2013. március 30., szombat

A kereszténység legnagyobb ünnepe ( - áttekintés)

Nagycsütörtök estével kezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a katolikus egyházban, az azt követő vasárnap van húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe, amikor Jézus feltámadására emlékeznek.
    

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a nagycsütörtöki főpapi szentmise keretében szentelte meg a szent olajokat, s a szertartás alkalmával újította meg a főegyházmegye papsága a papi ígéreteit. Erdő Péter 18 órától tartotta az utolsó vacsorára emlékezetet az esztergomi bazilikában, és ugyanezt teszik /tették országszerte a többi püspöki székhelyen az egyházi vezetők.     

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata kiemelte, nagycsütörtökön emlékeznek a hívek Jézus szenvedésének kezdetére, az utolsó vacsorára. Ezen a napon délelőtt a megyés főpásztorok együtt celebrálják az olajszentelési misét egyházmegyéjük papjaival, a püspökök megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát.

Krisztus az utolsó vacsorán alapította meg a katolikus hit szerint az oltáriszentséget, valamint az egyházi rendet, ezért az olajszentelési mise keretében a papok közösen újítják meg szentelésükkor tett ígéreteiket. 

Nagycsütörtök este a szentmise elején Krisztust dicsőítik a hívek. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ekkor szólnak utoljára: legközelebb a nagyszombati szertartáson hangzanak fel. A néphagyomány úgy tartja, a harangok Rómába mennek, hogy ott gyászolják Krisztust.

Nagypénteken Krisztus kereszthalálára emlékezik a kereszténység. E napon a katolikus egyház nem mutat be szentmiseáldozatot, az úgynevezett csonka mise szertartásával fejezik ki a Krisztus halála felett érzett gyászt. A nagypénteki szertartás három részből áll: az igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolat, valamint a szentáldozás szertartása követik egymást. A katolikus templomokban általában délután három órakor, Jézus kereszthalálának időpontjában keresztútjárást is tartanak.  

A protestáns egyházakban a nagypéntek a legnagyobb ünnep, az év egyetlen böjti napja, amelynek végén a legtöbb református és evangélikus gyülekezetben úrvacsorát osztanak a lelkészek - mondta Tátrai Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének nyugalmazott főmunkatársa korábban az MTI-nek.

Ferenc pápa nagypénteki igeliturgiája Ferenc pápa a nagypénteki liturgia kezdetén arcra borult a Szent Péter bazilika főoltára előtt, és csendben imádkozott, ahogyan XVI. Benedek is tette pápasága első éveiben. Az egyházfő a Krisztus vértanúságát jelképező piros színű ruhát viselte.

A krisztusi passióra és kereszthalálra emlékező igeliturgiára megtelt a bazilika, amelyet minimális fény világított meg, hogy ezzel is a Krisztus halálával a világra ereszkedő sötétséget idézze.
"Krisztus az egyház kapuján kopogtat, de nem azért, hogy belépjen, hanem azért, hogy kilépjen a világba" - mondta Cantalamessa Ferenc pápa nagycsütörtöki szavait idézve az emberekhez a lehető legközelebb kerülő egyházról.
 
A néprajzkutató annak kapcsán, hogy nagypéntek este országszerte szentmiséket, illetve istentiszteleteket tartanak a templomokban, kiemelte: a protestáns hívők közül azok is, akik évközben nem vettek úrvacsorát (általában minden hónap első vasárnapján lehet ezt megtenni a protestáns liturgia szerint), nagypénteken magukhoz veszik a Jézus testét és vérét jelképező kenyeret és bort.
    

Nagyszombaton az esti vigília szertartással a katolikus egyházban megkezdődik a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus, az Isten fia feltámadt a halálból, s ezzel minden egyes embert megajándékozott az örök élet reményével.
    

A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend a 4. századig vezethető vissza, de az ünnep alapjai a kereszténység kezdetéig nyúlnak vissza. A fény liturgiája fényköszöntő rítussal kezdődik, amely az ókori lámpagyújtás ősi szertartásából származik. A tűzszentelés a pogány tavaszi tüzek ellensúlyozására alakult ki a Frank Birodalomban, Róma a 12. században vette át a szokást. A bevonulási körmenet is ebben az időben vált általánossá. A vigíliában ezután a húsvéti gyertya kerül a szertartás középpontjába: a gyertya meggyújtása Krisztust, a "világ Világosságát" jelképezi.   
 
http://facepress.hu/uploaded_files/kep_2013328_8295610.jpg
A nagycsütörtökön elhallgató harangok, az orgona és a csengők ekkor a feltámadás örömének hangot adva ismét megszólalnak. Az olvasmányok és az evangélium után a keresztkútnál vizet szentel a pap, közben a mindenszentek litániáját imádkozza a hívekkel. Ha vannak felnőtt keresztelendők, ekkor részesülnek a beavató szentségekben (a keresztelés mellett a bérmálásban és az elsőáldozásban), ahogy az már az ősegyházban is gyakorlat volt. Ha a szentmise keretében nincs keresztelés, a közösség akkor is megújítja keresztségi fogadalmait: megvallja hitét Istenben és ellene mond a sátánnak. A vigília ünnepe az eucharisztikus áldozat ünnepélyes bemutatásával éri el csúcspontját.
    

A húsvéti vigília szertartását szombat este, többnyire sötétedés után végzik. A legtöbb helyen hozzá kapcsolódóan, másutt húsvétvasárnap, a reggeli szentmise keretében tartják a feltámadási körmenetet, amelyen a hívők bizonyságát adják hitüknek és örömüknek.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése