2021. január 18., hétfő

Az Eu, a Covid az ellenzék és a különutas Szerbia a virus, valamint az oltás viszonyulatában - leplezetlenül

 Az Európai Unió a Covid-járvány során ma is csak a béna kacsa és az arrogáns birodalmi uradalom hatalmasságainak önkényuralmát tudták bemutatnia a valós védekezés helyett.

https://privatbankar.hu/i/c/f/0/a/4/e/2/b/4/a/4/2/2/8/7/e/7/6/0/0/alapos-vizsgalat-nelkul-egyetlen-vakcina-sem-kaphat-engedelyt-az-eu-ban-foto-depositphotoscom_lgc.jpg
Hatalmas piaci érdekek állnak egyes védőoltások szorgalmazása mellett és a versenytársak lehúzása mögött

Mint talán már sokunk számára ismert, az Eu elcseszte a vírussal szembeni felkészülést, a védekezést, ahogy a védőoltások beszerzését is.

Ezt nem csak az igazolja vissza, hogy az Eu-t elhagyó Nagy Britannia is képes volt több (40 millió) ellenszer (vakcina) beszerzésére, mint amennyit az Eu az elosztásos rendszerrel az egyes tagállamoknak biztosítani képes. Amerika szintén sikeresebben szerzett be vakcinákat, mint az európai közösség.  Nem véletlen hát, hogy a britek több embert oltottak be, mint egész Európa.  

https://cdn.portfolio.hu/articles/images-md/o/l/t/oltas-398776.jpg
Az Eu-n kívüli britek többet rendeltek és többet is oltottak már be, mint Európa - hazánk  mondhatni mégis jól áll ez ügyben

Ma már az Eu-s vezetők is elismerik, hogy hátrányt szenvednek más országokkal szemben. Ezért a németek már a korábban elutasított orosz vakcina a Szputnyik V beszerzése és forgalmazása érdekében az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már tárgyalásokat folytat. Teszi mindezt elkésetten és kényszerből, mert a járványügyi védekezésből is képesek voltak politikát kreálni.

Ezt a politikát látjuk a hazai ellenzéki pártok megnyilatkozásaiban is, amikor az orosz védőoltás elutasítása és a kormány tagjainak kivégzésszerű beoltására tettek különböző felszólalásokat. A Népszava egésze egyszerűen leírta a "hatalomnak 133 bátor embere van, legalábbis Orbán Viktor így értékelte, ... hogy aki Moszkva vakcinájával oltatja magát, az két hónapon át nem ihat"  Érdekes, hogy ez mennyire adja vissza azt a gyurcsányi mentalitást, ami nem is igazán az orosz-ellenességben lakozik, - hiszen Gyurcsány maga is rajong Putyinért, ahogy ez a múltjából is ered, - hanem az, hogy az alkoholfogyasztás korlátozásával járó ivászat nem járja a Szputnyik V-tel. 

A Momentum, és az egész ellenlábas koalíció azonnal rázengett az orosz védőoltás lehúzására.  Tették ezt egészen addig, míg a szintén volt szovjet tagállamból (NDK) származó kommunista ifjúsági múlttal bíró Angela Merkel kommunikációs csapata, az eddig igencsak lesajnált orosz koronavírus vakcina mögé sorolt.

Az Európai Unióban egészen eddig erősen elutasító álláspont volt az orosz fejlesztésű koronavírus oltás kapcsán. A magyar kormány ugyan óvatosan finom lépéseket tett a Szputnyik V nevet viselő vakcina felé, ám érdemi előrelépés nem történhetett, mert olyan politikai támadást kapott, aminek  része  volt a lakossági oltás elutasítottságának felkorbácsolása akár a Krekó Péter-féle anyaggal egészen az egyének és maga Orbán ellen hangolással. Mindez az európai közvélemény nyomása okán visszavetette a beszerzéseket és a hazai védekezést, miközben az elhalálozások számával támadták be a kormányt.  Tették ezt össz-ellenzéki sortűzként, amit még Ócsán is érezni lehetett a polgárőrség egyik ismert elnökségi tagjának közösségi megosztásai által.  

Érdekes látni, hogy már a DK-sok is a Gyurcsány által nácinak kikiáltott Jobbikot tolják - Jakab Ferenc virológus nyilatkozott az ATv Híradójában a kínai vakcináról, miszerint az nem rossz

A Bizottság központi, EU-szintű eljárást irányozott elő a készletek beszerzésére és az oltóanyag-fejlesztés támogatására.

 Most azonban, hogy már a németek nyomán az Eu is az orosz Szputnyik V felé veszi az irányt akár fordulat is jöhet.

Csakhogy hazánk számára ellehetetlenítették az "egyéni" beszerzést, mondván, mi egy közösség tagjai vagyunk. Ezt aztán még az ATV-ben is visszaigazolva erősítgették, csak hogy dögöljön a kormányfő lova. 

Így van ez a liberális Európa szerte, ahol a sajtó minden formája azt a mainstream media”-t fújja, amit a nyugati nagyhatalmak elvárnak tőle. Nem véletlen tehát, hogy a "Szabad Európa" és a Euronews magyar változatai is (egyezerre, egyidőben) az orosz és a kínai vakcinák ellen kezdték hangolni a lakosságot.  Ennek érdekében képesek előállni olyan távoli és elérhetetlen hivatkozásokkal, aminek valójában sem alapja, sem pedig példaértéke nincs. 

A "Szabad Európa" egy YouGov közvélemény-kutatónak a Reuters számára készített felmérésére hivatkozik, miközben abban a cikkben nem is szerepel az, hogy "kevésbé bíznak a Kínában vagy Oroszországban fejlesztett oltószerekben".

Az Euronews magyarul, pedig egy olyan távoli fülöp-szigeti község példával rukkol elő, ahol a községet vezető polgármester megkérdezte a helyi lakosokat, hogy milyen oltást szeretnének. 

https://static.euronews.com/articles/stories/05/29/16/88/773x435_cmsv2_8a2128eb-7ec6-51b8-9e0f-fb58555e6004-5291688.jpg
Johnielle Keith "Kit" Pasion Nieto, 20th April 2020 - from his Facebook page  - cipőket kínál eladásra az asztalán

 A newsinfo.inquirer.net-en megjelent hír szerint aRizal nevű tartományban fekvő Cainta település vezetője, Keith Nieto a Facebookon arról írt, hogy a rendelkezésre álló vakcinakészlet bővítése érdekében tárgyalt egy kínai gyógyszercéggel, amelyet nem nevezett meg. Erre érkezett egy csomó negatív komment, amelyekben arra kérik a politikust, hogy ne vegyen kínai oltóanyagot.

Mondhatnánk erre, hogy ez nevetséges, ha nem egy liberális hangulatkeltésről, egyfajta lejáratásról, és média-hatásról lenne szó, aminek semmi más valós célzata nincs, mint az emberek befolyásolása a saját elképzeléseik terjesztésének irányába. Vagyis adott esetben a Pfizer érdekeltségű vakcina felé.  

https://gdb.rferl.org/49F15C84-DF1A-47C2-B21C-79158D5D4B0F_w1023_r1_s.jpg
Klaus Iohannis román elnök megkapja a koronavírus elleni Pfizer-BioNTech védőoltás első adagját egy bukaresti kórházban, Romániában, 2021. január 15-én.

Most azonban, hogy Brüsszel bajban van, ismét az oroszoktól remélnek segítséget.  2020 szeptemberétől van polgári forgalomban az orosz fejlesztésű Szputnyik V elnevezésű koronavírus elleni vakcina, mellyel természetesen először Oroszországban kezdték oltani az embereket, de mostanában az Európai Unió figyelmét is felkeltette, főleg azok után, hogy Brüsszel elrontotta a vírus elleni vakcinák beszerzését. 

Brüsszel óriási kudarcot vallott a koronavírus-vakcinák beszerzésében, túl kevés oltóanyagot kötöttek le a Pfizer-BioNtech-nél, német sajtóhírek szerint azért, mert az Unió soros elnökeként Angela Merkel a franciáknak akart gesztust tenni azzal, hogy a francia Sanofi oltóanyagából is rendel - az azonban sehol nincs, és lehet, hogy már nem is lesz. Így most Brüsszel és a németek is kétségbeesetten keresik a megoldást. 

Erre a mögöttes sajtó szintén arról kezdett el cikkezni, hogy  az orosz oltás mögött szintúgy az AstraZeneca és a Johnson&Johnson készítményhez hasonló technológia áll.

Erre, az eddig az orosz vakcinát a nyugati gyártók üzleti érdekei miatt szidó brüsszeli bürokrácia és a nekik mindenben megfelelni akaró magyarországi baloldal elfelejteni látszik az orosz-ellenességét és újabban Kínára összpontosít, és azok oltását kezdte el szapulni.

Bár a szomszédos Szerbia külön utasként Eu korlátozások és ellenzéki politikai befolyásoltság nélkül mindegyiket sikerrel használja fel a Covid-elleni védekezésben, ez most senkit nem érdekel. Szerbia az ellenzéki politikusok számára csak akkor jön elő, ha az ottani halálozási statisztikák kedvezőbb képet mutatnak. Az, hogy ehhez kötve van a védőoltásoknak és az ezzel elért védettségnek, az már senkit nem érdekel, ha a politikai céljaik érdekében rosszallnak valamit. 

Nemrég norvég szakemberek arról számoltak be, hogy az idősek közül 23-an haltak meg az országban nem sokkal azután, hogy megkapták az első COVID-oltást. Mindannyian elmúltak már 80 évesek, és idősotthonokban éltek.

13 ember boncolása után azt állapították meg, hogy a vakcina mellékhatása szerepet játszhatott az amúgy is gyengélkedő idősek halálában. Természetesen a Pfizer nevét véletlenül sem ejtették ki, vagy hozták szóba. Azonban ha megnézzük, hogy mivel oltottak, akkor máris rájövünk, hogy miért nem nevesítették a vakcinát.  Egyedül a Privátbankár írta meg, hogy a Pfizer vakcina által oltottak közül történt meg illetve fordult elő az említett halálozás. 

A bloomberg pedig már azt írta meg, hogy ez a szám 29-re nőtt, ezért Norvégia aggódik az idősek vakcinázása miatt, mert a Covid oltás túl kockázatos számukra.

A jelentések arra utalhatnak, hogy az mRNS-oltások gyakori mellékhatásai könnyen az idősebb és legyengült betegek halálához vezethettek” - jelentette ki Sigurd Hortemo, a Norvég Gyógyszerügynökség főorvosa.

Gondoljuk el, hogy mindez a kínai, vagy az orosz vakcina esetében milyen fennhangon zajlana és kerülne meghatározásra.    A Pfizer esetében azonban lapítanak.

Természetesen nem vagyok ellene a vakcinának, sőt a magam részéről inkább bízik egy állami orosz oltásban, mint egy profit-orientált tőkés gyorsan kifejlesztett és a versenyben politikailag, gazdasági érdekek alapján átsegített vészhelyzeti gyors-engedéllyel rendelkező oltásban.  

Vélem, az orosz semmivel nem rosszabb, vagy ne lenne annyira biztonságos mint a közös-piaci érdekeltségű másik anyag, ami a hírek ellenére sem olyan szuper, mint ahogy szeretnék azt láttatni.

https://static.euronews.com/articles/stories/05/29/23/46/773x435_cmsv2_314902ca-8d9e-55bb-a3c7-07be187bf6f0-5292346.jpg
Norvégiából figyelmeztettek az Európa-szerte ismert, és engedélyezetten alkalmazott oltás halált okozó mellékhatásaira - nem orosz és nem kínai vakcina

Szerbiában ötféle koronavírus elleni vakcina közül lehet választani.

Az országban hivatalosan december 24-én kezdődött meg az oltás a Pfizer/BioNTech német-amerikai gyógyszervállalat vakcinájával, amelyből december 22-én 4784, január 4-én pedig 19 500 ampulla érkezett.

A Pfizer vakcináján kívül elérhetővé vált még 2400 adag a Szputnyik V orosz vakcinából is, amiből januárban további félmilliót várnak, de a regisztráció során a Sinopharm, a Moderna és az AstraZeneca vakcináit is lehet igényelni. 

Szerbiában eddig 9.300 embert oltottak be, a héten pedig Belgrádban megnyílik az első olyan szerbiai oltópont, ahol a polgárok felvehetik a vakcinát.

 

Az AstraZeneca Európán belül tudtunkkal csak Angliában és Szerbiában kerül beadásra, mivel az unió ezt szert sem engedélyezte még, ahogy az oroszt és a kínait sem. Mindez mögött látszólag (mondvacsinált) egészségügyi, de egyre inkább sejthetően más tőkés érdekek húzogatnak meg, hiszen a Pfizer vakcinák esetében is egyre több mellékhatásról, sőt bizonyos esetekben elhalálozásról is hallani.  

 

"Az mRNS-vakcinák új típusúak, a lakosság körében sikerrel használt más példát erre jelenleg nem ismerünk– mondta a BBC-nek Luo Dahai, műszaki egyetemi docens (Nanyang Technological University). 

 

 A nagy tragédia az, hogy a társadalom bizonyosságokat vár, de ezek még nem állnak rendelkezésünkre.

 

Az elmúlt napok kormányzati nyilatkozatai alapján úgy tűnik, nem biztos, hogy kivárjuk a nyugati koronavírus-vakcinák érkezését, megkezdődhet az oltóanyag beszerzése más forrásokból, szóba jöhetnek az orosz és a kínai vakcinák is.

 

Mindez nem csak a hiányt, hanem az oltással járó szövődményeket is előhozzák.

 

"Tetszik nem teszik, el kellett kezdeni az oltást a globális utasítás szerint, pedig semmilyen tapasztalat nincs még arra vonatkozóan, hogy valójában hogyan és mennyi ideig hat az új (mRNS) oltóanyag. Különösen aggodalmas, hogy oltási könyvről beszélünk már most. Ilyen még oltások esetén nem fordult elő a világban. A politika dönt, és ehhez kell alkalmazkodni az orvosoknak."

 

https://privatbankar.hu/i/a/a/8/4/d/4/e/3/d/a/3/5/4/6/2/1/9/b/8/2/a-biontech-egyik-epulete-a-nemetorszagi-marburgban-eparonald-wittek_lgc.jpg
A BioNTech egyik épülete a németországi Marburgban (EPA/RONALD WITTEK) - a németeknek a Pfizer-BioNTech oltás népszerűsítésében, vagy erőltetésében gazdasági érdekeltsége van

 A brit szabályozó hatóságok szerdán jelezték, hogy a Pfizer és a BioNTech vakcináját nem ajánlják olyanoknak, akiknek valaha volt már súlyos allergiás reakciójuk élelmiszerre, gyógyszerre vagy más védőoltásra. Az oltások első napján ugyanis a brit közegészségügyi szerv, az NHS két dolgozójánál is komoly allergiás reakciót váltott ki a vakcina – az anafilaxiás jellegű reakció jellemzően bőrpírrel, légzési nehézséggel és vérnyomáscsökkenéssel járhat.  

 

Ennek alapján a veszélyeztetettek alsó korhatárát 80-ról leszállították 75-re.

 

Hogy mégis ezt preferálják, annak köze lehet a németek hazai érdekeltségének, a kapitalista nyugat piaci viszonyulásának és az érintett oltóanyag káros mellékhatásainak az elhallgatása. Érthető mód ezért nem engedélyeznek nagyon mást, vagy éppen lehúzzák a keleti gyártókat, annak ellenére, hogy azokról ilyen kockázati következményekről nem hallani.

 

A koronavirus.gov.hu oldalon kiemelték, hogy "a kormány lassúnak tartja az EU által koordinált vakcinaszállítmányok ütemét, ezért keleti (kínai, orosz) vakcinák beszerzését is megcélozta, hogy mielőbb megkezdődhessen a lakosság tömeges oltása és a korlátozások feloldása".

 

Az EU 6 vakcinagyártóval kötött szerződést, de azt egyelőre senki nem tudja, hogy az EU melyik oltóanyagból mikor és mennyit kap


https://static.korkep.sk/2020/07/106600031-15936247142020-07-01t122821z_536695232_rc2ckh9zm6kb_rtrmadp_0_health-coronavirus-biontech-pfizer-870x450.jpeg
A hónap végéig dönthet az Európai gyógyszerügynökség az AstraZeneca vakcinájáról - csak szeptemberre várható a tagállamokban szétosztásra az Eu által megrendelt 200 millió adag Pfizer oltóanyag ( - ha most nem lépünk, marad a vírus és vele minden káros kihatás)

Az ATv-n is előjött, hogy azért van szükség az orosz és a kínai védőoltásra, mert az Unió elcseszte a védekezést és a vakcina igénylést.  Mindezt  Sebastian Kurz osztrák kancellár is visszaigazolni látszik amikor azon a videokonferencián, amit Ausztrália, Dánia, Görögország, Izrael, Norvégia és Csehország kormányfőivel közösen tartottak, egyetértettek a kormányfők abban, hogy a gyors és minél szélesebb körű oltás révén küzdhető le a világjárvány.

"Minden hét számít!" - hangsúlyozta az osztrák kormányfő, és bejelentette, hogy az Európai Unión belül Dániával és Görögországgal együtt felszólítják az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy késlekedés nélkül, a lehető leggyorsabban és bürokráciamentesen hagyja jóvá az AstraZeneca oltóanyagának alkalmazását, hiszen - mint mondta - Nagy-Britanniában és más unión kívüli országokban már oltanak ezzel a biztonságos vakcinával. Ausztria kétmillió adag oltóanyaggal számol az első negyedévben az AstraZenecától, és már csak az engedélyeztetésre vár.

Sebastian Kurz elismerte (visszaigazolta) a Pfizer-BioNTech-vakcina beszállítása körüli késlekedést, amely január hónapban 20 százalékos oltóanyag-kiesést jelent az országnak, de bízik abban, hogy februárban sikerül pótolni a kiesett mennyiséget.

https://cdn.portfolio.hu/articles/images-md/k/o/r/koronavirus-jarvany-vedooltas-vakcina-orosz-szputnyik-424406.jpg
6000 ampulla orosz Szputnyik V pihen raktáron, mert az Eu még nem engedi beoltatni vele az embereket idehaza, miközben tömegével halnak bele a Covid-ba Európában - az Eu-n kívüli szerbek is használják

Az orosz vakcinából 6 ezer ampullányi érkezett hazánkba, korábbi megállapodás alapján a külügyminisztériumnak köszönhetően.  

 

Egyelőre klinikai vizsgálat keretében használhatják idehaza, ez párhuzamosan történik az Oroszországból kapott vakcina bevizsgálásával, mert még nem kapta meg az engedélyt az Európai Gyógyszerügynökségtől.

 

"Ezzel az oltási rendszerrel évek óta dolgoznak az ebola ellen Afrikában" – mondta a szakember.
Az intenzíven dolgozó ápolók és orvosok végignézik azt, hogy minden tudásunk ellenére, elveszítünk 35-40-45 éves betegeket is, ha ez bármi mód megelőzhető, akkor azt meg kell tennünk".

 

Hasonló a helyzet és az elutasítottság a kínai oltóanyaggal, amiből szintén már többet adtak be világszerte, mint amennyit az Eu összességében az általa preferáltak. 

 

A COVID-19 elleni vakcina előállításának globális versenyfutásában Kína hatalmas lépésekkel halad előre azzal a két legesélyesebb, élenjáró jelöltjétől (a Sinovac és a Sinopharm gyógyszercégtől) származó vakcinával, amelyek már a külföldi piacokat is elérték

 

https://mfor.hu/i/9/a/d/f/5/6/c/f/7/3/1/9/5/3/9/d/1/5/a/4/mit-lehet-tudni-a-hamarosan-erkezo-kinai-sinopharm-vakcinarol_lgc.jpg
A kínai oltóanyagok nem csak megbízhatóak, hanem egyre népszerűbbek is - az Egyesült Arab Emírségekben is rendszeresítették Sinopharm vakcináját

 

A világszerte mintegy 80 ezer munkavállalót foglalkoztató Emirates csoport a világ légitársaságai közül a legelső, amely megkezdte az oltást az alkalmazottainak.  Az oltási program során a Pfizer-BioNTech és a Sinopharm vakcinákat használják, mivel mindkettő megkapta a hatósági engedélyeket.  

 

Az Egyesült Arab Emírségekben 86 %-s hatékonyságúnak találták a Sinopharm vakcinát; - mindezt a Válasz Online hozta nyílvánosságra Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem orvosi karának professzor emeritusa-val közölt riportban.

 

Ezek után a kormányellenes ATv nyomtatott hírcsatornáján a kínai vakcina jó eredményeit elhallgatva, csak a rossz hírét keltették. Mindezzel az oltásra váró embereket riogatva és a kormányellenes politikai elitnek alantas és aljas mód besegítve a rémhírterjesztésbe.

 

A dubaiak (Egyesült Arab Emírségek) köztudottan nem olyan hülyék, hogy a kínai vakcinával akarnák kiirtani a saját jól képzett dolgozóit. Ők ugyanúgy megbíznak a kínai  Sinopharm oltóanyagban, mint az új génmódosításon (mRNS) alapuló új Pfizer-BioNTech vakcinában.

 

Ilyennel legfeljebb csak a hazai kormányellenes politikusok tudnak riogatni. 

Ilyennel csak a Gyurcsányhoz köthető hazug ellenzék képes vizionálni.

 

Az ATv a gyurcsányi ellenállás mögé állva fekete képet sugároz arról az oltóanyagról, amiből mások örömmel vásárolnak, de ők máris politikát kreálnak. Teszik ezt mindazok ellenére, hogy a kínai oltóanyag egy jól bevált és máig sikerrel alkalmazott, bizonyítottan biztonságos védőoltás ami a megszokott előállítási alapon nyugszik, és még 60 év felettiek is megkaphatják, és nem járnak úgy, mint ahogy a norvég példa mutatjaGyurcsány a DK-val még az OGYÉI szakmai munkájába is politikát szőve szólna bele, ha tehetné. Mivel nem; - így csak hazug mód, szakmán kívüliként politikailag az ATv-n keresztül korbácsolja a hangulatot. 

 

Ennek ellenére Jakab Ferenc virológus professzor az ATv Híradójában  is kifejtette, hogy a kínai védőoltás hatékony és nem rossz


A Válasz Online újságírója, Élő Anita elismeri és bevallja, Duda Ernő professzor riportjában hogy "az egész világ ezekre az oltásokra vár. Dollármilliárdos bevételre számíthatnak a gyártók."

 

Tehát nem véletlen, hogy a mögöttes sajtó, és a gyártók érdekcsoportjai az egyik oltóanyag jó hírét, a másiknak pedig a rossz hírértékét nyomják. Elvégre az egész sajtó mögött is az a gyógyszerforgalmazói érdekek pénze és bújtatott reklámja húzódik meg, amit egyes, hozzájuk köthető politikusok is kiszolgálni látszanak. 

 

Ennek megfelelően Élő Anita sem jobb, és hitelesebb mint az ATv és a liberális sajtómunkások tömege, akik egy politikai csoport érdekeit szolgálják, amivel az olvasót igyekeznek befolyásolni és politikailag átkódolni a saját meglátásukra, politikai szemléletükre.

 

Ez az érdek- és pénzügyi irányzat sajnos az Eu-ban, a nyugati tőke-érdekelt politizálásban ugyanúgy megjelent, ahogy a haza ellenzék tagjai közt is térnyerésre talált.

A szerbek sem hülyék, hogy használják - a professzor szerint a kínai vakcina hatékony és nem rossz ( - az ellenlábasoknak most ebbe kell belekötni, nehogy a vírus múljon ki)

A hazai ellenlábas (gyurcsányi) politika nekiugrott a kormánynak a védőoltások beszerzésének felgyorsítása, az erre irányuló piacnyitás valamint a szükséges védettség biztosításának elérése ellenére. Most a kínai védőoltás szóba kerülése okán. Úgy tesznek, mintha ezzel az embereket védenék, miközben ők azok, akik úgy küldik a fertőzöttségbe, a halálnak kitéve a választóikat, hogy közben velük érvelve élnek vissza a normális életükkel. Azzal a lehetőséggel, hogy védettek legyenek egy most dúló halálos kórral szemben.  

 

Mindez valóban nem más, mint egy halálos politika játszma a választókkal.   

 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése