2014. július 22., kedd

Palesztinok vérében ázott föld - az izraeli népírtás, a palesztinok holokausztja ( - nem lehet megállni szó nélkül)

Vasárnapi jelentések szerint 13 izraeli katona halt meg a palesztinokkal folytatott harcok során. 
Izrael az utóbbi idők egyik legnagyobb emberáldozatokkal járó veszteségét szenvedte el ezzel.

Talán az izraeli közvélemény is észhez tér ettől és végre szembehelyezkedik az elnyomó kormányzat harcos területfoglaló elnyomó politikájával szemben.

http://static.168ora.hu/db/00/AB/izrael-gazai-ovezet-d0001E0AB41aec5fe7ccf.jpg

Helyi híradások szerint a Hamász elleni gázai fegyveres tűzharcban vasárnap életét vesztette tizenhárom izraeli katona – jelentette az izraeli tízes tévécsatorna.

A Goláni nevű elit egységhez tartózó katonák és katonatisztek vasárnap hajnalban a Gáza város északkeleti Szadzsahíja nevű negyedében zajló csatákban estek el, de halálukat csak vasárnap este a családtagok értesítése után hozták nyilvánosságra.
Nyolcan közülük egy páncélozott harci járműben haltak meg, amelyet kétfelől is tűz alá vettek az iszlamista harcosok és az egyik rájuk lőtt páncéltörő rakéta eltalálta járművüket. A többi katona különböző összecsapásokban vesztette életét.

Rajtuk kívül ötvenhárom sebesült katonát ápolnak különböző izraeli kórházakban, ketten közülük súlyosan sérültek.

http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/upload/1407/Izrae201471894739/img/n08.jpg

A július nyolcadikán kezdődött Erős Szikla hadművelet csütörtöki szárazföldi kiterjesztése óta tizennyolc izraeli katona esett el, öt katonától vasárnap vettek végső búcsút Izrael különböző katonai temetőiben.

A gépesített egységgel, tankokkal, tüzérséggel, légi egységekkel nehéz fegyverzettel és páncélozott harci járművekkel támadják a többnyire szegényes kézifegyverekkel védekező palesztin harcosokat.
Az izraeli  támadásokat kísérő tüzérségi átlövésekben, a célzott kilövésekben és bombázásokban rengeteg ártatlan civil sérül és hal meg. A palesztinok végsőkig elkeseredett honvédő harcukat vívják a megszálló csapatokkal szemben hazájuk, maradék földjük védelmében.

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi2M4AWoZh7i2HwG5VP3pyXh4S0DWphpPIJiSNgDzpoMXH_Wpm7IK8P_RVh4EJF2hIVYy1c98IN2hyz-vPZ5px66DRYRIGXGj0DpiNgEr7PZ2JNVtlVxvDejcuyqiCJSrxS_EuuhNC2hifR/s1600/palesztinok_altal_lakott_teruletek_csokkenese_1946-2008.jpg
Nyugodtan kimondhatjuk, a palesztinok szempontjából, ez egy honvédő háború az agresszióval szemben. Más szóval szabadságharc.

http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/upload//0901/Tilta200915102255/img/n03.jpg

A palesztinokra mért zsidó csapások nem kímélnek senkit. Sem a csecsemőket, sem a nőket. Egyszerűen egy olyan pusztításról lehet szó, ami a palesztinok népét és egységi államának maradékát alkarja felszámolni, különböző indokok alapján.

Az izraeli kormány ezt hivatalosan soha nem ismeri el, de hát az ő eddigi hadviselése során mikor is ismert be ténylegesen valamit?

Tegnapra a palesztin oldal veszteségeinek a száma meghaladta az ötszázat, de estére ez tovább nőt. Mára már ki tudja, hol járunk akár hatszáz felett is.

http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/upload//0901/Egyre200916101719/img/n10.jpg

Az összecsapások áldozatainak számát tekintve ez harmincszoros veszteséget jelent a palesztinokra tekintve. A hétvégi akcióban megölt izraeli katonák számával valamelyest javult a statisztikai aránya a zsidó államnak. Ha ugyanis ez nincs, akkor akár 300-szoros aránytalanságról szólhatnánk. Július 19-én. a hadművelet palesztin halálos áldozatainak száma 318 fő volt, és mintegy 2283 palesztin személy sérült meg, tudatták palesztin egészségügyi források, míg az izraeli áldozatok száma egy katona és egy civil volt. 

Izrael persze késégbe vonja az adatok hitelességét, pedig az ENSZ jóváhagyta az áldozatok számának meghatározását, kiegészítve azzal a megállapítással a jelentést, hogy az áldozatok háromnegyede polgári lakos (köztük gyermekek és nők tucatjai), és nem hadviselő fél volt. Nem feledve, hogy amíg az izraeli katonák hazán kívüli támadóként esnek el, addig a palesztinok vagy honvédő hősökként a hazájukért halnak, vagy ártatlan áldozatként pusztulnak el a velük szemben nehézfegyverzettel fellépő túlerő által.

http://kuruc.info/galeriaN/egyeb/gazahaboru01.jpgEz az arány mértéktelen kegyetlenségre utal. Szerintem rosszabb, és összemérhetetlenebb, mint a II. világháború lesőtéteb korszakában mérhető összecsapások áldozatvállalásaival. A nagyszámú és többségében civil áldozatokat követelő vérontást nem lehet másként értékelni, mint egy népirtást.

http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/upload//0901/Tilta200915102255/img/n11.jpg






A holokausztban érintett zsidó nép pont az átélt történelme okán ezt nem tehetné meg más néppel szemben.

Mivel azonban ezt teszi, agy nem csak szembeköpheti magát, hanem jogot sem formálhat a vele szemben együttérzők tiszteletére és a holokauszt emberi- méltóságbeli megítélésesre a palesztinokkal szemben elkövetett bűnök párhuzamba vonása és összevetése nélkül.

Nem csupán azért, mert Izrael területén egy palesztint élve égettek el, ami ugyebár a náci koncentrációs táborokban sem fordult elő. Hanem pusztán azért, mert rettentő gátlástalan és aljas módon élnek vissza a történelem során szerzett kapott és vélt jogaikkal.

Most a hétvégén legkevesebb negyven palesztin vesztette életét az izraeli erők Gáza város északkeleti része ellen indított támadásában az izraeli sajtóértesülések szerint. A Hamász három órás humanitárius tűzszünetet kért a sebesültek összegyűjtéséhez a vöröskereszt közvetítésével, Jeruzsálem két órás időtartamra elfogadta a kérést, de fél óra múlva mégis folytatódtak a harcok.

Szemtanúk szerint a szárazföldi és légi támadás után Sedzsáíja utcáin az áldozatok testrészei szétszórva hevertek, miközben több ezer helyi lakos próbált a helyszínről a körbezárt terület egyéb részeibe menekülni.

 

Az Arab Liga főtitkára háborús bűnnek minősítette Izrael Gáza város egyik negyedében vasárnap végzett hadműveleteit, amelyeknek palesztin források szerint legkevesebb hatvankét halálos áldozata van.

Nabíl el-Arabi az "izraeli agresszió" azonnali beszüntetését és a Gázai övezet lakosságának védelmét követelte. Arabi kijelentette, hogy a "több tucat ártatlan palesztin életét kioltó, szörnyű bűncselekményért a teljes felelősség Izraelt terheli".

Az Arab Ligának otthont adó Egyiptom külügyminisztere, Számeh Sukri is elítélte a Sedzsáíja negyedben történteket, és az egyiptomi nép támogatásáról felől biztosította a palesztinokat.

http://pctrs.network.hu/clubpicture/1/8/2/_/palesztin_holokauszt_182138_70255.jpg A hadműveleti akcióban Izrael fegyveres erői vízből és levegőből támadják Palesztint, a hivatalos jelentés szerint elsődleges céljuk annak a több száz célpontnak a megsemmisítése, amelyen keresztül a Hamász  tagjai Izraelbe juthatnak.

A harcok során sokak - vagy a csecsemő koruknál fogva, vagy pedig a rájuk kilőtt robbanótöltetek által - úgy kénytelen meghalni, hogy azt sem tudják, avagy fogják fel, hogy miért kell így elpusztulniuk otthonaikban.

Beni Ganc vezérkari főnök azt nyilatkozta, hogy "ez egy összetett offenzíva egyszerre a levegőből és a szárazföldön minden erővel".
A kettes tévécsatorna közlése szerint a légierő a Wafa kórház területén lecsapott egy rakéta raktárra, s a haditengerészet a gázai kikötőt lövi. 

A CNN amerikai hírtelevízió visszahívta a térségből tudósító riporterét, Diana Magnayt miután Twitter mikroblogra írt bejegyzésében söpredéknek nevezte az izraeliek egy csoportját, akik azzal fenyegették meg, ha negatívumot mond az izraeli pusztításról, megsemmisítik az autójukat. Az NBC amerikai televízió visszaküldte a konfliktuszónába a közel-keleti tudósítóját, aki azután távozott a helyszínről, miután helyszíni riportot adott a hét elején izraeli hadsereg által a gázai tengerparton megölt négy palesztin kisfiú haláláról, akikkel néhány órával korábban még együtt játszott

Az izraeli elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az izraeli haditengerészet lövedékei a parton focizó palesztin gyermekek közé csapódtak, négy gyermek halálát okozva.

Simon Peresz szerint nem a gyermekek voltak a célpont, és az izraeli erők nem támadtak volna, ha tudták volna, hogy ott gyermekek vannak. (bbc)  
 
https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t1.0-9/10489772_809899689044741_8638008653570567168_n.jpgEgy kilenctagú család hét gyermekkel egy éjszakai izraeli légicsapásban halt meg – nyilatkozta Asraf al-Kudra, a gázai segélyszolgálat vezetője. Egy másik vasárnapi bombázásban tizenhatan vesztették életüket az övezet déli részén, Hán Juniszban. A legutóbbi áldozatokkal együtt ötszáz fölé emelkedett a palesztin halottak száma.

Izraeli oldalon eddig húszan haltak meg, tizennyolc katona és két civil.  Olvasható az MNO oldalán.

A NOL.hu éppen arról számol be, hogy: Találat ért egy gázai kórházat, legalább négyen meghaltak, több tucatnyian pedig megsebesültek. Mindeközben félezerre kúszott a halálos áldozatok száma a Gázai övezetben.

Egyelőre keveset tudni a támadás körülményeiről, a kórház igazgatója „nehéztüzérségi bombázásról" beszélt a the Guardiannek. „A betegek az ágyaikban fekve szereztek újabb sérüléseket" – nyilatkozta az igazgató a brit napilapnak, hozzátéve, hogy a kórház nem kapott semmilyen előzetes figyelmeztetést. „Ez bűncselekmény. Már a negyedik kórházat támadják meg" – tette hozzá az igazgató.

http://m.cdn.blog.hu/sz/szombatfolyoirat/image/Barcelona.jpg

Az ENSZ BT New Yorkban vasárnap este (magyar idő szerint hétfőn hajnalban) rendkívüli ülésen szólította fel azonnali tűzszünetre a két felet. Ennek egyelőre semmi jele. A Hamász folyamatosan lövi rakétákkal Izraelt. Hétfő délelőtt megszólaltak a légvédelmi szirénák Asdód, Askelón, Szderót, Beér-Seva és Tel-Aviv felett. A Vaskupola hat rakétát fogott el eddig. Szadzsahíja – a Hamász-rakéták egyik fészke – ma is inzenzív izraeli támadás alatt áll. A negyedet a légierő bombázza, az IDF egységei pedig tűzharcot vívnak a palesztin szélsőségesekkel.

A Guardian brit lap szerint legalább tíz palesztin gyerek halt meg, amikor izraeli katonák palesztin fegyveresekkel folytattak utcai harcot hétfőn a Gázai övezetben. A BBC-nek nyilatkozó gázai orvos szerint a kórházba szállított sérültek között is sok a gyerek és a nő, de Izrael nem akarja szüneteltetni a hadműveletet.

https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/t1.0-9/10489801_1522618661285743_8079966532967226430_n.jpgA több mint egy hete tartó, Gáza övezetbeli izraeli-palesztin konfliktus ellen világszerte folynak. Mindhiába.

Ezért itt Magyarországon legalább imádkozzunk az élet-halál tusájában vérző Palesztináért!

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése