Immáron a mai nap, azaz december 1.-e a románok legnagyobb ünnepe.
És ha még lenne ilyen államalakulat, akkor a
jugoszlávok legnagyobb ünnepe is lenne. 1918-ban, másfél évvel Trianon
előtt ugyanis ezen a napon kiáltották ki Gyulafehérváron a népek
önrendelkezési jogára hivatkozva Erdély kiválását Magyarországból és
Romániához való csatlakozását. Ugyanezen a napon pedig Belgrádban
kikáltották a dél-szlávok egyesítését célzó Szerb-Horvát-Szlovén
Királyságot is. Mindettől függetlenül, vagy épp ezért december 1. a
külhoni magyarság számára ugyanolyan gyásznap, mint június 4.-e.
 |
Iuliu Hossu püspök felolvassa a
gyulafehérvári román nemzeti gyűlés határozatát Erdély és Románia egyesüléséről. - Forrás: Mult-kor.hu |
A történelmi Magyarország szétszakításának
története a népek önrendelkezésére való hivatkozással kezdődött, azzal
az elvvel, amit aztán az utódállamok „államalkotó” nemzetei
következetesen figyelmen kívül hagytak.
Alexandru Vaida-Voevod, a Román Nemzeti
Párt egyik vezető országgyűlési képviselője 1918 októberében a pesti
Országházban a magyarországi románok kizárólagos képviselőjeként lépett
fel, ezzel gyakorlatilag kétségbe vonta a magyar országgyűlés jogát a
románok feletti hatalomgyakorlásra.
A „román impérium” igénye
Osztrák Magyar Monarchiában a világháború
fináléjában már sorra alakultak a nemzeti tanácsok, köztük a románoké is
(az őszirózsás forradalom idején). Vaida-Voevod közbenjárására a
monarchia katonai parancsnoksága fegyverezte fel a romániai
nemzetőröket.
A monarchián belül kirobbanó nem kis felfordulással járó népmozgalmaknak
a román politikusok igyekeztek nemzeti irányt adni, ami azért is ment
könnyen akkoriban, mert a közigazgatás nagy része magyarok kezében volt,
a nagybirtokok négyötöde szintén magyar volt.
A folyamatosan erősödő román katonasággal a
háta mögött a Román Nemzeti Tanács ultimátumot adott a
Károlyi-kormánynak, és 14 erdélyi és 9 szomszédos vármegyére, Békés-,
Csanád-, és Ugocsa-vármegyék pedig egyes területeire „teljes kormányzói
hatalmat” kértek – hozzátéve, hogy „román impériumon” más népekkel
szemben tiszteletbe fogják tartani a wilsoni elveket.
Megkésett ajánlat
A Román Nemzeti Tanács felkérte I. Ferdinánd román királyt, hogy
hadseregével szükség esetén avatkozzon be, aki ennek eleget téve
kijelentette „az összes román egyesítését egy szabad és hatalmas
államban”.
A Károlyi-kormány már megkésve akart tárgyalóasztalhoz ülni, semmilyen
alkupozícióval nem rendelkezett. Ráadásul a magyarországi román
nemzetőrséget továbbra is ellátta pénzzel, még ha a fegyverkiosztást be
is szüntette.
A magyarországi románok Gyulafehérvárra összehívott nemzetgyűlésén
Erdély feltétel nélküli csatlakozása mellett foglaltak állást (a két
másik álláspontot, a Románián belüli autonómiát és Románia demokratikus
átalakulását elvetették).
 |
Magyarország etnikai megoszlása 1910-ben - forrás: Sulinet.hu |
Az elmaradhatatlan ígéretek
A nemzetgyűlés végleges határozata számos kedvezményt ajánlott a többi
nemzet számára. A nyilatkozat a következőket mondta ki:
„Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Mindenik
népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén,
saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A
törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre
minden nép népességének számarányában nyer jogot.”
A Gyulafehérvárott összegyűlt 100 ezres tömeg éljenezve fogadta az
nyilatkozatot. Az Erdéllyel egyesülő Románia végleges megszervezéséig
Erdély viszonylagos autonómiát élvezett, de a külügy, hadügy, a vasút-,
gazdaság és a postaügy Bukarest kizárólagos fennhatósága alá került. Két
évvel később pedig az „Ó-romániai” kormányzat kivette az irányítást az
erdélyi románok kezéből.
 |
Románia és Erdély magyarokra vonatkozó etnikai térképe ma - forrás: erdély.ma
|
Román haderő előrenyomulása
Az eseményeket látva 1918. december 22-én, Kolozsvárra összehívták a
Magyar és Székely Nemzeti Tanácsot, ami azonban katonai támogatás
hiányában nem tudta ellensúlyozni a gyulafehérvári nemzetgyűlést.
Erdélyt ekkor 3-4 ezer katona védte a románok (magyar pénzen is
felszerelt) 40 ezer fős hadseregével.
Ezt a haderőt a románok be is akarták vetni. Már december 15-én
megindultak a fegyverszüneti vonal felé, 24-én pedig elérték Kolozsvárt.
A Károlyi-kormány Ferdinand Vix francia ezredes javaslatára (Vix volt
az antant-hatalmak budapesti katonai bizottságának a vezetője) nem tett
ellenlépéséket „a vérontás elkerülése érdekében”.
A román hadseregnek ezután nem lehetett megálljt parancsolni: mint
közismert, 1919. augusztus 4-én Budapestre is bevonultak, de egyes
egységeik még Győrt/Hegyeshalmot is megszállták.
 |
Magyarország térképe 1919 augusztusában - forrás: Budapestcity.org |
Nem ok az ünnepre
A történelmi Magyarországtól elcsatolt 103 ezer négyzetkilométernyi
terület 5,2 millió fős lakosságának mindössze 53,8 százaléka volt román,
31,6 százaléka magyar, több mint 10 százaléka német. Ezek az arányok
aligha tükrözhették a népek önrendelkezésének elvét.
A magyarok e nemzeti ünnephez való viszonyát, bár meglepő, de épp egy
román politikusnak, Mădălin Guruianunak sikerült nagyon találóan
megfogalmaznia:
„December 1. román érték, egy rendkívül fontos ünnep, és továbbra is
ennek kell lennie, de a jelenlegi formájában nem tekinthető Románia
országos ünnepének. Ez az ünnep a román nemzet ünnepe, amelyet
Romániában és a határain túl – Besszarábiában, Bukovinában – is meg kell
ünnepelnie a románságnak, de nem alkalmas arra, hogy Románia országos
ünnepe legyen. (…) Egyrészt “nem természetes”, hogy a határokon túl,
Ukrajnában, Moldovában élő románok egy másik állam – Románia – ünnepét
ünnepeljék, másrészt a Romániában élő nemzeti kisebbségek, különösen a
magyarok számára ez a nap nem ok az ünnepre, és nem jelképez egy olyan
közös értéket, amellyel az ország minden lakója azonosulni tud.”
 |
Kolozsvár román megszállása. - forrás: mult-kor.hu |
Körkép.sk, mult-kor.hu, szekelyhon.ro
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése