Amerikában
nagy divat, hogy az egyetemi év végén, a végzősök kibocsájtó ünnepségén
az adott felsőoktatási intézmény egyik hajdani, különféle területeken
komoly eredményeket elért hallgatója (úgymond híres ember) tartja az
évzáró beszédet. Az is hagyomány, hogy az ezernyi hasonló beszéd közül
(az USA-ban körülbelül 3000 egyetem és további 1600 főiskola van) minden
évben megválasztják azt, amelyik a legnagyobb hatást keltette a
hallgatóságban.
Az idei év toronymagasan legjobb évzáró produkciójának azt a beszédet tartják, amelyet William Harry McRaven
tengernagy, az amerikai fegyveres erők Különleges Műveleti
Parancsnokságának (USSOCOM) vezetője, a haditengerészet
SEAL-kommandójának egykori tagja (s nem utolsósorban az Osama bin Laden
kiiktatásával végződött Neptun Lándzsája
fedőnevű művelet irányítója) tartott hajdani alma matere, a texasi
Állami Egyetem végzősei előtt 2014. május 17-én. A Tiborublog
szerkesztőségében egyöntetű volt a vélemény: a közel húszperces szpícs
van olyan érdekes, hogy fő elemeit megosszuk veletek. A fordítás az én
művem [tiboru], minden esetleges hibáért engem terhel a felelősség.
McRaven
admirális tíz pontban foglalta össze a nyolcezer végzősnek címzett
üzenetét, s talán nem meglepő, hogy általános érvényű tanácsait egykori
SEAL’s-es kiképzéséből vezeti le (amiről ebben a posztban
olvashattok részletesebben). A beszéd visszatérő motívuma (a világ
megváltoztatásáról) onnan ered, hogy az Austin-i egyetem egyik
jelmondata a következő: What starts here, changes the world, azaz „Ami itt kezdődik, az megváltoztatja a világot”.
1.) Kezdd azzal a napot, hogy beveted az ágyad
Kicsit
talán meghökkentőnek tűnik, hogy a földkerekség egyik legprofibb
katonája, egy négycsillagos tengernagy, a modern hadtörténelem
legütőképesebb katonai szervezetének csúcsvezetője egy olyan
kijelentéssel kezdi, amit bármelyik kisiskolás naponta hall a szüleitől.
Nos, McRaven szerint a reggeli, felkelés utáni azonnali ágybevetésnek
(amivel a SEAL-kiképzés minden napja elkezdődött, s amit a szigorú
kiképző őrmesterek, akkoriban mindannyian vietnámi veteránok, elképesztő
alapossággal ellenőriztek) pszichológiai és stratégiai jelentősége van.
A reggelt
az ember rögtön azzal kezdi, hogy egy feladatot hajt végre, ami megadja
az egész nap alaphangulatát. Megszokod, hogy az apró dolgoknak is van
jelentőségük, s arra fog sarkalni, hogy a további teendőket is
ugyanilyen alapossággal és lelkiismeretességgel hajtsd végre. Aztán, ha
neadjisten szar napod lesz (ami azért a kiképzés alatt nem szokatlan),
lefekvéskor egy olyan ágy fogad, amit te magad tettél rendbe, ami minden
porcikájában a te kezed nyomát viseli. A tükörsimaságúra kifeszített
lepedő, az elvágólag elhelyezett takaró, az ágy felső pereméhez
milliméternyi pontossággal odaigazított párna olyan megnyugvást
kölcsönöz, ami – biztos pontként – megnyugtatja a lelked, s bízhatsz
abban, hogy a holnapi nap talán jobb lesz.
Ha apró feladatokat nem tudsz jól teljesíteni, a nagyokba biztosan beletörik majd a bicskád.
Ha meg akarod változtatni a világot, kezdd azzal, hogy beveted az ágyad.
2.) Találd meg azokat az embereket, akikre támaszkodhatsz
A
SEAL-kiképzés minden egyes napján a jelölteknek be kellett ülniük a
hétszemélyes gumicsónakokba, s jó pár mérföldet kellett tempósan
evezniük a San Diego-i tengerpart mentén, gyakran erős, két-három
méteres hullámverésben. Ha a legénység nem hangolta össze a mozdulatait,
ha nem figyeltek oda egymásra, a hullámok vagy felborították a
csónakot, vagy kisodorták őket a partra, ahol az ordító őrmesterek
azonnal visszaparancsolták őket a vízbe. Az erőfeszítéseket harmonizálni
kellett, mert a legtökösebb jelölt sem képes egyedül a célba juttatni a
csónakot. Ahhoz, hogy a csónak célba érjen, mindenkinek eveznie kell.
Ha meg akarod változtatni a világot, keress evezőstársakat.
3.) A hozzáállás és a szív überelheti a többiek előnyét
A kiképzés
alatt McRaven egy olyan csónaklegénységhez tartozott ugyan, melynek
tagjai mind magasak és látványosan erősek voltak, de – ahogyan
visszaemlékezik – a legtökösebb legénység (akik mindenkit
túlszárnyaltak) csupa olyan tengerészből állt, akiknek egyike sem volt
165 centinél magasabb. Mindenki viccelődött velük, amikor felvették az
apró, személyre szabott úszótalpaikat. Ezek a srácok (akiket mindenki
csak törpöknek nevezett) úszásban, evezésben és futásban is rendszeresen
maguk mögött hagyták termetesebb társaikat, s végül mindegyikük ott
volt azon 35 fő között, akik végigcsinálták a hathónapos tréninget. (Ez –
tekintettel arra, hogy 150-en kezdték – nagyon szép teljesítmény).
Ha meg akarod változtatni a világot, az emberek szívének nagyságát nézd, ne a békatalpaik méretét.
4.) Haladj!
Gondolom
senkit nem lep meg, hogy a kiképzők hetente többször tartottak
ruházat-ellenőrzést, amikor az újoncok egyenruháját és teljes
felszerelését gyakorlatilag nagyítóval vizsgálták át. Az ing, a póló
vagy a nadrág nem viselhetett magán egyetlen pihét, szöszt vagy oda nem
illő helyen található vasalási nyomot sem, a bakancsoknak
tükörcsillogásúaknak kellett lenniük, a derékszíj fémcsatja pedig úgy
kellett ragyogjon, hogy borotválkozni lehessen előtte.
Természetesen
tökéletes szabályszerű egyenruha a világ egyetlen hadseregében sem
létezik. Ha akartak (márpedig akartak), az őrmesterek mindig találtak
valami kivetnivalót, s ezeket a függelemsértéseket ráadás-futással,
fekvőtámaszokkal és más hasonló büntetésekkel honorálták. A megbüntetett
katonák a homokban kúsztak-másztak, majd az egész napot ebben a
(nedves, hideg és homokszemektől csikorgó) uniformisban kellett
végigszenvedniük. Ezt az állapotot a belső szleng „sugar cookie”-nak,
azaz cukros sütinek nevezte. Mindenki még a gondolatától is irtózott,
hogy cukros sütiként nyomjon végig egy kiképzési napot. És persze voltak
örök elégedetlenkedők, akik nem tudtak belenyugodni, hogy
igazságtalanul büntetik őket. Ők általában nem fejezték be a tréninget.
Hogy mi
volt az értelme az őrmesterek látszólagos kegyetlenkedésének? Hát az,
hogy rádöbbenjenek: az élet néha igazságtalan. Sohasem lehet tökéletes
az egyenruhád, örökké nem győzhetsz.
Ha meg akarod változtatni a világot, lépj túl azon, hogy néha cukros sütivé válsz, majd haladj tovább.
5.) Ne félj a cirkusz porondjától
A SEAL belső nyelvezetében a cirkuszporond („circus”)
azt jelenti, hogy ha egy jelölt az adott napon nem teljesíti az arra a
napra rendelt feladatokat, a kiképzési idő végén plusz két órát el kell
töltenie szabad testsúlyos edzéssel: fekvőtámaszokkal, felülésekkel,
húzódzkodásokkal, hasizom-gyakorlatokkal. Míg a többiek már pihentek, az
aznapi gyengén teljesítők a porondon kínlódtak még 120 percet, s a
hátteret a kiképzők ordítozása adta. A porond fájdalmas volt, s
látszólag csak azért találták ki, hogy megalázzon, megtörjön és
méginkább pokollá tegye az életed. Mindenki gyűlölte a porondot, s
mindent megtett, hogy elkerülje.
De azok,
akik gyakran felléptek a porondon, észrevették, hogy erősebbek és
kitartóbbak lesznek. Az extra megerőltetésnek pozitív következményei
voltak, s azokból, akik eleinte sokszor szerepeltek a porondon, később
élenjáró katonák lettek.
Az élet
tele van porondokkal. Ne félj a fájdalomtól. Olykor bizony kudarcot
vallunk, s olyankor következik a porond, amely fájdalmas lesz és
elbátortalanít, próbára teszi az akaraterődet. Légy erősebb, mint a
porond.
Ha meg akarod változtatni a világot, ne félj a cirkusz porondjától.
6.) Legyenek tartalékaid és légy találékony
Nincs
katonai kiképzés akadálypálya nélkül. A SEAL Coronado-i bázisán is volt
ilyen, amelyet hetente legalább kétszer végig kellett szenvednie minden
jelöltnek. Ennek egyik legkeményebb összetevője egy „slide for life”
(csússz az életért) nevű szakasz volt, ami egy tíz és egy három méter
magas, egymástól 60 méterre elhelyezkedő tornyot jelentett, amiket egy
kötél kötött össze. A feladat az volt, hogy ezen a kötélen kellett
átjutniuk a magasabb toronytól az alacsonyabbikig, adott szintidő alatt.
A kötélen
való haladásnak mindenki az egyszerűbb és viszonylag biztonságosabb
módszerét, a csimpaszkodást választotta: két kézzel megfogták a kötelet,
majd a kezeiket váltogatva lassan, lépésben leereszkedtek a három
méteres toronyig. A szintidőt így is tartani lehetett, de a jó pár évvel
azelőtt felállított rekordot senkinek nem sikerült túlszárnyalnia…
mígnem az egyik hallgató egyszercsak változtatott a technikán, s a
kötelet meglovagolva gyakorlatilag fejjel előre lecsúszott a kötélen,
minden addigi rekordot megdöntve.
Nem volt
veszélytelen manőver, már csak azért sem, mert komolyabb sérülés esetén
automatikusan kizárják a kiképzésről. De megúszta és kivívta a társai
(valamint az instruktorok) elismerését. Néha megéri kockázatot vállalni.
Ha meg akarod változtatni a világot, néha fejjel előre száguldva kell leküzdeni az akadályokat.
7.) Ne hőkölj vissza a cápáktól
Az úszás
(elvégre mégiscsak a haditengerészet alakulatáról van szó) a
SEAL-tanfolyam alapjaihoz tartozik. A hallgatók a San Diego-i támaszpont
és az öbölben fekvő San Clemente sziget közötti sokmérföldes távolságot
többször is megtették, többek között éjszaka. Az öbölben előfordulnak
cápák is, amelyekről az őrmesterek rövid tájékoztatást adnak,
megnyugtatva a hallgatóságot, hogy emberevő cápa viszonylag ritkán
szokott felbukkanni. Jótanácsot is adnak cápatámadás esetére: amikor a
ragadozó elkezd körözni a hallgató körül, meg kell állni és mindig az
állat irányába kell fordulnia. Nem szabad továbbúszni, s nem szabad
kapkodni. Ha a cápa a támadás mellett dönt, be kell várni és amikor
testközelbe kerül, teljes erőből orron kell vágni. Erre a cápa
(állítólag) fogja magát és továbbúszik.
A világ tele van cápákkal. Ha úgy döntesz, hogy velük egy vízben úszkálsz, tanulj meg bánni velük.
Ha meg akarod változtatni a világot, ne hagyd, hogy a cápák elijesszenek.
8.) A legsötétebb pillanataidban hozd ki magadból a maximumot
A SEAL
egyik legfontosabb feladata az ellenséges hajók elleni vízalatti
műveletek kivitelezése. Ilyenkor két kommandós elindul, s két-három
kilométert víz alatt úszva tesznek meg úgy, hogy minden segítségük egy
mélységmérő és egy iránytű. Ezek jobbára éjszakai manőverek, ahol csak a
vízen átszűrődő holdvilág, esetleg a kikötő némi külső mesterséges
világítására támaszkodhatnak.
Amint
egyre közelebb érnek a célhoz (vagyis az ellenséges hajótesthez), a
világítás egyre gyérebb és gyengébb lesz. Amikor a hajóhoz érkeznek, az
mindent sötétségbe borít, s innen kezdve a kommandósok csak az
ösztöneikre, a kiképzés alatt megszerzett tudásukra és rutinjukra, testi
és pszichés erejükre támaszkodhatnak. Minden belső tartalékot ekkor, a
küldetés csúcspontján, a legveszélyesebb pillanatokban kell
mozgósítaniuk, ekkor kell a legnyugodtabbnak, a legmegfontoltabbnak
lenniük.
Ha meg akarod változtatni a világot, erődet a legsötétebb pillanatokban kell fókuszálnod.
9.) Amikor nyakig merültél az iszapba: énekelj!
A féléves kiképzés kilencedik hetét a Pokol Hetének (Hell Week)
nevezik. Ez a hat nap minden olyan részletet magába foglal, ami a
kommandósok rémálmaiban előjöhet: napi pár óra alvás, koncentrált
fizikai és pszichikai erőkifejtés, komplex gyakorlatok, egyszóval szívás
hajnaltól késő estig.
A Pokol
Hetének talán legdurvább napja az a szerdai 15 óra, amikor a hallgatók a
San Diego és Tijuana közötti mocsaras vidéken igyekeznek túlélni a
kiképzők elvadult fantáziájának megpróbáltatásait. McRaven tengernagy
felelevenítette a saját emlékeit: az őrmesterek (valami apró kihágás
miatti kollektív büntetésként) este arra utasították a katonákat, hogy
nyakig merüljenek bele a bűzös, jéghideg iszapba, s csak akkor jöhetnek
ki, ha felkel a Nap.
Vagy ha közülük legalább öten jelzik, hogy nem bírják tovább.
Teltek-múltak
a percek, a fogvacogáson és az elfojtott káromkodásokon kívül semmit
sem lehetett hallani, mígnem az egyik katona énekelni nem kezdett.
Elképesztően reszketeg hangon, nagyon falsul, de még ennél is
hangosabban. És lassan a többiek is csatlakoztak hozzá: tucatnyi
torokból egyre erőteljesebben és egyre határozottabban tört elő valami
lelkesítő katonanóta. A kiképzők elkezdtek ordítozni, s további
büntetéseket helyeztek kilátásba arra az esetre, ha nem hagyják abba. De
senki nem hagyta abba. Rájöttek, hogy ha egyvalaki felül tud kerekedni a
fájdalmon, a nyomorúságon és a kínzó hidegen, akkor erre mindannyian
képesek. És a csontig hatoló hideg valahogy kezdett eltűnni, már nem is
tűnt olyan borzasztónak az egész. Már a szél sem volt olyan metsző, s a
hajnal is közelebbinek tűnt. Mert a remény – mondja McRaven admirális – a
legnagyobb erő.
Ha meg akarod változtatni a világot, kezdj el hangosan énekelni, ha az iszap már a nyakadig ér.
10.) Soha ne add fel!
A
haditengerészeti kommandós-jelöltek a kiképzés alatt bármikor
feladhatják. Szó mi szó, sokan meg is teszik. Ehhez semmi mást nem kell
tenniük, csak a bázis alakulóterén látható kis harangot kell
megkongatniuk, amit egy toronyban helyeztek el. Ha eleged van az
egészből, semmi más teendőd nincs, csak felmenni a mindig szem előtt
lévő toronyba, megkongatni a harangot és vége: csomagolhatsz és
hazamehetsz.
Kongasd
meg a harangot és már nem kell hajnali ötkor felkelned. Kongasd meg a
harangot és soha többé nem kell jéghideg vízben órákon át úsznod.
Kongasd meg a harangot és elfelejtheted az akadálypályát, a vég nélküli
menetgyakorlatokat, a sokmérföldes futásokat, a Pokol Hetét és a többi
kínzást. Nincs más teendőd, csak kongasd meg a harangot.
Ha meg akarod változtatni a világot, soha, de SOHA ne kongasd meg a harangot.
* * *
Eddig
tartott McRaven tengernagy évzáró beszédének kivonatos ismertetése. A
szokásos kötelező töltelékszöveget az emberek közötti egyenlőségről, az
amerikai fegyveres erők demokrácia iránti elkötelezettségéről és a
békevágyukról most kihagytam, szerintem mindenki hozzá tudja képzelni. A
fenti tíz ponton azonban (elismerve, hogy nagyon-nagyon amerikai)
szerintem érdemes elgondolkoznia mindenkinek, akár katona, akár civil.
És persze érdekelne a véleményetek is a beszédről, amit ide kattintva teljes egészében megnézhettek.
Szerző: tiboru
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése