2021. január 24., vasárnap

Leplezetlenül hazudik a komcsi múltú tolvaj Juszt László - most is egy hamis igazolással indítja a lejáratást

 Az elkötelezetten komcsi múltú Juszt László elítélt, közismert köztörvényes bűnöző, aki a közmondás szerint nem csak lop, hanem hazudik is.  Ma erre nyújtott be igazolást.

Aki hazudik az lop is. Aki lop, az hazudik. Juszt Lászlóra oda-vissza igaz mindez

Juszt egyre másra nyomja a világhálóra gyűlölködő hazugságait amivel rendre a kormányoldalt támadja. Ez a sok balfék megh kajálja és osztja, mint a sztaniolba csomagolt szart. 

Most éppen a Eperjes Károly ekézésével igyekezett belerúgni a kormányba azzal, hogy hiteltelennek próbálta feltüntetni a "Szamóca"-ként is becézett keresztény jobboldali színészt.

Eperjes Károly másodszor is elkapta a koronavírust.   

Gyakran már az első megbetegedés is végzetes lehet, a Halhatatlanok Társulatának tagja azonban hallatlanul szerencsés: másodszor is felülkerekedett rajta. 

https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/h6YktkpTURBXy9kMzM4MWM4MzZiN2FkNDY4NWJkYWEzNjA4YWI2ZWU3Zi5qcGeSlQMAzKvNFWDNDAaVAs0DpQDCww
Eperjes azt is elmondta, hogy szeretné magát beoltatni, de mivel átesett a betegségen, így várnia kell

Eperjes Károly a fertőzés leküzdése után újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a maga részéről teljes mértékben megbízik az orosz vakcinában és ezzel szívesen beoltatná magát, ahogy azt az egészségi állapota és az oltási sorrend engedi.   

 Juszt László ezek után ugrott neki Eperjes Károlynak és személyt felhasználva a kormánynak. 


Juszt az egészhez egy táblázatot is mellékelt.

Az álságos szövegét ezzel kívánta alátámasztani. Azonban a táblázatnak semmi köze nincs ahhoz, amit az írott részben állít. 

Az egész azon alapszik, hogy Eperjes Károly gyerekkori oltásai vélekedése szerint mind onnan származtak. Ezt ugye úgy érthetjük, hogy a Szovjetunióból, ami ugyebár nem teljesen azonos vagyis nem csereszabatos azzal az Oroszországgal, amit napjainkban ismerünk.  

Eperjes gyerekkorát a születési éveiből határozhatjuk meg. Tehát 1954-től kezdve kell tekinteni az ország védőoltásainak szervezettségét és rendjét, valamint az alkalmazott oltószereket.   

Juszt ezt úgy látszik elmulasztotta és helyette valamilyen más Excel táblázatot húzott elő, igazolva önmagát és leplezve a saját mocskosságát. 

Látva a Juszt listáját, egyből szembeötlött az összeállítás kétsége, mivel tele volt olyannal, ami adott korban nem is volt alkalmazásban vagy éppenséggel nem szerepelt a hazai költekező oltóanyagok sorában. 

 https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/140167636_1685677868280883_5479174438485318685_o.png?_nc_cat=107&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=kjogAFlT1uYAX8KyY74&_nc_ht=scontent-frt3-1.xx&oh=8e4e5873d9b9ca349cdaa60ba4022814&oe=6032BEF7

Blogunk  utánanézett és pár kattintással lehívta a Vaccine safety net-ről a Magyarországon nevezetet vakcinákat. 

Mindez köszönő viszonyban sincs a Juszt által közöltekkel. Ebben az időrendi sorrendben soroltan feltüntettek betegségek elleni védekezésül szolgáló oltások Juszt kimutatásában nyomokban sem szerepel.  Ráadásul Juszt még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy időrendi meghatározást évszámot mutasson az adott gyártó termékéhez, hogy az mikor is nyert bevezetést és hol. 

Mindez tehát nem más, csak egy megtévesztés, egy hazugság, a részéről amivel képes olyan hülyének nézni és lekicsinyíteni az őt olvasó rajongótáborát, hogy mindezt be is vegye. És lássunk csodát sokan kajolják a hazug gyűlöletkampányát. amit a Facebookon űz. 

Mindezek után jeleztük Jusztnak a hamisságát, de az már nem érdekelte.

Ugyanakkor a netes közegben már hivatkozásként csatolták be egyesek a közösségi vakcinacsata során, amit ugyebár a köznép akár megvezetve, akár jól tájékozottan vív egymással bal és jobb-szélről.   

És éppen ezzel, illetve ebben van a baj. Az ilyen hazug szélhámos Juszt László-félék terjesztik a baromságot, mint a kórt és hajszolják oltásellenes, vagy éppen orosz-ellenes hangulatba a saját hívőit, a balfékek társaságát, akik aztán erről igyekeznek meggyőzni a közösségi oldalakon táplálkozó bizonytalanokat. És ez a legnagyobb kártétele az ilyen álságos embereknek. 

Juszt László már kiírta magát a közéletből, mert a saját oldalának is kínos, és ezért került a politikai útjának széle, arra szemétdobra, ahol az elásott kommunisták zombizhatnak.

Juszt gonoszsága vetekszik igazságérzetünkkel, ami nem engedi, hogy szó nélkül hagyjuk azt amiért a polgárőrség sem emel szót.  Nem tehetjük, mert még sokan bedőlnek ezeknek a vérszívó őrülteknek, akik képtelenek éltűkben és tetszhalott mivoltjukban nyugton maradni. Ezek sem normálisan élni, sem kommunikálni, sem pedig nyugton maradni nem képesek. Ezért zombik és ezért vágynak mások vérét szívni.

Juszt egy aljas kommunista újságíró volt, aki nem kevés politikai és bűnözői kapcsolatokkal is rendelkezett - ma a baloldal szemétdombján van és élősködik

Juszt egy ilyen életképtelen komcsi vérszívó. Olyan, aki mások életét beáldozva képes a másikat lerántani a maga életképtelen szintjére, nem törődve a normálisak tönkretételével.   

Napjainkban Magyarországon a védőoltási tevékenységről a 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet (Rendelet a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről) rendelkezik.
 

Ezért nem hagyhatjuk ezeket a megtévesztő dolgokat a populációra szabadulni. Ezért emelünk szót és ha kell harcolunk érveikkel, a fellehető háttér anyagokkal, dokumentumokkal, tényekkel az ilyen pokolfajzatok megrontó terjeszkedése és a propagandájuk terjedése ellen. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése