2014. június 18., szerda

Még több pénzt akarnak a polgármesterek - felzárkózás, vagy felzárkóztatás ( - nem mindegy)

A polgármesteri és köztisztviselői javadalmazás kérdése halaszthatatlan, és a nettó 100 ezer forintos béremelésre tett javaslatot a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke – írja a Napi Gazdaság.

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke a Napi Gazdaságnak azt mondta: a polgármesteri és köztisztviselői javadalmazás kérdése halaszthatatlan. Ez előfeltétele a későbbi életpályamodell bevezetésének.

A TÖOSZ elnöksége a napokban kezdeményezte, hogy a köztisztviselők bére átlagosan havi nettó 100 ezer forinttal növekedjen még ebben az esztendőben, de legkésőbb 2015. január elsejétől, továbbá kapjanak érdemi bérfejlesztést azok a közalkalmazottak, akik nem részesültek az elmúlt időszakban bérfejlesztésben.
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára a Napi Gazdaságnak elmondta: a városvezető díjazására is vonatkozó közszolgálati bérrendezés már nem csak jövedelmi, megélhetési kérdés, de közszolgálati, politikai feladat is. Több mint hat éve nem változtak a bértarifák.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/78/HUF_20000_1999_obverse.jpg

A polgármesterek is felsorakoztak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) fizetésemelési javaslata mögé – derült ki a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) legutóbbi fórumán.

A főállású polgármesterek díjazása jelenleg a lakosság számától függően bruttó 270 ezer és 638 ezer forint között van. (A 38.650 forint illetményalap legalacsonyabb szorzószáma 7 az ezernél kevesebb lakosú települések esetében, a legmagasabb pedig 16,5.) Az ősztől hatályba lépő módosítás értelmében az 500-nál kevesebb lakosú települések polgármestere a helyettes államtitkár illetményének 20 százalékát keresné, ami bruttó 149 ezer forint. A lakosságszámtól függően a százalékarány legfeljebb 80 százalék lehet, azaz a 30 ezer lakos feletti város esetében a polgármester fizetése 598 ezer forint – szemben a bruttó 638 ezerrel. 

Schmidt szerint, ha a polgármesterek és a jegyzők fizetését így csökkentik, ehhez mérten a polgármesteri hivatalokban dolgozóknak is visszaveszik a fizetését.

A TÖOSZ kidolgozta a polgármesteri illetmények szabályozására vonatkozó javaslatát. E szerint senkinek sem csökkenhet az illetménye a szabályok változását követően. A polgármesteri alapilletményt a helyettes államtitkári javadalmazás alapján határozzák meg, követve a jelenlegi törvényi szabályozást. A megyei város és a fővárosi kerületi önkormányzat polgármesteri illetménye például megegyezne a helyettes államtitkár illetményére vonatkozó szabályokkal (747 ezer 877 forint). A megyei önkormányzat képviselő-testületének elnöke a helyettes államtitkár illetményének 90 százalékát kapná (673 ezer 89 forint).

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése