2014. június 25., szerda

Ismét riasztották a magyar légtérvédelmet - rutin eljárás (- HM és MTI hír)

Nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással az Emirates légitársaság egyik Airbus A380-800 típusú utasszállító repülőgépe 2014. június 24-én, kedden délelőtt, ezért riasztották a Magyar Honvédség két Gripenvadászrepülőgépét - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.


2012 októberében is "találkoztak" már a magyar Gripenek az Airbus óriásával

A minisztérium közleménye szerint az Emirates Airbus A380-800-as típusú utasszállító repülőgépe 10 óra 22 perkor lépett be Magyarország légterébe Békéscsabánál. Az utasszállító a repülési tervtől nem tért el ugyan, de nem vette fel a kapcsolatot a polgári irányítással.

Az éppen „légi elfogási gyakorlaton” lévő magyar Gripen géppár a torrejoni NATO Egyesített Légiműveleti Központból érkező riasztást követően azonnal az utasszállító mellé repült és felvette a kapcsolatot a pilótákkal, akik ezt követően a szabályoknak megfelelően kapcsolatba léptek a magyar polgári légtérirányítással. 


A bejelentkezést követően az Airbus 10 óra 48 perckor elhagyta a magyar légteret - írta a Honvédelmi Minisztérium.  
„A Magyar Honvédség a légtérrendészeti feladatokkal hozzájárul a Magyarország feletti légi folyosók biztonságos használatához” - emelte ki közleményében a HM.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése