2021. január 1., péntek

Még egy kis segítséget nyújtott a kormány az ó-év utolsó napjaiban jó néhány településnek - Ócsa nem változik

 Mint ahogy mi magunk szóltunk róla,  szentesete a kormány pénzügyi támogatást nyújtott több önkormányzat számára. Most azonban a Privátbankár, arról tudósít, hogy "néhány település számára jól indul az év", mivel folyamatban lévő projektekhez további forrást biztosítanak. 

  
A december 31-én megjelent Magyar Közlönyben szereplő kormányhatározat szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program a keretében finanszírozott egyes projektek támogatásának növelésérő döntöttek. 
 
 Ennek során összességében valamivel több, mint 1 milliárd forintot kap összesen 24 projekt. Ezek között ipari területek fejlesztése mellett óvoda- és bölcsődefejlesztések is találhatók.

Mint ismert, Ócsa polgármestere a karácsonyi kormányzati támogatást amiből az elhanyagolt iskolai tornacsarnok tetőszerkezete frissülhet meg, "nagyon jó hír"-nek  nevezte.

*

 

Arra azonban nem tért ki, hogy Ócsán szemben más településekkel miért marad el a már többször beígért kerékpárút létesítése, miért nem sikerült normál nyomszélességi útfelújítás megvalósítása, az elmaradt járdaépítés, az ipari területek kialakítása, és miért nem készült fel az önkormányzat egy új bölcsőde építésére úgy, ahogy Pánczél Károly országgyűlési képviselőnk közzététele szerint mások már megtették

Pánczél Károly bölcsődeépítési bumm-ról beszél. 

Ócsán azonban semmi nem történik.  2021-s évet illetően öt helyről beszél a képviselő, ahol bölcsőde fog épülni a körzetében. Sajnos Ócsa nincs közte.  Miért is, akkor, amikor 70 ezer új bölcsődei férőhely létesítéséről van szó. 

Ócsa városvezetése a bölcsődeépítési "bumm"-ból is kimaradt - 70 ezer új férőhelyből egy sem létesül itt (- szégyen és gyalázat a városvezetésre nézve)

Mi már ebbe sem férünk bele? Mit végez a polgármester, testület jóváhagyásával, és hol vannak a képviselőink ilyenkor? 

https://64.media.tumblr.com/a3d8296d77beadaa04320cd8adcea2da/tumblr_oiyvwxlSMA1ul3tpzo1_500.jpg  Ócsa a karácsony szenteste kapott 60 milliós kormányzati támogatásával messze elmarad más helyek pénzügyi megsegítésétől.  Bukodi Károly ezt a hiánypótló segítséget a maga szempontjából jó hírnek nevezte, de ezzel valójában saját polgármesteri szerencsétlenkedését, városvezetői alkalmatlanságát próbálja jobb színben feltüntetni.  


Valójában ez szégyen és a kudarc bemutatása, hiszen maga Pánczél Károly is azt igazolja vissza közösségi megosztásaival, hogy Ócsa fasorban sincs. 

Városkánk (Ócsa) Bukodi Károly vezetésével 2021-ben sem lesz jobb, élhetőbb, vagy sikeres más települések jóléti intézkedéseihez és az elérhető, vagy a kormány által biztosított lehetőségekhez mérten. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése