2021. január 30., szombat

A Kormányhivatal fedezi Ócsa törvénysértő városvezetését - nem az első eset, amikor lapátolták a szart alóluk

 Utánunk, most az utcajogész számolt be arról az Ócsa-Alsópakony településre telepített devizahitel-károsultakat ért méltatlanul a Nemzeti Vagyonkezelő által a helyi önkormányzat gondjaira bízott szociális lakásingatlan bérlemények önkormányzati díjemelése kapcsán.  

 https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRpi4ZL0SHtbUpzOYOw33jHCplFZaxUZLJPZw&usqp=CAU

Az Utcajogász Egyesület saját oldalán számolt be arról, ahogy a kormányhivatal megvédte a titokban lakbért emelő (fideszes vezetésű) önkormányzatát.  

Azt a Bukodi Károly polgármester vezette ócsai önkormányzatot, mely nem először kerül olyan törvénysértő és jogtalan ügyletbe, mint a mostani.  

Mint talán már köztudott,- bár az önkormányzat erről sem számolt még be a választóinak, ahogy a jelen jogtalanságról sem, - Ócsán az önkormányzat illetékeseinek engedélyével és a korábbi testület felhatalmazása nélkül járultak hozzá ahhoz, a hogy az Eu-s pályázati beruházás keretében megvalósításra kerülő MÁV P+R parkolóépítése során a kitermelt törmeléket a városi önkormányzat Székesi erdős területén levő ingatlanjára szállítsák és ott lerakva elhelyezzék. Mindezt tették hivatalos lerakási engedélyek és testületi felhatalmazás nélkül úgy, hogy mindeközben a volt vasúti rakodó vastag betonaljzatának hónapokon át odahordott és beásott törmelékével szennyezték a városi külterületet.

Aztán, amikor mindez kiderült, és a Kormányhivatal illetékességi hatáskörében eljárt, akkor is úgy tette, hogy ebből ne legyen nyilvánosságot kapó ügy. Nem tettek rendőrségi feljelentést, nem indítottak vizsgálatot, csak úgy "egymás közt" az azonos pártállás folytán rendezték az egészet.  Hosszú hónapokig terhelve ezzel a város élet, pénztárcáját. 

Ócsa polgármestere nem először szarik a választókra - számos közpénzvesztést megúszott már

https://docplayer.hu/docs-images/104/162991266/images/4-0.jpg
Jegyző lenne a törvényesség őre
A korrupciógyanús eset után semmi nem változott.  A hivatalos lerakók helyett itt beásott hulladékért ma sem tudni, ki mit fizetett, hogy olcsóbban megússza, mint a legális eljárást.  Aztán az sem kapott publicitást, hogy a végül részlegesen feltárt és kiásott törmelék elszállításáért a városi önkormányzat annak a vállalkozónak fizetett, aki az Eu-s pénzből finanszírozott P+R beruházásban alvállalkozóként a városvezetők jóváhagyásával korábban leszennyezte a területet.  Így ő duplán jól járt, mert az első esetben megspórolta a hivatalos lerakóban ezért fizetendő milliós nagyságú összegeket, majd utólag is csak keresett a fuvaron, amikor a mi közpénzünkből még egyszer pénzhez juttatták a hulladék elszállításával.

Szóval ez esetben sem történt megrovás, vagy bármilyen más erősebb szankció a városvezetést és a polgármestert illetően. Bukodi Károly ezt is abszolválta a mögöttes párthatalom segítségével.

Most sem jártak el vele, vagy az önkormányzattal szemben. Biztos úgy voltak ezzel a kormányhivatalban, hogy minek büntessék ezt a városvezetést akkor amikor amúgy is bünteti magát ezzel a város lakossága eléggé. 

És valójában így van. 

Semmi nem változott. 

Ócsa a komfortosokra is összkomfortost díjat szab

Az Utcajogász hiába fordult az önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős kormányhivatalhoz, a Pest Megyei Kormányhivatal szerint nem probléma, hogy az ócsai önkormányzat törvényt sértett – többet is. Sőt, a kormányhivatal maga is csak törvényes határidőn túl adott választ.

Közérdekű bejelentést bárki tehet, aki úgy érzi, hogy egy probléma orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. Ezzel a törvényi lehetőséggel élve az Utcajogász Egyesület közérdekű bejelentéssel fordult a Pest Megyei Kormányhivatalhoz. A bejelentésünkben azt kifogásoltuk, hogy Ócsa Város Önkormányzata tavaly nyáron társadalmi egyeztetés nélkül, zárt ülésen döntött az önkormányzati lakók lakbérének emeléséről.

Társadalmi egyeztetés? 

A Lakástörvény szerint az önkormányzatoknak kötelező kikérni a bérlők és a bérbeadók településen működő érdekképviseleti szervezetének véleményét, ha a lakásrendeletüket módosítani szeretnék. Az önkormányzatnak ezen túl pedig hirdetményt is közzé kell tenni a tervezett módosításáról. A jogszabály célja, hogy az önkormányzati lakásban lakók érdekei is hangot kapjanak, mielőtt az önkormányzat döntést hoz a sorsukról.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhDRhU96wvdbYhyIDY191BnmzH5qAud34MWC_0KwgB6saA4HhmhHML9iYxuyO0VlxymVVAAJGY2BPBQla2Qc9hnKFWEkG5l2mo3Ww3pFm6AcMeip2ebH3F-ucEMF_CqSGkFpSKM2CQeB2k/w640-h442/Bk.+%25C3%25A1tv%25C3%25A1llalja.png
Bukodi önkormányzata közel 30 millió bruttóért számlázva festette át a közel sem rossz állapotú kerítéseket - inkább ne vállalta volna be ezt a túlárazott álcamelót ( - valakinek csak jó üzlet jelentett)

Rendeletmódosítás zárt ajtók mögött? 

A törvények azonban nem csak azt írják elő, hogy előzetesen egyeztessenek az érintettekkel. Az Önkormányzati törvény azt is előírja, hogy a képviselő-testület ülései nyilvánosak legyenek. A törvény szerint csak kivételes, a törvény által konkrétan felsorolt esetekben dönthet az önkormányzat zárt ülésen. Lakbéremelés esetén az Önkormányzat törvény nem teszi lehetővé a zárt ülés elrendelését

A zárt ülés kivételességére a Kúria már korábban felhívta a figyelmet.:

[a] közhatalom, ezen belül a helyi közhatalom gyakorlásának nyilvánossága a demokratikus működés alapja, a jogállami működés egyik sarkalatos pontja. (…) A képviselő-testület működése körében ezért érvényesül főszabályként (…) a képviselő-testületi ülések nyilvánosságának elve. A nyilvánosság részben a képviselő-testület ülésein való részvételt, részben pedig az arról készült adatok megismerésének lehetőségét jelenti.”

Mivel az ócsai önkormányzat tökéletesen figyelmen kívül hagyta ezeket a jogszabályokat, a kormányhivataltól vártuk, hogy felhívja az önkormányzatot a törvénysértés orvoslására.

Összkomfortos
Összkomfortos lakásról, házról akkor beszélhetünk, ha alapterülete 12 négyzetméter lakószobával, fürdőszobával, WC-vel és konyhával vagy legalább 4 négyzetméter, főzést lehetővé tevő lakótérrel, továbbá központos fűtés, melegvíz-ellátás, közművesítettség biztosított.
Komfortos
Feltételei alapvetően megegyeznek az összkomfortos lakáséval, annyi eltéréssel, hogy a fűtés központos helyett egyedi, például kályha.

Tarnai Richárd kormánymegbízott válasza

https://www.orientpress.hu/images/original/tarnai1707.jpg
A Kormányhivatal nem először fedi Ócsa szarját

 

A kormánymegbízott szerint nincs probléma azzal, hogy az önkormányzat figyelmen kívül hagyta a társadalmi egyeztetési kötelezettséget. Érvelése szerint az Alkotmánybíróság több esetben kimondta, hogy nem alkotmányellenes, ha nem kerül sor a társadalmi egyeztetésre. Mi azonban nem is az Alaptörvény megsértését, hanem a Lakástörvény megsértését kifogásoltuk. Ha pedig a kormányhivatal törvénysértést észlel, akkor a kormányhivatalnak fel kell hívnia az önkormányzatot a mulasztás megszüntetésére.

A zárt ülés kapcsán a kormánymegbízott válasza még aggasztóbb. A kormányhivatal szerint ugyanis elegendő, hogy a törvénysértő zárt ülés után közzéteszik az ülés jegyzőkönyvét. Magyarul: ha utólag értesülni lehet valahogy a helyi közügyek menetéről, az már elég demokratikus. 

Ezek után kevésbé meglepő, hogy a kormányhivatal sem nagyon törődött a rá vonatkozó jogszabályokkal. A törvény szerint a közérdekű bejelentéseket 30 napon belül meg kell válaszolni. Ha pedig több időbe telik a bejelentés feldolgozása, akkor erről a bejelentőnek szólni kell. A bejelentésünk 2020. október 26-án érkezett be a kormányhivatalba, a kormányhivatal azonban csak 2021. január 13-án, tehát bőven 30 napon túl küldte el válaszát. 

Forrás: Utcajogász

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése