2021. január 11., hétfő

Magyar hang Amerika kapcsán - ez nem a hazugon aljas hírcsatorna, mely most úgy nyomja a propagandát


 A Gyurcsányhoz köthető balliberális Magyar Hang régi kommunista módszereket felidézve csőcselékezi le azokat a tüntetőket, akik a választási csalással hatalomra kerülő Joe Biden ellen tüntettek.

 Bár a tavalyi amerikai választások komoly csalásokkal terhelt és ez erősen megosztja az államok polgárságát, aminek okán tüntettek is a Trump pártiak.

Aztán, ahogy ilyenkor lenni szokott, a tüntetők közé szélsőséges, és ellenzéki provokátorok is elvegyültek a demokratikus véleményüket kifejező sokaság közt.  

A lényeg, hogy a tüntetés során a tömeg behatolt a Capitolium épületébe, ahol az őrség egyik tagja elsőként egy nőt lőtt le. Ezt követően azonban nem tudni mi történt csak azt, hogy négy ember lelete halálát a békésen induló tüntetés lezárásaként. 

Egy ötödik halott pedig egy Trump szimpatizáns rendőr, vagy biztonsági ember volt, akit fejbe vertek egy poroltóval. A hatodik áldozat egy szintén őrző-védő rendőr, aki az események után követett el öngyilkosságot.

Most mindezek után forrong Amerika és a hazai sajtó, mert az egészből egyfajta Orbán ellenes politikai akciót csiholnak.

https://hang.hu/wp-content/uploads/2020/09/magyarhanglogoRETINA-300x99-1.png 

Így nyomja a saját baloldali félrevezető és alantas politikai útmutató írásait a Magyar Hang is.  

Többek között egységesen csőcselékezi az emberek sokaságát. Azokat, akik részt vettek a Capitolium előtti tüntetésen.  

 Mindez különösen érdekes és furcsa az ismert hazai politikai események és így a baloldal által szervezett tüntetésekre visszatekintve.  

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1303/20130311-fidesz-lendvay-utcai-szekhaz-tuntetes.jpg

A Fidesz székházánál tartott tüntetés során ugyanúgy behatoltak az épületbe, mint Amerikában most.  Ott is irodákat dúltak fel, ablakokat, redőnyöket törtek-zúztak, de az demokratikus volt a gyurcsányi baloldal szerint, amiben ugyebár ugyanúgy az a Momentum volt a felbujtó, aki a Parlament előtti zavargásokat szervezte. 

Nemcsak a washingtoni Capitoliumnál történtekben lehet felfedezni a szélsőbaloldali erők tevékenységét, a Momentum elnöke is vörös zászlók közt provokálta a Parlamentet védő rendőröket. 

Antifa-mozgalmi miliőben dobálózott Fekete-Győr András

Fekete-Győr András a Parlament ellen hergelte az összecsődített tömeget, és ahogy maga indíttatásából  mutatta, égő és füstölgő gránátot dobott az épület és az azt védő sorfal közé.

https://mindenszo.hu/wp-content/uploads/2018/12/fegy%C3%B6r-bandi-758x506.jpg

Fekete-Győr Andrást nem lőtték le, nem tartoztatták le. Fegyőr elvtárs „egy gyáva pancser-puccsista, akinek mihamarabb a bíróságon a helye.” - ahogy a Magyar Hang most a republikánusokat érintően. 

"A csőcselék, az csőcselék." - adja hírül címzetes írásában a magyar lakájmédia. 

Így Amerikában: "Nem csak egyszerű emberek kerültek az igazságszolgáltatás látókörébe, Derrick Evans nyugat-virginiai képviselőt egyenesen az FBI tartóztatta le, miután a képviselő szintén részt vett a lázongásban. A képviselő azóta lemondott tisztségéről." - M.hang.

https://zoom.hu/wp-content/uploads/2018/04/DMARC20180408048_2000.jpg

 Fekete-Győr András mit keres és miként lehet jelen még a politikai közéletben

 Amerikában: "Nem csak a képviselő veszítette el állását, de számos rendőrkapitányságon vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy az állományba tartozó tisztek részt vettek-e a Capitolium ostromában a felhergelt csőcselék oldalán."- M.hang.

A Parlament előtt tüntető csőcselék tagjai közül ki és hányan vesztették el az állásukat, a munkájukat a lázongás nyomán? 

Amerikában: "Amennyiben bárkit érintettnek találnak, azonnali hatállyal elbocsátják, tették hozzá. Kaliforniai, texasi és washingtoni rendőrkapitányságok is hasonló módon reagáltak, írja a Washington Post.

 Itt a Magyar Hang, miért nem írt azokról a rendbontókról, akik gránátot, gyújtóbombát és egyebeket vittek magukkal a Parlament elé vonulva? 

https://24.p3k.hu/app/uploads/2020/09/knyf02_m-1.jpg 

"Mint ismert, a Twitter, a Facebook és más szolgáltatók is azért tiltották ki az elnökhöz köthető csatornákat, mert felkelést szított az amerikai törvényhozás ellen, ezáltal megszegte a szabályzatot.

Mint ismert idehaza a felbujtást szító Momentum tagjait, de elsősorban Fekete-Győr Andrást miért nem tiltja le a Facebook, a Twitter és a mögöttes szolgáltató?

Itt és ezzel kapcsolatosan a Magyar Hang miért nem írt olyan cikket, mint most az elcsalt amerikai választások nyomán kipattant társadalmi elégedetlenséget kifejezni próbáló tömegekkel szembefordulva megtették?  

 A Big Tech cégek páros lábbal taposnak a szólásszabadságon. Karaktergyilkosság zajlik Donald Trump ellen és el akarnak hallgattatni, lehetetleníteni mindenkit, aki nem ért velük egyet.

Hol az igazság, a demokrácia és a szólásszabadság ott és akkor, amikor a baloldal kerül nyeregbe.  Hol az a mérték, a józan ész, amikor már a bohóc forradalomból ismert ellenzéki Kónya Péter is ezt írja: 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése