2013. április 4., csütörtök

Ha nincs hely, majd papiron megoldják ( - Vastagbőr)

Egyik kedvenc témánk már évek óta az óvoda. Illetve egészen pontosan a magyarországi bölcsi- és óvodahelyzet, amiben most ismét "helyzet van".

A 2013/2014-es tanévtől lép életbe az új közoktatási törvény, melynek értelmében az eddigi 5 helyett 3 éves kortól óvodakötelesek a gyerekek, és az iskolába íratás szabályai is változtak: ha a gyermek hatévesen még nem iskolaérett, akkor a szülő és az óvodavezető megállapodása alapján maradhat óvodában, de a végső döntést már nem a szülő, hanem az óvodavezető hozza meg, bár a szülő ez ellen a döntés ellen fellebbezhet egy szakértői bizottságnál, ha nem ért egyet vele.


Viszont az óvodai férőhelyek száma nem nőtt jelentősen, az új törvényi kívánalmaknak megfelelően. Szakmai szervezetek attól félnek, hogy az óvodavezetők több iskolaéretlen gyermeket fel fognak küldeni iskolába azért, hogy fel tudják venni a megnövekedett létszámú kiscsoportosokat. Hisz mindkettőt nem tudja elhelyezni, viszont utóbbiakat köteles. A túl korán, arra fizikailag de még inkább pszichikailag nem éretten iskolába kerülő gyermek pedig óriási hátrányban lesz társaival szemben, sorozatos kudarcélmények érik, melyek kihatnak későbbi tanulmányaira is = megutálja a tanulást egész életére = rossz tanuló lesz --> rossz állása/élete lesz, és a pedagógus valamint a jól teljesítő társak munkáját is lassítják, nehezítik.

Azért mi nagyon-nagyon reméljük, hogy az óvodavezetők objektív döntéseket fognak hozni, és nem küldenek iskolaéretlen gyerekeket első osztályba egy átgondolatlan törvény miatt. Bár biztos lesz ahol nem tehetnek majd mást, hisz a 3 éveseket fel kell venni. Itt az élet majd felülírja sajnos a 6 éves gyerek törvényadta lehetőségeit.....

Az EMMI hozzáállása a témához nem túl biztató. A Népszabadságnak azt írta a közoktatásért felelős államtitkárság, hogy szerintük a kiscsoportosok nem fogják kiszorítani a nagyobbakat...
Nos, nem tudni, hogy ez országosan miként fog jelentkezni, de a hozzáértők már előre félnek a "megoldás"-tól. 

Csodálatos, hogy a problémát az április 8-9-i iskolai beíratás előtt 11 nappal észlelte a KLIK, csak gratulálni tudunk az állami mamutnak.
 
Nem véletlen, hogy mi is foglalkoztunk már ezzel a problémával, hiszen a városunkban élő anyukákat és korosztályos gyermekeit is érinti az intézkedés. 

El lehet képzelni szegény tanítónénit egy 32 fős, vegyesen 6-7 évesekből álló osztályban, ahol esetleg még iskolaéretlen 6 éves is van.....biztos jól halad majd a tananyaggal...

De legalább papíron minden rendben lesz, az nagyon fontos.

Tehát jogos a felvetés és az aggodalom, hiszen szeptembertől már biztos, hogy 47 gyermek ellátásról a Városházának illetékességi körében kell gondoskodni. Azonban Alsópakony végleges (értsd I. ütemben történő) feltöltése kapcsán további 100-150 különböző korosztályú gyermek érkezésével kell kalkulálni. 

Ez a létszámbeli növekedés nem tudni, miként fog eloszlani és megoszlani az intézményi elhelyezésben és az egyéb járulékos szociális ellátásban Ócsán.

*

1 megjegyzés:

  1. bipp... bipp, droid keresi hívójelét, aktiválásra
    ... utasítást kérek

    VálaszTörlés