A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pihenés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pihenés. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 2., szombat

Ócsa polgármestere visszaigazolta bejegyzésünket - Pató Pálként valóban nem végez semmit ( - nem dolgozik)

A napokban tettük közzé azt az eddig is beváltatlan visszatérő ígéretét Ócsa polgármesterének, amiben azt tervezi, hogy a jövő ciklusában elvégezteti azt a munkát, amit 10 éves regnálása során sem volt képes.

 Igaz, ezt megelőzően is a Jobbik ócsai volt elnöke, akkoriban még induló polgármester-jelölt, (azóta már a városból is elköltözött,) azt tanácsolta, hogy ennek a fickónak, Bukodinak adjon a választó még egy esélyt.  Nos, a számos fizetetlen, vagy éppenséggel lekenyerezett prókátornak, illetve provokátornak köszönhetően ezt megkapta, de ezzel mégis csak visszaélt.   

Fogadatlan prókátor; - Olyan személy, aki kéretlenül avatkozik mások dolgába, felszólal egy ügy támogatójaként, de cselekedetével többet árt, mint használ.

Most ismét hitegeti az embereket és biankó ígéretek tesz a szavazatokért cserébe.  

A valós énje, a semmittevő polgármesteri munkája azonban van olyan látványos, mint az a magát népszerűsítő propaganda, amihez mindent és mindenkit képes fel- és kihasználni. 

Ma azonban az 'úr" is megpihenni látszik. Ezt tanácsolja a híveinek is. Elmondása szerint nem csinál semmit délután pedig kipiheni azt. Fogadja meg ki, ki meglátása szerint.  Aki ellenben nem ilyen lusta, az biztosan tud valami hasznosat is tenni. Elvégre nem kell mindenben a polgármestert követni, még akkor sem, ha ő könnyen beszél, hiszen ilyen jól, ilyen könnyen egyetlen szakmátlan chips árus sem keresett még a henyéléssel. 

*

2020. október 20., kedd

Remek lehetőség az őszi szünet tartalmas eltöltésére - utazás ( - Demokrata)

 Díjmentesen utazhatnak a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain október 23. és november 1. között azok a gyerekek, akik a jegyvásárláskor felmutatják pecsétgyűjtő Kajla-útlevelüket és diákigazolványukat.

https://sihuhu.com/wp-content/uploads/2013/10/MG_6086-2.jpg

A közlemény szerint a kedvezményes árú vasúti és autóbuszos kirándulás remek lehetőséget nyújt az őszi szünet tartalmas eltöltésére, arra, hogy a járványhelyzetben lehetőség szerint kerülendő beltéri összejövetelek helyett szabadtéri programokat szervezzenek a családok.

Hozzátették: a legizgalmasabb családbarát útvonalak, az úgynevezett Kajla-körök bejárásával Kajla-karikákat is gyűjthetnek a lelkes felfedezők.

A vasúttársaság közölte: a Kajla-útlevéllel és diákigazolvánnyal ingyen utazó gyermekek maximum két kísérője is 33 százalékos kedvezményre jogosult.

A gyerekek díjmentes másodosztályú menetjegyeit pénztárakban, a jegykiadó automatáknál, online és a MÁV applikáción keresztül is ki lehet váltani.

 *

2020. augusztus 21., péntek

- turisztika, programajánló)

Új látogató- és oktatóközpontot, valamint egy ugyancsak újonnan kialakított és egy felújított, kibővített tanösvényt adott át szerdán Mátrafüreden a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI).

  https://www.egerhirek.hu/wp-content/uploads/2020/08/117618759_3154054418019481_3266100935323733916_o.jpg

Az eseményen Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára elmondta:
Magyarország területének nemzetközi viszonylatban is jelentős része, mintegy tíz százaléka áll természetvédelmi oltalom alatt.
A Bükki Nemzeti Parkot egyre többen keresik fel évente: az igazgatóság 2010-ben regisztrált 96 ezres látogatottsága 2019-re meghaladta a 230 ezret.

Magyarország 700 ökoturisztikai, környezeti nevelési tevékenységet végző létesítményének mintegy fele részben vagy teljes egészében valamelyik nemzeti park fenntartásában működik – emlékeztetett az államtitkár, az ökoturizmus legnagyobb letéteményeseinek nevezve a szervezeteket.

Elmondása szerint a nemzeti parkok kormányzati és uniós forrásokból 2014 és 2020 között 38 milliárd forintot fordítottak természetvédelemre, ennek köszönhetően csaknem 100 projektben 100 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota.

Az államtitkár hangsúlyozta: meg kell ismertetni és szerettetni a környezeti értékeket és az élővilágot a gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, mert ez a nemzeti identitást is erősíti.

Rónai Kálmánné, a BNPI igazgatója az ünnepségen kijelentette: a térségben található egyedülálló, változatos fajokat kötelességünk fenntartani és megőrizni, mert ezek adják a Mátra biológiai sokféleségét.

A Harkály Ház látogató- és oktatóközpont feladata a tájegység természeti értékeinek, védett és Natura 2000 területeinek, élőhelyeinek, növény- és állatfajainak bemutatása. A létesítményben kialakított állandó tárlat a vulkanikus felépítésű hegység természeti és kultúrtörténeti értékeit ismerteti meg a látogatókkal.

A kiállítótérben makettek, terepasztalok, diorámák és modellek várják az érdeklődőket, akik feladatlapok, kreatív installációk, multimédiás tartalmak és érintőképernyős terminálok segítségével is bővíthetik ismereteiket.

A 332 millió forintból megvalósított projekt részeként a látogatóközponton kívül megépült az új épület udvaráról a Sás-tó irányába vezető Cincér tanösvény, míg a Sár-hegyi tanösvényt felújították és meghosszabbították.
(Elemi.hu  and MTI – Fotó: szeretunkutazni.hu/Fekete István)
*