Előd előszót használ a zsidó holokausztra - „Egy néppártban sok stílus elfér” ( - Magyar Nemzet belföldi híre)

Belefér a Jobbik néppártosodási folyamatába, ha egy alelnök „úgynevezett holokausztot” emleget – erről is beszélt lapunknak adott interjújában Novák Előd. A stílusa miatt sokat kritizált politikus szerint szükség van az általa képviselt szókimondó politizálásra, bár elismerte, Vona Gábor a ciklus elején arra kérte, legyen egy kevésbé konfrontatív szakterülete is. Állítása szerint nem megy szembe a pártelnökkel, amikor – a Jobbik hivatalos álláspontján túlmutatva – az uniós tagságunk ellen érvel, hiszen alapító nyilatkozatuk is erre utal.

Az alelnök a Magyar Nemzetnek nyilatkozott - „A magyarok kétharmada jobbikos, csak nem mindegyikük tud róla”

 – Lapunk számolt be a közelmúltban arról, hogy egyes pártbeli forrásaink szerint akkor lenne hiteles a Jobbik néppártosodása, ha ön nem lenne újra alelnök 2016-ban. Nem gondolja, hogy ebben van valami?
– Ha gondolnám, már magamtól visszavonultam volna, mint ahogy már 2006-ban is lemondtam a párttisztségeimről egy belső vita miatt. A Jobbik meghatározó személyiségei nem tekintenek engem a néppártosodás akadályának, inkább csak értékeink féltő őrzőjének. Az elnökség minden megszólaltatott tagja, maga Vona Gábor is úgy nyilatkozott, hogy a háttérbe szorításommal kapcsolatos hírnek nincs valóságalapja. Egyetértek vele abban is: egy nagy néppártnak, amilyenné a Jobbik vált, az az erőssége, hogy képes különböző karaktereket integrálni és a feladataikat megtalálni. Gátja csak akkor lennék a néppártosodásnak, ha az nemcsak némi stílusváltásról és programunk, üzeneteink szélesítéséről szólna, hanem elvtelen irányváltásról, köpönyegforgatásról.

– Egy néppártban helye van az olyan kifejezéseknek, mint az „úgynevezett holokauszt” vagy éppen a „szocionista”?
– Sok nemzetnek volt holokausztja, nem szeretem a határozott névelős formáját, ezért ha mégis a mindenekfelett állóként kezelt zsidó holokausztra utalok, akkor szoktam az úgynevezett előszót használni, ha már sajnos költségvetési tételként elém került még 2015-ben is. Emellett Kövér László akárhány szájzárbírsága ellenére sem fogom szocialistának nevezni a szociális érzékenységgel nem rendelkező, ellenben idegen érdekeket kiszolgáló szocionistákat, ahogy Isten ajándékának sem a hazánkat felvásárló idegeneket, vagy rejtett erőforrásnak a megélhetési gyermekvállalást. Akárhányszor is büntet meg érte az Országgyűlés, a cigánybűnözést már csak azért sem fogom megélhetési bűnözésnek hívni, mert a Legfelsőbb Bíróság 2010-ben kimondta, hogy a Jobbik nem lett volna szankcionálható e szó használata miatt. Nem fogom a nemzeti összetartozás ünnepének nevezni a magyarság legnagyobb gyásznapját, missziónak honvédjeink idegen földekre küldését, és még sorolhatnám. A XX. század pártjai által tabuként kezelt problémákkal egy XXI. századi párt képviselőiként foglalkoznunk kell, méghozzá szókimondóan, mert a 24. órában már nincs idő udvariaskodó mellébeszélésekre.

– Előbbi kijelentéseket figyelembe véve önnél hol van az a némi stílusváltás, amiről beszélt?
– Sok szakpolitikusi megszólalásom is van, főként az Országgyűlésben, csak azok nem nagyon jelennek meg a médiában. Egy nagyon szűk mezsgyén az, ahol már fel tudom kelteni a média és az emberek figyelmét, de még nem kontraproduktív. Én sokszor ezen egyensúlyoztam, több-kevesebb sikerrel, de az elhallgatásunk miatt szükség volt némi kockázatvállalásra, különben nem jutottunk volna el idáig. Kellenek a Jobbikba is diplomaták, de legalább ennyire kellenek a rengeteg társadalmi probléma megoldásához szükséges konfliktusokat felvállaló, felelős államférfiak is. A néppártosodás jegyében persze ez esetekben is meg kell találni azt a megközelítést, amely a legtöbb embernek még vállalható, ilyen például a szőnyeg alá semmiképp sem söpörhető izraeli térhódítás ügyében Simon Peresz elszólása hazánk felvásárlásáról.

– Az EU-hoz való hozzáállásuk mintha nem csak stílus szintjén változott volna. Vona Gábor az utóbbi időben nem győzi hangsúlyozni, hogy nem a kilépést szorgalmazzák, hanem a csatlakozási szerződés újratárgyalását, majd népszavazást. Ön pedig szembemegy a pártelnökkel.
– Nem gondolom, hogy szembemennék, én csak az épp általa fogalmazott alapító nyilatkozatunk sarkosságához ragaszkodom: „Elfogadhatatlan számunka az az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár!” A Jobbikban is vannak, akik még optimisták az EU jövőjét illetően, s adnának még egy esélyt a csatlakozási szerződés módosításával, szerintem azonban az unió nem fogja feladni globalizáló, gyarmatosító céljait. A Jobbik azt szeretné, hogy végül népszavazáson dőljön el a kérdés. Akkor azonban a pártunknak is le kell szögeznie, hogy a maradást vagy a kilépést javasolja-e a szavazóknak.

– A kilépésre vagy a maradásra buzdítana a párt?
– Nem látjuk még, hogy mit kínálna nekünk az EU a maradásért cserébe, hogy például önrendelkezésünket visszaadná-e. Ezek alapján dönt majd a Jobbik.

– Önt is ez befolyásolná, vagy biztosan a kilépés mellett érvelne?
– Nálam a kérdés elvi alapú, így hangzik: tagok legyünk, vagy szabadok? A nemzetek felszámolása helyett nemzetépítő államot szeretnék, az egyoldalú nyugati függőség kiegyensúlyozásával, ezért Orbán Viktor korábbi mondását osztom, amelyről ő is hajlamos megfeledkezni: az unión kívül is van élet. Legalább 2005. szeptember 26-án eszébe juthatott volna, amikor megszavazta Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását, egy évvel korábbi, tusnádfürdői ígéretével szemben. Trianon sebeit sem gyógyította be az unió. De szerintem az egész EU amúgy is menthetetlen, s már most fel kell készülnünk az unió utáni életre.

– Az elmúlt időszakban mintha háttérbe szorult volna a Jobbik kommunikátorai között. Ez a pártelnök kérése volt?
– A hivatalos statisztikák szerint az Országgyűlés egyik legaktívabb képviselője vagyok, az már nem rajtam múlik, hogy a munkám mennyire jelenik meg a sajtóban. Hozzám tartozik a Jobbikban a médiapolitika, foglalkozom a választójoggal, a politikusbűnözés elleni és antikommunista követeléseinkkel. Vona Gábor a ciklus elején arra kért, hogy legyen egy kevésbé konfrontatív területem is. Szerinte túl sok konfliktus kapcsolódik a nevemhez, miközben ő is úgy ítéli meg, hogy nagyon sok előremutató javaslatom van. Tudva azt, hogy mennyire szívemen viselem a népesedéspolitikai fordulatot, ő maga javasolta, hogy foglalkozzak ezzel is. Így most ez a fő szakterületem.

– Ahhoz képest, hogy kevésbé konfrontatívnak tartják ezt a témát, nagy botrány kerekedett, amikor szóvá tette, hogy az év első újszülöttje egy Rikárdó nevű kisfiú volt.
– A média közölte fényképpel együtt, hogy egy 23 éves anya harmadik gyermekeként született. Tipikus. A Jobbiknak kár is volna kormányzásra készülnie, ha tartanánk a hazug, balliberális hisztériakeltéstől, ami a nemzetstratégiai sorskérdéseink felvetése esetén – akármilyen mérsékelten fogalmazunk is – mindenképp kialakul. Ilyen volt szerintem az úgynevezett „Rikárdó-ügy” is, pusztán annak megállapítása, hogy a cigány népességrobbanás nem a magyarság része. Pokol Béla az Európa végnapjai című, kitűnő könyvében merte leírni, amiről hivatalos számok nincsenek: hogy a cigányság generációnként megduplázódik. Hozzáteszem, közben a magyarság megfeleződik, hiszen az egy magyar nőre jutó gyerekek száma nem éri el az egyet sem.

– Különbséget kell tenni magyar és cigány ember között?
– A törvény is különbséget tesz, a tizenhárom nemzetiség egyikeként definiálják. S persze a támogatásoknál is különbséget tesznek: bizonyos anyagi előnyök csak a cigányokat illetik meg. Ez a színtiszta rasszizmus! Az eltartottak arányának durva növekedése miatt a nyugdíjrendszer, a társadalombiztosítás, sőt az egész államháztartás összeomlása fenyeget. Ráadásul több idegen bevándorló érkezik, mint ahány magyar állampolgár születik, és erre jön még rá, hogy gazdasági menekültként kivándorolt Nyugatra közel egymillió aktív korú magyar. Az MSZP- és a Fidesz-kormányok családpolitikáját nem lehet egy napon említeni, ugyanakkor a jelenlegi folyamatok is oda vezetnek még e században, hogy kisebbség leszünk a saját hazánkban.

– Az antikommunista téma kapcsán is bőven vállal konfliktust.
– Az elmúlt 25 év, a Fidesz- és MSZP-kormányok szégyene, hogy még mindig nem történt meg az állambiztonsági múlt, így többek közt az ügynöklisták feltárása, a pártállami vezetők elszámoltatása és közéletből való kitiltása, valamint a kommunista luxusnyugdíjak megvonása. Fájó a Szabadság téri szovjet önkényuralmi emlékmű megtűrése is, amihez már nem is az oroszok ragaszkodnak, hanem a magyar kormány.

– Kiket zárnának ki a közéletből?
– Ha lett volna valódi rendszerváltás, nem kellett volna nyögnünk Gyurcsány Ferenc kormányzását sem, ő ugyanis a KISZ Központi Bizottságának titkáraként olyan magas szintű vezető volt a kommunista rendszerben, hogy ma nem lenne helye a közéletben, nemhogy miniszterelnökként, de még képviselőként sem. Ezért sem értettük, miért szavazta le a Fidesz az összes többi mellett ezt a módosító javaslatunkat is az alaptörvény megalkotásakor. Ez volna a nemzeti együttműködés rendszere? A munkásőr Zoltai Gusztáv miniszteri tanácsadói posztja is elfogadhatatlan a Jobbik számára, még Lázár János mellett is, ez nem lehet az Orbán-kormány belügye.

– Nyikos László pedig MSZMP-tag volt, mégis az antikommunista Jobbik színeiben ült az Országgyűlésben.
– Soha nem mondtuk, hogy az egyszerű MSZMP-tagokat ki kellene zárni a közéletből, csak a pártállami vezetők párttagságát tiltja az alapszabályunk is. Ettől függetlenül a „nemzet templomába” szerintem sem volt helyes bevinnünk őt, még ha szakértelmére nagyon számítottunk is. Sokszor féltem, hogy úgy járunk, mint Hoffmann Rózsa, akinek Hiller István egyszer így válaszolt az Országgyűlésben: voltunk mi már egy pártnak a tagjai. De 2014-től már egykori MSZMP-tagok sincsenek a Jobbik honatyái közt, nem véletlenül. Ez szimbolikus, erkölcsi kérdés.

– Kormányképes erőnek tartja a Jobbikot?
– Igen, de nem elég kormányképesnek lenni, annak is kell látszani, ezért lehet indokolt a néppártosodási folyamat. Ugyanakkor vigyáznunk kell, nem szabad a közvélemény-kutatásokhoz igazítani a Jobbik politikáját. A népszerűség elvtelen hajszolása helyett a gyökeres változást jelentő programunk mellett kell kitartani.

– A radikális ígéreteikkel 2010-ben 800 ezer szavazó bizalmát nyerték el, ez kevés a kormányzáshoz.
– A magyarok kétharmada jobbikos, csak nem mindegyikük tud róla. Azon dolgozunk, hogy minél szélesebb körüket ráébresszük erre, ezt hívhatjuk néppártosodásnak is. Megmutatjuk az embereknek a valódi arcunkat, látják, nem kell félni tőlünk, csak a bűnözőknek. A társadalom közben radikalizálódik, gondoljunk csak a cigánykérdésre vagy az EU-tagságunk és az azzal együtt járó ki- és bevándorlásra. Sajnos ezeken a területeken súlyosbodnak a problémák, ezért az emberek egyre nyitottabbak a gyökeres változtatásokra, amelyek nélkül elvész a nemzetünk.

szerző: Katona Mariann, forrás: Magyar Nemzet, 2015. augusztus 4.,

*