– A hadak ragaszkodnak felséged személyes jelenlétéhez – jelentette a
nádor II. Lajosnak. – Velem már be sem érik – tette hozzá kicsit
sértetten.
– Milyen a harci morál? – kérdezte az uralkodó.
–
A csapatokkal nincsen baj. De Buda tele van olyan falragaszokkal, amik a
háború ellen tüzelik a lakosságot. A Magyarországi Törökök Közössége és
az Allah Nagy civil szervezet tiltakozik a fejét felütő xenofóbia
miatt.
– Mi van? – kerekedett el a király szeme, miközben felcsatolta derekára a kardját.
–
Nem vicc. Azt terjesztik, hogy a janicsárok valójában szerencsétlen
sorsú, szánalomra méltó emberek, akiket gyerekkorukban elraboltak.
Szeretetre vágynak, jó szóra, takaróra, élelemre. De sertéshúst nem
fogadnak el, mert az a vallásukba ütközik.
– Még valami jó hír? – érdeklődött fásultan az ifjú Jagelló.
–
Valaki beszólt a dél-erdélyi főuraknak a nagy számban bevándorló vlah
pásztorok miatt. Elfoglalják a földjeinket, roszabbak a töröknél, mert
nem fegyverrel teszik, hanem csöndben, kitartóan. Tudja, felség, mit
mondott erre Drágffy? Idézem: „Ugyan már, talán Oláhország lesz itt,
attól félsz?” Ugyanis tegeződünk. „Itt Hungária volt mindig, az is
marad. Aki összeesküvés-elméletekkel akar idegenellenes érzelmeket
generálni, az hazudik és a pecsenyéjét sütögeti. Olyan álságos,
populista fenyegetésekkel, hogy az országot elfoglalják a törökök, meg
hogy majd évszázadok múlva Erdélyből kiszorulnak a magyarok, vagy hogy
Nándorfehérvár Szerbia fővárosa lesz... Ugyan már!” Talán a legjobb
volna átengedni a törököket.
– Gondolod, ha ráküldjük Bécsre az
oszmánokat, elfoglalják, akkor mi majd egy nagy lyuk maradunk itt Európa
közepén, ahová nem jönnek be?
– Csakhogy a harcot el is lehet veszíteni.
–
Jegyezd meg, fiam – mondta a húszéves uralkodó a negyven éves
Báthorinak –, ha egy ország, egy közösség feladja az önvédelmet, ha
tetteiben az mozgatja, vajon mit szólnak hozzá az ellenségei, hát nem
lesz hosszú életű a földön.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése