2021. január 26., kedd

A sértődött "csövinger", a volt polgárőr is hazugsággal traktálja társait - ellenszenv a szövetségben ( - OPSZ)

 Lőwingert sokan csak "csövinger" becenéven ismerik, ismerték a szövetségben. Ő volt a kommunikációs felelős, vagyis a polgárőrség sajtósa. Egészen a közelmúltig, míg le nem cserélték.

Azóta nem más, csak egy önérzetében sértett, betegesen elkeseredett ember torz világképét megjelenítő álságos ember benyomását sugározza a közösségi világhálóra szoruló társadalmi kapcsolataiban.

Lőwinger "csövinger" Zoltán Mihály és az OPSZ kapcsolata

Lőwinger Zoltán Mihály korábban szebb napokat is megélt a polgárőség kötelékében. Számos helyre eljutott,  a vezetőséggel utazgathatott és úgy érezte, hogy vitte valamire, volt valaki. Lőwinger évtizedek óta segítette a polgárőrséget mind írásaival, tudósításaival, mind pedig a Polgárőr Rádió munkatársaként.

2020 októberében azonban köszönettel megváltak tőle és távozott a szervezettől Csonka Nándor, az OPSZ sajtófőnöke is.  Ezt jelentős személyi változásként értékelték az Országos Polgárőr Szövetségnél.

Ennek ellenére Lőwinger még az idén január 10.-én is adott közzé írást a greenopsz.hu (zöld - OPSZ - polgárőr),  az országos szövetség Környezetvédelmi Bizottsága alatt megjelenő híradásban: "Emlékfákat kaptak a Pest megyei polgárőrök" címmel.

Lőwinger az OPSZ-nak ír, tudósít

Mindez azt mutatja, nem gurult messze az alma a fájától.

Löwingert tehát ma is aktív és sokan ismerik, talán még adnak is a véleményére. Legalábbis azok, akik együttérezvén vele egy politikai vonulat mentén ekézhetik azt a mai kormányt.

Löwingert és polgárőr társai közül sokan vannak, akik ehhez olyan muníciót, mint bátorítást hozzászólást és bátorságot dicsérő szavakat adnak neki ehhez a söpredék munkához.

Löwinger nem érti

Nem az a baj, ha valaki kritikus szemmel nézi, értékeli a világot, vagy a környezetét, a helyet, ahol él, vagy annak politikáját. A baj azzal van, ha valaki hazug, valótlan mód ad hírt valamiről, amit ő másként gondol. A valótlanság és a sárdobálás, más bemocskolása csupán a nem azonos politikai nézetei alapján az, ami elítélendő.  

Lőwinger írásaiban kifejtett vélekedését (mocskolódását) már egyes polgárőrtársai is etikátlannak tartják

Löwinger és egykori társai, mai támogatói már pedig ebben a téveszmében segítik és támogatják egymás képzeletbeli világát. Azt a hazugságot, amit az internet közösségi vásznára festenek. 

Csövingerünk  így áll neki mocskolni az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszterét, Prof. Dr. Kásler Miklós-t (is). 

Lőwinger valótlan (hazug) tényállítással sérti mások személyiségi jogait

Ezen túlmenően azonban már nem csak egy sajátos vélemény írást tesz közzé, hanem rá pár napra egy hazug tényállítást is képes megjeleníteni a közösségi médiafelületén.  Ezt írja: "a Richter Gedeon egy remek cég. Legalább is addig az volt, míg Mészáros Lölö be nem tette oda gázszerelős lábát. Most láthatjuk eredményét, a magyar fejlesztésű vakcina a fasorban sincs. Pedig személy szerint én jobban bíznék a magyar orvosokban és kutatókban, mint a kínaiakban, indiaiakban. Kár volt elüldözni a remek kutatókat, felszámolni a laborokat, kivenni a gyógyszerkutatásból a pénz. Kár volt lenyúlniuk a magyar gyógyszergyártást (is)."

Vagyis azt állítja, hogy Mészáros Lőrinc betette a lábát a Richter Gedeon-ba, ami előtte egy "remek cég" volt, majd "most láthatjuk az eredményét".  A magyar fejlesztésű vakcina a fasorban sincs.

Tehát úgy tálalja (a polgárőrség sajtósa) a dolgot, Mészáros Lőrinc a RG-ben érdekeltként hibás és azért okolható, hogy nincs magyar fejlesztésű vakcina.  Ugyanezt tovább szövi a "csöves" löwi, amikor azt vallja: "én jobban bíznék a magyar orvosokban és kutatókban, mint a kínaiakban, indiaiakban". 

És még tovább szövi. "Kár volt elüldözni a remek kutatókat, felszámolni a laborokat, kivenni a gyógyszerkutatásból a pénz. Kár volt lenyúlniuk a magyar gyógyszergyártást (is)."

A Richter Gedeon cég átláthatósága biztosított - Mészáros Lőrinc neve vezető szerepe ebben nincs

Löwinger nem csak valótlan tényállítást közölve sérti mások személyiségi jogait, hanem még le is járatja azzal, hogy neki tulajdonítja azt, hogy nincs magyar védőoltás a jelen járványban, és még arra is utal a Mészáros nevének felhasználásával, hogy elüldözték a remek kutatókat, felszámolták a laborokat és kivették a pénzt a gyógyszerkutatásból. 

Mindez persze nem igaz, és ennek a tényállításnak semmi alapja nincs Mészáros Lőrinc vonatkozásában.  Mindez csak Löwinger rosszindulatú képzeletének és a kormány lejáratási célzatú mocskolásának, illetve Mészáros Lőrinc befeketítésének és összeboronálásának okából került ebbe a megfogalmazási láncolatába. Valójában a Löwinger alkotta szóbeli összefüggéseknek semmi ténybeli valóságalapja nincs, mivel Mészáros Lőrincnek nincs befolyása a RG cégcsoport munkaerő gazdálkodásába, kutatói-, laboratóriumi munkájába, anyagi forrásaiban és gazdálkodásába.  

Löwinger Zoltán hazudik, és Mészáros Lőrincet valótlan tényállításaival sértően rosszízűen alantas szerepben és viselkedéssel felruházva jeleníti meg, tünteti fel írásában, ami a személyére nézve erősen bántó.  Ráadásul egy ismert, jól prosperáló gyógyszergyártó hazai cégcsoportot is valótlan állításával kedvezőtlenül rossz színezettel hozta szóba, tüntette fel, keverte bele a pandémia idején a védőoltással és mással kapcsolatosan, amikor erre pont fokozottan érzékeny a társadalom.

Ezzel szemben a valóság:

A Richter majd 120 éves fejlődésének állandó építőelemei a hosszú távú gondolkodás és a folyamatos innováció.

Az elmúlt években egyre jobban felértékelődött a különböző stakeholderek, köztük főként a befektetők számára annak a jelentősége, hogy a vállalatok amellett, hogy beépítik a fenntarthatósági szempontokat a működésükbe, azt láthatóvá is tegyék a külvilág számára. 

A Richter Gedeon Nyrt. budapesti székhelyű, globális, innovációra épülő specializált gyógyszercég. A Társaság fő tevékenysége a gyógyszeripari termékek előállítása és értékesítése, amelyet kutatásfejlesztés, számos leányvállalat és közös vezetésű társult vállalat támogat. Mindezek a társaságok az anyavállalattal együtt alkotják a Richter Csoportot. A Richter Csoport együttes teljesítménye többet jelent, mint az egyes vállalatok egyéni mutatóinak összege. Vertikálisan integrált működése a kutatásfejlesztésben, a gyógyszergyártásban, a nagy- és kiskereskedelemben, valamint a marketingtevékenységben jelenik meg.

Mészáros Lőrinc nem befolyásolja a cég tevékenységét, és semmi köze a hazai Covid-vakcina kutatáshoz, vagy gyártáshoz. 

Lőwinger a Facebookon közzétett írásával nem csak Mészáros Lőrincet tüntette fel kedvezőtlen meglátásban, hanem a Richter Gedeon rossz hírét is keltette és üzleti érdekeit sértette a hamis (hazug) állításaival, de az Országos Polgárőr Szövetségre nézve sem vet jó fényt. 

Lőwingert a Pest Megyei Polgárőr Szövetség továbbra is (ma még) sajtóreferensként tartja

Lőwinger mindezért felelősségvállalással tartozik.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése