2016. augusztus 15., hétfő

A gólzápor ellenére elmaradtak a gratulációk - nagyon rosszul kezdte a szezont Ócsa ( - hiába, ez más osztály)

Nagyon behallgattak a rajongói oldalak és az eredményjelzőtábla előtti pózolás is elmaradt a vasárnapi meccset követőn. A polgármester elnökölte csapat, komoly vereséggel kezdte a bajnoki fordulót.

http://cegledisport.hu/wp-content/uploads/gallery/2014/05/labda-5.jpg

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiLjBjMJzJ8uDUD1nLMBYf_cI2_HTCr1FMaHoVOyagX9_mML7D7ncwrw1_B5E0pzatrnEmmKD3ft6D7w5p1_iaMKPUkh3C9LwbFImlmYTL9XGxyPnFMzRllxSFTBZPEx2legQAL3HeVbC0/w1200-h630-p-nu/1306.jpg














Hiába költöttek milliókat a pálya automata öntözőrendszerére, a fűre, az öltözőre, a lelátókra és mezekre, és hiába lépett feljebb egy osztállyal a csapat, ha tudásszint nem ér fel ehhez.

A vasárnap délután 5 órakor kezdődött mérkőzést súlyos vereséggel zárta a csapat. Az ócsaiak játéka csak arra volt elég, hogy a szomszédos Alsónémedi együttesét az első mérkőzést követően a második helyre emelje, míg önmagát az utolsó háromba sorolja. Ennek egyszerű oka a hazai pályán beszedett ötgólos vereség. 

Persze egy mérkőzésből sok következtetés nem vonható le, de ebben a mezőnyben ilyen nagyarányú gólkülönbség nem sok jóra enged következtetni. Ráadásul a három begyűjtött sárga lap nem egy szerencsés előjel a következő megmérettetésre.


Alsónémedi SE-Ócsa VSE
6 -1








Talán ezért is ekkora a csend a nyitómérkőzést követően. 

*

1 megjegyzés:

  1. Kell ebbe a huszadrangú csapatba a pénzt beleölni. Bugris! A városon kívül vannak üres libalegelők, ott ingyé lehet bohóckodni, vagy fizesd a saját kasszádból a hobbyd. Viszont legalább Tiborunk kiélhette magát, mert ki is tudná jobban megfékezni az őrjöngő ócsai B középet.

    VálaszTörlés