2014. június 14., szombat

Félmillió forintos nyomravezetői díj az ékszerüzleti rablóért - Dabasrégió ( - a jólértesültek és a felsültek)

Két hete, 2014. május 31-én rabolták ki az üzletet. A jól értesültek már megtárgyalták, hogy mivel jött és kivel volt. Mégsem lelik a nyomát.

Közben az üzlet mintha végkiárusítást tartana. Cs. Edina a saját oldalán számol be a leértékelésről. Most már pénzjutalom jár a rablás nyomravezetőjének.

A helyi Polgárőrség "jól értesült" vezetője szerint jó nyomon vannak és sokat tudnak. Erről maga számolt be egy közösségi oldalon egy hete. Azóta semmi változás. Hiába is osztja B. Tibor a feltételes rendőri fülest. Hűlt helye a rablónak.

  •  Vélhetően budapesti. Vonattal jött és azzal is ment el. Asszony és gyerek is volt vele. Babakocsit toltak. Lovardában szokott dolgozgatni. Pár napot eltöltött egy közeli lovardában is. Nevét nem tudják. Napról-napra közelebb kerülnek hozzá a nyomozók.

http://dabasregio.hu/wp-content/uploads/2014/06/rablo-160x300.jpgKözben pedig félmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki az informátornak, aki tud érdemben valamit az elkövetőről.

Erről a Dabasrégió Online számolt be.

Félmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.Ahogyan arról korábban beszámoltunk, május 31-én 11 óra 35 perc és 11 óra 45 perc közötti időben az ismeretlen férfi bement egy ócsai ékszerüzletbe, ahol az ott dolgozó eladóval dulakodni kezdett, majd ismeretlen anyaggal elkábította. Ezt követően a nő bódult állapotát kihasználva az üzletből arany ékszereket tulajdonított el. A férfi nem takarta el az arcát.

Az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Rablási Alosztálya eljárást folytat 13000/291/2014.bü ügyszámon rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.


http://www.police.hu/sites/default/files/styles/large/public/images/20141206153414.jpg?itok=TjRpXCwF
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja.


A blog eddig is figyelemmel kísérte a helyi közélet ügyeit, így a rablásról sem feledkezett meg. 
és a Rablót keresünk - videóval ( - nem a Valentinnapi ékszerekért ment) is sokan olvasták.


Remélhetőleg ezzel is hozzájárulunk a sikeres felderítéshez.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése