2013. augusztus 2., péntek

Bővítette alóspakonyi üzemét a Bio-Fungi - hazai pálya ( - gombaüzlet)

Csaknem 900 millió forintos beruházással tovább bővítette ócsai gyárának termelőkapacitását a gombatermesztéssel foglalkozó Bio-Fungi Kft. - közölte a beruházást finanszírozó K&H Bank az MTI-vel.

https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcR3lMZlMzF14K9PL0lekQbGKri7paY1enG6QcWMnXojB2mQ3B9r0AA bővítéssel a cég termelőkapacitása 50 százalékkal, a dolgozók létszáma több mint 30-cal nőtt. A banki közlemény szerint a 2012-ben megkezdett, mintegy 900 millió forint összértékű beruházás megvalósulását az önerő mellett jelentős állami támogatás, valamint a K&H által nyújtott hatéves futamidejű beruházási hitel tette lehetővé.

Tájékoztatásuk szerint a Magyarországon egyedülálló, holland technológiával készült gombaházat idén tavasztól használják. A bővítéssel a korábbi nyolc gombatermesztő helyiség mellé négy új épült a gombafarmon belül, és kialakítottak hűtő-, csomagoló és a szállítmányozást kiszolgáló egységeket.

A közleményben kiemelik: a magyarországi kertészeti ágazaton belül is jelentős bővítés lehetővé teszi a megnövekedett keresletnek megfelelő, szezontól független, folyamatos gombatermesztést és -szedést.

Az exportpiac és a kiskereskedelmi láncok által elvárt minőségi követelményeknek csak a modern termesztési technológiát használó cégek tudnak megfelelni, így a beruházás különös jelentőséggel bír - idézi a közlemény Mutsy Árpádot, a Bio-Fungi Kft. ügyvezető igazgatóját.

http://www.biofungi.hu/wp-content/uploads/2009/03/epulet_01-300x199.jpgA Bio-Fungi Kft. tavalyi mérlege 4,7 milliárd forint nettó árbevétel mellett 611 millió forint mérleg szerinti eredményt mutat. A cég 2011-ben 3,5 milliárd forint árbevételt és 206 millió forint adózott nyereséget ért el. 
A dolgozók létszáma 162.

A közlemény szerint jelenleg Magyarországon évi 25 ezer tonna csiperkét, 2300 tonna laskagombát és mintegy 10-20 tonna shiitakét termesztenek. Ennek 40-45 százaléka export, Magyarország az európai termelésből csupán két százalékkal részesedik.

Az Európai Unió gombapiaca 2010-ben meghaladta az egymillió tonnát, és a zöldségek-gyümölcsök közül a gomba az egyik, amelyet Magyarország export színvonalon tud előállítani. Az ágazatban rejlő gazdasági potenciált mutatja, hogy számtalan ágazati tanulmány és a legfrissebb szakmai állásfoglalások szerint a magyar gombatermesztés öt év alatt 50-70 ezer tonnára bővíthető, miközben az ágazatban foglalkoztatottak száma is 8-10 ezer főre emelkedne a jelenlegi 3-5 ezerről. A termelési érték így elérheti az évi 35-40 milliárd forintot a jelenlegi 12-13 milliárd forinttal szemben - olvasható a közleményben.
(forrás: MTI
*

8 megjegyzés:

  1. Itt van ez a cég, most jó, hogy foglalkoztat pár embert Alsópakonyról. Ezzel dicsekednek, mintha Ők szerezték volna. Amikor meg a Bio-Fungi kért segítséget a gáz, vagy a víz bekötésre, akkor meg az önkormányzat eltanácsolta őket. Tamás nagy hóhányó volt akkor tájt.

    VálaszTörlés
  2. Nem tudjuk honnan vannak a téves információi, azonban kijelentjük, hogy a város önkormányzatával évek óta kifejezetten jó viszonyt ápolunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár, hogy nem fejtette ki, mire gondol? A blogra, vagy a névtelen hozzászólásra? A gáz, vagy a víz vonatkozására, esetleg a névre, vagy a hóra?

      Törlés
    2. Mindig lesznek hülye beszólások. Trollok és robotok hallnak ki utoljára.

      Törlés
    3. Aki ezen felháborodik az szedjen hangyát!

      Törlés
  3. Látom hosszú életre vágysz.

    VálaszTörlés
  4. Itt mindenki ápolja a jóviszinyt a hivatallal, és a szomszédot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hivatalból ápolják a jószomszédi viszonyt

      Törlés