2013. április 24., szerda

Fedezze fel a jót - Alsópakony és ami vele jár

A kormány lakóparkot épített a fideszes városvezetés közreműködésével a hitelkárosultaknak Ócsa mellett, az alsópakonyi pusztán, ahová nem igazán akart jelentkezni a célcsoportként számontartott   eladósodott polgár. Végül az önkormányzatunk két prominens vezetőjével megerősített Bíráló Bizottság talált húsz költözésre kész családot. 
 
Telep lezárva, az átadás a már megszokottak szerint csúszik - célját vesztve

Az Index tudósítója ezeket a kiválasztottakat keresve látogatott el a telepre, ahol az őrzőn kívül nem senkit, nem találtak. Viszont megnézték a már teljesen kész házakat, megfejteni próbálván a beruházás értelmét.

http://sphotos-g.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/44787_571248716241771_1591176321_n.jpg
Most még új, és talán  mutatós, de nem értékálló
  
„Nem lakik még itt senki” – lombozott le a biztonsági őr a hitelkárosultak ócsai telepének bejáratánál. A hírek szerint a kormány már kiválasztotta az első húsz beköltözőt, és mi tudni szerettük volna, hogyan működik az a telep, aminek létét egyelőre kitalálói sem tudták megmagyarázni. Rejtély volt, hogy miért építettek egy egész falut a hitelkárosultaknak, ha már, akkor miért pont Ócsára, ha Ócsára, akkor miért távol a falutól, egy kietlen puszta közepére, és ha minderre lenne is magyarázat, akkor még mindig felmerül, hogy miért lettek a házak a piaci árnál két-háromszor drágábbak?

A beígért kerékpárútból is csapán ennyi lett -  a város és a vasút az infrastruktúra még kilométerekre a pályán túl

Talán minden világos lesz, ha látjuk a boldog hitelkárosultakat, gondoltam az út elején. Ahogy azonban a kormány csalódott a hitelkárosultakban, akik nem rohanták meg jelentkezési lapjaikkal a telepet, úgy csalódtunk mi a lebonyolításban. Nem csak a jelentkező nélkül maradt 60, hanem mind a 80 állami ház üresen állt az áprilisi verőfényben, egyedül az őrbódékban volt mozgás. Ott tudtuk meg, hogy a húsz család is a távoli jövőben érkezik majd, mert megvárják a tanév végét, hogy a gyerekeknek év közben ne kelljen iskolát váltani. Így legkorábban a nyár végén érkezhetnek az új lakók.

http://static2.origos.hu/i/1208/20120815-ocsa-lakopark-epitese-devizahitelesek-horvath.jpg
Horváth Tamás alpolgármester bizakodó és a jólétet sugallja - benne van a munkássága
 
A telep tehát legalább negyed évig üresen áll majd, noha a házak már kulcsra készek. Megtudtuk azt is, hogy lezajlott a műszaki átvétel, a kivitelező Veszprémber Zrt. pénteken átadta a beruházást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek.

Így néz ki az ócsai lakópark a levegőből - ennyi lenne

Az ócsai lakópark ebben az állapotában egy közepes költségvetésű szappanopera vidéki díszletvárosának tűnt. A házak olyan ötletszerűen álltak a pusztában, mint amikor a rendező tudja, hogy távolról úgysem veszik majd a helyszínt. A telepet néhány nyílegyenes, frissen aszfaltozott út osztotta fel, a házak barna fakerítésekkel néztek az utcára, amúgy a hagyományos vidéki drótkerítés vette körbe a kis telkeket. Itt folyt még munka, néhány munkás egyengette a földet, rajtuk kívül csak az elektromos művek embereit láttuk: kártyás villanyórákat szereltek fel. Ezek azok a modellek, amelyekhez előre kell fizetni, mint mondjuk egy feltöltő kártyás mobilnál, és a kedves hitelkárosult ezen összeg fejében fogyaszthat áramot. A rendszer szigorúnak tűnik, de remekül működött roma telepeken is: a helyiek egy idő után egyenesen szerették a módszert, mert a kijelzőn nyomon lehetett követni a fogyasztást, és végeredményben sokkal kevesebbet költöttek.

Perspektíva - kilátás, vagy kilátástalanság

Ezt leszámítva a házak kulcsra készen álltak. A telep összhatásában a devecseri vörösiszap-károsultak falujára emlékeztetett, nem véletlenül, mert szintén egy Makovecz-iskolába tartozó csapat – a Kvadrum Kft. - tervezte. A házak elképzelt falusias stílusban épültek, kis tornáccal, nyeregtetővel, ahogy a vidéki jelenetet forgató rendező elképzeli a Hollán Ernő utcából. Az pedig csak az életben számít, hogy például a tetőteret nem lehet beépíteni, így a hatalmas terület egyedül tárolásra használható. Ám mivel lépcső nem visz fel, csak létra, így valójában arra sem, hanem inkább dísz.

http://fn.hir24.hu/cikk/00290000/296389/5.jpg
Bukodi Károly polgármester a "szemközti büfé"  előtt  - itt éppen az előnyökről nyilatkozik

„Hamarosan beindul a bolt – kedélyeskedtünk a végén a teleppel szemközti büfé pultosával. – Öt kilométeres körzetben nincs itt semmi, mindenki ide jár majd.” A nő azonban csak legyintett: „Vége itt a jó világnak. Az építkezés előtt megálltak a kamionosok, bejártak a kurvák, a stricik. Az egyik játékgépezett, aztán adott egy ötezrest, hogy takarítsak össze. De amióta ez van, senki nem mer megállni. Eltűntek a lányok, a futtatók, olyan jó nem lesz már itt sosem.” - mondta melankolikus hangon, és az ajtón túl elhúzó kamion után nézett.
*

6 megjegyzés:

  1. amatőr nyúlás az indexről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon bugyuta. Miről beszélsz? Folak a bevezetőben és a végén is jelzi, hogy az index cikke. Neked nem szabad ezzel foglalkoznod, mert nem érted. Menj a kultúr cafféba és keresd meg az embered.

      Törlés
    2. Jelntkezz szoftwer frissítésre droid.

      Törlés
  2. Erre a beruházásra jól ráfáztunk. A sok önkormányzati ígéretből semmi sem lett. munkahelyek nem teremtődtek, az utak állapota nem javult, a kerékpár út is csak hazugság lett, és a többi. Már mindenki rajtunk röhög. Csodálom, hogy Ócsán még nem mozdítottak el senkit ezért a kudarcért.

    VálaszTörlés
  3. Ne mond már, amikor a Tonyó szerint ez egy sikertörténet.

    VálaszTörlés
  4. Mond meg miért késleltetik a költözést? Fizetik az őrzést, a bukott hitelesek meg tartsanak ki ahol vannak, mert hülyék az ötletgazdáék. jó kis mentőcsomag! Kamu az egész. Az ócsai önkormányzat emberei meg szintén megvezették a helyieket. Lesz még ebből gond.

    VálaszTörlés