2013. április 27., szombat

HVG: helyi Fidesz-vezetők döntöttek a trafikokról ( - Ócsán is kérdéses a dohány)

A hvg.hu több fideszes forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Fidesz helyi vezetői döntötték el, hogy ki nyerje a dohányboltok üzemeltetésének jogát. Az Indexnek az ország dél-alföldi régiójából megerősítették ezt az állítást.

18
A kormánypárt helyi potentátjai osztották el a dohányboltok üzemeltetésének jogát - közölte a hvg.hu több fideszes forrásra hivatkozva. A lap szerint a listát a választókerületi elnökök véleményezték, de volt olyan város is, ahol a kormánypárti frakcióval szavaztatták meg, ki nyithat trafikot.

"Városunkban a trafikok bérleti jogáról egy frakcióülésen döntöttünk" - ezt írta a szerkesztőségbe eljuttatott levelében az egyik megyeszékhely fideszes önkormányzati képviselője, írja a lap, amelynek a helyi politikus telefonon is megerősítette állítását, de ragaszkodott az anonimitáshoz.

Ami a módszert illeti, a választókerületi elnökök megkapták a területükön dohánybolt nyitására pályázók listáját, hogy véleményezzék azt, majd a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ez alapján hozta meg a döntését - közli a cikk, hozzátéve: forrásai nem tudták megmondani, pontosan milyen szempontok alapján döntöttek a választókerületi elnökök.

Az Index azt írja, több dél-alföldi térségből nekik is megerősítették ezeket az eljutott információkat.

Amint arról az [origo] is beszámolt, sok helyen a Fideszhez köthető pályázók nyerték az üzemeltetési jogot húsz évre.


Átalakítás és arculatváltás alatt - dohányos lesz

Ócsát illetően is olyan személynevek került a nyertesek listájára, akik eddig nem voltak jelen a dohánytermékek értékesítésében. Sőt olyanról is van tudomásunk, akinél sem bolt, sem tapasztalat, sem pedig ebbéli kereskedelmi, vagy jövedéki-termékforgalmazási gyakorlat nem ismert. 
Többség kizárva

HU2018

Ócsa

Bondor Zoltán
HU2018 Ócsa Borbély László
HU2018 Ócsa Dr. Nagyiványi Szabolcs Dávid
HU2018 Ócsa Lázár Zoltán
HU2018 Ócsa Szolcsányi Barna Csaba

*

3 megjegyzés:

  1. Igaza van a HVG-nek, mert ebben a névsorban is van olyan, aki soha nem foglalkozott még trafikkal. Sőt olyat is látok, aki nem is a városban, hanem azon kívül lakik. Viszont régi dohányárusok nevét hiányolom. Miért csak a haveri bábok azok, akik úgy érzik, hogy most eljött az idejük? Hogy mindenre jók, és megfelelőek? Mitől lenne jó az akinek ehhez még semmilyen beruházása nincs, nem még üzlete, vagy helye? Miért a párt helyi vezetői játszanak ebben szerepet? Mindenhol azt olvasni, ők döntenek ki költözzön Ócsára, ők határozzák meg kinek legyen üzlete, ki árulhasson dohányt, ki miként vélekedjen róluk? Mi folyik itt, a színfalak mögött. Micsoda régi komcsi szokás, hogy bort iszok és vizet prédikálok betört fejjel, vagy erkölcsről papolok más oldalán?

    VálaszTörlés
  2. A listát a választókerületi elnökök véleményezték, de volt olyan város is, ahol a kormánypárti frakcióval szavaztatták meg, ki nyithat trafikot. A kormánypárti politikusok több esetben a saját rokonaikat juttatták e lehetőséghez.

    „Városunkban a trafikok bérleti jogáról egy frakcióülésen döntöttünk.” – ezt írta a hvg.hu szerkesztőségébe eljuttatott levelében az egyik megyeszékhely fideszes önkormányzati képviselője.

    Jó lenne, ha Szűcs Lajos, és a Horváth Tamás és a többiek is megszólalnának ez ügyben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ócsán a piacon lehet aláírni és akkor az aláíró is a kegyeltek közé tartozhat ott várja a nagyfőnök.

      Törlés