Nem nyugszanak - adtunk hírt a blogon, amikor Mel Gibson díjazásába is beleszóltak vallási-faji alapon az izraeliták Csehországi zsidók szerint antiszemita Mel díjazása.
Most azonban egy történelmi "nagy" Magyarországot ábrázoló matrica alatt elhelyezett "Nem, nem soha!" felírat, valamint mindettől ettől függetlenül, egy "Holokamu" felirat okán, ami egy autó hátsóján volt olvasható a rendszám melletti oldalon, ahogy a képen is látszik jött elő a zsidóság követe a farbával..
![]() |
| Holkauszt - elfogadhatatlan ( - nem kamu) |
![]() |
| " Gibson filmjével vissza lehet élni és legalizálni lehet a zsidóellenességet" |
Sokkal inkább vélem, hogy mind a Tett és Védelem Alapítvány járatlan a magyar történelem eseményeiben és gondolta úgy, hogy a "Nem, nem, soha!" és a tőle elkülönített, (mert alatta másutt csak úgy önállóan olvasható) "Holokamu" felirat magát a történelmi tényt, a Holokauszt létét, megtörténtét tagadja. Szerintem ez pedig abszurd és túlzó. Mind elképzelésnek, mind pedig jogalapnak. Tudvalevő, és ismert, hogy a "Nem, nem, soha" a Trianonnal kapcsolatos országrablásra utalás, és nem más. Nem véletlenül van ennek a szövegnek a jobb felső sarkában Árpád-sávosan a területileg ábrázol "nagy" Magyarország. A kettő összehozása, egybe mosása a Holokauszt történéseivel vagy nagyfokú emberi butaság, akár bírói tévedés, vagy nem tudom mi. Azt sem tudom, miként lehet a kettőt egy lapon említeni. A bajom az egésszel az, hogy a kettő nem egyeztethető. Ha azonban ezzel képesek volta ítélethirdetésig elmenni és senki nem kiáltott fel előtte, hogy "eddig és ne tovább!" - akkor itt valami nagyon kificamodott. És ez az elképesztően félelmetes a dologban. Gyakorlatilag keresztény országunkban egy idegen vallási, népi csoportosulás szellemisége érvényesül, és ítélkezhet felettünk erkölcsi, vallási, vagy politikai gazdasági alapon is akár úgy, hogy közben nem is követtünk el semmi olyat, ami valójában a tagadás bűncselekménye lehetne. A bíróság ezek szerint, vagy ezek ellenére mégis így találta. Kérdés, hogy ez az igazság, vagy a jelenlegi igazságszolgáltatás irányzata, vagy célja? Nem voltam ott, nem tudom értelmezni és megítélni. Csak próbálom megfejteni és megérteni. Számomra azonban így nagyon nem egyértelmű és ezért nagyon nehéz. Nem véletlenül szaggattam fel billentyűzetet. Magyarként (a német egyesítéshez hasonlatosan) nem tagadhatom meg hazám és a külhoni, határon kívülre rekesztett honfitársaimat. Számomra, számukra az is egy olyan Soá, amit a Holokauszt kapcsán átélhettek. Én csak ennyiben látok párhuzamot a kettő közt és nem többen. Az ország szétszakításnak ellenzése, nem azonos és nem is lehet azonos a Holokauszt megítélésivel, vagy tagadásával. A kettőt nem lehet és nem szabad egy lapon említeni. De félreérthető üzenetek alapján, rossz címszavak mentén ítélkezni sem célravezető. Ezért emeltem szót a hír(ek) kapcsán.Most, hogy kiírtam magomból a gondolataimat, beütöttem a keresőbe a holokamu kifejezést és ez jött be:
Idefelé jövet reggel azon filóztam vajon MIÉRT nyomják ezt a 6 milliót mikor már az óvodás is tudja, hogy ez szemen szedett hazugság. S bevillant hogy akkor ennek valami többlet üzenetének
is kell lennie, tekintve hogy magát Izrael államot 1948-ban a londoni
illuminati hozta létre. (A templom hegy 1948 tengeri mérföldre van
Londontól)
Szóval nem 1, 2, 3, nem 4, nem 5, hanem valamiért 6 millió
a bűvös szám a holokamu "áldozatoknál". (ennek töredékét mellesleg
ugyanez a londoni illuminátus garnitúra áldozta fel, aki ezalatt a
nagyhatalmakat is mozgatta(/ja) a háttérből)Ebben a kultúrkörben a rabbik és írástudók rendkívül figyelnek a számok és elnevezések jelentésére, töltésére (okkal!; kabbala, gemátria -> számmisztika...; a Szaturnusz népe...) úgyhogy érdekes hogy ez a 6-os számú a VAV betű (V/W - minden karakternek van a héberben számértéke is), aminek megnevezésére az angol "stake"-et használják, ez SZEGet és TÉTet is jelent magyarul.
A 6-os VAV fordítottja mit gondolunk melyik? A 9-es számértékű TÉT betű (Tet; Té és Vé, Tele-Vi-sion?; angolul "Serpent" a neve, azaz KÍGYÓ). Szóval itt megint egy rendszer sejlik fel. s_k
Nem akarom már az unalomig ismételni hogy ez a 6/9 a szabadkőműves körző
és vonalzóról köszön vissza (60-90 fok; G/g; 60x60=3600 év...), meg a
Rák csillagkép (69) és spirálgalaxis felülnézeti képéből...stb
A szeget és a kígyót hol láttuk már?
A szeget és a kígyót hol láttuk már?
Ez megint dátumokat és egyebeket is rejt (DNS, kundalíni, Aszklépiosz
botja...), ahogy azt a kőműves alapító atyák kifundálták Amerikában.
Csak visszautalnék a fél évvel ezelőttiekre ahol kifejtettem: http://ch-serverh...=50#c58972
A 22 betűs héber ábécé (ang/latin 22.=V; 11-11 eleven-eleven; 11x11=121 -> 12.21. 11:11 - Párizsi meridián, Rózsa vonal, Arago...; "double U" - W...) szintén egy mesterséges rendszer - ezt még a rabbik sem sejtik. Lényegében az időfizika forgó Bindu-ja (megnyilvánulatlan; két tórusz; két 8-as térben - 8x8=64=X=TeN=TíZ=TűZ...; a fénymag jele síkban) felületére rajzolt görbe árnyékai a betűk, pont abban a sorrendben ahogy vannak. 22 fázis. S itt érdemes lenne még szót ejteni a Tóráról (T-óra) aminek neve meglepő módon ahogyan Menóra (Mennyóra, 7 ágú gyertya tartó...) szintén érthető MAGYARUL, de majd máskor. Kifényképezek egy izgalmas részt a Biblia kódja III. kötetéből Obamával kapcsolatban.
Szóval summa summarum szerintem valahol ezen a tájékon van a nyitja amiért ezt a 6 milliós számot nyomják.
A 22 betűs héber ábécé (ang/latin 22.=V; 11-11 eleven-eleven; 11x11=121 -> 12.21. 11:11 - Párizsi meridián, Rózsa vonal, Arago...; "double U" - W...) szintén egy mesterséges rendszer - ezt még a rabbik sem sejtik. Lényegében az időfizika forgó Bindu-ja (megnyilvánulatlan; két tórusz; két 8-as térben - 8x8=64=X=TeN=TíZ=TűZ...; a fénymag jele síkban) felületére rajzolt görbe árnyékai a betűk, pont abban a sorrendben ahogy vannak. 22 fázis. S itt érdemes lenne még szót ejteni a Tóráról (T-óra) aminek neve meglepő módon ahogyan Menóra (Mennyóra, 7 ágú gyertya tartó...) szintén érthető MAGYARUL, de majd máskor. Kifényképezek egy izgalmas részt a Biblia kódja III. kötetéből Obamával kapcsolatban.
Szóval summa summarum szerintem valahol ezen a tájékon van a nyitja amiért ezt a 6 milliós számot nyomják.
* * *
Szóval jó messzire kalandoztunk. Nem is firtatom és kutatom tovább ezt az egészet. A lényeg azonban mégis csak, az, hogy egy ilyen ügy nagyon sok képzetet és társítást eredményez.
Összességében azonban nagyon rossz szájízt és üzenetet áraszt.
És most maradjunk ennyiben.
*



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése