katonai Közigazgatás magas rangú tisztviselője, valamint Volodimir Zelenszkij pártjának képviselője a Kárpátaljai Megyei Tanácsban.  magyar Péter ezzel az ügynökkel adta össze magát, aki feladatkörében képes a kinti magyarok és hazánk ellen is fellépni. Az utazás hátterében az ukrán titkosszolgálat szálai vélhetők.  Olyan, mintha Magyart beszervezték volna.    Tseber Roland szerint: „van egy magyarországi politikai szövetségese, úgy hívják, hogy Magyar Péter”.  

A férfi a közösségi médiában Tseber Ivanovicsként ismert aktív szereplőként jelenik meg, ukrán nyelvű tartalmaiban következetesen támogatja a diktátor Volodimir Zelenszkij politikáját. Tevékenységét rendszeres, célzott bejegyzések és jelentős összegű hirdetési támogatás jellemzi, amelyeket Ukrajnában terjesztenek, és amelyekben pozitív színben tünteti fel a Tisza Párt vezetőjét is.  Mindez már az ottani politikai érdekeket szolgálja.  vagyis Magyar Péter a pártjával az ukránok harcostársasként jelenik meg. ebbe a harcba viszi be a pártját és annak szimpatizánsait.  

Tseber Roland Ivanovics szervezte Magyar Péter kijevi útját, a Tisza Párt elnöke pedig büszkén jelentette be, hogy ez 24 óra alatt megtörtént. 

 https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/08/CsRqlDzYkSRCbLzJ1Ebau1ezE6e24Tq62i784aEHyds/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg4NzNlZWQyZDNhYTQ1ODQ5Y2UxNzQzZGUxNTUwNTQw.jpg

 Magyar Péter kémbotrányban érintett ukrán barátja, Tseber Roland egy ukrán portálnak adott interjúban tálalt ki a Tisza Párt valódi háborús terveiről.   Varga Judit volt férjének mostani ukrán barátja és tanácsadója egy ottani  portálnak adott interjúban lényegében elmondta a Tisza Párt igazi programját. Szerinte Magyar Péter "nyíltan kimondta, hogy nem terroristákkal kell tárgyalni, hanem mindent meg kell tenni azért, hogy segítsünk Ukrajnának győzni".   

 A Tisza világ applikációja az egyik kulcsa annak a beszervezésnek, ami most itt zajlik.  

Magyar Péter úgy hozta képbe az ukrán kémet, hogy a barátja.  Ez a férfi Magyar kapcsolódása során alapított Tisza-szigetet Kárpátalján. Még áprilisban jegyezték be Minaj településen a „Tisza Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet”.  Az egyesület képviseletére jogosult személyként Tseber Roland Ivanovics, tehát ő fogja össze irányítja és vezeti külhoni szerveződést. Tseber Roland Ivanovics ismert, hogy a kárpátaljai Katonai Közigazgatás magasrangú tisztje, ezen felül a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a Nép Szolgája párt tagja, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök alapított.  Ez egyben összefüggést, kötődést és kapcsolódást jelent a mai ukrán vezetéssel, annak érdekeltségi köreivel.  Mindez egyfajta érdekközösséget, egyezést hoz létre.  Magyar Péter a tiszásokat ebbe a háborús érdekközösségbe integrálja. 

 Minderre példa az applikáció mögötti ukrán beavatkozás.  

Szeptember 7.-n számolt be a Magyar Péter oldalán álló 24.hu: "Ekészült a tiszás applikáció, a Tisza Világ".

Létrehoztunk egy eddig nem látott rendszert és a Tisza Világ applikációt – mondta a pártelnök, aki azt ígérte, az app lehetőséget ad arra, hogy a helyi közösségek, a Szigetek szervezzenek, cselekedjenek, építkezzenek. „Ez több mint egy applikáció: ez maga a mozgalmunk struktúrája.”

Az appal mindenki aktivizálhatja a maga közösségét.

 https://vadhajtasok.b-cdn.net/photos/shares/att._KrLA-l_I8w9WGpMq3-G7PD30SH3a1zXoyvnmWJdvf8.jpeg

Szeptember 9.-n "Megérkezett  az első jelentés a Tisza adatszivárgásáról".

 A Szuverenitásvédelmi Hivatal gyorsjelentése szerint a Tisza Párt ukrán kapcsolatokkal rendelkező céggel készíttette a Tisza Világ nevű applikációját, amely mintegy 18 ezer magyar felhasználó személyes és biometrikus adatait veszélyeztette. A párt a botrány ellenére sem állította le az adatgyűjtést, és a letöltések tovább folytatódnak. A hatóságok átfogó vizsgálatot indítanak az alkalmazás fejlesztési, üzemeltetési és finanszírozási hátterének feltárására.

Szeptember 10.-n már arról lehetett híradásokat olvasni, hogy "Életveszélyes a Tisza applikációja: hozzáfér kamerádhoz, mikrofonodhoz és az összes fényképedhez." 

A felhasználónak nincs feltétlenül tudomása arról, hogy milyen érzékeny információk gyűjtéséhez ad engedélyt az applikáció letöltés után. 

Személyes adatok egész sorát gyűjtheti a felhasználókról Magyar Péterék új mobilalkalmazása. Az applikáció többek között azt is „látja”, hol tartózkodik a felhasználó, milyen tartalmakat kedvel vagy mennyire aktívan használja a mobiltelefonját – hívta fel a figyelmet az Origo.

A Tisza Párt külföldön fejlesztett applikációja folyamatosan figyeli a felhasználót, akinek nincs feltétlenül tudomása arról, hogy milyen érzékeny információk gyűjtéséhez ad engedélyt a letöltés után.

A bizalmat tovább rombolja, hogy nem tudni, hogy ki és meddig tárolják a Magyar Péterék által összegyűjtött – olykor érzékeny – információkat.

Magyarék ezt eleinte tagadni igyekeztek, de aztán  a bizonyítékok súlya alatt változtattak a hírközlésükön. Azt állították, a "Tisza Párt is indított egy belső vizsgálatot, amelyről Radnai Márk, a párt alelnöke azt mondta, hogy összehangolt titkosszolgálati akció keretében támadták meg a szervezet adatbázisait, amit egy önkéntes követhetett el."

Vagyis valamelyik Tisza-szigetes emberükre tolták az egészet. Kérdés, hogy ez nem véletlenül az ukrajnai társszervezetéhez kapcsolható akció?  Nem erre utal a hírszerző?

Blogunk szeptember 20.-n a közösségi profilján figyelmeztetett Magyar Péter applikációs ösztönzésére: "Adathalász tevékenységre hívták fel a figyelmet a Magyar Péter adta pártosodás Tisza világ applikáció letöltése és alkalmazása kapcsán. A letöltő ezzel egy olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerül, mely a telefonja által regisztrált minden egyéni cselekményt képes továbbítani adatkezelésként és megosztani a külső felhasználóval."

  

A pártvezető Magyar is elismerte végül, hogy a felhasználók adatai idegenekhez kikerültek. 

„A TISZA Világ elleni támadás, mások adatainak nyilvánosságra hozatala súlyos bűncselekmény. A szükséges eljárásokat megindítjuk” - olvasható Magyar Péter szerdai Facebook-posztjában.

A Tisza Párthoz köthető személyes adatok kerültek nyilvánosságra, köztük egy ukrán névvel.
 
Ugyanakkor az adatok egy része biztosan nem kitalált, beszéltünk több érintettel, akik megerősítették, hogy a róluk kikerült adatok valósak, és beazonosítottak több ismerőst is.

Ennek ellenére a toborzás tovább megy. 
 
 

 Menczer Tamás szerint: a "Tisza-világ-applikáció letöltőinek adatai már Ukrajnában vannak".  

Az ukránok a Tiszánál nemhogy a spájzban, már az applikációban is benne vannak. Az adatok meg tömegesen kiszivárognak.  

A Tisza Párt adatait Ukrajnában ismeretlen körülmények között dolgozták fel.  

 A Tisza Párt mobilalkalmazásából csaknem húszezer ember személyes adatai szivároghattak ki, miközben egyre több bizonyíték utal arra, hogy ukrán fejlesztők és politikai szereplők mélyen beépültek Magyar Péter mozgalmába. A Tisza Párt, a fejlesztőcég és az érintett személyek hallgatnak, miközben a szálak egészen Volodimir Zelenszkij köréig érnek.

A Magyar Nemzet információi szerint az adatbázisban az alkalmazás hét adminisztrátorának adatai is szerepelnek, köztük egy ukrán férfi, Miroslav Tokar, aki az ungvári PettersonApps nevű informatikai cégnél dolgozik. A vállalat mobilalkalmazások fejlesztésére szakosodott, és vezérigazgatója, Oleh Ostroverkh nyíltan támogatja Volodimir Zelenszkij politikáját. Az Index szerint Tokar teljes adminisztrátori hozzáféréssel rendelkezett a Tisza Világ alkalmazáshoz, vagyis elméletileg betekinthetett a magyar felhasználók adataiba is. 

Nem ez az első eset, amikor az ukrán kapcsolatok felmerülnek a Tisza körül.  

Na ezért nem mindegy, hogy kiben bízunk meg és kinek adjuk ki magunkat.  Az aláírásunkkal, az adataink odaadásával önmagunkat szolgáltatjuk ki. 

Egy esetleges rendszerváltáskor, amire Magyar Péter vállalkozik, nem csak az adatainkat megtalálva vélnénk felfedezni Ukrajnában, hanem magunkat is.  

Ahogy Magyar Péter levitézlett katonája mondta:  “Ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal”.

Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt katonai szakértője, bukott vezérkari főnök egy júniusi fórumon jelentette ki, hogy visszaállítaná a sorkötelezettséget.
 
Szerinte a háború jó üzlet lehet, amiben vannak lehetőségek. 
 
A ifjak, a fiatalok többsége nem szeretne sorkatonaságot és a hazafiak sem  akarnak Zelenszkij kedvéért, vagy ezért az Ukrajnáért harcba szállni. 
 
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2025/03/ruszin-szendi-marcius-15-NB-resized-640.jpg 
 
Ha létrejöhetne egy Tisza-kormány, Ruszin-Szendi Romulusz "felélesztené ukrán kollégái telefonszámát" - erről beszél egy utcai rendezvényen. 
Ruszin-Szendi soha nem menne az ukrán frontvonalba harcolni.  Mi sem akarjuk ott végezni.
 
Magyar Péter sem azért erőlködik, hogy kikerüljön, hanem azért tiszázik, hogy ne keljen dolgoznia, bekerüljön azon politikai haszonélvezők táborába, akik szekerét a jövő évi választásokig tolja. A mostani cél Gyálon jóval túlmutat. A polgármesterségi próbálkozásoknál nagyobb távlatokat céloz.  A sikertelenség nem gátolja. Immár (ismét) képviselő szeretne lenni. Parlamenti mandátumra vágyik.
 
Nem érhető el leírás a fényképhez. 
 
 Amennyiben ez összejön, akkor hátrahagyhatja Ócsát, az olajos melót. A Tisza sodrában bízik, hátha felkapja.  Ezért buzgólkodik azon, hogy aki csak tud, írjon alá, regisztráljon minél több ember (most) a Tiszánál.  Ha ismét nem jön össze, akkor biztos megint becsömörlik egy időre.
 
Jelenleg sem a következmények, sem más nem számít. Csak a pártosodás és a bejutás a cél. Mostanság  erre hajtanak.  Ezért, mondhatni a maguk egyéni boldogulása érdekében  gyűjtik a támogatásokat.
 
Több százezer magyar ember, a mögöttes családot nem volna szabad politikailag megtéveszteni, ígéretekkel becsapni, majd hatalomra jutva cserben hagyni.  Úgy kezelni, kiszolgáltatottá tenni, ahogy a regisztráció során ezt megtették. 

 Ezért kár magunkat applikáltan kiadni. 
 
* 

2024. október 3., csütörtök

Izrael, vagy Amerika robbantja ki az újabb világháborút

 Izrael legfőbb szövetségese és rászorulója Amerikának. Ugyanakkor az USA segge-lyukaként  követeli és viszi azt a retorikát, amit a szövetségi államok uniója vall magának. Így Izrael is jogot formál arra, hogy más államok, országok területén lépjen fel katonailag, és avatkozzon be azok belügyeibe. 

Izrael Amerika nyomán alkalmazza azt amit megelőzőcsapásként nevesítenek. Ez pedig nem mást jelent, mint azt, hogy valahol, valakire fegyveresen lecsapnak. Amerika így vesz részt a Szíriai konfliktusban a kormányerőkkel szembenálló oldalon.  

Amerika Szíriában olajkutakat foglaltel, amit a mag hasznára szivattyúz ki. Hasonló mód tört ki annak idején mondvacsinált indokokkal az Iraki háború is, mondván Szaddam biológiai fegyverekkel rendelkezik, amiket bevethet. Ebből aztán semmi nem lett igaz, de hamis jogot formáltak a beavatkozásra, a háborúra és az ország megszállására. 

Ma Izrael Szíria területén egy orosz bázist támadt.  A légicsapás vélhető oka az, hogy az orosz bázison szállt le és rakodott ki az iráni forradalmi gárda (IRGC) egyik szállítógépe, ami a feltevések szerint fegyvereket hozott Szíriába, hogy onnan a Hezbollahnak juttassák el Libanonba. 

https://static.euronews.com/articles/stories/08/76/80/46/1920x1080_cmsv2_80c0fd0b-2dfa-52e7-9a04-b920a23cca2f-8768046.jpg

A Khmeimim támaszpont jogi státuszát az Oroszország és Szíria között 2015 augusztusában aláírt szerződés szabályozza. Izrael, csakúgy, mint az Egyesült Államok, eddig kerülte a szíriai orosz erők és fegyverzetek támadását. Izrael jelenleg Libanont támadja és hadserege már behatolt az országba. 

Ezzel párhuzamosan Amerika nem csak Izraelt, hanem az Ukránokat is támogatja és fegyverekkel látja el. Az amerikai fegyverszállítmányok sorra érkeznek Európa országaiba, amivel az oroszokat támadják. Németországban, Romániában, Lengyelországban már olyan lerakatok vannak, ami egy világháborús fegyverkezéshez elegendő szükségletet biztosít. 

Ezekből a készletekből látják el Ukrajnát fegyverekkel annak a most zajló proxy-háborúnak során, amit Amerika szövetségesei vívnak az oroszokkal szemközt. 

Oroszország ennek ellen még egyetlen esetben sem támadta az amerikai erőket sem Szíriában, sem Európa azon városaiba, ahova az ukránoknak szánt fegyvereket helyezik. Erre a jelen pillanatban Izrael formált jogot amikor az oroszok ellen fordult Szíriában.  

Irán a libanoni hadjárat okán Izraelt rakétázza, és ha most az orosz is visszalő, akkor igen közel állunk ahhoz, hogy világégéssé fajuljon a konfliktus. 

Tarjányi Péter szerint: „Oroszország utolsó utáni jelzést adott.” Az eszkaláció már megtörtént, és Izrael nem akar tűzszünetet, mivel eldöntötték, hogy megvívják a közel-keleti háborút. 

A Gázai övezetben több tízezer civil is elhunyt az elmúlt hónapokban. Tarjányi Péter úgy véli, Izraelt a civilek halála kevésbé érdekli.  

 Izrael és Amerikát soha nem vonták még eljárás alá, nem ítélték el ártatlan emberek halála okán. Amerika továbbra is az egyetlen állam, amely képes voltatomot dobni két békés (háborún kívüli) civilek lakta területre. 

Izrael képes volt a Ciszjordániában élő lakosságot elűzni, kiirtani vagy éppen lemészárolni. Őt nem érdekli a menekülttábor, a kórház, vagy lakóépület. Mindent és mindenkit „ellenséges területen” levőnek titulál és képes az egészet lebombázni, elpusztítani.  Ezt máig következmények nélkül megteheti.  

Közben az amerikai légierő hónapok óta hajt végre műveleteket a jemeni légtérben. Az eddig elveszített drónok értéke már 330 millió dollár felett van.

A jemeni ellenállás a Húszikkal az élén szolidárisak a palesztin néppel ezért minden izraeli és amerikai érdekeltség ellen elkövetnek támadásokat amik a jemeni tengerparthoz közel kerülnek.

Tarjányi szerint: „olyan fajta nagyon-nagyon nagy mérlegelés nincsen. Van egy kockázatanalízis és van egy erősségek, gyengeségek, és mit veszít, mit nyer Izrael”. 

https://img-s-msn-com.akamaized.net/tenant/amp/entityid/AA1qph88.img?w=767&h=432&m=6&x=420&y=114&s=83&d=83

Irán, a törökök azonban mindezt kevésbé nézik jó szemmel. Irán máris közbelépéssel, beavatkozással fenyeget. 

Tarjányi Péter felidézte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter figyelmeztetését: „eljöhet az a pillanat, amikor egyszerűen azaz ország azt mondja, hogy na jó, tényleg bajban vagyunk, akkor odanyúlok a legkegyetlenebb eszközökhöz”. 

Magyarán, ha ti el akartok teljesen söpörni, végső győzelemig megy a harc, akkor innentől kezdve én is. És akkor elpusztulunk mindannyian, ezzel tisztában van a Nyugat is – fejtette ki Tarjányi Péter, aki szerint a nukleáris doktrína változtatása egyfajta beismerés Oroszország oldaláról, hogy nincs minden rendben. Véleménye szerint az utolsó utáni jelzés lehet Oroszország részéről, hogy abban az esetben, ha a Nyugat engedélyt ad a nagy hatótávolságú precíziós fegyverekre, akkor „adott esetben Ukrajna ellen megáll az a fajtajogi lehetőségrendszer, amiben tömegpusztító fegyvert, első lépésben jelesül atomfegyvereket vet be Moszkva.” 

Mind ehhez társul aztán nyíltan a NATO, majd Irán a maga sérelmei által, aztán jönnek sorra a többiek.  Izraelnek annyi, az ukránok feléghetnek, de a világ sem ússza meg ezt csak úgy. 

Márpedig Izrael Amerika segglyukaként képes bevonni másokat és világégést hozni az emberiségre.  

*

2023. május 26., péntek

A velünk élő nácizmus - hétköznapi szövetségek ( - volt kommunisták egykori nácik és mai fasiszták)

Már nem csak az újjáéledő náci megnyilvánulásokról, az egyéni fellángolásokról beszélhetünk, hanem a mindennapi nácizmusról, azaz a köztünk élő náci megmozdulásokról ejthetünk szót.

https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/f5MktkqTURBXy84NGRlMTE3ZDg1ODBkYzQzYjc4MjAwMmFiMmQ3YWNhZi5qcGVnkZUCzQFoAMLD

 Európában és annak határvidékén is egyre inkább bukkannak elő a náci hagyományokra, szokásokra és fellángolásokra, vagy olyan pillanatképekre, ami a nácikra azok utáni nosztalgiára, netán szerepbe bújásával az eszme népszerűsítésére és azonosulására utal.

Nem az első eset volt, amikor a 20 éves Harry herceg öltött náci uniformist a jóérzéseinek kifejezéseként egy horogkeresztes karszalaggal együtt jelent meg egy báli mulatságon. Az esetről a világsajtó közel fele beszámolt akkoriban.   

 Harry herceg azt állította a Page Six szerint, hogy bátyja és későbbi felesége javaslatára viselte a náci egyenruhát. Vilmos és Katalin alig bírtak magukkal, annyira nevettek, amikor meglátták a horogkeresztes karszalagot viselő Harryt. 

A brit újfasiszta fiatalok állítólag máris ideológiájuk támogatását látják herceg "példáján". Az angol The Sun arra keresi a választ, vajon hogyan juthatott el a herceg ebben a ruházatban a születésnapra, hol volt ekkor édesapja, és miért nem gátolta meg tettében bátyja, Vilmos.

A képen a brit királyi család trónutódlási sorrendjében akkor még harmadik helyen álló Harry a hitleri német hadsereg hírhedt sivatagi hadtestének, az Afrika Korpsnak egyenruhájára emlékeztető felsőruházatban, horogkeresztes szalaggal a karján volt látható.  Mi ez, ha nem egyfajta nosztalgia a náci eszmeiség, az ideológia után? 

  https://libris.to/media/jacket/08866883_mein-kampf.jpg

Nem egyedi esetről van szó. A legsötétebb európai eszme, a nácizmus kísértete a mai napig visszatérő jelenség földrészünkön. 

Bár a nemzetiszocializmus alapelméleteit Hitler jegyezte fel a Mein Kampf (Harcom) című könyvében, ezek jelentős része nem az ő fejében született meg.

 A náci elmélet és propaganda több filozófiából és vallásból táplálkozott, de soha nem állt össze egységes tanrendszerré. Az ideológia egyes gyökerei Fichte, Schopenhauer, Wagner, Stirner és Nietzsche filozófiájáig nyúlnak vissza; ezenkívül buddhista és hindu elemeket, Darwin evolúcióelméletének bizonyos vonatkozásait, okkult társaságokban elterjedt faji elméleteket, valamint egy idealizált egységes állam eszméjét tartalmazza. Bárki, aki beleolvasott Hitler művébe, talált olyan gondolatot, amivel azonosulni tudott. Ezzel is magyarázható, hogy a nemzetiszocializmus szinte a társadalom minden rétegére hatással volt.

 Ebből merítve tőr elő és jelenik meg a náci eszmeiség, a nemzeti jólét, a szociális háló, a munkával a juttatásokkal és az együttérzéssel, ami egyben a felemelkedést, az összetartozást, az erőt jelképezi. Mindez önbizalommal, fegyelmezett büszkeséggel vértezi fel az embereket, ami összességében vonzóvá ideológiailag befogadóvá teszi az embereket.

https://hirtv.hu//data/cikkek/2504/25042/cikk-2504257/Laszlo_Imre_fit_1200x10000.jpg 

  Újbuda polgármestere, László Imre egy önkormányzati ülésen Adolf Hitler náci diktátor és tömeggyilkos országépítő munkásságát így méltatta nem régiben:

"36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejetett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Aztán ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele.”

https://hirtv.hu/data/cikkek/2504/25046/cikk-2504698/LI.jpg

Az ellentábor, az ezzel szemben állók  mindezt szitokként, megvetendő, elutasítandó meghasonlásként hozzák elő. Mára ennek nyomán kerül elutasításra a nemzeti tudat, bűnné a nacionalizmus, a mai európai egyesülés kertében, de hason mód szitokká a populista kormányzás és az erre épülő demokrácia. 

A mai kapitalizmus a liberális eszmeiség mentén olyan politikai kizsákmányolássá fajul, amivel szemközt ismét a náci idealizmus szolgálhat ellenpólusként.  

Nem véletlen, hogy a liberális oldal számos esetben kiállt farkasként nácit azokra, akiket nem szeret, akik politikai nézetei nem akarják befogadni a liberális szabadelvűséget a maga szélsőségességeivel.  

A hangos kiközösítések, az elferdült liberális gondolkodással kicsorbított demokrácia ma már oda vezet, hogy a vezető erő, az európai mainstream teljes zavarodottságot kép- és értelmezési zavart, káoszt kelt.  A szavak és a fogalmak értéke megváltozik, sokszor felcserélődik.

Így a megvetett nácik egyfajta szimpatizánsként kerülnek befogásra és felhasználásra, míg maga a nácizmus, mint fogalom továbbra is (látszatra) megvetendő, elutasítandó marad. Csakhogy a régmúlt nácikkal szimpatizáló, amolyan "hagyományőrző" vagy új nácik, ma már az egyik leginkább szövetségesei a liberális nyomulásnak. 

A liberálisok szélsőségeit misem igazolja vissza jobban, mint a korábbi két szélsőség, a náci nyugat és a szocialista kelet azon egybekelése, ami semmi mást csak a gazdasági nyerészkedést, a kizsákmányolást amolyan újkori gyarmatosítást hoz létre. Ennek lényege a másik alávetettsége másodrendűsége, elnyomása a maguk szabta álságos demokrácia elvei és fenntartása mellett. 

 A bolgár képviselő az EP üléstermében: "ártatlan intés"

Felháborodást váltott ki egy bolgár nacionalista törvényhozó, aki szerdán este karlendítő náci tisztelgést mutatott be az Európai Parlament strasbourgi üléstermében, miután felszólalt a lengyelországi és magyarországi jogállamiságról szóló vita során.

Az európai parlamenti képviselők többsége felszólította a Bizottságot, hogy Magyarország és Lengyelország ellen indítsa el a jogállamisági mechanizmust, de Dzsambazki a Twitteren "förtelemnek" nevezte a döntést.

Az aki ennek behajol, behódol, az elfogadható legyen részint, vagy szimbolikusan náci, míg a másik, aki szintén ennek az egybekelésnek a tagja, de valójában a  célalanya, az lesz a kikezdett, a ráolvasott náci, az autokrata, akit ez a kapitál-liberális egyesülés belső szövetsége már nem akar elviselni. 

Érdekes látni, hogy az egykori kommunistákból átvedlett szocialisták, majd az abból alakult szociál-liberális tábor lett az, aki leginkább maga hasznát húzza mindebből az irányzatból, akár a maga és a hazája ki- és beárulásával együtt.  Ők azok, akik ma a leginkább náciknak nevezhető formációkat is magukba ötvözik és használják politikai-, gazdasági térnyerésük érdekében.


Emlékezzük vissza a közelmúltbeli sporteseményekre. A katari világbajnokságon leszerepelt német labdarúgó-válogatott szivárványos incidensére is. Egy hangos kisebbség próbálta meg  becsempészni a gender-propagandát a sportba és a német válogatott bukása ismét felerősítette azokat a véleményeket, hogy meg kellene szabadulni a nem közvetlenül a sporthoz kapcsolódó, arra rátelepedő sallangoktól.  Mindez pedig nem más, mint az a liberál-fasiszta módszertan, amit a jelenleg Európát uraló liberális mainstream produkál. 

A nyolcvanas években alakult, Birodalmi Polgárok elnevezésű csoport azt tervezte, hogy a berlini parlamentbe fegyveresen behatolva túszul ejti a kormánytagokat és saját árnyékkormányukat nevezik ki. A csoportnak voltak más tervei is. A kormány elfogásával párhuzamosan országszerte az energiaszolgáltató központokat támadva káoszt idéztek volna elő, hogy az árnyékkormányuk színrelépésével ismét biztosítsák a rendet.  A szövetségi legfőbb ügyészség szerint a Birodalmi Polgárok (Reichsbürger) nevű revizionista mozgalomhoz köthető csoport azt tervezte, hogy felszámolja a demokratikus berendezkedést és az 1871-ben alapított Német Császárság mintájára szervezi át az országot.

Lássuk be, a náci mivolt nem ismeretlen jelenség.  

 

Hazánkban a liberális Európát,ez az unió a szovjeteknél is rosszabb nyugati változatát elutasító Jobbik lett a liberálisok sajtójában, majd a politikai szóhasználatban is az a náci párt, akit ezzel gyakorlatilag megbélyegeztek és kivetettek a soraikból.  Egészen addig, amíg az érdekeik úgy diktálták. 

  https://mandiner.hu/attachment/0619/618967_jakab_peter_karlendites.jpg

Aztán amikor szükség lett rájuk, akkor ugyanezek magukhoz dédelgették és szövetségre léptek velük, mondván ez már nem ugyanaz.  A zsidókat nemrég még összeírni szándékozó pártpolitikust az Európai Unió képviselőjeként befogadták, és partnerként kezelték.   Holott a hazai liberálisok, a volt szocialisták eleddig csak nácizták. Most meg szövetségesként az ellenzéki összefogás nélkülözhetetlen tagjaként pártolják.  Ez az európai módi.

 

Ez ugyanaz az Eu, ahol a kommunista (pufajkás) diktatúra aktív tagjaként ismert Horn Gyula a liberálisok kedvenc kiszolgáló fugurájaként nem csak elismerést, hanem tanácstermet is kapott. 

Aztán az sem okozott még gondot, hogy Hitler szülőházát az osztrák állam ápolja és kezeli napjainkban is. Pusztán a történelmi hűség részeként. 

Aztán, hogy az amerikai érdekeltségű CEU a bécsi önkormányzat jóvoltából azt a Steinhofi területet ajánlotta fel az egyetemnek, ahol több mint 8000 embert, köztük gyermekeket gyilkoltak meg.  az 1907-ben Otto Wagner által megálmodott komplexumnak sötét múltja van: a nácik itt hajtották végre a T4-akciót, vagyis az eutanázia-programjukat. Saját orvosaik és nővéreik kísérleteztek olyan beteg gyerekeken, akiket az árja vezetés „selejtnek”​ titulált. Végül több mint 750 gyereket gyilkoltak meg a Spiegelgrundnak nevezett gyermekkórházban. 

 

Erre a CEU online előadás-sorozatot rendezett, hogy szembenézzenek (elfogadtassák) a hely náci, tömeggyilkos múltját. 

De menjünk tovább.  Nem régiben „Német kortörténet” címen szerveztek árverést náci relikviákból. Az aukció keretében Adolf Hitler, Joseph Goebbels, Hermann Göring, Rudolf Hess és Heinrich Himmler személyes tárgyaira hirdettek licitet Németországban. Az ottani székhelyű Európai Zsidó Szövetség erkölcsileg helytelennek és félrevezetőnek tartja mindezt és tiltakozott ellene.  A náci emlékek és azok megőrzése, újra hasznosítása népszerűségnek örvend. 

 

Ferenc pápa  nem véletlenül a náci és a kommunista diktatúrákhoz hasonlította  az EU működését.  

Ferenc pápa szokatlanul éles hangvételű nyilatkozatban bírálta az EU-t, miután annak irányadó és döntéshozó szerve, az Európai Bizottság (EB) száműzte volna a „karácsony” és a „keresztény” kifejezést, valamint a hagyományos európai keresztény nevek használatát a hivatalos intézményi kommunikációból. 

Ferenc pápa élt a javaslattal, miszerint az EU-nak vissza kellene térnie az alapító atyák szellemiségéhez.

„Legyen óvatos az Európai Unió, hiszen nem léphet az ideológiai gyarmatosítás útjára. Ez megosztja az országokat és bukásra ítéli az uniót”

Egyben felhívta a döntéshozók figyelmét arra, hogy az EU-nak tiszteletben kellene tartania a tagországok belső struktúráit, azok sokszínűségét, valamint nem kéne próbálkoznia az egységesítésükkel.

 „Veszélyes, ha egy szuperhatalom gazdasági, kulturális és szociális téren is dirigál a többi országnak”

És valóban a mostani unió egy elnyomó szövetség, egy a demokrácia álságos látszatával működő elnyomó hatalom, vagyis diktatúra, ami az egyének elnyomását diktálja, miközben a társult tagok nyomorától és eladósításától sem áll távol. Teszi mindezt politikai, ideológia alapon, a maga diktatórikus módján, úgy hogy a közösségi pénzeket is az unión kívülre küldi a kétségtelenül szövetségen kívüli diktatórikus Ukrajnába. Oda ahol se sajtószabadság, sem emberi méltóság, európai jogállamiság, sem pedig megfelelőségi mérce nincs.

https://plumasatomicas.com/wp-content/uploads/2022/03/Que-es-el-batallon-Azov-La-extrema-derecha-nazi-de-Ucrania.jpg

Ennek európai élharcosa az a Ursula von der Leyen, aki az amerikaiak bábjaként meghatározható Volodimir Zelenszkij által eltörölte a nácizmus feletti győzelem napjának addigi május 8.-ai ünnepét. 

Erre a szövetséget eláruló korrupt Ursula (Rose Ladson) az Európai Bizottság elnökeként kiutazik a diktátorként számontartott népét halálba küldő Zelenszkijhez a közös Európa napján, amikor Ukrajna nem is tagja az uniónak.  

2019 végén kinevezték az Európai Bizottság elnökévé, amely az Európai Unió legmagasabb politikai posztja. Ez a német parlament szavazata nélkül történt, ilyen volt a jogosultságába vetett bizalom hiánya. Az Oroszországgal szembeni ellenségeskedés iránti buzgósága összhangban van azzal a náci ideológiával, amelyet apja elkövetett.

https://mandiner.hu/attachment/0868/867889_ursula_von_der_leyen_volodimir_zelenszkij.jpg

Von der Layen ezzel az összeölelkezéssel egy nyílt árulást követett el. Európa elárulásának és kiszolgáltatásának halálos csókváltása zajlott le Zelenkij elnökkel összeborulva ekkor.  Von der Layen valójában Biden küldöttjeként jelent meg Zelenszkij előtt, aki Joe Biden ukrán érdekeltségei nyomán Zelenszkijt Amerika pénzügyi-katonai lélegeztetőgépén tarja csak életben.  

 Így lép fel és támogatja az Eu-n kívüli nácibarát ország harcát a szintén kívülálló oroszokkal szemben pusztán csatlósként az európai közösség úgy, hogy ezt a háborút mindenki Amerika proxy-háborújaként emlegeti. A liberálisokból álló Európai Bizottság és annak vezetője ugyanúgy amerikai érdekeket szolgál mint az ukránok bábja, Zelenszkij.

Ukrajnában nem csupán az Azovi ezred alakulatai rendelkeznek náci indentitástudattal, vagyis önazonosságukkal. 

 https://cdn.magyarnemzet.hu/2022/05/zLyfe0sv3AK5BKCDuN748iu9dtxEZnwC0KLGdfhFkiA/fit/600/400/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1NzliMDJkNTYyYzQxMTlhNjY5MGNkYTk4ZGQ2ZmFh.jpg

Az ukrán háború kirobbanása az ukrán NATO csatlakozás erőltetése és az oroszok lakta területeken elkövetett nemzeti kisebbséggel szembeni számos emberiségellenes náci bűncselekmények voltak. Az, hogy Ukrajna nem biztosította az ott élők jogait.

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin és a Kreml vezető politikusai is gyakran hangoztatják, hogy az egyik legfőbb oka a háború kitörésének, hogy az oroszok „nácitalanítani” akarják Ukrajnát. A Bandera követői elleni harcot is ennek tartják a férfi náci kötődése miatt, arról nem is beszélve, hogy a világháborús politikus Ukrajnán belül is meglehetősen megosztónak számít. Mindezek ellenére mégis több helyen megemlékeztek Sztyepan születésének 114. évfordulójáról.

https://pcdn.hu/articles/images-xl/a/z/o/azov-zaszloalj-519507.jpg

 A megemlékezők között volt például Valerij Zaluzsnij, Ukrana vezérkari főnöke is. Erről vasárnap az ukrán parlament ki is rakott egy képet, amelyen Valerij egy Bandera-képpel és néhány Bander-idézettel közösen szerepel.

Nem Európa és nem is az unió érdekeit szolgálja az ukránok és az ottani náci alakulatok közösségi pénzből történő támogatása, harci képességének fenntartása, és az emberek harcban tartása. 

Ukrajna nem egy demokratikus ország.  Az ott élő kisebbségeket a hatalom elnyomja, megalázza, fenyegeti, légyen magyarokról, románokról, oroszokról, vagy más nemzethez tartozó. 

Az állam egy kimondottan náci alakulatot támogat és tart hadrendben úgy, hogy annak eszméje, jelképei és ideológiája a hitleri múlt mai követőiként lépnek fel.  


A liberális Európa politikai vezetése mégis ezt támogatja amerikai érdekek mentén, a világháború Európában történő kirobbantásának veszélyével. 

Nyolc évtizeddel a második világháború vége és Hitler Harmadik Birodalmának veresége után újra él az imperialista cél, Oroszország meghódítása. Meg kell-e lepődnünk, ha megnézzük az Európai Bizottság elnökének utálatos politikai hátterét?

*