2013. augusztus 24., szombat

Felzárkoztatás, közfoglalkoztatás és a cígány-kultúra oktatása - iskola tananyag ( - tanterv)

Szeptembertől a gyerekeknek az iskolában kötelező lesz tanulni a cigányság történetéről, kultúrájáról.


http://kozpontban.hu/wp-content/uploads/2013/08/kesesciganyok.jpg
Zolika és Zsolti hosszú késsel pózol - kultúr-cigányok
A magyar iskolákban a világon elsőként kötelező lesz tanítani és tanulni a magyarországi cigányság történetét és kultúráját. A különböző felzárkózási programokkal a kormányzat azért küzd, hogy a hátrányos helyzetben élő emberek elhiggyék, ki lehet törni a szegénységből – mondta 2013. június 27-én Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter egy, az érintetteknek indított képzés megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémián.

 A cigányságra utalva arról is beszélt, hogy negatív identitásra – elnyomásra, üldözésre – nem lehet méltóságteljes emberi életet építeni, ehelyett a kulturális önazonosságtudat megerősítésére van szükség; szavai szerint ugyanis “az értékeken keresztül lehet egymáshoz közeledni”. Úgy vélte, ha az iskolákban megtanítják, mit adott a magyarországi cigányság a magyar kultúrának, akkor össze lehet kötni a társadalmi felzárkózást a kulturális identitás megerősítésével. A miniszter arra – a médiában szerinte kevés figyelmet kapó – változtatásra hívta fel a figyelmet, hogy 2013. szeptember 1-jétől, a világon elsőként a magyar iskolákban kötelező lesz tanítani és tanulni a magyarországi cigányság történetét és kultúráját.


Rendben, van, tanuljuk a cigány kultúrát. Mi tanuljuk, és megéljük. De mért nem a cigányságot kényszerítik rá arra, hogy tanulják a magyar kultúrát.  A beilleszkedést, az együttélés szabályait, hogy az a csendes többségnek ne okozzon többlet terhet.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése