2013. augusztus 18., vasárnap

Fészekre szállt a Solyóm - első fecskeként landolt a gépmadár

Ha nemzeti légitársaságunk nem is, de hazai biztosan lesz.

Ma délután megérkezett az első gép. 
Az AIRportál tudósítása szerint negyed kettő körül szállt fel a repülő az angliai Bournemouthban és előreláthatólag fél négy körül szállt volna le Ferihegyen, de végül két tiszteletkört is tett, így végül 16 óra körül landolt.  

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2013/08/s%C3%B3lyom11.jpg
Repül a sólyom

Nyolc főnyi személyzet érkezett az első Sólyom-géppel. A gépet várhatóan két napig nézheti majd meg a nagyközönség a ferihegyi kettes terminál előtti teraszon.

Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways vezérigazgatójának nyilatkozatai alapján a terv szerint már augusztusban megkezdik a jegyárusítást, és a légitársaság járataira charterezéssel indítanak, akár már ebben a hónapban.
 
almos
A vezér


Nagy érdeklődés és a Budapest Airport online élő közvetítése mellett szállt le Ferihegyen a Sólyom Hungarian Airways flottájánal első Boeing 737-500-as, Álmos vezérre keresztelt gépe. A gépmadár 16 óra előtt érkezett meg, leszállás előtt egyszer alacsonyan átrepült az 1. terminál futópályája felett. Többszázan a ferihegyi pálya melletti Cargodombról kísérték figyelemmel a leszállást. A HA-SHA jelzésű, Bournemouth-ból érkező maiden flight-ot vízsugaras köszöntés várta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Sólyom első gépe két napig parkol a Ferihegy 2-es terminálja előtt, a spotterek a reptér teraszáról tekinthetik meg. Szeptember végéig még összesen 5 géppel bővül a Sólyom flottája.

http://i2.wp.com/kanadaihirlap.com/wp-content/uploads/2013/08/solyom-ferihegy-elso.png?resize=605%2C332
Hazarepülést köszöntő fogadtatás

http://mandiner.hu/gallery/Clipboard02.jpgVágó József korábban azt mondta, hogy az első hat Boeing utasszállító repülőgép lízingszerződését az angol partner sajtónyilatkozatban erősítette meg. A társaság vezérigazgatója jelezte: szándékaik szerint a Sólyom Airways egyik flottagépét kormányzati célokra is felajánlják. A légitársaság a tervek szerint szeptember végétől 22 célállomásra, köztük 6 európai fővárosba közlekedtet majd járatokat Budapestről. A menetrendet az online jegyértékesítés kezdetekor hozzák nyilvánosságra.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése