2013. március 24., vasárnap

Szűcs Lajos bejelentette, a hír szerint azonban elmarad ( - ismét tenisz)

Technikai okokra hivatkozva elmarad az a tenisztorna, amit Szűcs Lajos a hírportálján (kicsit magáénak, esetleg sajátosan magáénak érezve,) a Digitévé által (prezentálva) bemutatott.

 Veszprémben, március 30-án rendezendő I. magyar teniszfesztivál díszvendége a kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes Szeles Mónika és az olimpiai bajnok orosz Jelena Gyementyejeva lett volna.

A versenyen pályára lépett volna a nemrég visszavonult Szávay Ágnes is, továbbá Temesvári Andrea Noszály Sándor, a kilencvenes évek kiemelkedő magyar teniszezője, (egykori nagy Ő,) valamint a jelenkori tehetségek közül Fucsovics Márton, a 2010-es wimbledoni Grand Slam-torna győztese.

Az eseményről előzetesen az ócsai Szűcs Lajos kedvtelő teniszező, szövetségi elnök nyilatkozott a DIGI Sport, Reggeli Start adásában.


Hír érteke azonban mégis csak annak lett volna, hogy Szeles Mónika és Szávay Ágnes Magyarországon csapott volna labdába, akár egymással szemben.

Mert beszámolók szerint régóta folytak már tárgyalások Szeles Mónikával, hogy végre magyar közönség előtt is felléphessen. Szinte már minden sportnak, eseménynek van fesztiválja, ezért úgy gondolták, hogy a tenisz sem maradhat le, és szeretnék megmutatni a közönségnek ennek a csodálatos sportnak minden szépségét – mondta Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, hozzátéve: a program lábtengóval kezdődik, amelyben a sztárok kihívják a Veszprém korábbi kézilabdázóit, majd a legkisebbek mutatják be tenisztudásukat, később pedig speciális olimpikonok lépnek pályára.

Ez azonban jelen pillanatban másként látszik.

 Richter Attila, a magyar szövetség főtitkára közleményben jelezte: rajtuk kívül álló okok miatt az eseményt későbbi időpontra kell elhalasztani. 
A már megváltott belépők a jegymester irodáiban visszaválthatók.
*

1 megjegyzés:

  1. Még jó, hogy a Halászyból nem szerveztek rá iskolai csoportokat.

    VálaszTörlés