2014. június 7., szombat

Nem véletlen keressük még a rablót - egyesek szerint a drága kamera mit sem ér ( - közéleti szociográfia)

Egy hete, - szombat délelőtt, - hogy kirabolták a helyi ékszerüzletet. Azóta mintha hírzárlat lenne, vagy semmi nem történt volna. 
Pedig az embereknek van véleményük. Még ha sajátos, akkor is. Az Ócsaiak egymásközt osztják.

Az ócsai ékszerboltrablást követően a helyi emberek csak tehetetlenül szemlélik a történtek leiratát, és ráhatás nélkül sodrodnak az eseményekkel. 
Csak a városi polgárőrség vezetője oszt meg néhány általa ismertnek vét információt.

Tibor Boros:  Vélhetően budapesti. Vonattal jött és azzal is ment el. Asszony és gyerek is volt vele. Babakocsit toltak. Lovardában szokott dolgozgatni. Pár napot eltöltött egy közeli lovardában is. Nevét nem tudják. Napról-napra közelebb kerülnek hozzá a nyomozók

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/10334298_640311816037879_9072463010592994996_n.jpg
Ismeretlen - ismerős

Ezenkívül semmi érdemi. Egyesek sajnálkoznak:  

"Az a szomorú,hogy így lesz Ócsának rossz híre. Józan paraszti ésszel melyik rabló néz bele a kamerába és sétál nyugodtan?"

Mások  okoskodnak és tanácsot adnak:

"És ha több kamera volna akár 8 videót is nézegethetnénk. Van egy darab tökéletes felvétel plusz egy arc. Bár elég láma volt a srác. Tudta hol a kamera és ahelyett, hogy letépte volna ahelyett, hagyta hogy felvegyék."

Olyan is akad, aki már ingerültebben fennhéjázik: 

"Nem a kamerán múlott amint látható, felesleges megint a feszkót csinálni." 
"De ha értelmeznéd a videót láthatnád, hogy nem nagyon zavarta a kamera. De persze megint egyszerűbb ebből is helyi politikát csinálni."

Ezen "kritikus" vélemények szerint mintha semmi szükség nem lenne az olyan védelmi berendezésekre, mint a kamera, mert semmire sem mennek vele. Ez csak politika és feszültségkeltés.
Ennek azonban ellentmond pár helyi focirajongó, és az Ócsa SE elnöke is, aki viszont ebben látja és véli felfedezni az ócsai "aréna" biztonságát. Nem véletlen, hogy egy párdarabos kamera-lánc kiépítéséért képes volt a város vagy 10 milliót áldozni az itt élők közös vagyonából. 
A városunkban azonban így sincs nyugalom. Időről időre közbiztonsági és szolgáltatási problémák merülnek fel. Igaz, nagy fogást még nem hozott a rendszer, és a közlekedésbiztonság, vagy a teherautósok szabályszegése sem szorult észrevehetően vissza. A "kamionok" továbbra is úgy járnak át a városon, mint a szél. A súlykorlátozás, a lakott területen kívüli út-menti várakozás tettenérhető és büntethető cselekmény lenne a felszerelt kamera alapján is. A malom környékére van rálátás, így ez nem lenne akadálya a felszámolásnak. Csak elemezni kellene a felvételeket. Ez viszont nem egyszerű feladat, mert megfelelő és jó képességű szakembert igényel. A drága kamera önmagában valóban nem ér semmit. 

https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/t1.0-9/10329059_640311849371209_931013945184075986_n.jpg
Figyelem a kamerába - nem éppen feleslegesen

A polgárőrség vezetője segítségképpen közzétette a lehető legjobb elképzelést:
"Az lenne a legnagyobb segítség, ha valaki felismerné az ékszerbolti rablót! Egy kis segítség."


Közben az utcán zajlik az élet.

Láthatóan romlanak a közállapotok, bomlik a közbiztonság. Az itt élő emberek eddigi labilis biztonságérzete az ékszerüzlet kifosztásával megroppant. Már van olyan vélemény, mely szerint a helyi munkavállalás is egyfajta kockázatvállalás, amolyan rizikófaktor. Az ékszerboltban történő foglalkoztatás pedig különösen az. Ezen logika mentén elgondolkodtató, hogy a bankok munkatársai, az üzletekbe érkező pénz és áruszállítók minek vannak kitéve, azaz mit vállalnak.
Az idénymunkások pedig potenciális veszélyt jelentenek a városra. Az őket foglalkoztató ismert gazdákat azonban nem vegzálják ezért. A forgalmi nélküli munkagépek a rendszám nélküli pótkocsikkal, vagy a rákapcsolt világítás nélküli, kiálló boronával a gyalogosok közt úgy dübörögnek a városban, hogy azért senki nem szól.

A polgármester tudva a várost terhelő közéleti problémákról, amolyan ügykezelésként összehívta a városi közbiztonságért felelős, közbiztonságban érintett feleket. Erről saját oldalán számolt be az alábbiak szerint:
"2014. május 19-én megbeszélést tartottunk városunk közbiztonságát érintő kérdésekről. Jelen volt Rácz Ferenc alezredes, őrsparancsnok, Mezei Tamás törzszászlós, körzeti megbízott, Boros Tibor, az Ócsa Városi Polgárőrség elnöke, illetve Berecz Éva és Magyari Tibor Közterület-felügyelők.
Először a nyári vendégmunkások helyzetét vitattuk meg. Megállapítottuk, hogy a szomszédos településekhez képest (Alsónémedi, Bugyi), nálunk vannak a legkevesebben. Ahhoz hogy ez így is maradjon, vagy csökkenjen a számuk, használni fogjuk azokat a jogi eszközöket, amelyek a rendelkezésünkre állnak. Mindemellett arra kérjük a lakosságot, hogy ne adják ki házaikat, illetve ne alkalmazzanak romániai idénymunkásokat!
Megállapodtunk abban is, hogy fokozottabb ellenőrzések lesznek a játszótéren, a vasútállomáson, valamint azoknál az üzleteknél, amelyek környékén italozás folyik.
Bízom benne, hogy ezekkel az intézkedésekkel hozzájárulunk a közbiztonság növeléséhez a településen."


Az önkormányzat testületileg pedig lassan kivonul a lakosság mögül. Egyre több személlyel szemben indítanak eljárást, vagy kerülnek perbe és haragba. A város bizonyos fokon erkölcsi és morális válságát éli.

Kérdés, hogy ez a probléma csak Ócsát terheli, vagy másról van szó?

„Úgy tűnik, Magyarországon a rendőrség egyszerűen nem képes arra, hogy az ország minden területét kellően lefedje. Vannak régiók, ahol az embereket lényegében a nap 24 órájában senki nem védi, ki vannak szolgáltatva a sokszor erőszakos bűnöző elemeknek.” - mutatott rá a jelenségek mögött meghúzódó mélyebb társadalmi problémákra Póczik Szilveszter, kriminológus-történész, a Magyar Kriminológiai Intézet munkatársa.

„A rendőrség a tapasztalatok szerint ezeken a helyeken cinikus, nem tud és nem is akar tenni a kisebb bűntények ellen. Az öregek, betegek, szegények, gyerekek, függőségekkel küzdők és a kistermelők a leginkább kiszolgáltatottak, és a felőlük érkező társadalmi felháborodás teljesen jogos és érthető" – mondta Póczik, egyebek mellett egy olyan kutatásra is hivatkozva, amelyben a lakásmaffia áldozatainak tapasztalatait mérték fel.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjkLyHxgmuUWQfxjlqMCcYzutbl4Gc-mN7AlKF8tEUXBvKUMVLBGEnan9Vgc7SVIb7wWqSZi8i-PhC26I6FlNoW8GamZcZS2UwLQxsZueIO6h1gQeV90dpFmBU7V12g0er9sLVk6U6_0Aw/s1600/SSA40133.JPG
Kamera befordítva Ócsán a Városháza előtt - így nem sokat ér, hiába került annyiba

A kutatásban százával voltak olyan, rendkívül szerencsétlen helyzetű áldozatok, akik a rendőrséghez fordultak, de a rendőrök csak a vállukat rángatták. „Ezekről a helyekről, az ilyen emberekből elemi erővel tör fel a felháborodás, és egy valós igény az igazságszolgáltatásra. Nem véletlenül fogadják lelkesedéssel az önbíráskodó, sokszor rasszista jellegű megoldásokat is, és hívják segítségül a rendőrség helyett a Tolvajkergetőket vagy a Magyar Gárdát” – véli Póczik.

A kisebb vagyon elleni bűncselekményekben a rendőrség nyomozáseredményességi statisztikái – tehát az az arány, ahány esetben elkapják az elkövetőt – valóban hagynak némi kívánni valót maguk után. Az újpesti rendőrkapitányság például 2013-ban a lopásos (ebbe beletartoznak a betöréses lopások is) bűntények 17,7 százalékát derítette fel, és ezzel ők voltak a legsikeresebb budapesti kerület, a kocsilopások esetén már 13,39 százalék is elég volt az első helyhez.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8UeWcDuWkyLE0zzvdX893m36YQb3aC1swaZNTiTCUzSM7NBwPW94f3_XNdDNBr9U_SKyzVpmqdxKzmnltebZQKXSljCJkDK_gRXFuE74-npVyoTukwk7xfY-eXrmv9NfZtBynkI32V9c/s1600/SSA40146.JPG
Másik kamera, modernebb kiadásban, szintén Ócsán az "aréna" (focipálya) előtt, de a posta bejáratára már nem lát rá

Ócsa valós bűnözési statisztikát és ebbéli terheltségét, megosztását nem ismerjük, mert az éves beszámolók hiányosak, sokszor hibás, fals, kozmetikázott, vagy éppenséggel ellentmondásos adatokat tartalmaznak.  (Ha csak a kerékpárosokra kiszabott bírságok számát és nagyságát hasonlítanánk össze a tényleges szabálysértőkkel, máris rájövünk az állításban rejlő utalásra.)  Nem ritka az a megfogalmazás, hogy javulás mutatkozik és eredményesebb a felderítés, de más leírtakban ezzel ellenmondóan jeleneik meg, hogy kismértékben növekedtek az ismertté vált (felderítetlen) esetek száma. Egyszóval a rendőröket nem kell félteni. A lakosságot sokkalta inkább. Ehhez azonban akarat és példamutató cselekvés szükségeltetik.

Az Ócsán telepített közterületi kamerák (forrás: police.hu) jegyzéke:
2364 Ócsa Némedi út Árpád u. kereszteződése  (Ócsa Némedi út)
2364 Ócsa Bajcsy Zs u Árpád u. kereszteződése (Ócsa Bajcsy Zs. U)
2364 Somogyi B. u Ady E. u. kereszteződése  (Ócsa Somogyi B. u)
2364 Ócsa Kiss J. u. Pince sor kereszteződése (Ócsa Kiss J. u.)
2364 Ócsa Üllői út Lilaakác kereszteződése     (Ócsa Üllői út)    
2364   Ócsa Damjanich u. Falu T. u. kereszteződése (Ócsa MÁV parkoló))
2364 Ócsa Köztársaság tér (Ócsa játszótér) 
2364 Ócsa Mindszenti tér   (Ócsa sportpálya, parkoló)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése