2021. január 28., csütörtök

Az ATV kamerája előtt felöltözve jelent meg a mobilján recskázó Gréczy - állítólag már nem veri ki nyilvánosan

 Nem volt meglepő, hogy az ATV mosdatja vissza a közéleti politikába Gyurcsány bizalmasát, azt a kamerába verő Gréczy Zsoltot, aki szeméremsértő mód osztotta mobilon önkielégítős képeit.    

Gréczy úgy gondolja, tisztázta már magát. Ha mással nem az időmúlással. Azonban az ember nem felejt. Akkor sem, ha Ő nem másnak, csak saját magának és önmaga szórakoztatásából verte ki és vette fel, aztán csupán véletlenül közvetíthette a kamera által. 
Az ATV is hiába mossa kezeit és a Gyurcsány volt szóvivőjét a mostani tanácsadóját.  Gréczy már soha nem lesz tiszta. Közszereplőként, politikusként mindig is szembesülnie kell és fog azzal, amit a tett. Szembesülnie kell azzal az önimádó szexista, magamutogató perverz tartalommal, amit maga állított elő. 
A DK-nak és hírcsatornájának hiába nem számít, ez piszkosul rajtuk ragadt.

Gréczy és társai úgy vélik, már tisztázta magát és tisztakezű erkölcsös politikusként térhet vissza közéjük. Gyurcsány sajtósa azonban ugyanolyan mocskos, mint volt.. Hiába nem másnak, csak magának és végül önmaga szórakoztatásából verte ki, vette fel, de csak véletlenül közvetíthette a kamera által Gyurcsány bizalmasa az a monogám aktust ami a világháló által vált közkincsé. Gérczy ezzel örökre kiírta magát a tisztes képviselők sorából, és semmivel nem másabb, mint amilyen valójában rejtve volt. Ezzel a kéretlen nyílvonásággal sem lett jobb vagy elfogadhatóbb, mint  amilyenek ők maguk a pártban, ott az ATV stúdiójában együtt. 

Most az ATV is tisztázni próbálja a meghívásos visszatérését Simon András által. Nem lehetséges. 

Az  exhibicionista Gréczy soha többé nem lehet már hitelesen tiszta, elfogadott és erkölcsös politikus. Igaz Magyar György is csak annyiban különb, hogy az ő nemi élete legalább fedett.  Gréczy azonban semmivel nem különb egy utcai magamutogatónál egy hétköznapi szeméremsértő szatírnál. Ezt Magyar György ügyvédként is tudja. Mégis leült vele, mert maga sem sokkal különb.

A DK-nak és hírcsatornájának persze ez nem számít. Ők már csak ilyenek. Mind együtt a tévében és koalícióban.

A kamera előtt kiverő szégyentelen Gréczyt az ATV gátlástalanul közvetíti - már csak a DK szatírja hiányzott

Mindez szexuális elhajlás, a leplezetlen gyalázat már bocsánatos bűn a DK politikájában és az ATV  műsorfolyamában, ahol Gréczy most újramosva kezeit, felöltözve és a múltbeli elfajzott önkielégítéseit nem említve ült le a másik politikai pólust szapulni. Magyar György szintén a DK-hoz köthető ügyvéd-politikus, Barna Zsuzsa ugyancsak a DK-hoz köthető Nyugati fény újságírója, és az ATV elfogultan elkötelezett baloldali műsorvezetője, Simon András jött össze a stúdióban a nap hírét kibeszélni. A csatornától abszolút megszokottan elfogultan szubjektív beszélgetésre, az örökkön másra mutogatásra.  Mindez valójában a Nap híre nevezetű adásban, ami nem más, mint az adott személyek, jelen esetben a gyurcsányista DK szemszögéből való hírmagyarázat, egy elemzés. Természetesen ettől az amit mondanak, még nem lesz hiteles.  Nem csak a pártelkelezettségük okán, hanem önmagukból fakadóan sem.  Magyar György egy profitérdekelt haszonélvezője annak a kormányellenes oldalnak, amit Gyurcsányék és az ATV is képvisel Simon Andrással egybekötve.  Barna Zsuzsa szintúgy Gyurcsány sajtósa és követője, ahogy Gréczy Zsolt is a DK tanácsadója, és Gyurcsány jobbkeze.  

A nyilvánosság nem érti, hogy mi a különbség a magamutogató önkielégítő Gréczy és az utcai magamutogató szatír közt, akit ezért szeméremsértőnek ítélnek, de Gyurcsány DK-s emberét miért nem

 Gréczy Zsoltnak nincs erkölcsi tőkéje a visszatérésre. Gréczynek legfeljebb erkölcstelen múltja és zabolázatlan töke lehet. Gréczy Zsolt beteges exhibicionista.

 Szeméremsértés 

A nemi erkölcs elleni bűncselekmények csoportjába tartozó bűncselekmény, a jogi tárgya a társadalom nemi vonatkozású erkölcsi érzülete, a közszemérem.

Elkövetési magatartás

A bűncselekmény elkövetési magatartása a szeméremsértő módon való mutogatás. A magamutogatás egyfajta exhibicionista cselekmény, valaki lemeztelenített nemi szervét más előtt szándékosan mutatja vagy feltűnően láttatni engedi. A cselekmény még akkor is megvalósul, ha az elkövető az alvó sértett mellett végez önkielégítést, mert elegendő, ha a más által történő észlelés objektív lehetősége fennáll (BH 1993/341.).

Célzatosság

A bűncselekmény célzatos, csak egyenes szándék mellett jöhet létre, a célzat a nemi vágy kielégítése.

Gréczy ismert szeméremsértő önkielégítése, amit mobilja telefonja kamerájával vett fel és közvetített, eléggé alantas és kifordult emberi magatartást (paraflia) körvonalaz arról a politikusról, aki a Gyurcsány-pártnak tanácsokat ad. (A parafíliák számát tekintve is meglehetősen ellentmondásos az irodalom, a pszichiátriai betegségeket besoroló DSM V jelenleg nyolc parafíliát sorol fel hivatalos mentális betegségként.)

Gréczyt az ATV hívta meg, mert úgy vélik hiányzik a közéletből és oda ők kívánják visszahelyezni egyben rehabilitálni Simon Andrással, Magyar Györggyel és Barna Zsuzsa által. Mindez jól illusztrálja, hogy miféle alantas társaság ez ami ezen a csatornán összejön.

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/12/gr%C3%A9czip%C3%B6cse00-909x600.jpg
Nincs kétféle DK - amilyen geci Gréczy Zsolt, ugyanolyan a pártvezetője, haverja Gyurcsány is

Számukra és a közönség számára mindez nem egy értékrend.  A magamutogató önkielégítés a mobilhálózaton sokkalta inkább bocsánatos bűn, mint az utcai magamutogatás, még az esetben is, ha Gréczy magát az aktust is bemutatta kézzel, míg az utcai szatír csak a nemi szervét.  Gréczy ezen túl van, és elfogadó beszélgetőtársai mindezt az önmagán kézzel végigvitt és bemutatott aktust teljesen elfogadhatónak és normálisnak tartják, akár egy rossz pornóban, ezért is ültek le és össze egy stúdióba páholybeszélgetésre.

https://kuruc.info/galeriaN/egyeb/greczy12121905.jpg
Ez is maga Gréczy Zsolt - saját (tulajdonosi) mobilkamerás felvétele ami után kicsit visszavonult ( - sajátos perverzitás)

Ez volt a nap híre, de ők nem erről beszéltek. Nem hozták azt sem szóba, hogy  a mártírként beállított faszverő Gréczy keze-munkáját mint valami szexuális felvilágosító anyag fogják bemutatni az ATV egyik közszolgálati, vagy ismeretterjesztő adásában.

https://kuruc.info/j/480/egyeb/greczy12121902.jpg
Pöcsös gyerek ez a Gréczy - mégis lankadt farokkal felöltözve ment a bíróságra ( - nem a szeméremsértés miatt)

Nem ők mint hozzáértők, a vírusról, az oltóanyagokról és a kormányról húzzák le a leplet. Ezek szerint a beteges szexualitást (szexuális deviancia) mutató Gréczy nem csak az önkielégítéshez ért, hanem az úgy látszik az oltáshoz is.  

Az ATV, most éppen a mentálisan beteg Gréczy Zsolttal oltja (érzékenyíti) a nézőket.

https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2019/10/02parlament-e1572038194144.jpg
Hadházy szakmájából fakadóan a lóét, Gréczy pedig a DK tanácsadójaként a sajátján mutatja be és ajánlja - nem csak szeméremsértő, erkölcstelen szatír, hanem perverz is

Ha gondolják, nézzék, és fogadják jó szájízzel hát.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése