2013. június 11., kedd

Nemzeti Nagytábor - Ócsa ( - becserkésztek)

http://www.jezsu.hu/fenycserkesz/images/stories/nntlogo.png
A Magyar Cserkészszövetség 2013. augusztus 11-19. között rendezi nemzeti nagytáborát Ócsán, mellyel a szervezet alapításának századik évfordulóját ünneplik meg, több ezer cserkész részvételével. 

 Öt esztendővel ezelőtt a magyar cserkészek Angliába indultak, hogy a mozgalom századik születésnapját közösen ünnepelhessék külföldi testvéreikkel. Idén a Magyar Cserkészszövetség emlékezik meg alapításának századik évfordulójáról, melynek nemcsak emlékérme és bélyegsor állít emléket, hanem a cserkészek is összegyűlnek egy nemzeti nagytábor keretében.

A tábor nem az alapítás évfordulóján, vagyis december 28-án nyitja meg kapuit, hiszen a Kárpát- medence éghajlati viszonyai ezt nem teszik lehetővé, hanem jövő nyáron, Ócsa mellett. Mint sok más tábornak, ennek is a cserkészet legfontosabb nevelési elemei adnak keretet: őrsileg végzett tevékenységek; cselekedve tanulás; folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok lehetőleg a természetben; fogadalom és törvények; a magyar kultúra ápolása, különös tekintettel népi hagyományainkra.

http://cserkesz.hu/sites/default/files/styles/large/public/field/image/superscoutman72dpia3.jpg
A nemzeti nagytábor elnevezés azonban jelzi, hogy többről van szó, mint hagyományos táborozásról: a szervezők minden magyar cserkészcsapatból legalább egy őrsöt látnak vendégül, s nemcsak a Kárpát-medencéből, hanem a világ minden tájáról, hiszen a Külföldi Magyar Cserkészszövetséggel is szoros kapcsolatot ápolnak, s nélkülük nem is lenne teljes ez az élmény. Arról sem feledkeznek el, hogy száz évvel ezelőtt a szövetség még nagyobb földrajzi terület cserkészeit fogta át, s épp ezért hívják és várják a térség nem magyar ajkú cserkészeit is, vagyis az Erdélyben élő román, a Bácska- Bánát településein megtalálható szerb, a Kárpátoktól délre, a Felvidéken és Kárpátalján dolgozó szlovák, ruszin és ukrán, az Őrvidéken megszakítást alig megélt osztrák és a horvát, illetve dalmát testvéreiket. Velük együtt több ezer résztvevő gyűlik majd össze.

A nemzeti nagytáborban érdemes minden magyar cserkésznek részt vennie, hiszen a következőre további száz évet kell várniuk.

A résztvevők létszáma meghaladta a 2600 cserkészt, így a táborlétszám összesen túllépte a 3000-et! 

Pontosan 3079 cserkészt számlálunk, és még számíthatunk az erdélyiek és 1-2 hazai nagyobb csapat jelentkezésére. A 4000 fős létszám így egyre valósabbá válik!- olvasható a cserkészek Nemzeti Nagytábor oldalán.

*

2 megjegyzés: