A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazaárulók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazaárulók. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. október 23., szerda

Október 23.-a másként

1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének napja és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja, melyet az 1990. évi XXVIII. törvény iktatott a nemzeti ünnepek sorába. 

Ezt az emléknapot sokáig tiltották a kommunisták, akik a Kádár nevével jelzett szocializmusban is a hatalomban voltak. Ugyancsak ez volt az 1848-49 szabadságharca emlékező március 15.-vel is. Hivatalosan nem volt szabad megünnepelni. Az akkori hatalom félt. Az utcákat titkosrendőrök lepték el, a rendőrségen és a katonaságnál összetartás volt, ami szabadságmegvonással, készültséggel járt. 

Az iskolai, tanagyagi emlékezéseket aztán engedélyezték, de a nyílt utcai megemlékezéseknek nem lehetett helyt adni. Sokáig így volt ez március 15.-vel, míg október 23-t egyenesen ellenforradalomnak tartották a szocialista értelmezés szerint.

Azután, hogy a szocialista Pozsgai Imre elsőnek merte nem ellenforradalomként, hanem belső forradalomként értelmezni, és kifejezni az 56-s eseményeket, kezdett felpuhulni a diktatórikus szemlélet. 

Pozsgai nyomán a kétkulacsos Csintalan Sándor, a jobb kiállású Szűrős Mátyás és mások is kezdték elfogadni, vagy belátni a szocialista diktatúra szövevényének káros hatásait.

Aztán, amikor 1989-ben az általuk meggyilkolt szocialista Nagy Imre újratemetését (Rajk Imre jelképes koporsójának említését)  követően ránk tőrt a rendszerváltás, akkor kezdett csak igazán rezegni a léc, majd kivirágozni a demokrácia.  

https://static.magyarhirlap.hu/images/201906/md/05o-nagy-imre-1-nemeth-miklos-mti-foto-friedmann-endre-color-a.jpg 

Mondhatni az egész világ a kommunizmussal szakító Magyarországra figyelt akkor.

 1989. október 23-án délben lett Magyarország köztársaság, 40 év után elhagyva a korábbi népköztársaság megnevezést. A harmadik köztársaságot a Parlament erkélyén Szűrös Mátyás kiálthatta ki több tízezer ember előtt. Azon az erkélyen beszélt, ahonnan 1956-ban Nagy Imre szólt az összegyűlt tömeghez.

https://assets.4cdn.hu/kraken/7N34EFGeqGR0ciSEs-xxl.jpeg

Aztán az egykoron a diktátor mellett álló párttagok, sorra égették el a pártkönyvüket, tüntették el a hivatalos és a levéltári anyagaikat. 

Majd ezek-után mint valami ártatlanok, vagy éppen áldozatok, jelentek meg, jelentkeztek be újra a közéletbe.  

Sok ilyen szemét alakja van még jelen a múltnak.

Egyik jeles képviselője ennek a mocsoknak aki ma még mindig a közéletben és közszereplésekben aktív, nem más, mint a korábbi Központi Bizottsági tag, Lendvai Ildikó elvtársnő. Ő abból a Kádári szocialista korból szerezte megélhetését, jóllétét, ismertségét, elkötelezettségét a szocialista eszmeiség mentén, mint ahogy a szovjet elnyomás adta lehetőségek haszonélvezőjeként ezt az elnyomó oldalán megszolgálta. Lendvai nem volt egyedül. 

Ezek az alantas személyek mind az akkori elnyomó rendszer, a kádári-diktatúra kiszolgálói voltak, hogy a jelenleg politizáló kommunista unokákról ne is beszéljünk.  

Lendvai Ildikót azonban nem szabad szó nélkül hagyni. Kádár politikai vezetése (a szovjet rezsim uralma) alatt az akkori szocialista párt az MSZMP elnökségi tagjaként aktív kiszolgálója, pártfunkcionáriusa volt  a diktatúrának. Más korábbi párttársaival maga is cenzori feladatokat látott el, és a sajtó- a szólásszabadság egyik meghatározó alakjaként, diktátoraként fejtette ki álságos, elnyomó politikai szerepét.

Nekem, és mindenkinek, aki megélte a kommunista diktatúrát, egyértelmű: Lendvai Ildikó a pártállam cenzora volt, pártközponti és kiadóigazgatói minőségében is. Lendvai Ildikó a meggyőződés nélküli karrieristák megtestesítője. A késő Kádár-kor magát szakértőnek, értelmiséginek látó aparátcsikja, aki karrierépítése érdekében vállalt szerepet a pártállam vezetésében. Élvezte az összes ezzel járó privilégiumot.  Így a nyugdíja sem hétköznapi. Nem is egy munkás átlagán él. Azon messze túl a jólétben. A mi pénzünkön. A bőrünkön érezhetjük.

A rendszerváltást követően, azonban nem került a politika szemétdombjára, hanem az egészet túlélve, kaméleon módjára átformálódott. Ma is az egykori kommunisták lapjának, a rendszerváltást túlélő Népszavának az egyik rendszeresen publikáló tollforgatója. De szívesen hívják és hallgatják meg eléggé el nem ítélhető és hátborzongató mód) az ATV-ben is.  

A Fidesz legutóbbi kormányra kerülése előtt, a szocialista Gyurcsány, majd Bajnai adta kormánya idején még a közszolgálati tévében is rendszeres vendég volt akár a gyilkos elítélt (bűnöző) Gyárfás adta (Nap tv) Nap-kelte, vagy Nap-nyugta adásaiban.  

Mindez jól illusztrálja, hogy a puha rendszerváltás, a számonkérés elmaradása a volt kommunista erők és az ezt követő szocialista formáció miként szivárog vissza és teszi tönkre azt a véráldozatokkal járó forradalmat, amit október 23.-val emlékezünk. 

Gyurcsány Ferenc Lendvaihoz hasonlatosan szintén a KISZ-ben kezdte, majd pártvonalon került a kormányba, és a Parlamentbe, ahogy Lendvai Ildikó esetében is szocialista delegáltként listán. 

Mindez jól illusztrálja, hogy a rendszerváltás mennyire puha és elsilányodott volt.  

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1377/13771/137718/13771828_715bc930bfa0764f5a80ce950256ed44_wm.jpg

Aztán amikor a hatalomra kerülő  Gyurcsány kormányával szemben kezdett tüntetni a nép Ő maga is úgy járt el, ahogy azt a családból (Dobrev) merítve történelmileg elsajátította, vagy éppenséggel magáévá tette. 2006-ban bizony a tömegbe lövetett, és lovasrohammal kardlapoztatta a megemlékezőket.  

 Gyurcsány ugyan hárít, de 2006-ban ő maga is elismerte, utasításokat adott a rendőrségnek. Gyurcsány ennek okán soha nem került bíróság elé, csupán a rendőrfőnöke, a vasprefektusként elhíresült Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitányként és Bene László országos rendőrkapitányként került a vádlottak padjára. Továbbá  Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori vezetője, és tucatnyi másik rendőrtiszt.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1377/13771/137718/13771834_5d3aa1f99c0f3a90406b17439adf7c09_wm.jpg

  Gergényi Péter az egyik felelőse annak, hogy 2006 őszén a Gyurcsány Ferenc erőszakkal szétverette az ellene békésen tüntető tömeget. 

A szocialista kormány ügyészsége felfüggesztett szabadságvesztés vagy enyhébb szankció kiszabását indítványozta. 

Az ártatlanul megvert emlékezők is sokkal súlyosabb büntetéseket kaptak a koncepciós eljárások során, mint a bűnösök.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1377/13771/137718/13771822_dbeee1382162d9f1328fe36d3e71c216_wm.jpg

Aztán ahogy a kommunista vérbírókat nem büntették meg a rendszerváltás után, úgy ezeket a mocskokat sem ítélte el a hatalmukat átmentett bírói kar.  

A kommunista diktatúra jogállami bírósági díszletek között működött, a 30-as évek nagy moszkvai pereihez hasonló koncepciós eljárásokhoz ...   

Gyurcsány ezeket igézte vissza

Gyurcsány tette elévült, Gergényiék jelképes büntetést kaptak. Gyárfást ugyan bűnösnek találták, de ahogy látszik nem a börtönben fogja végezni. Lendvai Ildikó meg továbbra is osztja az észt. 

Dobrev és Gyurcsány, nem is olyan rég, még baráti kapcsolatokat ápolt Putyinnal, és amikor már nem volt miniszterelnök, még mindig magánjelleggel vacsorázgatott Moszkvában Putyinnal. Úgy vélik, Ljudmilla Putyina részvétele a vacsorán összefügghet azzal, hogy személyes ismeretség fűzi a bolgár születésű Dobrev Klárához, akinek névadója az a bolgár Dobrev Petar akit Apró Piroskával kötött házassága nyomán szüleiként tisztel. 

https://hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2023/02/K_EPA20091125027-2048x1365.jpg

Ma amikor hazánkat támadják Putyin és Oroszország nyomán, akkor, Gyurcsány és Dobrev esetében elfogadott a szovjet-orosz kötődés és a most elutasított elnökkel való bratyizás. 

Gyurcsány rámutatott: 2002 után partneri kapcsolat alakult ki Oroszországgal - amiben jelentős szerepe volt Medgyessy Péternek és Vlagyimir Putyinnak is -, továbbá Kínával. Ez a szocialista-liberális kormányok olyan teljesítménye, amely az ország érdekeit szolgálja, s amelyre építeni lehet. "Ténykérdés, hogy ma a világ Európán kívüli három hatalmi központja az Egyesült Államok, Oroszország és Kína. Magyarország számára a szövetséges és barát az Egyesült Államok, de Oroszországgal és Kínával is szoros partneri kapcsolatot kell kiépíteni, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet velük, mert ez Magyarország érdeke" - vélekedett a volt miniszterelnök.

Putyin–Gyurcsány-találkozóból 2006 és 2007 között egyébként három is volt, és „ezek után kezdődött el a Mol kijátszása az oroszoknak”. Aztán, mint ismert a Malév is érdekes mód orosz kézre került, aminek után a nemzeti légitársaságunk lett oda.  

Dobrev Klára baráti kapcsolatot ápolt Vlagyimir Putyinnal, és még a kormányfő bukása után fél évvel is együtt vacsoráztak Moszkvában az orosz elnökkel. A dollárbaloldal vezetője miniszterelnökként az orosz gazdasági érdekek maximális kiszolgálójának bizonyult, és a 2006-os választási kampány során még családi ebédre is vendégül látta az Apró-villában a Kreml első emberét. Gyurcsány Ferenc ennek ellenére manapság már diktátornak nevezi Vlagyimir Putyint.

Dobrev Klára az Eu-ban székel, miközben Gyurcsány Ferenc párjaként őrzik a szocialista diktatúrák emlékeit.   

Szóval ha ezek, vagy pártképződményeik október 23-n hazáról, szabadságról függetlenségről beszélnek, kifordul a gyomrom és ha tehetnék szembeköpném őket a mögöttes támogatókkal a párttagsággal együtt. 

 

*

2020. április 15., szerda

Kommunizmus újracsomagolva - átvetközött bolsevikok osztják a kapitál-liberalizmus globalista eszméit

Nemcsak járványveszély van, hanem kommunistaveszély is.

https://www.flagmagazin.hu/sites/default/files/styles/custom_870x360/public/0264/264273/02dkmomentumbpm.jpg?itok=YVxkMblx
Egyívásúak  - Karácsony, Gyurcsány, Fekete-Győr és a képen  láthatatlan Szél Bernadett
 
Elsőre nem tűnik összemérhetőnek a két fenyegetés, pedig hasonló méretűek és veszélyességűek. A koronavírus-járvány egyszer elmúlik, míg a kommunisták utána is velünk maradnak. Az ő terepeik mindig is a válságok sújtotta társadalmak voltak, a járványt követő gazdasági válság idején pedig mindent meg fognak tenni azért, hogy destabilizálják Magyarországot és persze Európa mindegyik nem kellően liberális országát.

https://i.ytimg.com/vi/fH5DiISd1Co/maxresdefault.jpg
Gyurcsány és Gyurcsányné, alias Dobrev

https://hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2017/09/D_KOS20170919010.jpg
Gyurcsány börtön előtt búcsúzkodik a bevonuló Császy elvtárstól
A kommunisták annyit újítottak a harmincas évek „sikeres” forradalmi harcai után, hogy most nem a szocializmus szükségszerűségéről papolnak, hanem a végtelenül kiterjesztett liberális emberi jogok érvényesülését kérik számon a járvánnyal küzdő kormányokon. Harcuk mostani célja az ultraliberális jogállam kiépítésének meggyorsítása, amely az emberi jogok további bővítésével kezel minden válságot, mind a valódiakat, mint a koronavírus-járvány, mind a liberálisok által kitaláltakat, mint amilyen a nők brutális elnyomása vagy a holnap bekövetkező klímakatasztrófa. A kommunisták arra számítanak, hogy a válságkezelésbe belebukó liberálisok helyére beülhetnek a hatalomba, és a már kiépített, a szólásszabadságot brutálisan korlátozó liberális rendőrállamot könnyedén felhasználhatják nemcsak az általuk elképzelt végletes jogegyenlőség, hanem a gazdasági és politikai egyenlőség erőszakos létrehozására is.

https://i.ytimg.com/vi/0fi1qjSngng/maxresdefault.jpg
Kálmán és Dobrev

A magyarországi szólásszabadságnak hála ilyesmikről és bármilyen, a hatalom erőszakos megszerzéséről szóló fantáziájukról szabadon beszélgethetnek az online szubkultúrájukban, amely sajnos jócskán népszerű a fiatalok és az egyetemisták körében. A magyarországi kommunisták (mert magyar hazafiaknak nevezni őket mégse lehet ugyebár) lehetőségként tekintenek a koronavírus-járványra és az azt követő gazdasági nehézségekre, úgy gondolják, nem követhetik el azt a hibát, amelyet elődeik 2008 után elkövettek. Akkor ugyanis elmaradt a globális kapitalizmus megdöntése, pedig akkor nem külső esemény, hanem a kapitalizmus belső tényezői okozták a válságot.

https://www.promenad.hu/wp-content/uploads/2019/10/itt-a-vege-a-kampany-legnagyobb-vesztese-karacsony-gergely-es-az-ellenzeki-osszefogas.jpg
Gyurcsány és Karácsony

A Mérce nevű kommunista online újság szerzője, Szilágyi Botond nemrégen azt fejtegette, hogy a korlátozó intézkedések, amelyek a magánéletben korlátozzák az emberek érintkezését, de lehetővé teszik azt valamelyest a termelés és az ellátás (az ő szóhasználatában „fogyasztás”) fenntartása érdekében, kapitalista ármányok csupán. Szerzőnk egyetértőleg idézi egy bűn- és eszmetársának gondolatait: „A politikai erőknek fenn kell tartaniuk a gazdasági működést, egyrészt azért, mert egy krach valószínűleg politikai hatalmuk elvesztésével járna, másrészt azért, mert a társadalom (és a politikai szereplők) olyannyira függnek a gazdaságtól, hogyha ez megáll, maga a társadalom szétesik. Nem objektív szükséglet tehát a business as usual fenntartása, hanem társadalmi szükséglet.”

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/04/Nagy-Blanka-%C3%A9s-Gyurcs%C3%A1ny-.jpg
Amikor a mocsok összeáll - Gréczy, Nagy, Gyurcsány

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/05/Dobrev-Kl%C3%A1ra-4-HPGy.jpg
A kommunista Dobrev és a komcsi újságírókén ismert Gréczy
 Vegyük nagyon komolyan ezt a szöveget, mert világosan látszik, hogy kikkel van dolgunk! A kommunisták természetesen nem beszámíthatóak, de ennek az új generációnak a kíméletlensége egészen megdöbbentő. A gazdaság működőképessége szerintük nem objektív létszükséglet, hanem társadalmi szükséglet csupán, így – nyilván az emberek szabadsága érdekében – az állam inkább a szabadság kikényszerítésére használja a hatalmát és ne a gazdaság működésének megőrzését kényszerítse ki. Szerzőnk teljesen nyíltan kimondja, hogy a szabadság fontosabb, mint a túlélés. Mindez persze társul a koronavírus-járvány bagatellizálásával és relativizálásával, hiszen a fiatal szerző nem a veszélyeztetett korcsoport tagja, illetve azzal a megállapítással, hogy a járványra adott reakció csak a kormányok eszköze hatalmuk megtartására.

https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2019/05/01czegledyHZ-e1557349997253.jpg
Az egyszer már elítélt, bűnözői múlttal megáldott Czeglédy, az elévült ügyei által mentesült Gyurcsány és felesége, politikus társa a villalakó szintén ezt a nomenklatúrát támogató cégtulajdonos Dobrev a bírósági folyosón

Mindezt persze olyan ideológiai maszlag felhalmozása közben állapítja meg, amely az ötvenes évek kommunista szakzsargonjának szellemi színvonalát tükrözi. Az ötvenes évek kommunista értelmiségéből kinőtt liberális egyetemi elit ezen a színvonalon volt képes az unokáit és a dédunokáit kiképezni kommunistának. És amikor már azt hisszük, hogy kellően elképedtünk, szerzőnk nemes egyszerűséggel Mao Ce-tungra és az elveire hivatkozik, aki nyilván a mai Kínában nem ismerné fel az ő csodálatos szocializmusát.

Majd Slavoj Žižek szlovén filozófusra hivatkozik, aki szerint megoldást csak valamiféle kommunizmustól várhatunk, ami alatt csupán annyit ért, hogy „nem piaci és nemzeti érdekeket kell figyelembe vennünk, hanem a nemzetközi szolidaritás alapján állva kell kezelnünk a helyzetet: árakra és határokra tekintet nélkül kell az emberiség számára elérhető erőforrásokat mozgósítani és elosztani úgy, hogy az aktuális szükségleteket kielégíthessük”.

https://mandiner.hu/attachment/0317/316683_dobrev_sargentini.jpg
Dobrev és Sargentini

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/09/dobrev-don%C3%A1th-hpgy.jpg
Donáth És Dobrev
Azt persze homály fedi, hogy ezekről a prioritásokról ki dönt, kik és hogyan veszik el azoktól a forrásokat, akik jogszerűen rendelkeznek azokkal. Képzeljük el, hogy az Európai Bizottság lélegeztetőgépeket csoportosít át mondjuk Lombardiába Budapestről, mert ott nagyobb szükség van rájuk, különben is, Magyarországon több lélegeztetőgép van lakosságarányosan, mint Olaszországban. Egy DK–Momentum-kormány természetesen simán belemenne ilyesmibe, de sem egy felelős magyar, sem egyetlen felelős más nemzeti kormány nem merészelne ilyesmit megtenni, miközben a saját állampolgárainak az életéről van szó.

A kommunisták fő célpontja természetesen a „nemzeti burzsoázia” lesz, abban a szokásos kommunista felfogásban, hogy a kis- és középtulajdonosoktól is elvesznek mindent. Az újítás az, hogy a globalizmusért, az egységes világkormányzásért (és a klímakatasztrófa ellen) vívott harc jegyében a multinacionális vállalatok jogait és vagyonát majd meghagyják, mert azok ugyebár globális szinten, a világliberalizmussal együttműködve küzdenek az egyenlőségért, a szabadságért és a testvériségért.


 A kommunisták az Európai Uniót is ilyen szervezetnek gondolják, a liberálisok nagy európai közösségének, amely már előképe egy világforradalomnak, egy világkormánynak. Ehhez képest az EU bénultsága azt mutatja, hogy a nemzeti kormányok együttműködése nélkül, igazi vészhelyzetben Európában nagyon gyenge az unió hatalma. Minden kormány azonnal nemzeti megoldásban gondolkozott a járvány felbukkanásakor. Abból az egyszerű okból, hogy legitim módon és a szükséges gyorsasággal csak a saját területi joghatósága alatt képes mobilizálni az erőforrásokat. Az emberek csak értelmezhető határokon belül akarnak szolidárisak lenni. És minden kormány tudja, hogy a fejével felel a hatékony cselekvésért, szélsőséges esetben akár ténylegesen az életével. Ennyit az Európai Birodalomról, a nagy liberális és egyébként most már kommunista álomról is.

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2013/07/gyurcsany_putyin.jpg
Gyurcsány és Putyin

  Gyurcsány Putyin iránti lelkesedése, az Új Oroszország iránti rajongása, valamint ezek folyománya, az oroszbarát kül- és energiapolitika még inkább kiszolgáltatta volna Magyarországot a keleti nagyhatalomnak.

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2015/10/gyf1.jpg
Gyurcsány és Gergényi  - az öszödi böszme örült, hogy rendőrfőnöke és ő maga is ennyivel megúszta
 
Az Európai Unió, ahogyan a migránsválság idején csődöt mondott, úgy vált szintén azonnal láthatatlanná a koronavírus-járvány elején, megmutatva a nemzetek feletti hatalmi formák teljesen virtuális voltát.

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/01/ellenz%C3%A9ki-esk%C3%BC-fb.jpg
A kommunista utódok szörnykoalíciója amikor összeáll
 
Botond Bálint -szociológus (www.magyarnemzet.hu) 
*

2016. július 19., kedd

A kisebbség rémuralma a többség felett - valójában ki gyilkol mostanság Európában ( - a világ és az Eu-s galllok)

A "politikai korrektség" gyilkol ma Európában - The Killer 'PC' a kisebbség rémuralma a többség felett 


"Politikai korrektség" - mely valójában a kisebbség rémuralma a többség felett - már most olyan helyzetbe juttatta Európát, ami felér az öngyilkossággal...

Egy rendkívül sokatmondó videó-összeállítás eredeti idézetekkel és bejátszásokkal a világot uraló pszichopata politikusoktól és a mai valóságról 2001.Szept.11-től napjainkig:


Ahogy Nicolas Sarkozy kifejtette:
"Csupán egy kisebbség gondolja úgy, hogy nincs migrációs válság, nincs probléma a kisebbségek beilleszkedésével és nincs nemzetbiztonsági probléma sem. Azonban a többség pontosan az ellenkezőt gondolja.
Ám sajnos a kisebbség az, aki, dönt és aki megegyezett arról, hogy mit kell mondani vagy gondolni. Így a volt államfő szerint, a politikai korrektség azok gondolatrendőrsége, akik kisebbségben vannak az országban, de többségben vannak az elitben."

"A francia történelmet meghazudtoló módon egyre inkább kezd elhatalmasodni a feladás érzése a politikai elit egy részében, amely betegségként terjed.

E kór azoké, akik megmondják, mit kéne gondolnunk. Azoké, akik úgy gondolják, tudják mi a megfelelő, miről kell beszélni és miről kell hallgatni. A feladás betegsége az, amikor az elitek nem érzik a közakaratot, sem az erőt arra, hogy megvédjék Franciaország történelmét, kulturális és morális identitását, és ugyanígy lelki identitását."


Eközben ilyen a közhangulat a nyugat-európai vezetők ellen...


"Gyilkosok!" és "Mondjon le!" ordította a tömeg Nizzában a megemlékezésre érkező politikusoknak, köztük a francia kormányfőnek is 'sűrű fujjolás' és felhördülés közepette. 

*