2020. december 27., vasárnap

Szentesti ajándék - Ócsa is részesült a kormány karácsonyi juttatásaiból ( - ezzel javítva a helyi költségvetést)

 Ócsának is előrelépést jelent a kormány karácsonyi meglepetése amit a Magyar Közlöny december 24.-i számában tettek közzé.

 Mint az talán ismert, Orbán Viktor kormányfő karácsony előtt (ez nem a főpolgármesterre és az előtte való közlésre utal) jelentette be a koronavírus-járvány elleni küzdelem egyik legújabb „gazdaságvédelmi” elemeként a települések iparűzési adóbevételeinek a megfelezését. Mindez a helyi vállalkozások számára egyfajta könnyítést hozhat ebben a nehéz átmeneti időszakban. 

A miniszterelnök ezt a lépést azzal indokolta, hogy az érintett vállalkozások biztosítják a legtöbb munkahelyet, egyúttal a legsérülékenyebbek is a foglalkoztatást érintően a mostani járvány idején. 

Majd úgy fogalmazott, hogy a 25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét egyenként tekintik át.

Ezen áttekintéseknek során  a helyi önkormányzatok bejelentett igényei alapján biztosítottak pénzt a helyi közösségek számára.  

Így például a 2005/2020. (XI.24.) Korm.határozat 1.sz melléklete szerint több település önkormányzati feladatok ellátása címén jelentős összegekhez juthatott.  A posztkommunista sajtó egyes híradásai szerint: Milliárdos „pulykapénzt” kapnak a kormánytól a fideszes vezetésű városok híresztelései ellenére olyan ellenzéki vezetésű helyek is részesültek ebből, mint például Miskolc (700.000.000 Ft - Miskolc-tapolcai fürdő üzemeltetésére), Eger (600.000.000 - vár fejlesztésre), a független Békéscsaba (1.380.000.000, és így tovább a kisebb városok és települések során át egészen Ócsáig.

Volt aki (Szikszó - 50.000.000 Ft) kerékpár és gyalog út építésére, vagy ivóvízellátást biztosító kút (Zsana 75.876.000; valamint Ófalu Község Önk. 67.000.000) létesítésére, más pedig játszótér kialakításra (Pilisszentkereszt - 5.000.000), de olyan is van, ahol városüzemeltetési és fejlesztési feladatokra   (Salgótarján 400.000.000) kapott pénzt.   

Ezen túlmenően azonban Albertirsa például bölcsődefejlesztésre (70.000.000), Bábolna tartozásrendezésre (250.000.000), Budakeszi kerékpárút kialakításra (200.000.000), Farkasgyepű járdafelújításra (6.000.000), kapott jelentős összegeket.

Ezek sorában Ócsa 60 millió forint külön állami támogatásban részesül az általános iskola elhanyagolt és beázástól korhadó faelemeinek részleges cserével járó felújítására, ami részint a Halászy tornateremét érinti. Mindezzel tehermentesítik az önkormányzatot és a mögöttes lakosságot az ezzel járó költségviselési terhek alól.  

Hát persze, hogy ebben is vannak előttünk járók - nálunk többre jutó, sikeresebbek

Vagyis az önkormányzatunkban ennyivel több pénz marad, hiszen erre már nem kell elkülöníteni és pénzt biztosítani, tehát maradhat a kasszában a lakosságra fordítani mindazt, ami ezzel a kiadás fedezésével járt volna.  

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/121911705_3210764875718035_7832366982903599371_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=2&_nc_sid=ad6a45&_nc_ohc=fDXC8wqFCIcAX_lboLa&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=a730083894c8f22ed174c1149c3d43c4&oe=600EE52C
Szakadt és csöves kisvárost képez a polgármester

 

Ezzel máris nem igaz a polgármester azon prognosztizált állítása, hogy a jövő évi önkormányzati költségvetés vagy 100 millióval kevesebből lesz kénytelen számolni, hiszen a szentestén közzétett 60 millióval máris felülírták Bukodi Károly (kisbirkában) bejelentett megszorító csomagját.

Az, hogy mindez karácsony estéjén jelent meg és vált ismertté, a nem csak egy karácsonyi meglepetés, hanem egyben ajándék is a város számára.

Ilyen esetben pedig nem ildomos azt nézni, hogy mire és mennyit kérhettünk, vagy kaphattunk volna mások látható nyeresége kapcsán, mert legalább azt a foltot sikerül ezzel bestoppolni a felázott tetőn, melyből a nyakunkba csorog az elmúlt közel 10 éves polgármesteri tevékenységgel járó zagylé. 

Amíg közpénzes milliókat költöttek kerítésfestésre, meg az ereszaljára, addig erre semmit nem fordítottak - a pereskedésen vesztetteken kívül

 Csak a magukat liberálisnak tartó ellenzékiek, vagy más néven az ellenállás rossz szájízének kioltására jegyezném meg, hogy a hivatkozott határozatban foglaltak szerint az olyan nem fideszes helyek, mint Érd is 211.664.000,- Ft-ban részesült. És ezzel a kiemelés nem teljes.

 

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, álló emberek, égbolt, virág és túra/szabadtéri
Szűcs és Pánczél - együtt pózolnak
 Érdekes megtapasztalni, hogy függetlenül a kormánypártiságtól egyes helyeken mennyivel jobban és eredményesen tudnak pénzhez jutni és ezzel érvényesülni, mint itt Ócsán, ahol egy kormánypárti országgyűlési képviselő (Pánczél Károly) a mögöttes városi önkormányzat teljes támogatását élvezi valamint egy másik kormánypárti országgyűlési képviselő (Szűcs Lajos) is él, aki szintén a helyi önkormányzat teljes mögöttes támogatását élvezheti függetlenül a párttagságtól és a lakosságon belüli megosztottságtól. Viszonzásul azonban a két mondhatni helyi önkormányzati és kormánypárti országgyűlési képviselőtől nem kapunk annyi viszonzást, mint amit ez a kisvárosi közösség nem csak a támogató lakosság számában mérhetően, vagy össz.lélekszámában, hanem városi rangjához méltóan megérdemelne.  Úgy tűnik ehhez nem segítség a fideszes polgármester és nem elég a két parlamenter.

Mert ha mi nem érdemeljük meg a továbblépéssel járó fejlődést, akkor ők sem a további támogatást. 

A jövőbeni választás pedig már ott van a levegőben és úgy lóg a fejük felett, mint Demoklész kardja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése