2014. február 2., vasárnap

Ön hány milliós fejlesztésről mondott már le - újabb 300 millió forintos forrás ( - Ócsa most sem kér belőle)?

Hamarosan újra lehet pályázni tanyafejlesztésre. Megnyitják ugyanis a Tanyafejlesztési Program forrásait, ezzel a következő néhány hétben 300 millió forintra pályázhatnak a tanyán élők. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón közölte: 2014. január 31-én Fazekas Sándor aláírja azt a miniszteri rendeletet, amely meghatározza a pályázati feltételeket. A hír legfontosabb részletei 2014. február 7.-én nyílik a pályázati lehetőség és 200 milliót lehet igényelni tanyafejlesztésre, 100 milliót pedig villamosításra.


 A tanyán élő gazdálkodók két jogcímre pályázhatnak: a tanyagazdaságok fejlesztésére és az egyéni tanyavillamosításra. A fejlesztéshez tartozik többek között a gépek beszerzése, az állatállomány növelése, valamint a lakó vagy a gazdálkodási épület felújítása.

Pályázni március 10-ig, illetve a forrás kimerüléséig lehet. A pályázat elektronikus felületét az érdeklődők a Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) honlapján érhetik el - mondta Budai Gyula. Az államtitkár jelezte: a tanyagazdaságok fejlesztésére fordítható pályázati pénz maximális összege a deminimis - a kisösszegű támogatás - felső határa 7500 euró, mintegy 2,2 millió forint.

A támogatás mértéke 75, a fiatal gazdálkodók esetében 90 százalékos. Az egyéni tanyavillamosítás támogatási keretösszegének felső határa 5 millió forint lehet. A támogatás mértéke pedig 100 százalék. Budai Gyula hozzáfűzte: azért ezen a két területen lesz lehetőség újra forrásokra pályázni, mert ezek iránt volt korábban a legnagyobb az érdeklődés. Elmondta, hogy az igénybe vehető előleg mértéke a múlt évi 25 százalékról az idén 50 százalékra emelkedett.

A mostani pályázat esetében nincs hiánypótlásra lehetőség - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Megjegyezte: szakemberek számításai szerint mintegy 150-en nyerhetnek majd támogatást. Szavai szerint a tárca az idén a múlt évihez hasonló összegű forrást, mintegy 3,5 milliárd forintot kíván biztosítani a Tanyafejlesztési Program finanszírozására.

Emlékeztetett, hogy a múlt év végén jött létre a tanyafejlesztési tárcaközi munkacsoport azoknak a minisztériumoknak és más, a tanyafejlesztésben érintett szervezetek részvételével, amelyek érintettek a tanyán élők helyzetének javításában.

Mint blogunk már többször bemutatta a Tanyafejlesztési programot és a korábbi tapasztalatok szerint vázolta azokat a lehetőségeket, amelyre az önkormányzatok pénzhez, fejlesztéshez és javadalmazáshoz juthatnak. 
Arról is beszámoltunk, hogy egyes helyeken miként tudták a település környezetben élők hasznára fordítani a kapott lehetőséget.

Sajnos az is közismertté vált ezzel, hogy Ócsa városa egyetlen fillért sem kapott az eddigi lehetőségekből, mert igazából soha nem is fordított kellő figyelmet és törődést erre. A Tanyafejlesztési programból Ócsa nem prosperált. Horváth Tamás alpolgármester jegyzőkönyvi nyilatkozata szerint nem volt érdemes indulni.  

Másutt azonban nem így látják. Számos budapesti önkormányzat jutott fejlesztési forráshoz azzal, hogy a tanyasi termékek fogadására új piacot, netán vásárcsarnokot épített vagy korszerűsített.  

Másutt a tanyasi körzetben élők életminőségét, útjait tették jobbá. Volt, ahol a közműveket, az infrastruktúrát javították.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdS76e-XBT6xonIwVXYbTYXOyOnle9yAAzhoZZDLFTN3TeiuOgeLqu-OFLskt6CNNT-re-lEq6TNFbh41rsZnp7UBatUW7hNFi5c7Oo50j_eDPCisu6mmfAFKCcYb9QuOsrkP1FlakW2k/s320/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpgÓcsa mindezzel nem élt a városvezetés hibás hozzáállása és a testület néma szolgalelkűsége folytán. 

Pedig városunkra is ráféren a hazai termék piacra jutásának segítsége. A városi piac rendezetlen viszonyainak javítása, a környezet rendezése és a környékbeli közlekedési káosz felszámolása. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDr8WREqzSJgB2fVBeMgMMNyUm4V6lTS5rAc5NWIkCESmAQ6P9zrzk1PXOC3OmJbwPzB2PRkqq_bsywq8HeqhGgpLJdDspuZBAwq7BEHoUeV0WX7b82BQ9lJFK6Da-pttEUYDgc1A5evw/s1600/Als%25C3%25B3pakony.pngAlsópakony szintén megért volna legalább néhány testületi felszólamlást a program kapcsán, hiszen ez a város legelmaradottabb településre, ahol igazán érvényesíthető lett volna a programbeli támogatás, a segítség.   

Sajnos a városvezetés érdektelennek bizonyult és kihagyta a lakosságot a program nyújtotta lehetőségek megvalósításából. Alsópakony elérhetősége, régi útjai az ott élők sora a többszöri kormányprogram ellenére sem javult. De hogyan is javult volna, ha az önkormányzat és a választott képviselők mit sem törődve a lakosság elvárásaival, a kormány jó szándékával, nem jelentkeznek és nem pályáznak a fejlesztésre. 

Ócsát a kicsinyes problémák, a személyi hierarchia, a haveri nimbusz övezi és hátráltatja a jobbulásban. Ez jól érződik minden olyan eltékozolt és kihagyott lehetőségben, amivel mások képesek élni, a városvezetőink pedig nem. Nagy kár, hogy a lakosság nem kéri számon a választott testületének tagságán mindazt a pénzt, amit nem fordítottak a közösség javára. 
forrásalap: Kormányportál - MTI  
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése