2014. július 12., szombat

Prizma razzia, vagy csak valóban kikezdik a kerékpárosokat - szerintem nem igaz ( - Ócsán sincs változás)

A rendőrség folyamatosan indít baleset-megelőzési akciókat a közlekedés szereplői, vagyis az abban résztvevők körében. Ez általában mindenkit érint, hiszen ki nem közlekedik. Mégis csak egyesek érzik magukat vegzálva ez által. Ők pedig többnyire az autósok aztán pedig a kerékpárosok.

Nemrég Pest megyében volt ilyen akció, igaz Ócsáig nem értek el, legutóbb pedig a fővárosban, amiről az internetes híradások számoltak be, miszerint "Kiszedik a bringásokat az Andrássy úton".

http://criticalmass.hu/files/Bring%C3%A1s%20igazoltat%C3%A1s.jpg
Prizmarazzia van éppen az Andrássyn a Nagymezőtől a Deákig, hogy biztonságos hely legyen Budapest – hívja fel a figyelmet Facebook-oldalán a Critical Mass.

Vegyük hát sorra, mi mindennel kell felszerelni egy kerékpárt, hogy azzal a törvényalkotók szerint is biztonságosan közlekedhessünk. Elsősorban szükségünk van egy könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezésre, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelőszerveinek működtetését. Elöl és hátul is egy-egy egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékre.

Nevezzük egyszerűen csengőnek a törvényben előírt „hangjelző berendezést", amely „csak csengőhangot adhat". Előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpa. Hátulra egy ugyanilyen távolságra – sötétben, tiszta időben – látható helyzetjelző lámpa. Némi könnyítés, hogy a fényforrások a kerékpárt hajtó személyen is elhelyezhetők, valamint a fény lehet villogó is...

Ezeket mintegy kiegészítve kötelező „elöl egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverőt" is felszerelnünk. A végén pedig a lényeg, amiért most az Andrássyn büntetnek: „legalább az első keréken, legalább 2 db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma)". A küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is a kerékpántok közvetlen közelében.

Ennyi. Ha kíváncsi arra, mit és hogyan szabad még a bringára szerelni, olvassa tovább a törvény szövegét a pdf 107. oldalától.


Én mindig azt látom, hogy vannak, akik nagyon sokat próbálnak tenni a közlekedés biztonságáért. Valahogy azonban ez soha nem jön össze úgy, hogy ebből ne legyen egyeseknek problémája, viszont legyen produktuma. Ócsán sincs az egésznek látható eredménye, csak a fanyalgás, hogy megint basztatják az embert. Pedig ez így nem igaz. 
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése