2014. június 19., csütörtök

Valószínüleg bezár Ócsán a K&H Bankfiók - kilenc azonban biztosan ( - távkapcsolatban nehezebb ügyintézés)

A K&H Bank kilenc kisebb bankfiókot bezár, egyúttal a jövőben 6 milliárd forintot ruház be digitális szolgáltatásokba - közölte a hitelintézet kommunikációs igazgatósága szerdán.


http://www.tozsdeforum.hu/wp-content/uploads/2012/10/KH.jpgKilenc bankfiókot bezár a K&H Bank, így például Albertirsán, Nagykátán és Ócsán is - derült ki lapértesülésekből. 

A K&H Bank közleményében hangsúlyozta: általános üzletmenetük részeként folyamatosan vizsgálják fiókjaik kihasználtságát és földrajzi elhelyezkedését annak érdekében, hogy fiókhálózatukat az ügyféligényekhez és a szolgáltatások várható keresletéhez igazítsák. Ennek eredményeként a meglévő ügyféligények hatékony kiszolgálása érdekében az elmúlt években bővítették is a bank hálózatát, most pedig kilenc kisebb egységet bezárnak.

http://outside.mfor.hu/mfor/images/bankok_111102_640.jpg

A bank kommunikációs igazgatósága közölte: az érintett ügyfeleket ezekben a napokban értesítik a változásról, annak érdekében, hogy az ügyfélátadás zökkenőmentes legyen, és "partnereiket továbbra is megelégedésükre szolgálják ki". Hozzátették: amennyiben a befogadó bankfiók nem felel meg az ügyfél számára, természetesen bármelyik környező bankfiókjukban a megszokott színvonalon veheti igénybe a pénzintézet szolgáltatásait. Az ügyfelek tranzakcióikat nemcsak a befogadó fiókokban intézhetik, hanem országszerte 210 fiókjukban és a K&H Telecenter telefonos ügyfélszolgálatán, valamint a K&H e-bank és mobilbank platformján keresztül - jelezte a hitelintézet.

A bank a megkeresésre nem árulta el, hogy a döntés hány dolgozót érint, és azt sem, hogy pontosan mikor húzzák le a rolót az egyes fiókok, de információink szerint már néhány nap múlva elindul a folyamat.

http://www.portfolio.hu/img/egyeb/rot108-k_h_640x360_1.jpg
 
Az ügy érdekessége, Ócsa Város Önkormányzat városüzemeltetési cége pont most kapott testületi felhatalmazást a bankváltásra.  Erre mint egy sorscsapás bezár a helyi kirendeltség. Így Ócsa Városüzemeltetési nonprofit Kft (és ezzel az önkormányzat) számára is csak egy távolabbi fiók kereshető fel, ha személyes ügyintézésre és kapcsolatra vágyik. Ez pedig mint tudjuk pénz kérdés.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdS76e-XBT6xonIwVXYbTYXOyOnle9yAAzhoZZDLFTN3TeiuOgeLqu-OFLskt6CNNT-re-lEq6TNFbh41rsZnp7UBatUW7hNFi5c7Oo50j_eDPCisu6mmfAFKCcYb9QuOsrkP1FlakW2k/s320/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpgMájus 28.-án volt Testületi ülés Ócsán.
Akkor Bukodi Károly polgármester hozta elő a Városüzemeltetési Kft bankváltását a 3.3 napirendi pontok alatt. Szabó György jegyző nem kívánta kiegészíteni az előterjesztést. Dönti Károly azonban megkérdőjelezte a cselekvést. Arra volt kíváncsi, hogy  mit szól a felmerültekhez a Takarékszövetkezet. Úgy gondolja, hogy a partner, akivel évek óta dolgoznak, lehet, hogy még jobb ajánlatot tud tenni.  
Bukodi Károly polgármester kifejtette: Nem tárgyaltak a Takarékszövetkezettel, - tavaly mikor felvette a hitelt a Kft. adtak egy ajánlatot, azóta is azzal a feltételekkel dolgoznak.
A Banktól pedig kaptak egy kedvezőbb ajánlatot, a dolgozókra vonatkozóan is. A kettő figyelembevételével javasolják a váltást.
dr.Buzáné Icsó Zsuzsanna Városüzemeltetésii Kft ügyvezetője szerint a K&H Bank felajánlotta, hogy minden kedvezményt, amit az önkormányzat kap, a Kft. dolgozói a számlavezetésüknél is megkapnak. Elmondása szerint minden díjtétel kedvezőbb a K&H Banknál, mint a Takarékszövetkezetnél. 
A tízmilliós folyószámlahitelt jövő hónap 22-én kellene kifizetniük, vagy ha nem fizetik ki, meghosszabbítani. Minden egyes hosszabbításnál újra fel kell méretni az Egészségházat, ami a fedezetül adtak rá. Az elbírálási díj százezer forint. Ezt a bank nem kéri. Annak idején nem kaptak hitelt a K&H Banknál és szükségmegoldásból váltottak a Takarékszövetkezetre. Hálás azért, mert akkor kisegítették a bajból, de nem gondolja, hogy maradniuk kell, ha kedvezőbb feltételekkel visszamehetnének a bankhoz. Az önkormányzatnak is előnyösebb, ha kevesebb számlavezetési díjat fizet a Kft. után.  
Dönti Károly képviselő nem látja a versenyhelyzet kialakulását. Nincs a Takarékszövetkezet rákésztetve egy kedvezőbb ajánlatra. Nem tartja korrekt dolognak.
Ezt követően a polgármester szavazásra adta a dolgot és Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint az Ócsa Városüzemeltetési Nonprofit Kft. 100 %-os tulajdonosa, hozzájárult ahhoz, hogy a Kft. számlavezetési és egyéb azzal kapcsolatos pénzügyi ügyleteit a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-nél bonyolítsa a továbbiakban, egyben felhatalmazza a Kft. ügyvezetőjét a szükséges szerződések megkötésére a bankkal.

Ezt követően jött a hír, hogy az Ócsa kirendeltség valószínűleg bezár. Ez elég kedvezőtlenül érinti a várost és a most oda bevitt dolgozókat, akiknek a személyes számla kezeléshez a jövőben egy nagyobb városba kell majd utazni. 

Tehát nem csupán arról van szó, hogy egy helyi "kis" bankfiók bezár, hanem arról, hogy a mögöttes betétesek, számlát nyitott ügyfelek, az érintett dolgozók a közeljövőben helyben már nem fognak tudni ügyetintézni ennél az egységnél. Ezért kétséges, hogy kedvezőbb helyzet alakulna ki a számukra, vagy így jobban járnak.

http://m.cdn.blog.hu/va/vaczijanos/image/mano.jpg

És, hogy ne maradjuk érdektelenségben, ezért megosztok még egy gyöngyszemet a banki pofátlanságok nyomorúságok sorából - Váczi János jóvoltából.

A minap ismét érkezett hozzám egy szokatlan levél. A K&H Bank  munkatársa azt javasolja, hogy csökkentsük azt a bérleti díjat, amit ők fizetnek nekünk irodahelyiség bérléséért, mert hát ugye a nehéz gazdasági helyzet megviseli a szegény bankokat. Külön érdekessége a levélnek, hogy felhívja a figyelmemet, tekintsem a „kialakult jó kapcsolat eredményének”, hogy februárban egyáltalán kifizették a szerződésben rögzített nekünk járó összeget. Mi van?! Vajon mit szólnának, ha én levelet írnék nekik, hogy holnaptól nem fizetek számlavezetési díjat, és azt hogy a múltkorit befizettem, csak a „kialakult jó kapcsolatunknak” köszönhetik. Valószínűleg nem értenék a tréfát. Hát én sem! Különösen egy olyan belga banktól, amelynek az utolsó öt évben a nyeresége meghaladta a 130 milliárd forintot. 

Kiegészítésként még a saját véleményem:

Egyes véleméynek szerint ha Ócsa vezetésén múlna, akár ingyen is biztosítana helyet a számukra. 
forrás:Ócsa Város Önk., Index, hvg 
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése