2016. augusztus 25., csütörtök

Bünpártolók, és bűnelkövetők a vezetésben - a Kormányhivatal és Ócsa város vezetői együtt sikálják a szennyest

Érdekes jelenség a magyar közéletben az a politikai vonulat, amit a Kormányhivatalok töltenek és testesítenek meg.

https://c2.staticflickr.com/2/1688/25408232524_060b66bab6_b.jpgA jogelődöt, a korábbi Közigazgatási Hivatalt is érte akkoriban a kormánypárti vezetése kapcsán olyan kritika, hogy a sajátjaival szemben soha nem lép fel érdemben. Azonban amióta idehaza narancsba borultak a szilvafák, sok minden megváltozott, de régi trend maradt, annyi különbséggel, hogy a mai Kormányhivatalok nagyrészt fideszes önkormányzatokkal találkozhatnak. Így a törvényesség látszatát velük együttműködve kell biztosítani, ha már fenntartani nem mindig sikerül.  Az erődemonstrációra ott a csuporból kieső azon kevesek, akikkel szemben lehet erősködni.

Mostanság Gyömrőn a sor, ahol a bűnözővé vált Gyenes Levente újraindulásával szemben és a Fidesz által támogatott jelölt érdekében álltak össze a pártérdekek.  

Míg az elítélt Gyenes mellé a Gyömrő 2000 Kör áll, addig a Kormányhivatal a jelenlegi még funkcionáló "átmeneti" önkormányzatot igyekszik gyengíteni, valószínűleg Horváth István Attila polgármesterjelölt igazsága mentén, hiszen a 22 millió forintos büntetés nem a véletlen műve.

Ócsán ennél nagyobb és komolyabb környezetszennyezés esetén sem képes a Kormányhivatal hathatós intézkedésre. Az illegális lerakást követő egy év elteltével sem sikerült Ócsa város vezetését az általa engedélyezett és a lerakásra átadott ingatlan megtisztítására kötelezni. 

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2010/tarnai_richard.JPGA kispesti polgármesteri címért fideszes színekben induló, de azt elvesztő Tarnai Richárd nem képes a saját párttársainak vétkeivel, netán bűnös cselekedeteivel szemben elfogulatlanul eljárni; - legalábbis erre a következtetésre jutnak azok, akik a két város hasonló cselekedeti során fellelhető különbségeket látják. Dr. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott által vezetett hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya az elmúlt több mint egy év során sem volt képes felderíteni és rendezni Ócsa környezetszennyezési ügyét. Az előttük fekvő problémát úgy húzzák és halasztják, ahogy Ócsa városvezetése akarja. A környezetszennyezéssel járó bűntettel és annak hátterével pedig senki nem akar foglalkozni, ahogy a tehermentesítéssel járó feladatokkal sem.

https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/p173x172/14040005_658293704322992_5027214487357288042_n.jpg?oh=f3c42ffb46d8c93ec02ffc4dc25b62da&oe=5853D5D0A hulladék ma is Ócsa környezetét terheli. Az N1Tv Felderítő riportja után, Boros Tibor és Valóczki Melinda a Facebookon lendült támadásba a riportban megszólalóval szemben, ehelyett, hogy a környezetszennyezés tényét és az elhelyezés körülményeit, az ebben vállat feladatuk sikertelenségét firtatták volna, hiszen mindez nem valósulhatott volna meg odafigyelés és éber szolgált mellett. Így nem érezni azt a kiállást, amit a bűnmegelőzés terén hirdetni, vagy megvalósítani próbálnak. A szervezettségük sokkalta inkább megmutatkozik mások ostorozásában, mintsem a tényfeltárásban. Ez legalább annyira bűnpártoló, mint az ahogy elnézik egyesek a törvénysértők munkáját.

https://3.bp.blogspot.com/-Vc8IDMah99A/TqJjFOxw6WI/AAAAAAAAA8M/9gFQlBBTYfU/s1600/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpgÓcsa városvezetése valójában bűnös, vagy bűnpártoló lehet ebben az egész ügyben akkor, amikor a testület felhatalmazása nélkül "saját szakállra" adta oda hasznosításra a városi tulajdonú telket egy vállalkozónak. Az ügylet során felmerül a korrupció gyanúja, hiszen elképzelhetetlen, hogy a helyi csúcsvezetők csak úgy, mindenféle jogkör és ellenszolgáltatás nélkül, úgymond sumákban rendelkezzenek egy olyan ingatlan fölött, amire egyébként semmiféle ráhatásuk vagy lehetőségük nem lett volna. Ezt a gyanús és egyéni érdekek mentén létrejött "szövetkezést" (megállapodás) a Tarnai vezette Kormányhivatal eddig nem vizsgálta. Ők most csupa jóindulattal kezeltetik a dolgot, annak érdekében, hogy Ócsa szennyese ne kerüljön kiteregetésre.

http://3.bp.blogspot.com/-wBYuqa99Yko/Vl60RnzzZwI/AAAAAAAAFdo/nBvS2HE5zF8/s1600/11297445_438617629646143_2053852370_o.jpgEnnek az elhúzódó ügymenet kapcsán azonban maga Kormányhivatal is gyanúba keveredik, mert nem vizsgálódik, nem nyomoztat és nem csinál mást, mint az ócsai vezetők kénye-kedve szerint húzza az időt.  Ez pedig nem más, mint egyfajta bűnpártolás azokkal szemben, akik ezt a hazaáruló, városellenes cselekményt elkövették. 

Hazaáruló, mert az aki a lakhelye, az otthona, és gyermekeinek földjét a mostani elszennyezéssel kiárulta, az a hazai gazdálkodás és a hazai földterületek ellehetetlenítéstét intézve a helyieket, vagyis a hazaikat árulta el. Ezt pedig nem lehet másként nevezni, mint árulásnak. Egy olyan aljas tettnek, ahol a hazait árulták ki. Ócsa 090/3 hrsz.-ú ingatlana ahol az illegális lerakás a városvezetőinek személyes jóváhagyásával történt az egy ilyen hazai árulás folyamatának a része. Ezt ezért nevezhetjük Ócsa, vagy az itteni élettér, a szűkebb otthonunk a hazánk belső elárulásának. 


De a bűnpártolás is megáll akkor, amikor a polgármester és az alpolgármester egymást védve és karöltve leplezi a megállapodást és annak egyik ismert alakját, az egyszemélyes B2Trans Kft ügyvezetőjét, a monori Bognár Csabát, feltehetőleg azért, hogy saját bűnösségük is fedve maradhasson. Igaz, másokat ennél kevesebbért is bíróságra citáltak már, de ahogy az irat- és dokumentum lopások, úgy ez ügyben sem léptek fel az elvárható, vagy megszokott, azonos mód.

http://1.bp.blogspot.com/-sPAOjwsKafQ/TnSq3EEzrJI/AAAAAAAAA5M/PRw5Zyi_Iq8/s1600/Horv%25C3%25A1th.JPGhttps://i.ytimg.com/vi/FtvNeOURgSU/maxresdefault.jpgBukodi Károly és Horváth Tamás, - de még  Molnár Csaba - sem tett még feljelentést a helyi hulladéklerakás, az illegális környezetszennyezést ügyében.  Ugyancsak így jár el a Kormányhivatal mert tudják, hogy a jogszabálysértő engedélyezést a fideszes városvezetők követték el. Egymással szemben, egymás ellen pedig nem kívánnak fellépni a felek.  

A helyi közterület-felügyelet és a polgárőrség vezetője is csak civileket basztat, nehogy a gazdi nyomát szaglássza. Inkább molesztálnak másokat, vagy koppintanak a lakosság orrára, mintsem igazi bűnösre lelnének, vagy azokra mutogatnának. Annyira egy sémára (avagy egy kútra) járnak, hogy az már felháborító.


Mindez pedig erősen utal arra, hogy a hatósági jogkörrel felruházottak, és Ócsa város vezetése nem, csak bűnpártolásban, hanem a bűncselekmény elkövetésében is részes lehet, amit a fideszes Kormányhivatal szintén ezen gondolatmenet folytán nem göngyölít fel. A város vezetőit ezek szerint nem kényszeríti, és nem kötelezi elszámoltatásra, valamint nem jelenti a nyomozó hatóságok számára az esetet. Valósággal leplezik, elfedik az egész ügyet. Sem lakossági tájékoztatás, sem a megállapodás és az abban foglaltak illetve szereplő felek (közszereplők) nyilvánosságra hozatala nem történt meg. Ez bizony mind az eddig taglaltakat igazolja vissza.
Az itt élők, az itt adózók, az önkormányzatot fenntartó lakosság előtt ez egy olyan tabu, amiről rajtunk ( a blogon) kívül senki nem szól. Mindenki lapít, mint a sok hulladék a külszélen.

http://nagykovacsi.hu/wp-content/uploads/2015/08/pmkh2012.jpgEzzel a hozzáállással, és tanúsított viselkedéssel a Tarnai Richárd vezette hivatalos kormánypártiság is beszállt az itteni bűnök, valamint a fellelhető bűnösök elfedésébe, és a szennyes elsikálásba.  A Pest Megyei Kormányhivatal máig nem képes elszámolni Ócsa lakosságának a szeméttel. Nem képes a lakosság elé állítani vagy megnevezni legalább egy felelőst, vagy ezért felelősségre vonható személyt. Igazából még abban sem mutatott fel eredmény, hogy a hulladéktól megszabadítsa a várost.

Bukodiék sem léptek fel az általuk átadott terület és az ott engedményezett lerakások illegális mivolta, a veszély hulladékok sorába tartozó elhelyezéssel szemben. Feljelentést sem tesznek annak ellenére, hogy a becsapott jótevővőt játszva próbálják elhitetni árutlanságukat.

A Fidesz alkotta testületi többség természetesen ugyanúgy nem kezdeményez vizsgálatot ez ügyben akár a hulladékelhelyezés, akár a vezető tisztségviselőkkel szemben, ahogy a szintén zenész kormánypárti hivatal sem teszi.

A helyi önkormányzati vezetőik így, és ezzel a sunyi pártfogó hozzáállással megúszhatják a büntető az eljárást. Mi ez, ha nem egyfajta összefonódás, amolyan bűnpártolás?

Ezek szerint ma hazánkban nincs olyan erő és nincs olyan jogszolgálat, (bűnüldözés, igazságszolgáltatás) mely a demokrácia keretein belül képes lenne egy ilyen bűnös együttállás, egy ilyesfajta szövetség leleplezésére és felszámolására. Ma hazánkban a politika az a meghatározó erő, mely képes a bűn is felszabadítani, elfedni avagy az emberek nyakába varrni. 


Ócsán és a vele egy húron pendülő megyei Kormányhivatalban sincs ez másként, ahogy a jelen ábra mutatja. 
A bűnelkövetők és a bűnpártolók ma Ócsa közéletében (is) sajnálatosan jelen vannak.

*

8 megjegyzés:

  1. Ők így értelmezik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Mindezt a hit, haza, család, nemzet jegyében.
    A birkák, meg eközben tapsikolnak, hogy jaj de fasza gyerek ez a Károly, elvitte őket bicajozni.

    VálaszTörlés
  2. Ha tudomásod van bűncselekményről és nem jelented, akkor te is bűnrészes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cimbikém, ne mond már, hogy nem tudtál a külső elhelyezésről, amikor az építkezés során erről még beszéltél is. Most cinkkel paklival játszol, vagy csak egyszerűen nem mondasz igazat, amikor mástól várod a feljelentés megtételét? Te akkor miért is nem vagy bűnrészese? Esetleg bűnpártoló?

      Törlés
  3. Lassan csak meglesz csapkodva fodor lászló zoltán ;)
    Mondhat akármit,a vipera majd kiveri a fogaidat :D
    Saját kezüleg foglak nyomorékra verni ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak egy alomra és észjárásra jár a helyi paraszt, ha érthetetlenségében a keres bűnbakot magának. Vagy éppen a bűn, és a bűntársak leplezése érdekében fenyegetődzik, miközben fogalma nincs kivel, vagy mivel szembesül.

      Boros Tibor és eszement barátai csak egy szelet fújnak. Az érthetetlenség netovábbja...

      Törlés
    2. Hogyan gondolod mán hogya viperádat nem dugják fel a fehér seggedbe? köcsöge.

      Törlés
  4. Azér mán azt a lóápoló kislyánt bevavatnám a lepcseszájával.

    VálaszTörlés