2013. március 25., hétfő

Folyó ügyeinkről, laptopokról programokról, Ócsa-Alsópakony kapcsán ( - vízfejűség és az internet)

Míg Ócsán blogposztokban az önkormányzati laptopok ügyén vitáznak az emberek, addig másutt ezeket, - avagy ennél jobbat és többet - ingyen osztják a rászorulóknak.

Mint ismertté vált, az önkormányzati választások előtt, a ciklus vége felé az önkormányzatunk akkori Pénzügyi- gazdasági és pályázatkoordináló Bizottság elnöke Horváth Tamás "egyes számítástechnikai eszközök értékesítése" címszóval terjesztette be a laptopok kivásárlását, tudva azt, hogy ezzel a következő testület a munkához szükséges eszközök nélkül marad. 

Mindezt alátámasztja az a tényt, hogy az önkormányzati választásokat követő első lépések egyike közt ezeknek az eladott laptopoknak a pótlásaként újabb laptopok vásárlásába kezdtek. 

Az  elárult, de jó és üzemképes számítástechnikai eszközöket  pár százezerért felvásárolták a telepített programokkal együtt, aminek értéke eleve több volt, mint a gépért megállapított összeg nagysága.

Ezt igazolja, hogy ugyanazt a Windows Office programot vásárolták vissza, amit a géppel együtt odaadtak. Ez durván 3 milliós veszteséggel járt a városnak, mivel az új gépek 3,6 millióba kerültek így.

Hogy ez mennyi pénz, azt a kommunális adóhoz mérten illusztrálva, annak 10 %-át teszi ki. Más példával élve, a lakosság által készülő, most futó városi járdaprogramra közel ennyi pénzt áldoz a vezetés, melynek tagságában kiemelkedő helyet foglal el Horváth Tamás, korábbi ötletgazda.

Mint ahogy a lakossági véleményformálások során visszatérőn előjön ez a történet más hasonló túllövéseket sorolván, úgy jött elő ez a feledésbe nem merülő számtechnikás dolog akkor, amikor arról jönnek a hírek, hogy másutt ennél sokkalta odafigyelőbbek, közérthetőbbek a képviselők.

Gondoljunk bele, hogy míg Ócsán arra kapnak, amit a hivatal levetkőz, addig másutt ingyen internetet és hozzá számítógépeket ajándékoznak a rászorulóknak. 

Ennek megvalósítása érdekében a legnagyobb iparági szereplők fogtak össze a Digitális Otthon Program keretében, a bevezető szakaszban nyolcmilliárd forintért, negyvenezer rászoruló háztartás kap számítógépet és internetet.

A pilot-projekt keretében első körben ennyien kapnak egy internetes alapcsomagot, amelyet egy noteszgép, mellé járó internetkapcsolat, oktatás és speciális internetes tartalmak és alkalmazások alkotnak majd. A Digitális Otthon Program tesztje Miskolcon és környékén folyik majd, “szociálisan rászoruló diákok, idősek és roma családok körében”

3
A pilot eredményeit részletes utókutatás során értékelik majd ki, ebben nem csak a közvetlen következményeket, az internet-hozzáférés használatát és a számítógépes készségek fejlődését mérik fel, de igyekeznek számba venni a másodlagos szociológiai következményeket is, mint a munkanélküliség változása a tesztcsoportban, gyerekek iskolai teljesítménye stb.

A kutatás végeztével születhet döntés arról, hogy a projektet országos méretűvé fejlesztik-e? Ebben az esetben 400-600 ezer család is kaphat alapszintű internetes hozzáférést egy országos Digitális Otthon Program keretében.

A Program alapját a Microsoft és a magyar kormány által decemberben kötött stratégiai megállapodás adja.

A projekt teljes költségvetése mintegy 8 milliárd forint, amelyet fele-fele arányban állnak az iparági szereplők és az állam, vagyis 4-4 milliárd forinttal támogatják a projekt első szakaszát.

A 40 ezer háztartás esetében ez egységenként kétszázezer forintot jelent, a költségeknek azonban csak egy része kerül a családokhoz eszköz formájában – ez mintegy 70-80 ezer forintos értéket jelent, a noteszgép és az internetet biztosító USB-s modem formájában. A kiadások másik része az internetes kapcsolat költségeit, a projekt során megvalósuló (amúgy kritikus fontosságú) oktatást és a szintén a program keretében kifejlesztett egyedi alkalmazásokat fedezi.

Az iparági képviselők a beszélgetések alapján tisztában vannak a célcsoport “igen speciális igényeivel és helyzetével”, így a programban várhatóan komolyan odafigyelnek majd arra, hogy a kiosztott számítógépeket ne ingyenes segélyként fogják fel a “kedvezményezettek”, és azokat valóban rendeltetésszerűen, a célcsaládok használják majd, ne kerüljenek tempósan a másodlagos piacra.

Ezzel máris felíratni szeretném az Alsopakonyban élők nevét, bejelentve a laptopban összefogni képes embereknek, valamint Szűcs Lajos vezető személyiségnek, jelezzék megyei és Ócsa város Önkormányzata által helyi szinten a programra való részvállalást a az idekalibrálást.  

A 8 milliárdos összköltség, a negyvenezer háztartás, az érintett 400-600 ezer család összességébe bele kell, hogy férjen Pest megye egy nagyon elmaradott, és hátrányosan érintett része, Alsópakony település és az ott élők sora.

Alsópakony ma képes megjeleníteni és produkálni a legelmaradottabb szabolcsi, és borsodi térség minden egyes problémáját. 

Alsópakony lakossága vízellátási, csatornázási gondokkal küzd.  Nem biztosított az egészséges ivóvíz, nincs felvevőképes munkahely a környéken és nem biztosított az elvárható közlekedés sem.Sem járda, sem kerékpárút, sem pedig infrastruktúra nincs közel 5-6 kilométeres távlatban. 

Az igazi múltszázadbeli tanyasi, béreskolónia az, amivel a fideszes városvezetés évek óta nem foglalkozik. Ide nem jön a népegészségügy, nem jár a palackos víz, és nem jön a honvédségi lajtos kocsi sem ívóvizet osztani, mint más Eu-s szabványoknak megfelelő közösségi lakónegyedekbe. 


A most lassan befejezéséhez érő alsópakonyi új-telep átadásával pedig szintén csak kiszorult, hátrányos helyzetű emberek érkeznek a térségbe. Az állami beruházásban épülő rész közelebb hozza a vizet, de annak átvezetése tárgyában nincs írásos háttéranyag. 

Ócsa város önkormányzata tavaly mondott le, - szintén Horváth Tamás közreműködésével - az alsópakonyiak rövidtávú vízrendezéséről azáltal, hogy az ottani kút tisztítása, esetleges mélyítése és az idegen tulajdonú hidroglóbuszról történő leválással normális, nyomóvezetékes ellátást biztosítson az ott élőknek. Tették azt alárendelve annak, hogy a most átadásra kerülő beruházás keretében - szintén Horváth Tamás munkássága által - az önellátó saját kutas verziót az Ócsa köldökzsinórjára kötésre változtatták, bízva abban, hogy így a "régi" alsópakonyiak, tehát a most ott élők is iható vízhez jutnak majd ha véglegesen kiépül és eljut oda a hálózati víz. Ez azonban máig nem valósult meg, míg az előző elképzelés szerint már legalább egy- másfél éve egészséges és normális vizet ihatnának Így az elmaradottság, és a hátrányos helyezett nem hogy maradt, vagy javulna, hanem csak fokozódik, éleződik.

Így az Alsópakony mai és jövendőbeli beköltözésre szánt lakossága igen rászorult és elég méltó ahhoz, hogy ebből a több milliárdos programból ne maradjon és ne hagyják ki. 

Alsópakony polgársága számára az internet és a notebook jelenthetné azt a kapcsolódást, az infrastruktúrát, amit eddig sem a helyi vezetés, sem a katasztrófavédelem alá tartozó kiemelt beruházás nem biztosított.

*

33 megjegyzés:

  1. A legtöbb laptopra "rászoruló" analfabéta.Már látom, hogy a legtöbb gép 1-2 órán belül el lenne adva mert a pénz kell nem a hightech.Ez a téma megint csak a sárdobálás miatt lett megemlítve semmi másért.Ha pedig tényleg megtörtént és szabálytalan volt a laptop eladás akkor a bizonyítékokkal együtt be kell menni a rendőrségre és megtenni a szükséges lépéseket.Addig ez semmi más csak felesleges szájtépés megint.
    H.GY

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gy! Miért vagy ilyen rosszindulatú? Miért feltételezed, hogy az alsópakonyiak ugyanúgy eladnák a laptopokat, mint a honatyák? Mi a baj azzal a hogy Alsópakony lakosságának ez jelenthetne némi segítséget? Mi ebben a sárdobálás? Megmagyaráznád? Érted az írást egyáltalán?
      Idézem mivel zár a cikk: "Alsópakony polgársága számára az internet és a notebook jelenthetné azt a kapcsolódást, az infrastruktúrát, amit eddig sem a helyi vezetés, sem a katasztrófavédelem alá tartozó kiemelt beruházás nem biztosított."

      Törlés
  2. A sárdobálást arra értem, hogy még mindig a laptop eladás a téma és ezt hozzá kapcsolták.nem a pakonyiakra gondoltam az eladás terén hanem azokra mondjuk ki nyíltan cigány emberekre akik országossan először kapják meg.A segítség pedig az lenne a pakonyi lakosoknak ha rendeznék sorsukat hiszen laptoppal nem lehet tiszta vizet előteremteni.Az igazi pakonyiak közt van ismerősöm és nem hiszem, hogy az a legnagyobb vágyuk, hogy az internetet böngéssze mikor munkahelye sincs.ja és még mindig nem halottam, hogy megtörtént a feljelentés.És ez nem rosszindulat.

    H.GY

    VálaszTörlés
  3. Gyurika, próbáld újra értelmezni a cikket.

    Fólak, ha igazán ismernéd Hátét akkor tudnád, hogy számára, és a köreihez tartozó figurák számára a szociális érzékenység fogalma ismeretlen.

    VálaszTörlés
  4. A laptopok kiárusítása törvényesen zajlott, erről gondoskodott a kiagyaló, de az erkölcsi oldal eléggé elítélendő.

    VálaszTörlés
  5. Viszont ha ingyen odaadják a gépeket akkor nem lett volna támadás, miszerint a haveri kör kapta őket?A szomszéd kislány is hátrányos helyzetű és nem pakonyi neki is lehetett volna adni?

    H.GY

    Ui:Bocs,hogy nekem nincs akkora eszem mint neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a te véleményed, csak az lenne a kérdésem, szerinted a te pénzed nem került bele az új gépekre fordított több milliós keretbe? Szerinted te nem fizetted meg a régi gépek árát,amit húgyér-szarért kiárusítottak maguknak? Szerinted,így kit ért kár? Miért érzed az adófizetők jogos felháborodását sárdobálásnak?Milyen érdekek fűznek az érintettekhez?

      Törlés
    2. Most csodálkozz!! Semmilyen, csak nem értem ha szabálytalan volt akkor miért nincs feljelentés?Ha meg szabályos akkor minek nevezed ezt a témát?Miért van az, hogy ha egy kicsit más oldalról közelítesz akkor biztos te is benne vagy?Bezzeg te és még páran fedhetetlen minta állampolgárok vagytok igaz?

      H.GY

      Törlés
    3. Mi van? Feltettem pár egyszerű kérdést. Hogy jön ehhez a témához a minta állampolgárság?
      És, ennek a mondatnak, mi az értelme? "Ha meg szabályos akkor minek nevezed ezt a témát?"
      Kedves György!
      Ez idáig, még nem sikerült komentelned, milyen más oldalról közelítesz a támához, ezért érdeklődtem, de látom felesleges köröket futok az ügyben.

      Törlés
    4. Igazad van te nyertél! Csókold körbe magad jobb kéz bal váll és veregesd finoman. :)

      H.GY

      Törlés
  6. Ezzel az Alsópakony témával úgy vagyok mint a kettős államporgársággal.Anno az MSZP miatt hiúsult meg a Fidesz hatalomra kerülése után viszon rögtön összejött.Ami köztudott, hogy csakis szavazóbázis gyarapítási céllal.A helyi politika is kezdi elővenni ezt a taktikát.Az ellenzék mindig előtérbe tolja ezt a problémát de csak azóta mióta a lakóparkot odaálmodták.A problémák ennél jóval öregebbek.Folak,Barnabi vagy bármely Ócsára költözött sokáig lehet nem is tudta, hogy hol van. Viszont most ők a legnagyobb szó szólói az ügynek.Ami természetessen nem baj, de ez nem csak ennek a vezetésnek a hibája.Én személy szerint remélem nem fogják a pakonyiakat arra használni, hogy hatalomra kerüljön vagy ott maradjon bárki is.

    H.GY

    VálaszTörlés
  7. György, nem kell itt a paráver, meg az értelmetlen hangulatkeltés. Meglátsz egy képet, egy cigány gyerekkel és mindjárt a lenyúlás jut eszedbe. Horváth erre nagyon kényes. És nem csak a Horváth. Vigyázz, per lesz.

    VálaszTörlés
  8. Figyelj öreg.Nem kell hogy oktass leszarom ki mire kényes.Én legalább vállalom a nevem lehet perelni.
    Nem a kép miatt írtam a példát,hanem emlékeim szerint hasonló akciót szervezett néhány jogvédő amikor élő állatot és vetőmagot osztogattak.És mi lett a vége? 80%-a eladta pár órán belül, majd azt mondta, hogy megette a róka.Erre gondoltam de ezek szerint te nem hallasz ilyenekről csak arról ami neked jó.

    H.GY

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt HáGyé, akár mint Háté. Ne kavard itt a szart, álnéven.

      Törlés
  9. Tisztelt névtelen senki! Nem álnév hanem édesanyám és édesapám álltal kapott.Setét vagy olvass vissza és megtalálod az igazit.A szart te kavarod rágalmaiddal, hogy álnéven írogatok.Idd a kakaót és irány csicsikálni.

    H.GY és nem háté!!!!!!

    VálaszTörlés
  10. Gyurikám, elolvasod egyáltalán, miket írsz?
    Értelmetlen zagyvaság némely mondatod.
    Ne erőlködj, izzadságszagú ez a mgfelelni akarás, ez nem a te műfajod.

    VálaszTörlés
  11. Na! Most már Gyurikám? Nem háté?és még te mondod nekem, hogy zagyvaság?Ember soha ne igyál drogra mert a maradék agysejted is odalesz.Névtelenül! Lényeg, hogy te és barátaid mindig a frankót írjátok ide és fröcsögsz név nélkül bátran.Gratulálok!

    H.GY

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. Szellemi szinted egy tízéves gyereké.
      Akkora sületlenségeket írsz, hogy az már nekem fáj.

      Törlés
    2. Beteg vagy öreg kezeltesd az alkohol problémáidat!

      H.GY

      Ui:majd ha vállalod a neved akkor dumálj.

      Törlés
    3. Öcsém, az utálatos dumád nem ide való. Vagy a stílusodon, vagy az ide látogatásodon kéne változtatni.

      Törlés

    4. György személyében lecsapott a bosszú a blogra.
      Reménykednek, hátha szörnyethalunk, ha olvassuk a megjegyzéseit.

      Törlés
    5. Ti igen beteg emberek vagytok.Ti támadtok mindenkit és még ti vagytok felháborodva.persze mindezt névtelenül mint anno az átkosban.Nehogy az utcán megismerjenek mert beszariak vagytok vállalni a gondolataitokat.Írjatok bármit leszarlak benneteket névtelen provokátorok.Ti csak a balhét szítani jártok ide ne adj isten még fizet is érte a blog.Csak gratulálni tudok ehhez a nemes cselekedethez és remélem ennél nagyob öröm egyikőtöket sem éri az életben.

      H.Gy

      Törlés
  12. Azt nem en irtam.

    VálaszTörlés
  13. Netán, Sárkányölő Szent Györgyel van dolgunk?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erős a dumád! Nem csípi a szádat?

      H.GY

      Törlés
    2. Te is valami beépített kommunikációs munkatárs vagy? Már értem minek nekik a kommunális adó!

      Törlés
    3. Kis város kis pénz, csak ilyen trollra telik.

      Törlés
    4. És most nagyot kacagtam a két új agyhalott poénmesteren.Nyasgem.Ja és nekem van saját munkahelyem nem pedig a szánalmas beírásból élek mint ti! Egyébként mennyit fizetnek ezért?Vagy ingyen csináljátok? Esetleg másért?

      H.GY

      Törlés
    5. Állításod szerint dolgozol. Ehhez képest elég sokat lóg itt. "Nyasgemet" meg a horvátok tájékán gyakorold.

      Törlés
  14. Csak utánnad hiszen te profi vagy folak tájékán.De már csak nevetek rajtad.

    H.GY

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hiányzik egy betű a monogramod betűi kőzé. Egy hosszú magánhangzó.

      Törlés
    2. hugyos barátom, nem publikáltál még az ócska kibíróban? ideje lenne, az eszed, a stílusod meg van hozzá, akár a ...

      Törlés
    3. Mekkora poén!!! Az ápolód diktálta vagy magadtól raktad össze te kretén?

      Törlés