A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pünkösd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pünkösd. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 24., hétfő

„Pünkösd napján” - Szentlélek

A húsvét utáni hetedig vasárnapon és hétfőn tartott pünkösdkor a keresztény hitet magukénak vallók a Szentlélek káradását ünneplik. Sok országban állami, egyházi ünnep.

Pünkösd - a Szentlélek eljövetele

 A húsvétot követő ötvenedik napra eső pünkösd (idén május 23-24.) annak emlékezete, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.

 
https://static.korkep.sk/2021/05/punkosd_Nagy-768x475.jpg

 A keresztyén világ a megváltó ígérete betel­jesülésének nagy ünnepét üti, melyen eljött az erőnek ama lelke, melynek hatása alatt különféle nyelveken zendült meg amaz igének hirdetése, mely immáron nem maradhatott meg egyetlen nép körében, hanem országokat, népeket nem te­kintve teljes erővel megkezdte a lelkekben nagy hódító útját. A szeretet népeket, országokat hódí­tott meg. A legfölségesebb forradalom volt ez a lelkekben, milyen sem azelőtt, sem azóta nem zú­gott át az emberiség feje fölött. 

A szeretet hatalmának nagy diadalútja kez­dődik e napon, midőn az kilép a kis körből, melyben addig ápoló melegágyát találta, kilép s ellenállhatatlanul hódit népeket s országokat. Egymásután dőlnek le a régi előítéletek mindenütt; a merre halad, új élet, új tevékenységi körök ke­letkeznek nyomain, melyeken az ember igazi sza­bad világa, szellemi szabadsága épül föl. Elvesz­tik a régi rettentő eszmék hatásukat, a szeretet szent és magasztos elve aranyoz be mindent. 

Egyek vagyunk a szeretetben mindnyájan. És e szellem majdnem kétezer év óta hódít ott, hol hódítani valót talál s lesz áldásává az emberi­ségnek ott, hol édes otthonra akad. Egyetlen lehelletére megváltozik körötte minden új élet, új eszmék sarjadnak, melyek átalakítják a régi vallások s régi társadalmak által teremtett életet nemcsak, hanem annak fejlődését biztosítják is. 

A modern kor haladása egyedül és kizáró­lagosan e szellemnek köszönheti minden vívmá­nyát. A hová e szellem be nem hatolt, megállott ott minden intézmény annyira, hogy szinte élettelenné vált. E szellem a pünkösdkor bódító út­jára indult egyetemes emberszeretet lett teremtő oka a mai kor fölvilágosodottságának, világré­szünk hódító hatalmának. E szellem él, hat ma is. Nem kell azt gondolni, mintha a nagy eszmék eredetükre, valóságukra nézve valamit vesztené­nek valaha ősi erejükből. Hiszen éppen az örökérvényűség a legigazibb bizonyítéka az eszmék fölmaradásra való jogosultságának. 
 
 https://www.napszikra.hu/sites/default/files/jesusbaptism.jpg
 
Igaz. az eszmék ősi ereje, hatalma ma is megvan; de talán nem nyilatkozik úgy, mint nyilakozott volt a múltban: a mi azomban koránt­sem azt bizonyítja, mintha az eszmék valamit vesztettek volna ősi bájukból, tisztaságukból, ha­nem azt, hogy a mai emberiség nem egészen méltó hozzájuk. Ellepte a mai emberiséget az anyagiság, annak szeret áldozni s még a legne­mesebb eszméket is úgy tekinti, mint melyek a múltból hangzanak felénk, de melyek nem egé­szen illenek be a mai kor zsibvásárjába. A nemes eszmék ható erejét nem igyekeznek fejleszteni még az arra hivatottak sem, hanem azokat me­rev alakokba igyekeznek kényszeríteni, hogy ve­szítsék el hódító erejüket, csupán a formaság kedvéért tartanak meg közülök némelyeket, hogy légyen külső alap, melyre hivatkozni lehessen.

   Az egyetemes emberszeretet nagy elvét és eszméjét szereti a mai emberiség olybá tekin­teni, mint a mely nem közös kincs, hanem ki­váltságosan ez vagy amaz érdekkörhöz köthető; a kizárólagosság a jelszó, melynek aegise alatt minden megjárja; itt nyer a halandó gond nél­küli életet, zsíros konczokat, felfogás szerinti lelki nyugodalmat; de a mi a körön kívül van, az maga a megtestesült kárhozat.
 
https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSyJP_3I6NAMw5dHymML_aCh898Wk9Na6g0dUhQEJOg0rnoCK_f9Ht-BE79vSOLH4_0sh8&usqp=CAU
A szellem szabad röpte oly irányban, mi­lyennek azt az isten teremtette, mai napság sokak szemében merő tagadása a pünkösdi szellem működő erejének csupán azért, mert az a picziny emberi szív jobb perczeiben keresztül töri a kizáróla­gosság korlátait s nemcsak keresi, hanem föl is találja az emberben a felebarátot s elfeledi, hogy ez miként imádja istenét, ki az emberiség egyes tagjainak kivétel nélkül szerető jó atyja.
 
Érdekek, hitvány, olykor piszkos anyagi ér­dekek kezdenek fölülkerekedni, legalább látszólag. Látszólag, de nem valódilag; mert a pünkösdi szellem igazi építő s teremtő munkásságát a maga teljességében s valódiságában fölfogó egyén nem hiszi, hogy a mai idők hátramenő szelleme ál­landó tehessen; előbb-utóbb el kell múlnia a lidércznyomásnak, mely immáron oly helyekre is kezd beszivárogni, hol azokat eddigelé még a hagyomány se találta föl.
 
Őrületes hajszát indított a mai kor az anyagi érdekek bálványozása érdekében; szeretlenség, középkori türelmetlenség, kígyó-símaságú képmu­tatás űzi aljas játékait, mely a legszebb álarcz alatt lopódzik be a családi körbe is, hogy azt megmarja s egyéni hiúságának tegye áldozatává. A barátság sokszor külső álarcz gyanánt hasz­náltatik, hogy egy ideig elfödje az önzéstől éhes, csattogó fogakat, melyek nem ismernek kíméle­tet semmi iránt, a mire megjött a gonosz étvá­gyuk. A társadalmi érintkezés sok esetben csak külszín rejtett czélok elérésére. Az önzetlenség és szolgálatkészség mezébe öltözködik a sötét önér­dek, hogy saját egyéni hiúságát legyezze s anyagi czéljait elősegítse. 
https://regi.katolikus.hu/kepek/2006/nagy/Szentlelek2016.jpg 
 
  Oh ne mondjuk, hogy korunk fölvilágosodottságában mindent bírunk, mi a szellem igazi táplálékául szolgálhat. Oh ne mondjuk, hogy a pünkösdi szellem működése nélkül ellehetünk a mai korban!

Szükségünk, igazi szükségünk van az igaz­ság amaz erejére, az úrnak ama lelkére, mely, mint sebesen fúvó szél zúgása megmozgatta ama bibliai tavat, hogy a rothadásból élet serkenjen, hogy az igazságnak, szabadságnak országa már e földi életben meghonosodjék! 
 
 Jöjjön is el mielőbb hozzánk eme tisztító szentlélek, mely tiszta szívben talál nyugalmat, mely ősi tisztaságába helyezi a lelket, mely igaz tudományt, erkölcsöt plántál belénk, mely lerontja a hamis bálványokat, mely arra indít ben­nünket, hogy igaz testvéri szeretettei öleljük ma­gunkhoz istennek eme legszebb, legjobb, legiga­zibb világát! 
 
Jövel szent lélek úristen! Alleluja, alleluja!
Körkép.sk -
Losoncz és Vidéke, 1891. május 17., 20sz. 1.o.
*

2021. május 23., vasárnap

„Piros pünkösd napján imádkoztam érted”

Ilyentájt, pünkösd közeledtével, amikor kiskertünkben nyitogatják szirmaikat az ünnepi piros rózsák, fel-felnézek a bárányfelhőkkel teli, kék égboltra, és visszaidézem a múltat, gyermekkorom világát. Azt az időt, amikor még gondtalanul játszadoztunk nagymamám udvarában.

A nagymamám csendes, szerény asszony volt, akit a faluban a gyönyörű kiskertje mellett a varrás mesterségéről ismertek. Ő is csak tette a dolgát, mint a többi ember. Számára az unokák, a mi jelenlétünk hozta meg a pünkösd ünnepének igazi hangulatát. Pedig az év többi napján is gyakran látott bennünket, hiszen nem szívesen hagytuk ki egyetlen percét sem azoknak az együttléteknek, amelyeket az unokatestvéreimmel nála töltöttünk.

https://hetnap.rs/files/articles/7/7/9/35779/_thumb/35779-benyo-novotni-livia-punkosdi-rozsa-1-2-big_jpg.jpg
A bánáti bazsarózsa vagy bánsági bazsarózsa (Paeonia banatica) növényritkaság - Magyarországon 1982 óta fokozottan védett ( - Élőhelye Szerbiában a Delibláti-homokpusztában található)

 A góréban a házunk falait csutkából építettük, megízleltük a kertje végén terebélyesedő málnabokor piros gyümölcsét, a kiskertben üldögélve pedig arról beszélgettünk, hogy milyen nemes cselekedeteket hajtunk majd végre akkor, ha nagyok leszünk. Sokszor ki sem látszódtunk Rozália mama gondosan rendben tartott virágoskertjéből. 

Ott ültünk Dórával, Erikával, Klárával, s akkortájt még nem is gondoltunk arra, hogy a keresztény egyház ünnepének napja miként él, milyen üzenetet hordoz szeretett nagymamánk szívében. Többször említette nekünk, melyik a kedvenc nótája, és egyszer meg is hallgattuk, de csak azért, hogy ne sértsük meg nagyanyánkat. Persze akkor még nem értettük meg a dal lényegét, a pünkösdirózsák imáját. Fel kellett nőnünk ahhoz, hogy az ének sorainak mondandója megérintsen bennünket. Amióta már mi is felnőtté váltunk, és ugyanúgy tesszük a dolgunkat, mint a nagymamánk tette évtizedekkel ezelőtt, az évnek ebben az időszakában a pünkösdi piros rózsáról vagy a bazsarózsáról, ahogyan még nevezik, mindig ő jut eszünkbe.

 Pünkösdirózsák

A Kínában csaknem kétezer éve termesztett növény a Paeonia elnevezést a görög mitológia isteneit gyógyító orvosnak, Paionnak köszönheti. Más források a paean szóra vezetik vissza, mely diadalmi éneket jelent.

Az orvosra utaló név tűnik hihetőbbnek, mert a pünkösdirózsát évszázadokon át elsősorban gyógynövényként termesztették. Gyökeréből készült kivonatával kezeltek sárgaságot, vese- és hólyaggyulladást, reumát és egyéb betegségeket. Ez már csak azért is meghökkentő, mert a növény mérgező, kivéve a tavasszal és ősszel kiásott gyökérgumókat.

A pünkösdirózsák nemzetségében a fajok száma meghaladja a harmincat, a nemesített és keresztezett fajták száma pedig évről évre nő. A virág változatos színekben pompázik, és édes illatot áraszt. (Forrás: www.kertlap.hu)

 Azóta már nemcsak a gyöngyvirágok, de a bazsarózsák is eltűntek az emlékeinkben élő nagyszülői ház kiskertjéből. De amikor pünkösd vasárnapján megszólal a templomunk harangja, ismét felidézzük azokat a feledhetetlen napokat, amelyeket a csendes, szerény nagyanyánk féltő gondoskodása mellett töltöttünk. Lélekben ő is itt van velünk, és valahonnan csendesen felhangzik kedvenc nótája:

„Piros pünkösd napján imádkoztam érted, / Piros pünkösd napján vártam visszatérted. / Tele volt a határ nyíló vadvirággal, / Vártalak a keresztútnál pünkösdirózsával.”

 Zséli Ágnes

*

2017. június 5., hétfő

Hogyan lett a zsidó aratási ünnepből pünkösd

A "hetek ünnepe", vagyis a pünkösd, onnan nyerte nevét, hogy kezdete a húsvéttól számított hét hét utáni első, azaz az ötvenedik napra esett. Az "ötvenedik" görögül pentekosztész: ebből a szóból lett az angol pentecost, a német Pfingsten és a magyar pünkösd is. A "hetek ünnepe" az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt - írja Dr. Grüll Tibor ókortörténész, aki rekonstruálta, mi történhetett Jeruzsálemben az ünnepen, 50 nappal Jézus kivégzése után. Bár Pünkösd a keresztény egyház születésnapja, épp az ünnep előtt jelent meg egy felmérés, ami szerint soha nem volt ilyen alacsony a magukat hívőknek vallók aránya az Egyesült Államokban. (Az okokról az Új Exodus magazinban olvashatnak.)

 http://m.cdn.blog.hu/vi/vigyazo/image/o-shavuot-facebook.jpg

 Az aratóünneptől a törvényadásig

Az ószövetségi rendtartás szerint a páska (húsvét) után két nappal, Niszán hó 16-án megtartott "első zsengék ünnepe" a tavaszi árpaaratási idény kezdetét jelezte. Ettől fogva kellett hét hetet számolni, hogy az utána következő napon (vagyis az ötvenediken) megtarthassák a búzaaratás kezdetét jelző "aratóünnepet". (A hetes szám a bibliai szimbolikában a teljességet jelképezi, a hét hét tehát a teljesség teljességét.) A sávuót, vagyis a hetek ünnepe másik elnevezése tehát "hág hakacír", azaz "aratóünnep", amely arra utal, hogy ez jelentette a nyári aratási idény hivatalos kezdetét. Az ünnepet a későbbi hagyományban "zárásnak" is nevezték, mert ez zárta le a húsvéttal kezdődő tavaszi ünnepkört.

A sávuót egyike volt Izrael három jelentős zarándokünnepének, amikor minden izraelita férfinak meg kellett jelennie a jeruzsálemi Szentélyben, természetesen nem üres kézzel. Mózes törvénye szerint az áldozat mellett szabad akaratból ajándékot kellett vinni a Szentélybe, az egész családnak örvendeznie kellett az Úr előtt, valamint meg kellett emlékezni az Egyiptomból való szabadulásról. A szombathoz és más ünnepnapokhoz hasonlóan a pünkösd is "szent gyülekezés napja", vagyis pihenőnap volt, amelyen nem volt szabad dolgozni.
A jeruzsálemi Szentély lerombolását (i. sz. 70) követően azonban új helyzet állt elő: a vallási törvények egy részét – így az aratási ünnepet is – lehetetlen volt eredeti formájukban megtartani, minthogy nem lehetett többé áldozatot bemutatni a Templomban. Ezért 140-ben Usában (a mai Haifa közelében) a rabbik azzal a javaslattal álltak elő, hogy a római hódítás következtében előállott új helyzetben az ünnep mezőgazdasági jellege helyett domborítsák ki annak történelmi vonatkozását, hogy maga az ünnep a Templom pusztulása ellenére is megmaradhasson.

Így lett sávuót modern értelmezésben "Törvényünk adásának ideje" (Zeman mattan Toraténu), vagyis a rabbinikus judaizmus születésnapja. Sávuótra ma is zöld növényekkel díszítik fel a zsinagógákat, egyes helyeken még a tórafülke elé is hímzett zöld takarót akasztanak, vagy virágfüggönyt szőnek a bima, azaz a tóraolvasó állvány fölé.

Pünkösdvasárnap: 2017. június 4.

Pünkösdhétfő: 2017. június 5.

A pünkösd, amelyet a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn ünnepelnek, keresztény ünnep, a Szentlélek kiáradásáról való megemlékezés a keresztény világban.

A Szentlélek kiáradását úgy írják le, mint az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontját. A Szentlélek (görög: pneuma, latin: Spiritus Sanctus) pünkösd napján árasztotta el Jézus tanítványait, az apostolokat, ezzel a történéssel pedig a keresztényeknek új tartalommal lett felruházva e jeles nap.

Krisztus idejében a pünkösd zsidó ünnep volt, mégpedig a sínai szövetségé. Szél zúgása és tűz sercegése jelezte Isten jelenlétét és kegyelmének kiáradását. Az Ószövetségben a próféták már megjövendölték az Újszövetséget mielőtt Krisztus megszületett. Keresztelő János jövendölésében is megtalálható a Szentlélek motívuma.

Jézus megkeresztelkedését követően Keresztelő Jánosnál a Szentlélek egy galamb alakjában szállt le  Jézusra. Így kapta a Szentlélek a galamb szimbólumát a katolikusok ikonográfiájában.

A katolikus pünkösd tárgyát a húsvéti misztériumnak a beteljesedése képezi. Ekkor ünneplik a Szentlélek eljövetelét és ajándékainak kiáradását, az új törvényt, valamint az Egyház születésnapját. 1956-ig vigíliáját és oktáváját is ünnepelték, a húsvét időszaka így a pünkösd utáni szombattal fejeződött be. 1969-et követően a pünkösdhétfőt már az évközi időhöz sorolják.

A Pünkösd eredete

Az ószövetségi zsidó ünnepből ered, amely héberül Sávuót, a törvényadásnak vagy tóra-adásnak és az új kenyérnek az ünnepe.
Az Ószövetségben három fő ünnep rendeltetett el a zsidóknak az Úr által. Ezek közül a pünkösd, az 50. nap, a középső ünnep.
A Szentírásban szintén említett húsvét utáni ötvenedik napon kerül megtartásra. Ebből következően pünkösdvasárnap (a nyugati kereszténységben) legkorábban május 10-re, legkésőbb pedig június 13-ra eshet.
A név görög megfelelője, a pentékoszté szintén 50-et jelent, a magyar elnevezés is erre a szóra vezethető vissza. Egy hétig tart, ugyanúgy, mint a húsvét, amiből két napot ünnepelnek nyilvánosan.
Az ókori keresztény írók a 2. században tesznek először említést a pünkösdről, mint ünnepről. Viszont a pünkösdöt már az egyház kezdetétől, az apostolok ideje óta ünneplik. A bérmálás szentségének kiszolgáltatása a hagyomány szerint pünkösdtől veszi kezdetét a római katolikus egyházban. Az ünnep nevéről májust a pünkösd havának is szokás nevezni.

Pünkösdi népszokások

Kultúránkban sokféle szokás kapcsolódik a pünkösd ünnepéhez, amelyek közül több is a kereszténység előtti időkre vezethető vissza. Ilyenek például a római floráliák, melyek tavaszköszöntő ünnepségek voltak Flóra istennő tiszteletére. Flóra a virágok, növények, általánosságban a termékenység istennője volt. Görög neve Khlóris, jelentése Zöldellő vagy Viruló. (vagy: jelentése halványzöld, zöldellő, friss.)

Májusfa

A hagyományok szerint nem csak május elsején, hanem pünkösdkor is állítanak májusfát.
Bizonyos településeken az a szokás, hogy a májusfát pünkösdkor bontják le. A májusfa, a zöldellő ág a természet állandó megújulását szimbolizálja, valamint az udvarlás szándékának is kifejezője. A májusfát szalagokkal, étellel, itallal díszítik.

Pünkösdi király

Már a középkorban is meglévő szokás volt, hogy ügyességi versenyeken(, mint például tuskócipelés vagy karikába dobás,) megválasztották a legrátermettebb ifjút, aki a többiek vezetője lett. A pünkösdi király állandó vendég volt lakodalmakon, ünnepségeken, mulatságokon. A kocsmákban a közösség számlájára ingyen fogyaszthatott. Tisztsége egy héttől akár egy évig is tarthatott.

Pünkösdi királynéjárás

Az eredeti szokás szerint négy lány vitte körbe a faluban az ötödiket, a legkisebbet és legszebbet. A menetet énekek és jókívánságok kísérték. A lány feje felett kendőt feszítettek ki vagy fátyollal takarták le. Éneklés közben járták körbe a királynét, majd végül felemelték, a rituálé közben pedig termékenységvarázsló mondókák hangzottak el. A lányoknak ajándékokat is adtak. A termékenységvarázslás elsősorban a Dunántúlon elterjedt szokás. A későbbiekben adománygyűjtéssel is egybekötötték.
Forrás: dr. Grüll Tibor: A hetek ünnepe, Hetek és PontosIdő
*

2016. május 16., hétfő

Izrael még Jézus keresztelésének a helyét is aláaknázta - robbanásig feszítette a húrt a zsidó állam ( - enyhítés)

Pünkösd fénye rávilágít a zsidók békétlenségére napjainkban. Most azonban talán és végre aknamentesítik Jézus megkeresztelésének színhelyét, amit a zsidók maguk tettek járhatatlanná.

http://www.korkep.sk/wp-content/uploads/2016/05/50596034gettyimages_co_uk-770x470.jpg
Izrael "speciális" páncélozott buldózer “szántja ki” a ’60-as évek végéből származó aknákat.

Keresztelő Szent János több keresztény egyház szerint is azon a helyen keresztelte meg Jézust, ahol az izraeliek a demarkációs vonalat meghúzták. Azonban a terület legnagyobb részét az 1967-es háború óta csak szögesdrót mögül lehetett megtekinteni, mert lezárták,  nehogy a területen át a vélt ellenség Izrael területére lépjen. Az ott lefektetett négyezer akna ma is ott van, robbanásra készen, önélesített formában.

Nemrég azonban Izrael és a Palesztin Állam (Hatóság) megegyezett, hogy a következő két évben felszedik az aknákat Kaszer al Jahudnál, Jézus Jordán parti megkeresztelésének helyénél.

A Jerikótól délkeletre, a Holt-tengertől északra található földterület egy kicsiny részét 2011-ben már aknamentesítették és megnyitották a nagyközönség előtt. A teljes aknamező felszámolása után a remények szerint megnövekszik a keresztény zarándokok száma, évente sok százezren utazhatnak majd a kereszténységnek erre az egyik legszentebb helyére.

A becslések szerint a mintegy fél négyzetkilométeres részen 2600 harckocsielhárító és 1200 gyalogsági aknát fektettek le más csapdákkal és robbanószerkezetekkel.

Izrael azért aknásította el 1976 után a Jordán folyó nyugati partvidékét, hogy megakadályozza tankok és harcosok behatolását Jordániából. Emiatt máig számos aknamező található a jordániai határnál és a Golán-fennsíkon, ahol a szíriai erőket akarták feltartóztatni ezzel a módszerrel.

A Jordániával 1994-ben megkötött béke óta az Izrael és Jordánia közti határon nyugalom honol, és ez lehetővé tette a 2011-es részleges, és a várhatóan két év alatt elkészülő teljes aknamenesítést.
 Forrás: Gettyimages.co.uk
*

2016. május 15., vasárnap

Miről szól pünkösd ünnepe? - Múlt-kor

A húsvét utáni ötvenedik napon, az idén május 24-én ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját. A néphit szerint ha e napon szép az idő, akkor jó lesz a bortermés. Egyes vidékeken ma is él a pünkösdi királyválasztás szokása: ilyenkor a falu legényei különböző ügyességi próbákon (lóverseny, bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás) mérték össze ügyességüket. 

http://mult-kor.hu/image/article/main/.630x1260/43637.jpg

A húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadó ünnep vagy az első zsenge ünnepe volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett, amikor arra emlékeztek, hogy Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett. Az ünnepet sávuótnak, a "hetek ünnepének" nevezik, mert hétszer hét nappal pészah után ünneplik.

A keresztény egyház születésnapját jelentő pünkösd történéseit megörökítő Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanítványokra. A Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, és ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.

A püspöki szinódus 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését. A katolikus egyházban a II. vatikáni zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Bár pünkösdhétfő a zsinati liturgiareform bevezetése óta már nem külön egyházi ünnep, számos országban - 1993 óta Magyarországon is - munkaszüneti nap.

A néphit szerint ha pünkösdkor szép az idő, akkor jó lesz a bortermés. Egyes vidékeken ma is él a pünkösdi királyválasztás szokása: ilyenkor a falu legényei különböző ügyességi próbákon (lóverseny, bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás) mérték össze ügyességüket. A győztes egy évig ingyen ihatott a kocsmában, neki tartoztak engedelmességgel a többiek, és viselhette a pünkösdi koronát - uralkodásának rövid idejére utal a "pünkösdi királyság" kifejezés. Jellegzetes pünkösdi szokás a pünkösdi király vagy királyné körmenete: a legkisebb lányt pünkösdi rózsával, zöld ágakkal királynőnek öltöztetik, és rózsaszirmot hullatva házról házra járnak köszönteni.

Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségeinek egyike, amely a rendszerváltozás óta a világ magyarságának rendszeresen ismétlődő tömegrendezvénye lett. 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni, a Csíksomlyón összegyűlt székelyek azonban a Nagyerdőnél győzelmet arattak, megvédték ősi katolikus hitüket. Erre emlékezve tartják meg Csíksomlyón minden pünkösd szombatján az ünnepi szentmisét és a nagy búcsút, ahová több százezer ember érkezik az egész Kárpát-medencéből és a világ más tájairól is.

*

2013. május 20., hétfő

Pünkösd a hit évében ( - vendégjegyzet)

 A kereszténység világában a Pünkösd a Húsvét utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének, kiáradásának ünnepe. A Szentírás Isten megjelenéseként írja le.

 Pintér Mihály lelkész igét hirdet a virágokkal, faágakkal és kendőkkel feldíszített mendei evangélikus templomban tartott pünkösdi istentiszteleten 2013. május 19-én.

„Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, Mindent egészséggel látogató ege, Hosszú úton járókat könnyebbítő szele!” Balassi Bálint gyönyörű sorai a tavaszi természet pompáját festik, érzékeltetve, hogy a pünkösd igazi tavaszi ünnep, amelynek napján az egész teremtett világ teljes szépségében tündököl. A Pünkösd ősi ünnep, fontos szerepet játszott az Ószövetségben, Izrael életében. Kezdetben aratási hálaünnepként szerepelt, amikor a termés zsengéit bemutatták az Istennek. Későbbiek során az egyiptomi kivonulás után a sinai hegyi szövetségkötésre és a törvényadásra emlékeztetett.

A kereszténység világában a Pünkösd a Húsvét utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének, kiáradásának ünnepe. A Szentírás Isten megjelenéseként írja le, szélzúgás támad, lángnyelvek jelennek meg a tanítványok feje fölött, az elragadtatás nyelvén kezdenek beszélni, amelyet a többiek megértenek. A tanítványok lelkéből elszállt a félelem, mivel erő töltötte el őket a magasságból. Péter apostol kilépett a ház erkélyére, s beszélni kezdett az egybegyűlt sokasághoz, Krisztus feltámadását hirdette nekik. Ezzel kezdetét vette az Egyház nyilvános működése, ezért is nevezik a Pünkösdöt az Egyház születésnapjának.

Jézus az utolsó vacsorán beszélt a tanítványoknak a Szentlélekről, Vigasztalónak nevezte, aki bátorítani fogja a tanítványokat és segíti őket küzdelmeikben. Igazság lelkének hívta, aki majd eszükbe juttat mindent, és elvezeti őket a teljes igazságra. A Szentlélek szerepe tehát, hogy mindig emlékeztesse az embereket Krisztus szavaira, az örök élet igéire és elvezesse őket a tanítás teljesebb megértésére, s megőrizze őket az igazságban.

A pünkösdi esemény arról tanúskodik, hogy az Egyház katolikus, egyetemes, nyitva áll minden nép és minden kultúra előtt. A pünkösdi sokaság tucatnyi országot és nyelvet képviselt, s a Szentlélek ajándékaképp mindegyikük megértette Péter apostol arám nyelvű beszédét, jelezve hogy a Szentlélek a sokaságból egységet hoz létre sokszínűségét megőrizve.
Párhuzamot fedezhetünk fel a pünkösdi esemény és a bábeli nyelvzavar között. Bábelben az emberi gőg égig érő tornyot akart építeni, hogy Istent letaszítsa trónjáról, de Isten összezavarta az építők nyelvét, kudarcot vallott gonosz törekvésük. Az Isten ellen lázadók egymást sem képesek megérteni. Pünkösd épp az ellenkezőjét hirdeti, az Istent szerető, az Isten lelkét befogadó emberek a nyelvek különbözősége ellenére is megértik egymást.

Az apostolok a Lélek erejével elindulnak a négy égtáj felé, hogy elvigyék az üdvösség örömhírét minden embernek, s minden nemzetet egybegyűjtsenek az egyház közösségébe. A Szentlélek új szövetség és új törvény biztosítéka. Krisztus új és örök szövetséget kötött Istennel az egész emberiség nevében, amit a saját vérével pecsételt meg.

A Szentlélek ennek az új szövetségnek a törvénye immár nem kőtáblákra vésve, hanem az élő szívekbe írva. Ő a Szeretet lelke, aki Isten és az emberek iránti krisztusi szeretetre tanít és vezet minket. A keresztségben vízből és Szentlélekből ujjá születve az Ő szent temploma leszünk, és lelki emberként a lélek igazi gyümölcseit teremjük ami „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartoztatás.” (Gal 5 22-23)

A Pünkösd ünnepi népszokásokban is gazdag, az egyik legismertebb gyakorlat a pünkösdi király választása, amit játékos próbatételek révén lehet elnyerni, amely sok kiváltsággal jár, de sajnos csak egy napig tart.

A Kárpát-medencében a csíksomlyói búcsú a legnagyobb és legismertebb pünkösdi ünnep, amely az utóbbi években nemzetközi méreteket öltött. Szerte a világban élő magyarok nagy lelki ünnepe ez, amely történelmi gyökerei révén a katolikus hithez való hűségről tanúskodik, amelynek erősítése a hit évében különösen is aktuális.

Az idén dr. Ternyák Csaba egri érsek mutatja be az ünnepi szentmisét.

Hitünkben, magyarságunkban való megújulást kívánok minden kedves olvasónak 2013 pünkösdjén a Szentlélek kiáradása révén.
 Mikolai Vince 
-  diósgyőri plébános, borsodi főesperes -
*