2014. február 1., szombat

Bemutatkozó lakossági fórum a Jobbik szervezésében - kicsinek bizonyult a terem ( - a jobb élet reménye)

Lakossági Fórumra hívta a Jobbik az embereket Ócsán ma délutánra az Egressy Gábor Szabadidőközpontba:  
"Megélhetést, Rendet, Elszámoltatás" címmel.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/t1/1620585_702146206473576_687681911_n.jpg

“Az igazság mindenhol utat tör”

Moldován Ágnes fényképe - Dabasrégió

Az ismertetett jelmondat tartalmát a lakosság előtt bemutatkozó Zábrácki László a Jobbik (Pest megye 11. sz.-ú választási körzet) országgyűlési képviselője fejtette ki a megjelent társelőadó Volner János országgyűlési képviselővel közösen tartott közös program keretében a főrumon. 

Zábrácki László a jelenlevő közönségnek bemutatkozásul elmesélte élete azon fordulatait, melyek során a Jobbik pártpolitikusává tette. Ezt követően vázolta elképzeléseit a lakosság érdekében végzendő munkája és a Jobbik képviseletében.  Leplezetlenül kimondva az igazság általa vélt azon részét, mely mostanság hazánkat terheli. Ezek között szerepelt a megélhetés, a rendteremtés és az elszámoltatás hármas célja. A megélhetés alatt szóba került a kormány rezsicsökkentése és az ezzel történő egyetértés, de kiemelte, hogy mindez nem adott annyi könnyebbséget, hogy a leszakadó társadalmi réteget felemelje. A megélhetést nem csak a túlzott kifizetések, hanem a munkahelyteremtés és a munkabérek társkapcsolata is befolyásolja.  Szeretné ha a haza munkavégzők is elérnék és megkapnák az európai munkabérek 80 %-át. Hozzátette, hogy jelenleg vagy félmillió munkavállaló hiányzik a mezőgazdaság területéről, ami kihat a termelésre és a megélhetésre. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Jobbik támogat minden olyan kezdeményezést, vagy törekvést, mely a lakosság számára könnyítést, illetve jobb életet eredményez.  Az ehhez kapcsolható rendteremtés szinonimájaként a dolgozó réteg megvédése, az életünket körbevevő napi bűnözés felszámolása, a börtönök önfenntartóvá tétele, - a jelenlegi dédelgetés és eltartás helyett, - a szándékos emberölés minősített esetében a halálbüntetés visszaállítása, a nemi erőszakkal családokat tönkretevők esetében pedig a kémia kasztrálást is elképzelhető számára. Az anyagi megfontolásból történő felelőtlen gyermekvállalást pedig nem támogatná olyan mértékben, hogy az jobban jövedelmezzen a becsületteljes életvitellel és a munkavállalással szemben. Maga is híve a múlt feltárásának és az elmúlt évek politikai bűneivel szembeni elszámoltatásának.  Elmondta még, hogy ma mindenki Orbán Viktor akarja leváltani. Ő és a Jobbik az elmúlt 24 évet szeretné felváltani. Az összefonódósokat, a politikai haszonszerzést akarják megszüntetni és váltani. A választásokkal ezekre a problémákra nyújtana megoldást a Jobbik bekerülése esetén. Zábrácki László a 11. sz.-ú országgyűlési választási körzet képviselőjeként ekként ad választ a kihívásra a bemutatkozó tájékoztatója szerint. A képviselőjelölt még elmondta, hogy a Jobbik nem lép koalícióra a mostani kormánypárttal (Fidesz). Döntéseiket az emberek szempontjából és nem politikai haszonszerzés céljából hozzák meg.

Ezt követően Volner János szólalt fel, aki nyugodt hangvitelével és kellemes orgánumával kimondottan szimpatikus politikusként jelent meg a hallgatóság előtt.  Beszédében elmondta, hogy a Fidesz alkotta jobb és az összekovácsolódott baloldal (a liberalizmussal és és szocdemmel együtt is) valahol összeér. A baloldali tömörülés mind Orbán leváltását akarja, ami valójában csak a koncváltást jelentené számukra. A Fidesz és a szocialisták tömörülése valahol egy kutyát táplál, és azt sose hagyják éhen veszni, csak különböző mértékben és elosztás szerint etetik azt.  A bankok és a jelzáloghitelesek sorsát nem véletlenül nem oldották meg. A felületi tapasz inkább a külső kezelést, mint sem a gyökeres megoldást jelentené. Véleménye szerint a lakosság továbbra is megszorításokat él át. A devizacsapda gátolja a gazdasási folyamatokat, mivel a lakosság a kamatok terheire dolgozózik és a kitermelt tartozások befizetéseit a tőkések kiviszik az országból. Ez soha nem a haza gazdaság élénkítése, hanem éppenséggel a megfojtása. Máig nem a magyar termelést és a haza beszerzést támogatják. Gyakorlatilag nincs iparunk. A közlekedési társaságok mégis a külföldi buszokat és eszközöket részesítik előnyben a hazai vásárlása helyett. Ezzel nem csak hogy munkahelyet nem teremtenek, hanem még a megélhetést is megvonják. Az összeszerelés nem hoz kellő hasznot. A hazai gyártás az, ami életképes alternatíva lehet a nyugattal szemben. Elmondása alapján egy lengyel-magyar-horvát együttműködésben létrejövő ipari-kereskedelmi tengely összekapcsolná és megerősíthetné a térséget, és vele Magyarországot a nyugati kihívással és gyarmatosítással szemben. 

Végül az egybegyűltek kérdéseire adtak választ a politikusok.
Volner János elmondta, hogy az iskola intézményfenntartó központ létesítésével egy olyan központosított irányítási hatalom jött létre, ami a helyi döntéshozóktól elveszi az intézmények feletti önrendelkezést, a gyors és azonnali reagálást és problémakezelést. Cserébe egy áttételes, ezért lassú és nehézkes, valamint rossz reagálású pénzpocsékoló intézményt kaptak a nyakukba az érintettek a Fidesztől.  

 A lakossági fórumra a Szabadidőközpont kisterme annyira megtelt, hogy még pótszékekkel további sorokat is kellett alkotni.  Évek óta nem láttam ennyi embert még Ócsán lakossági fórumon megjelenni.

Legutóbb Bukodi Károly polgármester hívószavára negyed ennyien nem jöttek el, az általa tartott közmeghallgatásra nem voltak kíváncsiak az ócsai emberek.
Az eseményről Ő is és párttársai, valamint a képviselők is távol maradtak.  (Igaz, be sem fértek volna már.)

*

12 megjegyzés:

  1. Jó hangulatú gyűlés volt. Szelíd, szimpatikus emberek széles körből. Sajnálhatja az aki erről lemaradt.

    VálaszTörlés
  2. Lacikám sajnálom, hogy nem tudtam elmenni. Szívesen meghallgattalak volna. Szorítok neked a választáson.Remélem nyerni fogsz.

    VálaszTörlés
  3. "az általa tartott közmeghallgatásra nem voltak kíváncsiak az ócsai emberek"
    Az OPKE vezetősége és a POLGÁRŐRSÉG feje pedig ott volt. Itt miért nem tették tiszteletüket?

    VálaszTörlés
  4. A "teltházas" rendezvény résztvevőinek 70%-a furcsa egyenruhás nem ócsai fickó volt. Normális ócsai nem megy félfasiszta rendezvényre még kíváncsiságból sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt hallomásból tudod, vagy a anyád mesélte, aki ott volt?

      Törlés
    2. Vagy a szemközti ház ablakából vélte így, vagy csupán a Maligán mondatta vele.

      Törlés
    3. Normális ócsai a hazudozásra és az arroganciára sem kiváncsi. Ezért voltak üresek a székek a nagy Bukodi mesedélutánján.

      Törlés
    4. Nahát arra az elszabadult hímtagra senki nem kíváncsi.

      Törlés
  5. a repedtsarkú nénikéd félfasiszta, nem a rendezvény, és annak résztvevői

    VálaszTörlés
  6. 16:40
    Te fajtalan buzi, én sehol nem látok nyilaskeresztet, és náci szimbólumokat a képen, csak tisztességes magyar embereket. Te hol a szarban élsz, hogy ilyeneket vizionálsz? Csak a szokásos helyi pankrátor hivatalból szólt be mert nem tetszik neki hogy sokan voltak.

    VálaszTörlés
  7. Na, ez jellemző rátok! A náci arrogancia!

    VálaszTörlés
  8. Ezzel jól elszomorítottad anyádat. Ő sem gondolta volna, hogy ez lesz belőled. Látogass el Tajgetosz szigetére és keresd meg azt a tengerparti sziklát, ahol az ilyen korcsokat helyre rakták az ókorban. Ennyit áldozhatsz az Isteneknek.

    VálaszTörlés