2013. augusztus 5., hétfő

Ócsán valóban Bukodi Károly polgármester az önkormányzat - vagy mit takar mindez ( - hova lett a képviselet)

Mostanában másról sem hallani, mint arról, hogy Ócsa Önkormányzata ezt, meg azt tette, aminek hátterében nincs is az önkormányzat képviselő-testületének döntése, csupán maga a polgármester az, aki ezt  a maga személyében, az önkormányzat nevében, vagy képviseletében cselekedte, döntötte és intézte avagy szerződött. 

Egyszer már kiverte a biztosítékot, amikor testületi felhatalmazás nélkül tüntették el az önkormányzati tulajdonú épületet a felújítás leple alatt vagy éppenséggel helyett. Ez a Lakatosház néven elhíresül népi paraszti lakóház volt az, aminek felújítása elmaradt és a bontása a testület előzetes jóváhagyása nélkül megtörtént.

Aztán az is feszültséget keltett, amikor ugyancsak képviselő-testületi felhatalmazás nélkül egy elavult, régi felmérés alapján, és nem az aktuális piaci értéken számolva vették meg a lepusztult, egykori TSZ irodát, az önkormányzat nevében.

https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRzm3cJGb4zGJIkrXbWQwx5uzoHK9hraIkovW4hmroGzyXaSp6XyQ
Rossz álom - kétes hírnév
Aztán szintén az önkormányzat képviseletében és céljai érdekében őrzik az alsópakonyi állami telepet a képviselő-testület rávonatkozó áldása nélkül, egy máig nem közölt cég által.

Az is csak sajtóbeszámolókból derül ki, hogy a Máltai Szeretetszolgálat lakossági fórumot szervezett amin, az "önkormányzat képviselői mellett helyi intézmények és civil szervezetek is részt vettek"

Igazából itt az ócsai önkormányzat szintén úgy képviselte magát, hogy arról csak a képviselők és az ócsai lakosok többsége nem tudott. A polgármester vagy helyettese azonban biztosan.  A lakossági fórum ebbéli szervezése is kérdéses az SZMSZ szerint, nem csak az önkormányzat és annak mibenléte, hanem az ilyen jellegű megszemélyesítése és képviselte okán.

http://www.hirado.hu/~/media/Images/Hirado/2013/07/26/06/02.jpg_400x300.ashx
Valóban ott volt a fórumon az önkormányzat, és az intézmény-vezetés?
Ahogy arról is csupán a médiából értesültek az emberek, hogy Ócsa Város Önkormányzata szerződést kötött egy helyi vállalkozóval a buszközlekedés javítása, valamint az alsópakonyi telep közlekedési ellátásának javítása érdekében. (A pénzügyi háttér és a fizetett vállalkozó személye nem lett közzétéve, a szerződés még nem elérhető.)

Minderről a város hivatalos híroldalán semmi nem található. 

De nem csak ebben jár el Ócsa város önkormányzata, hanem peres ügyekben is Bukodi Károly adja az önkormányzatot.

Blogunk esetében Bukodi Károly polgármester volt az, aki az önkormányzat nevében beperelte Fodor Lászlót amiért általa vélhetően hátrányosan befolyásolják az önkormányzat társadalmi és politikai megítélését. A blog ezt az alsópakonyi embertelep, az ottani embertelen körülmények feltárásával, az útdíj-fizetések kapcsán közölt írásával, és a látható publicitásával, valamint a látogatottságával érte el, de sérelmesnek tartotta az óvoda beruházással kapcsolatosakat is, ahogy a járdaépítésben vállalt önkormányzati szerepvállalást szintén megkifogásolta.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjGCJ2dDBGfgzxWrDzuvTrIzPXhn2mf5_RJY0rjySa8jJaxcVtESmzK-Wdick6EiT8t3Mcl_J6jDspqqPVMF7DJtNrZ6r64zV1c_b0VL045wgiQjMKr_BWvBBYdGGUNvMAe6TGdy2jVuv8/s1600/Bukodi+K%25C3%25A1roly.JPG
A polgármester lenne az önkormányzat - akkor minek a képviselő
Bukodi Károly, Ócsa Város Önkormányzata nevében benyújtott keresetlevelében a blogot sajtóterméknek, Fodor Lászlót pedig szerkesztőnek minősítette, ami valójában nem igaz. 

Bukodi Károly mindezt az önkormányzat nevében és feltehetőleg pénzén intézte, ami azt jelenti, hogy a perköltséget egy pervesztés esetén a városköltségvetése állja. 

Érdekessége az ügynek, hogy a korábbi perében, amit a blog kommentelői ellen vívott, ott is az Ecsedi & Ács Ügyvédi Iroda képviselte, akit most az önkormányzat (nevében) megbízott. Szintén ez az ügyvéd (és irodája) járt el Horváth Tamás két perében, amikor sajtó-helyreigazítás kérelme tárgyában fordult a bírósághoz.  Ez összességében négy peres eljárás, aminek költségei nem jelentéktelenek. Ezért a személyes eljárás és a per önkormányzati kötődése nem élesen elkülöníthető. A várható pervesztességekre tekintettel ez a városi költségvetésre kihatással lehetnek. Persze az Óvoda homlokzatépítése, a városüzemeltetés vezetői bérezése nyomán ez csepp a tengerben.

Mégsem ugyanaz, hogy a polgármester egy személyben jár el az önkormányzat nevében és vállalja annak minden egyes következményeit, vagy pedig testületi háttérrel, felhatalmazással és kollektív felelősségvállalás alapján viszi a dolgokat, s vállal érte felelősséget. Most ennek sok esetben nincs meg a testületi fedezettsége, a háttere.

Mert nem csak a blog számára nem mindegy, hogy ki mit mond és miként jár el, hanem a közemberek számára sem lényegtelen, hogy a Máltai Szeretetszolgálat, a városi önkormányzat megbízott képviselője,  polgármestere vagy alpolgármestere mikor miben vesz részt, hol miként nyilatkozik, vállal szerepet, adja nevét, vagy képviseli testületét, városát. Nem közömbös, hogy ehhez minden esetben van-e felhatalmazása, hiszen nem csak jó, vagy rossz hírünket viszi, illetve viheti, hanem pénzünket és a velejárót is. 

Egy polgármestertől azonban sokkalta inkább a példamutatást, a jó hír keltését és vitelét  várja el az ember, mintsem a negatív hírkeltést.

*

16 megjegyzés:

  1. Önjáró löveg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Potenciális veszélyforrás!

      Törlés
    2. A szexhez mindenkinek joga van, az egészségi àllapottol fügetlenül

      Törlés
    3. Azért az nem mindegy, hogy ki mit végez. Munkavégzésként sexuálni = pornó. Nem foglalkozni valamivel = ráb@szás. Megbukni valakivel szintén hasonló. B@szni a dolgokra pedig megint más. Ezért nem összekeverni a sexualitást a feladattal. A tisztség munkát jelent, ahol nem feladat a sex. A lakossági elvárásoknak kell megfelelni, nem másnak.

      Törlés
    4. Ez szépen elmondta Névtelen személy.

      Törlés
  2. mester alatt Édi, na!
    folak felett Justitia

    VálaszTörlés
  3. Mi történik, ha a város vezetése a szokásos módon önfejűen, csak a saját érdekével törődve cselekszik? Fittyet hány törvényre, etikára, az Őket oda juttató polgárok érdekeire?
    Olyan ez mint, amikor a döntések a mezei kocsmában, vagy a focipályán születnek, és a nép nem tud róla. De az is lehet, hogy egy eldugott étterem különtermében, vagy egy motelban dugják össze a fejüket, vagy mit tudom én mit, és az alapján lesz valami döntés. Majd e döntések mentén cselekeszenek.
    Ez, nem hiszem, hogy jó a városi polgárságnak, mert ezekből a döntésekből csak a baj származik. Haszna ebből csupán a döntéshozónak és nem a városnak lehet.
    A város, vagy az önkormányzat nevében hozott polgármesteri döntés nem biztos, hogy mindenki számára előnyt jelent. Az ilyen jellegű vezető sokkalta inkább személyes érdekeltségből dönthet, mint sem a nép nevében.
    Ezek a döntések bizony a nyilvánosságra tartoznak.
    A képviselőtestület pedig nem húzhatja be a nyakát mint teknős a páncél alá. Ha többségében így tesznek, akkor ők is úgy fognak járni, mint az a béka, akit kifordítanak a páncéljából. Aki látott már ilyet, az ismeri azt a védtelen kapálódzást és a velejáró kiszolgáltatottságot. Nem hiszem, hogy ezt jóérzés átélni.

    VálaszTörlés
  4. Megint ott tartunk, mint mindig! A hivatal nem azért tájékoztat minket, hogy tudjuk róla mit csinál a mi pénzünkből értünk, ócsaiakért, hanem csakis azért mert kötelező neki. Ez több mint arcátlanság! Ha nem tájékoztat arról, amiről kötelessége lenne, akkor mindezt azért teszi, hogy elhallgasson előlünk valamit.
    A blog számos ilyen esetet felhozott már, mindhiába. Csak sértődöttség, pereskedés és továbbra is tájékozatlanság uralja a közösséget.
    Az önkormányzat pereiről, az eddig kifizetett kártérítésekről, a bukott ügyekről mindenki hallgat. Az önkormányzati újság sem tájékoztat ezekről, csak propagál. Ha ennek a propagandának a költségeit a város jobbá tételére fordítanák, Ócsa sokkalta előrébb lenne.

    VálaszTörlés
  5. Még hogy polgármester, na ne vicceljünk már. A nevében maximum. Egy igazi mester odateszi magát és nem a megélhetés és a státusz miatt kaparja össze az ezer valahányszáz szavazatot. Évek óta nem tudja a szerepét eljátszani gond nélkül. Még a haveri kör sem fog tudni sgíteni rajta. Már most boritékolható a vereség, csak hoznia kell a szokásost. A nagyanyámnak is több esélye lenne, még ő is tökösebb. Nem attól lesz valaki facagyerek, hogy bíroságra rohangál minden szarságért. Le kellene tenni valamit az asztalra nem csak elvenni onnan, a hivatalban kell bizonyítani, nem a tárgyalóteremben bohóckodni

    VálaszTörlés
  6. Különféle ügyekben a hivatal külön ügyvédeket alkalmaz, pedig több jogi doktor is van a dolgozóik között, akiknek munkaköri kötelességük lenne az önkormányzati ügyek intézése. Úthozzájárulás ügyében is külön ügyvédet bíztak meg, hogy biztos legyen a pénzbehajtás. Úgy hallottam, ennek ellenére veszítettek a Bem utca lakóival szemben, pedig nagyon erősek akartak lenni. Lehet, hogy itt is fölösleges volt az ügyvéd, ugyanezt elérhette volna a két jegyző is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te baromira okos - hülye! Fizetési meghagyás beadására ,jogszabály szerint, csak ügyvéd jogosult mivel az önkormányzat jogi személy. Na most mi van IQ (bocs iq) -3000???

      Törlés
  7. Bámulatos, hogy mennyire oda vannak a személyiségi jogaikért azok, akik amúgy számos törvényt és jogszabályt megszegnek, akár a pultnál a soronkívüliséggel, akár a zebrán kávézással, de az önkormányzat által is lehetne a bloghoz hasonló példák sorát elővenni. Miként használják lépéseik során az önkormányzat nevét? Úgy játszanak önkormányzatot, mint a kiskirály, de ha gond van, visszafutnak mint valami mentsvárba. Van minderre testületi felhatalmazásuk, vagy csak bizonyos dolgokra? A polgármester nem lehet a testület, nem veheti át annak szerepét és nem lehet maga az önkormányzat. A névhasználatra így nem jogosult. Számít, nem számít? Bukodi Károly polgármester, Horváth Tamás alpolgármester különös alakjai a közösségének. Úgy látszik egymaguk alkotják mindazt, amire talán mások hivatottak. Használják a köz nevét, pénzét amivel hol ezt kötnek, hol azt. Időnként sajátos elgondolások szerint cselekednek. Szerződnek emberekkel térkövezésre, tagságra, felújításra, bontásra. Máskor meg ügyvéddel jelennek meg és győzködik a panaszost az útfizetésre. Mert annyira szűkös a pénz. A régi iskola épületét ma is érthetetlenül hordták el 25 millióért. A Lakatosházat már kevesebből megoldották. Nem számít. A kamerák felszerelésére jó bolt lehetett mert a Széchenyi utcában található számítógépes üzlet céges vállalkozásának 12 milliót adtak érte. Ez egy normál kiskereskedőnek sok esetben meghaladja az éves forgalmát. Szerintem az a kis üzlet sem blokkol ennyit éves szinten. Látható forgalma nincs. Persze, hogy egyesek összekacsintanak és lapítanak, mások meg felszólamlanak, mert ez így nem járja. De hogy mindennek az átláthatatlan kuszaságnak mi értelme, azt a lakosság fel nem fogja. Csak mindenki érzi, hogy itt valami nagyon nincs rendjén. Az, hogy a Nonstop előtt az utcán fogyasztják az italokat, az állomás árnyékában ott söröznek a dohánybolt és a kenyeres mögött, vele szemben meg mások arcába fújják a cigifüstöt, az nagyon rossz fényt vet az önkormányzat hivatalára. Pedig az utcai fogyasztásra semmiféle engedéllyel nem rendelkeznek, de ha valaki szóváteszi, vagy mindezen tevékenység közben lefotózná őket, - közterületen - egyből a jogért kiáltanának és mindennel fenyegetőznek, vagy ügyvédhez szaladgálnának, ahogy teszik is páran. Én bizony a blog helyében leközölném ezeket a jelenségeket, és felhajtanám a csadort a szemérmesek szeme előtt. Lássa már végre meg ez a világ, hogy kik azok, akik magukat védve kapaszkodnak a jogba, amit maguk hágnak át. Jó hírnévre, megítélésre hivatkoznak, de semmi gyakorlatit nem tesznek érte csak felfogadnak egy ügyvédet. Ettől még a jelenség nem fog változni, polgártársak. Hogy jön az, hogy másokkal szemben alkalmazzák, míg maguk be nem tartják. Azt hiszem elsőként a bolondok házában kéne rendet tenni, hogy a blogon hiányolt önkormányzatiság létrejőve, normálisan működjön.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már megint rádjött az ostobaságok hintése?

      Törlés
    2. Így jobban hangzik,
      Már megint rádjött az ostobaságok hintése, mint buksira a kangörcs télvíz idején?

      Törlés
    3. Így még jobban hangzik,
      Már megint rádjött az ostobaságok hintése, mint Fodor lászlóra a csúsztatás, hazudozás és cenzúrázás? Na ez az igazság!

      Törlés
    4. Jól leírtad az igazságot komám, csak valamiért a tények megint lemaradtak.

      Törlés