2013. június 18., kedd

Megfigyelve és szankciónálva ( - Jobbszél)

Ócsán egyre nagyobb aggodalommal figyelik a város blogjának demokráciától való gyors eltávolodását. 

Ezért monitoring-bizottságot állítanak fel, amely ellenőrizni fogja, méltó-e Fo-lak a művelt, civilizált, humánus, példamutató ócsai közösséghez tartozni, vagy inkább el kellene tüntetni a világból, blogját bevetni sóval, társait pedig afrikai aranybányákba eladni rabszolgának, hogy legalább valami kis hasznot hajtsanak, ha már ennyire megátalkodottak. Az ellenőrzésre valamennyi önkormányzat hivatalos szervei és magánszemélyei jogosultak lennének. Ha tehát történetesen egy lesothói turista betéved egy bajnoki mérkőzésre a siófoki stadionba, és ott azt tapasztalja, hogy kopasz szurkolók azt kiáltják: „Na te hülye bíró, ökröt vezess, ne meccset!”, akkor a direkt erre a célra kialakított forródróton felhívhatja a  helyi központot, és ott bevésnek egy fekete pontot a Fo-lak feliratú spirál füzetbe. Az állami szerveknek kell gondoskodniuk arról, hogy minden háromszáz méteren belül legyen ilyen speciális telefonfülke. Svéd előterjesztésre ezekből a fülkékből rögtön hármat kell felállítani: egyet férfiak, egyet nők, egyet pedig a többiek részére.
Politológusi delegáció is érkezik az ősi és komoly demokratikus hagyományokkal rendelkező Nyam-nyamföldről, és nyam-nyam kisiskolások számára rajzversenyt hirdetnek „Mi nem tetszik nekem a magyar jogrendszerben” címmel, illetve „Visszaél-e blogjával a szólásszabadságot játszó Fo-lak”  témakörben.
A kifejezetten e célból létesített honlapra közben a világ minden részéről érkeznek a kommentek; egy kiribati halász felrótta Hoffmann Rózsának, hogy az iskolákban nem fogyasztanak elég halat és tengeri herkentyűket, de Balog Zoltán azonnal intézkedett, s ezentúl keddenként kagyló lesz a közétkeztetésben. Egy Ilinois állambeli háziasszony üzenetet küldött a budapesti közgyűlésnek, hogy haragszik rájuk, mert Bobby Ewingról még nem neveztek el teret.
Fo-laknak pedig előírják, hogy a Valentin napot követően törölje a szexuális tartalmú bejegyzéseket, ne bicskázzon be a nemzeti emléknapokon, de azért moderálja csak a hozzászólásokat, a külsős megjegyzéseket és ne igyon többet, mert a józanság a demokratikus vezetésű Ócsa nagy erénye.

Vannak jó hírek is: a feröer szigeteki külügyminiszter megdicsérte Horváth Tamást Orbán Viktort, Bukodi Károlyt mert úgy hallotta, naponta kétszer is fogat mos.
*

16 megjegyzés:

  1. Kérem az utolsó mondatot helyesbíteni, mert valótlan tényállítást tartalmaz. Kérem helyesbítésként közzétenni, hogy megalapozatlan téves információn alapul a fogmosásra tett állítás.

    VálaszTörlés
  2. Ez tetszik:
    a józanság a demokratikus vezetésű Ócsa nagy erénye.

    VálaszTörlés
  3. Szorul a hurok okoska.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beszarás közelegnek a választások.

      Törlés
    2. Halljátok ti is amit én?
      Rezeg a léc!

      Törlés
    3. nem hallani semmit.

      Törlés
    4. Amarna szórakozik.

      Törlés
  4. Miez??? Öntömjénezés, önreklám?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lazíts, ez irodalom. Kategóriáját tekintve gúny, irónia, szatíra, humor. Bármiként is tekintesz rá, ne görcsölj.

      Törlés
  5. Miért ne reklámozhatná magát, ha már így érzed. Egyedüli a "piacon". Jó a látogatottsága. Akár reklámokat is elhelyezhetne a felületen, de ahogy látható, nem teszi. Tehát nem anyagi érdekek vezérlik. Lehet ez hobby, kötelességtudat, vagy bármi. A lényeg, hogy nézzük, olvassuk és néma lazulunk, vagy mérgelődünk. Mindenesetre jó hogy van. Általa színesebb a közélet, taglaltabb a tájékoztatás. Számos dologról csak itt értesülhetek. Jelenleg nincs más alternatíva.

    VálaszTörlés
  6. Én a Kisbírot olvasom:)
    Szines, izgalmas sok jó írással, hasznos információval.
    Főleg a Polgármester úrnak feltett kérdések - válaszok tetszenek.
    Ez az újság mindenképpen megéri az árát.
    Nem tudom, ki felügyeli a megjelenést, de látszik, józan gondolkodású az illető, aki érti a dolgát.
    Én szivesen bíznék rá egyéb feladatokat is a város életében.

    VálaszTörlés
  7. Hozzáértés és szakértelem. Ez a titka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amolyan mekk elekesen.
      Bár utóbbi egy kedves figura.

      Törlés