2013. augusztus 6., kedd

1200 pályázó, több milliárd forint támogatás - Ócsa nincs köztük, és nem kér belőle ( - szegény Alsópakony)

Már  Szűcs Lajos is felhívja a figyelmet Facebook oldalán arra amire mi is szót emeltünk Ócsa Önkormányzata kapcsán.  Mégpedig, hogy érdemes lenne pályázni, mert Alsópakony megérdemli a fejlődést.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a kormány eddig összesen 4,5 milliárd forintot különített el a programra amivel a 300 ezer tanyán élő lakos életminőségének javítását, a vidék népességmegtartó képességének erősítését, főként a fiatalok helyben maradását igyekszik vonzóbbá tenni.

Emlék-kép ( - rombolás okán)
Ennek érdekében egyebek mellett kis és közepes méretű tanyagazdaságok működésének támogatása, a szolgáltatások színvonalának emelése a feladat. És olyan, az önkormányzatok által felkarolt helyi termelői piacok kialakítása, ahol a környékbeli tanyáknál megtermő zöldség, gyümölcs, valamint a hús és tejtermékek eladásával a termelők állandó plusz jövedelemhez juthatnak - mondta.

Mivel az alföldi megyékre jelező a tanyavilág, az elmúlt két évben meghirdetett program iránt Bács-Kiskun, Csongrád és Pest megyéből volt a legnagyobb az érdeklődés - magyarázta az államtitkár. Az összesítés szerint eddig 434 pályázó - családi gazdálkodó, őstermelő, önkormányzat, tanyagondnoki szolgálat - nyert pénzt, elsősorban a tanyákhoz vezető földutak karbantartására, munkagépek beszerzésére, a tanyai termékek piacra jutásának megkönnyítésére, az egészség megőrzésére és arra, hogy a tanyán élőkhöz "közelebb vigyék a kultúrát". A most záruló szakaszban a korábbiaknál több pályázat futott be.

TanyasipiacCegléden a 45 millió forintos pályázati pénzből korszerűsítették és befedték a nyári zöldségpiacot, ahol 50-60 környékbeli tanyasi gazda kínálja portékáját rendszeresen. Földi László (Fidesz-KDNP) polgármester arról adott tájékoztatást, hogy a tanyafejlesztési program pályázatain a Pest megyei város eddig csaknem százmillió forint támogatást nyert el. Ebből fejlesztették a tanyagondnoki szolgálatot, öt tanyára bevezették a villanyt, és a Máltai Szeretetszolgálat bevonásával mobil kemencét, napkollektoros gyümölcsaszalót vásároltak.

Alsópakony új telepen ezzel a pályázattal lehetne más városokhoz hasonlatosan támogatást kérni. Lehetne kutakat fúratni a öntözésre, az állattartás, a növénytermesztés, a gazdálkodás elősegítésére, a régi major ivóvízellátásának javítására. De más célzattal is lehetne pályázni.

Azonban Ócsa vezetése ebben nem lát pénzt, lehetőséget és fejlődést. Erről már többször cikkeztünk. Sajnálatos, hogy az ismétlődő pályázatai kiírás ellenére nem képesek a helyi vezetés megújulni és végre egy igazán értelmes, társadalmi haszonnal, helybéli támogatással járó ügy mellé állni.

*

75 megjegyzés:

  1. Alsópakony NEM TANYA, HANEM BELTERÜLET! Tudod, város! De ezt mintha már megbeszéltük volna egyszer, értetlenke...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban sötét van, de ezt nem az este teszi. Ha valóban az önkormányzathoz kötődsz, akkor olvasd már el a pályázati kiírást, mielőtt hülyeségeket ismételgetsz. Vagy kérdezd már Szűcs Lajost, mert tudna neked olyan példákat sorolni, mint Cegléd (tudod város) és más hely is pályázott és pénzt kapott az elmaradt, tanyasias részek fejlesztésére. Tudod, csak akarni kell. Szándék kell hozzá, mint a volt jegyzői lakás a és a volt pékség közötti üres terület diszkövezésére, vagy az önkormányzat előtti kamerák megháromszorozására. Ezekhez elég egy haveri kapcsolat és máris minden rendben. Alsópakonyt illetően már nincs ilyen?

      Törlés
    2. "Ezekhez elég egy haveri kapcsolat és máris minden rendben."

      Tehát szerinted itt helyénvaló és célravezető lett volna némi "mutyizás"?

      Törlés
  2. Cegléd valóban város, de a külterületére pályárott, ahogyan a többi település is. Alsópakony belterület!! Legfeljebb Újerdőre lehetne pályázni. Mit nem lehet ezen érteni?! Talán így reggel megvilágosodsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Menj már az erőszakos baromságoddal. Ócsa is pályázott már egyszer. Akkor sem volt másabb a körülmény. Igaza van az előtted szólónak. Nem csak a focipályára lehet pályázni, bőven van ami belefér.

      Törlés
    2. A gombások nyugodtan pályázhatnának, de az városnak sem tiltja meg senki.

      Törlés
  3. A vidékfejlesztési miniszter 56/2013. (VI. 29.) VM rendelete 1. § 24.
    tanya: az a külterületi lakott ingatlan, amely az ingatlan-nyilvántartásban tanya jogi jellegként, művelés alól kivett területként, külön alrészleten kivett területként van nyilvántartva, vagy megfelel a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 3. § b) pontjában meghatározott fogalomnak;

    Forrás: http://www.kormany.hu/download/a/a3/f0000/MK_13_110.pdf


    1994. évi LV. törvény 3. § b)
    tanya: a település külterületén lévő mezőgazdasági termelés (növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás) céljára létesített lakó- és gazdasági épület, épületcsoport és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó, legfeljebb 6000 m2 területű föld együttese;

    Forrás: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99400055.TV


    ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2007./X.05./ számú RENDELETE 2. §. (1) b.)
    egyéb belterület: Alsópakony és Felsőbabád településrészek a közigazgatási egység központi belterületével földrajzilag össze nem függő belterület

    Forrás: http://www.ocsa.hu/onkormanyzat/rendeletek/15_2007._x.5.__125919.pdf


    Melyik szót nem értitek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha Te vagy az önkormányzat ügyvédje, akkor érthető, miért bukik annyi pert Ócsa.

      Törlés
    2. Ő nem az Önkormányzat ügyvédje 13:08, hanem értelmezi a szöveget - ami neked, úgy látszik nem megy.

      Törlés
  4. A tanyafejlesztési program folytatódik 2013-ban is.



    2013. július 8-tól ismét lehetőség nyílt a tanyás térségek megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztésre. 4 célterületen adható be támogatás-igénylés. A pályázatok elektronikus felületen való benyújtására 2013. augusztus 07.-ig van lehetőség.



    1. célterület: tanyai termékek piacra jutásának elősegítése, tanyás térség külterületi földútjainak karbantartása, vontatott munkagépek, eszközök beszerzése…

    Pályázhatnak: önkormányzatok, önkormányzati gazdasági társaságok, egyházi szervek, tanyás térségekben működő civil szervezetek a tanyafejlesztési programban.

    Támogatási intenzitás: 90%


    2. célterület: „tanyagazdaságok fejlesztésének támogatása”, és


    3. célterület: „tanyagazdaságok indításának támogatása” keretében pályázható tevékenységek:

    a) tanyai lakóépület felújítása,

    b) gazdálkodási célú épületek felújítása, építése,

    c) gazdálkodási gépek, kisgépek, eszközök fejlesztése, beszerzése,

    d) karám, kerítés létesítése, felújítása,

    e) szaporító anyag vásárlása, beszerzése,

    f) állatállomány kialakítása, bővítése,

    g) tanyai termékek feldolgozását biztosító feldolgozó kapacitások létesítése, fejlesztése,

    h) tanyagazdaságok energetikai megújítása,

    i) egészséges ivóvíz beszerzéséhez szükséges létesítmények beruházása,

    j) környezetkímélő, egyedi szennyvíz-kezelés és elhelyezése,

    k) tanyai lakó- és vagyonbiztonsági eszközök, rendszerek, valamint a biztonságot fokozó kommunikációs eszközök beszerzése, telepítése, valamint

    l) tanya-tó kialakítása.

    Pályázhatnak: 2. célterület - őstermelők, egyéni vállalkozók, családi gazdálkodók

    3. célterület - magánszemélyek, őstermelők

    Támogatási intenzitás: 40. életévét betöltött pályázó esetében 75%,

    40. életévét be nem töltött pályázó esetében 90%.

    Pályázható támogatás: kb. 2.211.375 Ft (7.500 €)



    4. célterület: villany nélküli tanyák lakóépületének alapvető villamosenergia-ellátása

    Pályázhat: tanyán élő lakos

    Támogatási intenzitás: 100%

    Pályázható támogatás: 5.000.000 Ft

    A Pályázati Akadémia kedvező feltételekkel nyújt segítséget Önnek a tanyafejlesztési programban vagy akár a tanyafejlesztési pályázatban. Keresse munkatársainkat bizalommal ebben a témában: tanyafejlesztési program

    Pályázni lehet tanyás településekről: Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összes települése, továbbá Pest megye Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi, Vecsési járásának települései.



    Keresse munkatársunkat kérdéseivel:


    Rózsás Zoltán
    Tel.: +36 1 887 2319
    Email: info@palyazatiakademia.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt értem, hogy megtanultál szöveget másolni, de emeld már ki ebből, hogy miként pályázhat egy város egy belterületi településrészének fejlesztésére!? Mikor hagyjátok már abba a gondolkodás nélküli, majmok módjára történő ismételgetést? Ettől nem változik semmi, ahogy azt sem, hogy folaknak ezúttal sem volt igaza, csak kötözködni akart!

      Törlés
    2. Amit folak kötözködésének vélt, az Pest megye hivatalos lapján lett közzétéve. Akkor a Lali kötözködik most veletek, vagy az is csak annyit ér, mint az itteni helyiek?

      Törlés
  5. "Ügyvéd úr"
    A laptopkivásárlásról és az iskolai bulikról s ha megosztanád velünk a gondolataidat.
    Köszönjük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról

      171. § (1) Bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést. A feljelentés kötelező, ha annak elmulasztása bűncselekmény.

      (2) A hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt - ha az elkövető ismert, annak megjelölésével - feljelenteni. A feljelentéshez csatolni kell a bizonyítási eszközöket, ha ez nem lehetséges, a megőrzésükről kell gondoskodni.


      Forrás: http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?docid=99800019.TV

      Törlés
    2. Az iskolai bulikat már bebuktatok, ha nem tévedek. Spák tanár úr mikor áll a fegyelmi bizottság elé? A perköltséget mikor teszitek közzé? Arra is van törvény, ha jól tudom, szarházi.

      Törlés
    3. Nem a jogszabályt kell bemásolni, tisztességesen kell a rátok bízott vagyonnal gazdálkodni. Pofátlan bunkók.

      Törlés
    4. Szólj már a hugodnak, ne álljon az út mellett Pest fele menett 18:48 A hozzászólás szinvonala egyenlő a Tiéddel.

      Törlés
    5. Akit huginak vélsz, az csupán a liberális anyádra vár.

      Törlés
    6. Arra már nem, figyeld most jön, hogy anyám a temetőben nyugszik és mellé leszel rakva.
      Szerintem ez a barom gyüjtögette a törölthozzászólásokat.
      Legalább is az esze alapján erre következtetek.

      Törlés
    7. Add a címed!

      Törlés
  6. Én nem Ócsán dolgozom. Nem vagyok egyik önkormányzat jegyzője, aljegyzője, és védője sem.
    De az a szenvedés, ami ott Ócsán az önkormányzat körül és itt a blogon a hozzászólásokban folyik, nem más, mint néphülyítés, negatív propaganda. Célja a tehetetlenség a semmittevés eltusolása, vagy kimagyarázása. Észbontó, ahogy magukat nem jegyző emberek hivatali érdekből teszik névtelen bejegyzéseiket amivel megpróbálják bemagyarázni a lehetetlent.
    Álnokság az egész. Csak a közönség megvezetését, megzavarását célozzák ezek a jegyzések. A név helyett feltüntette "ügyvéd" az ismérvek keltésével megtéveszthet egyeseket. Ez a vélemény tudálékosnak tűnhet, de minden pályázati alapot nélkülöz.
    Ócsa nincs kizárva a pályázatból. A vonatkozó rendelet ezt meghatározza. A blog, vagy valaki tudtommal korábban már idézte is. Azért a biztonság kedvéért idelinkelem.

    56/2013. (VI. 29.) VM rendelet

    a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2013. évi igénybevételének feltételeiről

    ...

    29. tanyás település: ... továbbá Pest megye Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi, Vecsési járásának települései;

    30. tanyás térség: .... megye összes járása, továbbá Pest megye Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi, Vecsési járása;

    2. § (1) Az e rendelet szerinti támogatás pályázati eljárás keretében igényelhető, vissza nem térítendő támogatás.

    (2) Támogatás vehető igénybe


    Az ezt követő felsorolás tartalmazza, hogy hol mire adnak pénzt.

    Egyszerűen ezt kell értelmezni. (Szövegértelmezést az általános iskolákban már oktatnak.) Ennek megfelelően, Ócsa tanyás térsége, az alföldi tanyás térségek címszó alatt elérhető támogatásokra Ócsa Város Önkormányzat céltámogatásra jogosult.
    Ócsa az alföldnek a Pesti-síkság részét képezi. Mielőtt ezt bárki elvitatná, ismét ajánlom figyelmébe akár a Wikipédiát, mind azokat a normális pályáztatókat, akik képesek nem megvezetni az olyanokat, mint akik ügyvéd álnéven próbálkoznak.

    Nem érthető az a törekvés, mely szerint annyira próbálják meggyőzni az embereket a pályázat és a fejlesztés ellen, hogy még hamis érvelést is bevetnek. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem néznek utána, miért nem indítják a várost egy olyan pályázaton, amivel a térségben élő emberek csak nyerhetnek.
    Megújulhatnának Alsópakony úttalan útjai, gépekhez, eszközökhöz lehetne jutni, stb.
    Például egy aktualitás.

    (5) A 3. célterület keretében az alábbi célokra igényelhető támogatás:

    i) egészséges ivóvíz beszerzéséhez szükséges létesítmények beruházása,

    j) környezetkímélő, egyedi szennyvíz-kezelés és elhelyezése,

    3. § (1) Pályázat benyújtására jogosultak:

    a) a 2. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott célra irányuló fejlesztés esetén tanyás települések önkormányzatai, önkormányzati konzorciumai, önkormányzatai által alapított, a tanyás településeken székhellyel rendelkező gazdasági társaságok, a tanyás településeken székhellyel rendelkező és ott működő civil szervezetek, a tanyás településeken székhellyel rendelkező tanyai piacszövetkezetek, valamint a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara tanyás térségekben működő megyei szervezetei, valamint az általuk alapított gazdasági társaságok,
    stb.

    Lehet még vitatkozni és lehet elszúrni ismét. Ócsán ez ismert. Nem első eset, hogy nem csinálnak semmit, nem fognak bele, vagy elkezdik és visszalépnek. Mindnek van esete.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ügyvéd ügyvédje2013. augusztus 7. 14:22

      11 esetben írtad le valamilyen formában, hogy "tanya", mégsem érted a pályázat lényegét! Az a tény, amire az ügyvéd is megpróbálta felhívni a figyelmet, hogy Ócsa nem tanya, az lehet, hogy téged nem érdekel, de a pályázat kiíróját igen. Az igaz, hogy van a környékén ilyen (pl. a Székesi erdőben), de a címben emlegetett "szegény Alsópakony" nem az! Innentől ez az egész már megint nem más, mit egy újabb kísérlet az önkormányzat lejáratására - megalapozatlan tények nélkül.

      Törlés
    2. Te legalább annyira hülye vagy, mint a tanácsadód. Egy nem ügyvéd már bemásolta, hogy mi vonatkozik ide. Olvass addig is Szűcs Lajost, mert annak legalább van doktorátusa és eltudja neked mesélni, hogy hány városi önkormányzat pályázott.

      Törlés
    3. Az "ügyvéd" ügyvédjének! Nem kell ahhoz vidéken lakni, hogy paraszt légy. Érted?

      Törlés
  7. csak nem valami jogi fórumra tévedtem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod nyári szünet van a bíróságokon, és a vakációzó diplomások mind az ismert blogra járnak gyakorlatozni. Itt edződnek és kikapcsolódás helyett szünidei feladatmegoldásként lejátsszák azt, amire most a bíróságon nincs lehetőség.

      Törlés
    2. Talán az önkormányzati ügyvédet is kéne gyakorlatoztatni, mert Ő sem tudja jól értelmezni a törvényt.

      Törlés
    3. Mert Te igen 16:08!

      Törlés
  8. Ez a 3. pályázati kiírás. Nem kéne tovább borzolni a kint élőket, és az itt fellelhetőket.

    egyszer már adott be Ócsa pályázatot. Akkor az alpolgármester kezdeményezte, majd félév múltán visszavonatta, mert eltévedt.
    Ez volt az alsópakonyi vízzel is. Az eljárása ismert.

    Ócsa önkormányzata a városvezetés, a képviselők mind arra hivatottak, hogy azt tegyék, amire felesküdtek. Nem erre a játszadozásra.

    "A helyi önkormányzás a helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot." 2011. évi CLXXXIX. törvény
    Magyarország helyi önkormányzatairól.

    6. § A helyi önkormányzat feladatai ellátása során:

    a) támogatja a lakosság önszerveződő közösségeit, együttműködik e közösségekkel, biztosítja a helyi közügyekben való széles körű állampolgári részvételt;

    b) erősíti a település önfenntartó képességét, feltárja lehetőségeit és hasznosítja saját erőforrásait;

    A 41. § (3) alapján Önkormányzati döntést a Képviselőtestület hozhat.
    Jelenleg ez ügyben nincs ilyen. Ezért a pályázati lehetőséget a testület elé kell tárni és erről ott kell dönteni.
    Amíg ezt nem teszik, addig ezt eltusolják és így két-három vezető tisztségviselő dönt arról, hogy a város nem pályázik.

    Ez nem önkormányzatiság, hanem zsarnokság.
    Ezért ez az elvtelen harc.

    VálaszTörlés
  9. Kár vitázni, mert a pályázat melléletében egyértelműen fel van sorolva ki pályázhat és ki nem. Ócsa nincs kizárva. Egyszerűen fel kell lapozni és elolvasni. Innentől fogva az önkormányzaton múlik, hogy él ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Ha az önkormányzatot Bukodi Károly képviseli akkor rajta, ha más, akkor azon. A felelősség utólagosan is megállapítható. Egyszerű.
    Az "zúg ügyvéd" meg írja tovább az önkormányzattól zsákmányolt laptopon a bugyutaságot, elvégre azért kapta, hogy használja.

    VálaszTörlés
  10. Jól érzékelem, hogy lejárt a munkaidő, bezárt a hivatal, hazamentek a jogászok.
    Minden marad a régiben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt már tudjuk, hogy Károly tisztességes családapa, és elsőrangú kintlévőség behajtó. Horváth Tamás a bíroságon keresi a becsületét, és kikéri magának, hogy anonim alkesz lenne, teszem hozzá joggal, hiszen van neki tisztességes neve is. Erre most itt ez az ügyvéd. Mintha valami Rejtő Jenő regény szereplői keltek volna életre.

      Törlés
    2. Én ezért szeretlek Ócsa!

      Törlés
    3. Ne hagyd ki a felsorolásból folakot sem, az örök elégedetlent. Bármit is tesz ez az önkormányzat, folak mindig bele tudja magyarázni a rosszat. Nem egyszer tette, hogy rosszindulatból, tudatlanságból és tájékozatlanságból baromságokat hordott össze, ráadásul ezeket valónak beállítva. Aztán itt van a többi birka, aki mindezt elhiszi és az értelmes cáfolatok íróit reflexből parasztozza, bunkózza. Valójában bárki is megkérdezte már az önkormányzatot, hogy miért nem indult a tanyapályázaton? Akár csak névtelen emailben is? Ja, hogy az igazság nem fontos, csak az, hogy a folak milyen jól odamondta! Meg persze amúgy is mindegy, hogy mit válaszolnak, mert akkor is folaknak van igaza és kész. Persze, így napról-napra van mit és kit fikázni... Fura hobbi, de ezek után senki ne csodálkozzon, ha egyszer csak rágalmazási per lesz a dolog vége.

      Törlés
    4. Felébresztettek egy drónt!

      Törlés
    5. Hagyd már el, amikor a Tamás ellentüntetői kiabálták, hogy részeg vagy, az nem volt sértődésre okot adó? Azért nem szólt ez a talpig érzékeny, csupa becsület bálvány? Vagy a Fidesz köpönyege alatt ez is belefér?

      Törlés
    6. Én meg ezt a szabatosságot szeretem, droidostúl, névtelenségbe burkolódzva.

      Törlés
    7. Bálvány:) ez jó!
      És nem kapkodta a fejét zavartan a részeg vagy szavak hallattán?

      Törlés
    8. Én meg Téged 20:32 - "névtelenségbe burkolódzva"!

      Törlés
    9. A nevek nem lényegesek a tett, ami minősít.
      amarna vagy kissné a lényeg u.az, pitiáner szar alak mindkettő

      Törlés
  11. Kedves Önkormányzatot védő ócsai Szellem!
    Bennfentesként, miért nem kéred meg a polgármestert, hogy tájékoztattassa a közvéleményt a blog és a folaknak nevezett, beállítottan névtelenül panaszoltakkal kapcsolatosan, hogy közölje le a valóst?
    Elvégre nem kell itt nagy áldozatot bemutatni, fantomokkal vitázni, akkor, ha a polgármester nevesítve kiáll és elmondja a frankót. Ha Szűcs Lajos módjára ide írná a polgármester úr, hogy miért van ez, vagy az, akkor megnyugodnának az emberek. Ezzel ez a névtelen hadakozás is megoldódna. Folak védői és az önkormányzat őrei is fellégezhetnének, mert megoldódna a talány, és senki feje nem fájna a másoknak odaítélt pénzek kapcsán. Végre kiderülne, miért nem pályázik Ócsa arra, amire más igen? Most történetesen a folak által bemásolt, Szűcs úr oldalára feltett tanyaprogramról van szó. Ez a kifejezés ne tévesszen meg senkit, még akkor sem, ha szellemi tevékenység ellene érvel. A megye által megerősített infók szerint többen már igénybe vettek ezt a támogatást. Köztük Ócsánál nagyobb városok. Ha Szűcs Lajos hírgazda, vagy Bukodi Károly polgármester közérthetően elmesélné, hogy ki miért pályázhat, és Ócsa amiért nem akkor azt megértenék, és nem kéne hallgatni a sziréneket. Ha nevén neveznék a dolgokat akkor ez a hír nem keltett volna ekkora zsivajt. Ezzel végre nevesítve lenne a dolog, és belehetne fejezni az egymás szapulását, a névtelen ostorozgatást. Persze az sem lehet véletlen, hogy eddig ezt még nem tették meg a felek. Biztos van oka, mint a Valentín nap elharapódzásának. De ott sem áll ki senki, csak a szírének énekeltek. Aztán azok is elhallgatta. Most is ez a fuvallat hozza elő őket. Hivatalos tájékoztatás ellenében pont ezzel a nemtörődömséggel vesznek részt a hangulatkeltésben. Felvállalják a névtelen propagandát, amit az önkormányzat leplében folytatnak. A vezetés némasága a néma érdekvédelemre rendezkedik be, ami a fantomizálásban egyfajta közreműködés, a blog, vagy folak szidásában amolyan alá nem írt segítség. A Szírének hallgatása nem vezeti partra az egy csónakban evezőket. A vezetés oltja azt a feltüzelt elmét. Amit ebben a zsivajban biztos pontként megtalál az ember, az csupán az, ami nevesítve vagyon. Az ember aki névtelenül harcol a támogatás ellenében, az nagy valószínűséggel az önkormányzat illetékesének szerecsene. Névtelenségében az önkormányzatot meg nem testesítő csak szellemnek nevezhető. Ezek a háziszellemek szítanak hangulatot cselekvés helyett. Így válik egyre jobban kihaló fantomvárossá Ócsa.

    VálaszTörlés
  12. Az a helyzet, hogy Bukodi Károly vagy Horváth Tamás a saját nevében még soha nem tett fel ide hozzászólást. Egyszer nem fordult elő, hogy itt, vagy másutt leírta volna azt, amit bizonyos névtelenek helyettük tesznek. Egyszer nem volt még, hogy elfogadható reagálás született volna a blog bejegyzéseivel szemben. Mindig az a vége, hogy elmegy anyázásba a felvetés. A két vezető személyiség meg csak olvasgatja a blogot és hivatásszerűen nem tesz semmit, nem reagál, csak ül a babérjain. A végén nem változik semmi. Alsópakonyra nem pályáznak, a rossz minőségű vizet évek óta nem rendezik, a csatornára máig nem kötötték rá azt a részt. Itt meg azon veszekednek, hogy tanyás a környezet, vagy belterületi? Lehet-e pályázni, vagy csak nem akarnak? Még a legszélsőségesebb hozzászóló is többet tesz ezzel, mint a városvezetés, mert vitázik arról, amiről a testület nem. Elvégre ennek a folyamatnak ott kéne lezajlani, nem pedig itt. Az, hogy van egy blogger, aki bátran felveti a hiányosságokat, az dicséretes, jó dolog. A léha irányítást azonban nem pótolja. A városvezetés dolga lenne az emberekkel történő kommunikáció.
    A testülettel történő megbeszélés. A testület tagjainak meg a lakossági egyeztetés, majd akaratmegjelenítés. Ócsán ez valahogy nem működik. A városi önkormányzat eltávolodott a néptől. Az egész demokratikusnak gondolt folyamat kificamodott. A fejlődés megtorpant, a lehetőségek kihasználatlanok, a város irányítói magukkal törődnek, a jobb sorsra érdemes lakosság egymást eszi más végett.
    Az, hogy a polgármester, vagy az alpolgármester kiálljon, túl kézenfekvő és egyszerű lenne. De mit is várhat el az a közösség, akinek úgy sózták a nyakába az adóterhet, hogy a saját működési szabályzatuk sem vették figyelembe. Miért is állna elő bármelyikük nevesítve magát és mondaná azt, hogy igaza volt a blog felvetésének az útdíjjal kapcsolatosan. Vagy tett volna bejegyzést azért, hogy igaz volt az amit a vízdíjakat, a csatornadíjakat illetően a blog bemutatott. És hány ilyen eset volt az elmúlt idő alatt? Talán sokan nem is emlékeznek rá. A vége mindig ez. Rengeteg bejegyzés érdemtelen vita, és az illetékesek, akik ezt kiváltják, megnémulnak, nem reagálnak, csak lapulnak, mint nyúl a fűben. Névtelen ügyvéd, kéretlen Anonymusok próbálják igazolni a lehetetlent. Azt, amit a polgármesternek, a hivatalnak. A cselekedni akarás is úgy látszik a blog feladata, mert a városban ezen túl nincs másutt ekkora visszhangja annak, hogy mit kíván a közösség. Talán nem itt kéne bevégezni a városi teendőket, hanem a hivatalban. Ott, ahol fizetnek ezért embereket. Az meg különösen sajnálatos, hogy ami ott nem történik, meg, azt itt egy blogger közreműködésével kell megvalósítani. Legalább a demokrácia egyetlen ócsai szála az ellenérdekű próbálkozások viharában működik még. Ez azonban ismét nem a városvezetés dicsősége. Mint emlékezetes, a mostani vezetés jeles tagjai záratták be a lakossági fórumot. Most ezzel is ezt szeretnék elérni. Erre megy ki az egész. Ezért bombázzák névtelenül az írásokat és a hozzászólókat. Tisztességtelen az egész, ahogy ehhez hozzáállnak. A városi ténykedés lassan kimerül a szembenállásban. Az, hogy a hír valójában miről szól, már senkit nem érdekel. Pedig több pénzt bukik ebben a város, mint a laptopok eladásával, és az üzemeltetési vezetőnek adott plusz bérekkel együtt.
    A polgármesternek talán össze kéne hívni a testületet és ott megvitatni mindezt. Aztán jöhet a vezetői közlemény, ami lezárhatóvá teszi ezt az Alsópakonyiak és az itteniek számára a sorskérdést. A blognak meg köszönet, hogy megmozgatta a közvélemény fantáziáját, és gondolatban foglalkoztatta az embereket a problémával.

    VálaszTörlés
  13. Erről miért nem írsz semmit?

    "A Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda energetikai korszerűsítésére 56 millió forintot, a Bolyai János Gimnáziumra pedig 165,5 millió forint pályázati támogatást sikerült nyernünk."

    Bukodi Károly - Kisbíró 2013.08.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért mert akkor öngólt rúgna Ócsa lejáratója!

      Törlés
    2. Ócsát ti járatjátok le az igénytelen, nemtörődöm magatartásotokkal. Begyőkéresedett helyi taplók gyülekezete vagytok. Nektek köszönhetőek a helyi állapotok. Ti ebben érzitek jól magatokat. Ti vagytok azon seggfejek, aki gátolják a fejlődést. Nektek csak az a lényeg , minnél közelebb legyetek a húsosfazékhoz.
      Kisbíró, az meg mi a szar?

      Törlés
    3. 10:21 Azért mert 5 millióért írnak valami orbitálisat abban a propaganda lapban, miért változna meg az, ami a blogon van? Azért mert erre, vagy arra milliókat költenek, akkor az alsópakonyi ember vízproblémája már nem érdekes?
      Az Ócsai Kisbíróban Bukodi Károly ugyanúgy nem írja le az igazságot, mint ahogy itt a blogban sem teszi. Propaganda van, de mögöttes tartalom, tudás, racionalitás az nincs.
      Mindig mástól kell megtudni az igazságot. Azt, hogy a bíróság már többször elmarasztalta a várost? Erről miért nem számol be az agyon ajnározott polgármestered? Vagy ha ezeket leírná, akkor öngólt rúgna?
      Elég nagy bajban van a képességbeli hiányával azzal az alkalmatlanságával, ahogy a dolgokat kezeli. Oda költenek milliókat, ahova nem kéne. Az Óvoda terveire ismét 9 milliót adtak a tervezőnek. Pedig korábban már egyszer fizetett ezért a város. Számos ilyen és ehhez hasonló dolog van, ami vagy alkalmatlanság, vagy szándékosság alapján okoz pénzvesztést. Gondolj csak bele 20 millióért változtatják meg az ovi homlokzatát. Nem tudom hányból bontották el a mennyezetet, és a duplájából állítják helyre. Az ovit és a bölcsit folyosó nem köti össze, így esőben, hóban, sárban az udvaron át viszik majd az ételt át a gyerekeknek. A főépítész serénykedése és pénzelése, de mondhatni figyelme, szakmaisága, tudása idáig nem terjedt? Erre senkinek nem volt érkezése? Lehetne miről beszélni a Kisbíróban is, meg személyesen is, de arra is képtelenek a felek. Mert könnyebb név nélkül gyalázkodni, mint érvekkel kiállni. Erre úgy látszik csak a blog ad lehetőséget.

      Törlés
    4. Amiket leírsz 13:24, abból egyetlen szó sem igaz! A bíróság még a Dönti marhasága miatt marasztalta el a várost, ezeket felróni a jelenlegieknek egyszerűen otromba csúsztatás. A többi ostobaságod is csak egy primitív folak-tanítvány éterbeböfögése.

      Törlés
    5. Csak az érintett felek miatt nem sorolom a Bukodi éra vesztes pereit. Hazudozásban már nagyot alkottatok, minden másban alulmaradtok.
      Intelligencia, becsület, tisztesség számotokra ismeretlen fogalom, a képességeitekről nem is beszélve.

      Törlés
    6. Gyáva, szar alak vagy! Mi az, hogy " csak az érintett felek miatt nem sorolom"?! Sorold, és bizonyítsd!

      Törlés
    7. Névtelenül fröcsögni, másokat besározni, ahhoz nagyon értetek. Hogy jön ide az előző polgármester, aki a korrumpálhatatlanságáról és a tisztességéről volt ismert. Dönti nem volt tervezője az Iskolának, annak tornatermének és az Egészségháznak. Még akkor sem, ha polgármestersége alatt épült. Dönti nem arra a szűk területre akarta az orvosi rendelőt. Bukodiék ékelték be oda, aminek okán 25 millióért bontottak. Ahhoz nagyon értenek. Építkezni már kevésbé tudnak. Ezért vesztettek pert és fizettek milliós kártérítést az Enczinek. Talán pont ez a pénz hiányzik most a járdaépítéshez, vagy az is lehet, hogy a kerékpárúthoz. De be lehetne forgatni a vasúti átjáró biztonságossá tételébe, vagy Alsópakony rendezésébe. Szóval hagyjuk már azt a baromságot, hogy itt mindenki más hibás, csak a jelenlegi irányítás nem. Túl egysíkú már ez Fidesz-fiús méltatás.

      Törlés
    8. Azt sehol nem olvasom, hogy Alsópakony városrészben javult volna az ellátás. Nem látom, hogy Bukodi Károly a Kisbíróban a víz kivezetéséről értekezne vagy oda pályázna. Csak a baromság.
      Az 1200 pályázó, és a több milliárd forint támogatás listájában sem olvasható Ócsa, vagy Bukodi Károly neve. Ebben nincs szerepe? Vagy ezért is a betelepültek, a kiszorultak, a blog és a mit tudom én ki a hibás? Hány éve van ez a jó ember a testületben? Mióta űzi a mesterséget? Ennek a szimpatikus, jól szituált, aktív polgármesternek a felelőssége miben valósul meg?

      Törlés
    9. 18:54! Azt a nem elhanyagolható tényt elfelejtetted leírni, hogy az Enczi féle per kezdete idején a maiak még sehol sem voltak. Egyszerűen megörökölték az évek óta húzódó pereskedést, amelyet a Dönti makacssága miatt nem lehetett közös megegyezéssel lezárni. Oszt talán az sem mellékes, hogy a talpig becsületes Döntit másodfokon súlyosbítva elítélték hivatali hatalommal való visszaélésért.

      Törlés
    10. A maiak, most sincsenek sehol. És ha már előszeretettel emlegeted a Dönti perét, legyél annyira intelligens, hogy bemutatkozól neki.

      Törlés
    11. Túl vagyok a bemutatkozáson.

      Törlés
    12. Úgy viselkedtek, mintha az itt élők idióták lennének? Mi az, hogy a mostaniak nincsenek sehol? Akarsz még egy pert a Tamástól? Szerinted Ő hol volt? Aztán az építészetéről elhíresült tanítvány, az építész Hotváth Zoltán véletlenül nem azt az iskolát körvonalazta, aminek során már több per volt? Az Enczinek fizetett kártérítés összegéből nem lett volna előrébb mutató árkokat ásni ott, ahol ezt elmulasztotta a hatóság? A Bukodi-Horváth alakította közös megegyezés ismételt kártérítéssel járt. Túl sok a fideszes vezetők gőgössége folytán elszórt és kidobott pénz. A közvagyon ebéli felélése, vagy aluljárókba és díszburkolatba, vagy gyepszőnyeg alá söprése nagyon kezd meglátszani az amúgy elhanyagolt városon.

      Törlés
    13. Döntsed már el, hogy blogot írsz a család nevében, vagy névtelenül uszítasz Fodor! Ebbéli törekvéseid igen zavarosak!

      Törlés
    14. Károly nem kéne névtelenségbe burkolódzni. Vállald magad bátran.

      Törlés
    15. Pályázható támogatás: kb. 2.211.375 Ft (7.500 €)

      MAGYAR KÖZLÖNY 82. szám 12709 oldal
      Ócsa, 162. sor, Gyáli járás.

      Rózsás Zoltán
      Tel.: +36 1 887 2319
      Email: info@palyazatiakademia.hu

      Törlés
    16. Milyen karakán és bátor hozzászólás. Nevén nevezi a blog létrehozóját, miközben ő maga megbújik a névtelenség mögött.

      Törlés
    17. Javarészt ilyenek a sunyi bekiabálók. Jobb a másik dárdájával verni a csalánt, mint állni a tüskét.

      Törlés
    18. Azért van olyan polgármester, aki a saját dárdájával áll ki.

      Törlés
  14. Ócsa lejáratása mit foglal magában? Ha én félrelépek, akkor azzal már a várost is lejáratom, vagy csak a szomszédot?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jó szituált család,csak ne szaporodjanak!

      Törlés
    2. Miért nem avatják már szenté ezt a Bukodi gyereket.

      Törlés
    3. Miért nem hozzák nyilvánosságra a történetet?

      Törlés
  15. Nem tudom, hogy a korábban Online fogadóórát tartó mostani polgármester olvassa a blogot vagy sem, de ráférne. Sok támpontot vehetne. Itt megtalálhatja támogatóit és kritikusait. A legjobb út a megvilágosodás felé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem tudom, hogy olvassa, vagy nem , de hogy lehetősége van rá, az biztos.

      Törlés
    2. Biztos olvassa, ha nem is szól hozzá, mert úgy beszélik, hogy még ügyvédet is fogadott és bíróságra ment a Valentin napi beszólásokért.

      Törlés
    3. Nincs jelentősége, hetek, hónapok telltek el közben a téma pedig akkor volt friss.Utolag már kit érdekel egy esetleges helyreigazítás. Az emberekben az előzmény maradt meg.

      Törlés
    4. Inkább a megtörténtek. Azok a dolgok, amik egy család szétválásához járultak.

      Törlés
  16. Nagyon eltértetek a témától. Még mindig nem tudni, hogy a buksiék miért nem nem nevezték be a várost a pályázatra. Ha ezt valaki megfejtené, annak fizetnék egy rundot.
    Könnyítésnek annyit elárulok, hogy a rendeletben foglaltak alapján Ócsa jogosult a pályázatra.

    1. melléklet a 62/2012. (VI. 29.) VM rendelethez
    Tanyás települések és térségek felsorolása.

    Ha megtaláltátok Ócsát, akik pfujolták a blogot, kérjenek elnézést. Ugyanis igazat állít.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sötét! Értsed már meg, hogy Alsópakonyra nem lehet pályázni! Belterületté nyilvánította a Dönt éra!

      Törlés
    2. Most meghazudtolod a Magyar Közlönyt? Olvass már utána!

      Törlés
    3. Horváth Tamás 2012-ben maga jelentette ki, hogy "nem lenne rossz döntés a pályázaton való indulás fenntartása", de számára ez nem ér semmit. Állítólag ezért erre nem találtak pénzt. Persze ehhez a kijelentéséhez szükség volt a Gazdasági Bizottság (Kardos Zoltán elnök) pénzügyi egyetértésére és támogatására. Ez már egyszer tény, le van írva. Felesleges tovább kínlódni, meg kavarni. Kereső kiadja. Nem kell másra mutogatni, a Horváth Tamás megmondta. Döntinek semmi köze hozzá.

      Törlés
    4. Akkor a 17.03 as hozzászólás a Horváthnak szólt.

      Törlés