2013. június 13., csütörtök

Ingyen számítógéphez juthat a család - csak pályáznod kell rá ( - álom és valóság)

Nem lehet mindenki közel tűzhöz, és nincs mindenkinek szavazati joga ahhoz, hogy laptophoz, vagy legalább egy jobb számítógéphez jusson. 

Horváth  "Asus-laptop"  Tamás
Azonban az ócsai pór népnek is van lehetősége, hogy a városi elit nyomdokaiba ha nem is, de legalább egy géphez jusson. A blogunk, most ismét ebben kíván segítséget nyújtani. 

Ingyen számítógéphez juthat a család - Csak pályáznod kell rá. A Mátrix Közhasznú Alapítvány támogatja a rászorulókat az új programjával.

Mint már felhívtuk rá az olvasók figyelmét, a rászoruló családok (nem úgy mint az önkormányzatban voksolók)  számítógépet kaphatnak a Mátrix Közhasznú Alapítvány Számítógép Álom programja révén.

A feltételek között szerepel elsősorban egy szülői vagy gondviselői nyilatkozat leadása, néhány mondatban kifejtve és kézzel írva. Ennek a dokumentumnak a hátrányos helyzetről való beszámolót kell tartalmaznia, tehát az árvaságról, a létminimum alatt élésről, illetve arról, hogy a háztartásban nem rendelkeznek számítógéppel.

Ezenkívül meg kell adni a pontos adatokat a gyerekek és a szülők - gondviselők - nevével, címével, telefonszámával és a pontos elérhetőségével. Mellékelni kell ezeken felül a gyermek félévi vagy év végi bizonyítványának másolatát. A gondviselőnek vállalnia kell, hogy a komplett számítógépet az alapítvány székhelyén, kipróbált állapotban veszi át. Az adományozott számítógépeket nem adhatja tovább a támogatott harmadik fél számára.

A gyerek osztályfőnökének feladata, hogy a szülői nyilatkozatot és a gyerek tanulmányi eredményét bemutató bizonyítvány iskola által hitelesített másolatát az alapítvány címére beküldje.

A 2013-as Számítógép Álom programban egy évben egy diák csak egy alkalommal vehet részt. A programra való jelentkezés határideje 2013. július 4., csütörtök. A gépek kiosztása várhatóan október végéig történik meg, és csak a támogatottakat értesítik a pályázat elnyeréséről. A program szervezői körülbelül tízszeres túljelentkezésre számítanak, így ténylegesen azok kapják meg a támogatást, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Mint köztudott, Ócsa város önkormányzata Horváth Tamás előterjesztésére kiárulta a korábban vásárolt laptopokat, amit saját maguk vettek meg bagóért, majd pár hónap múltával újakat vettek 3,6 millióért, amire ugyanazt a programot (Office) telepítették, amivel a régiket eladták. Ez a program egyenként is több tízezer forint, de azt sem tartották meg, hanem a gépekhez "grátisz" adták és közpénzből inkább ismét megvásárolták maguknak.
Ezért kiemelt jelentőségű, hogy most ingyen is gépekhez lehet jutni az ismertetett pályázat útján.

És, hogy egy kicsit továbblépjünk, itt egy újabb eset, amikor az ingyenes iskolai tankönyvek visszaadása során is pénzhez lehet jutni. A lakosságnak erről is volna mit mesélni.

 

Ingyen tankönyv


Az ingyenes tankönyvellátást először a 2013/2014-es tanévtől kell alkalmazni az általános iskolák első évfolyamán. A rendszer működése alapján az iskolák 2013 tavaszán megrendelik a szükséges tankönyvmennyiséget. Az ingyenes tankönyvre jogosult a gyerek, ha tartósan beteg, fogyatékkal élő, pszichés fejlődési problémákkal küzd, ha három- vagy többgyermekes családban él, ha nagykorú, és saját jogán családi pótlékra jogosult, valamint, ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül.

 *

20 megjegyzés:

  1. Pitiáner dolog ez a laptop story. Van már olyan, akinek meg sincs. A régi be nem választott képviselők egy része jól menő vállalkozó, vagy fizetett alkalmazottként, tanárként sem fog visszaszolgáltatni a gépeket. És ha visszaadnák most két év múltával, akkor sem térülne meg az a pár millió, amit az újakért fizettek. A károkozás ezzel nem kerül kioltásra. Igazából az új gépek árát kéne nekik befizetni a közösség számlájára.

    VálaszTörlés
  2. Pitiáner, vagy sem ez a laptop ügy, azt majd a bíróság megmondja. De, hogy Horváth elvtárs jól megpályázta a dolgot, az biztos, mint a sarki rendőr.

    VálaszTörlés
  3. Nem látom tisztán, jól olvasom? Anus Tamás laptopja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom ezt a fajta humort! Ehhez némi intelligencia kell!

      Törlés
    2. ebből megint helyreigazítás lesz.:)

      Törlés
    3. Helyreigazítás: Kijelentem, hogy nem imádom ezt a fajta humort. Ehhez némi intelligencia kell!

      Törlés
    4. Na várjál, a szöveget nem te döntöd el.

      Törlés
    5. Tamás Te vagy az, aki ide írogat?

      Törlés
    6. biztos bennem a hiba, de én jót szórakoztam rajta, nem kell mindent annyira komolyan venni

      Törlés
  4. Horváth Tamás én így szeretlek.

    VálaszTörlés
  5. bocs az aláírás lemaradt: Terry Black

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. “Kerényi buzizásán legalább volt volna mit kikérni, már ha ott rögtön kikérte volna, de ezzel a sudribunkó szellemességgel, roppant nehéz mit kezdeni. Mármint nehéz volna, ha volna rá szándék. De mért volna, hiszen az a buzi, aki rosszra gondol. (…)"
      — Parti Nagy Lajos hozzászól Kósa durva poénjához.
      Source: fn.hir24.hu

      Törlés
    2. Jó, itt semmi ilyen nem volt. Ráadásul azok akikről szó van, az érintett felek sem veszik ezt zokon. Közszereplőként nem is tehetik.
      Az, hogy nálatok Ócsán a hivatalnokok és a városi vezetők minden csetreszt magukra értelmeznek és ügyvédtől bíróig rohangálnak az egy sajátos dolog. Ahogy az is, hogy ott nincs a kilencezer valahányszázból egy párra való, aki azt mondaná, hogy ez nem normális. Aztán az sem érdektelen, hogy az ezzel járó költségek a közpénzek bevonásával miként terhel titeket.

      Törlés
    3. Eddig sem volt az, de mióta beütötte a fejét, azóta kezelhetettlen.

      Törlés
  6. Helyreigazítás: Horváth Tamás én így sem szeretlek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hála a Jóistennek!

      Törlés
    2. Kérdés, hogy Ő miként viszonozza ezt a szeretetet?

      Törlés
    3. Tamás! 20:04 írtakhoz. Nem attól lesz valaki bevállalós, hogy annak akar látszani, és nem attól látszik annak, ha szerinte provokatív, de valójában szimplán tahó.

      Törlés
    4. Nagyon egyet értek! Ritka szép önvallomás ez egy blogon! Főleg ami a tahóságot illeti.

      Törlés
  7. Bevallom Én is érzékeltem a hibát, de nem gondoltam, hogy ez helyénvaló. Ugyanis a magas magyar elit szép lassan olyan idióta, öntelt emberekből áll, mint anno a magyar arisztokrácia igen jelentős része. Belátási képesség-, szakmaiság-, tárgyalókészség-, tolerancia-, tisztesség teljes, vagy részleges hiánya. Ez aztán oda vezetett ahol most tartunk.

    VálaszTörlés