2020. október 14., szerda

Újabb lejáratásra szolgáló, aljas hazugságot osztott meg a megyei polgárőrszövetség elnökségi tagja - ribancozás

 Nem első esetben már, hanem mondhatni visszatérő rendszerességgel tesz közzé közösségi profilján hazug, személyeket lejárató, ellenszenvesen gyűlölködő bejegyzéseket az Országos Polgárőr Szövetség azon helyi tagja, aki a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnökségi tagja.

Ócsán nem ismeretlen személy az a polgárőr, aki a helyi alakulatból lassan kiszorulva kerül egyre hátrébb, miközben a szövetségben még talán mindig Bilisics Péter bizalmát élvezve lehet csak jelen.

Boros Tibor a Pest Megyei Polgárőr Szövetség Facebookos szócsöve, utóbbi években kifejtett ámokfutását ismerve egyre kevesebben vállalnak fel vele közösséget itt helyben és a polgárőrség tagságán belül. Nem az ellenzékisége és a nagy megmondó emberi státusza okán, hanem az embertelensége és a morális kifordulásából fakadóan. Az erkölcstelen megnyilatkozásai és a jogsértő  a közösségi propagandája okán, amit gyalázatos mód megenged magának.

Nem  a rendszeres kormányzati szembenállása és politikai ellenszenvéből fakadó gyűlölködő megosztásai okozzák az elutasítást és a személyével jelentkező gondot, hanem a vállalhatatlan embertelen kinyilatkozásai, a megosztásaiból fakadó erkölcstelenség, amit számos esetben közízlést és személyiségi jogokat sértő mód jelenít meg és tesz közzé. 

Polgárőrként, a megyei szövetség elnökségének  tagjaként ez felvállalhatatlan, és megengedhetetlen. Olyan mintha a PMPSZ fizetett szószólójaként tenné fel a nőgyalázó és hírhámsító híreket a közösségi oldalán keresztül a világhálóra.

Ennek a hazugságáradatnak a folyamodványaként már több százezer forinttal járó személyiségi jogsértésben marasztalta el a bíróság, de úgy látszik, ebből sem tanult.  

Az amúgy is megtépázott szövetségnek, a Bilisics vezette megyei szervezetnek meg pont ilyen elnökségi kétes és visszaeső jogsértő emberre van szüksége. 

Micsoda erkölcsi és morális válságban lehet az a polgárőrtestület, ahol mindez belefér a jó erkölcsbe, a bűnmegelőző tevékenységbe:

 

Sajnálatos mód a családja sem tudja féken tartani, pedig már több konfliktusa is származott ebből. 

Polgárőrként definiálva magát azon a Facebookos közösségi oldalon, ahol e-ként osztja mindazt, aminek okán  elmarasztalta korábban a bíróság.

Ennek ellenére ezután is ugyanolyan galád mód hamis színben feltüntetve próbált másokat is lejáratni.  Nem volt rest a kormányfő Orbán Viktor gecizős kifejezését ábrázoló ellenezéseinek kifejezésére egy O1G bejegyzéssel. 

 Aztán arról sem akart lemaradni, amikor  egy Orbán Viktorral kapcsolatos felvetésben, mely arról szólt, hogy a miniszterelnök fél és mindenhova golyóálló mellénybe jár, hogy besegítsen egy megosztással. Itt Boros egy bemutatott lövedék azon megosztott ajánlásához mely, "valamely csak átüti azt a teherbe  cseszett golyóálló mellényt", majd a "nincs rágravírozva a név" hozzászólásra képes volt azt feltenni, hogy: - "Tudod te is azt a nevet" - utalva ezzel Orbán kilövésére.  

 

És itt nem csak az általa célba vett személy, - úgy, mint az ország mondhatni első emberének célkeresztbe állítása áll fent, hanem az is hogy mindez annak polgárőri köteléknek a soraiba tartozó személytől származik, ahol volt karhatalmisták, munkásőrök, korhű kommunisták  és leszerelt katonák is jócskán vannak, kormányellenes hozzáállással. Mindezektől pedig ahogy ezekből a posztokból is kiderül igencsak nem áll mesze egy kivégzőosztag felállítása, ha a egyszer még olyan helyzet alakulna. Szóval ezeken az embereken nem múlna. Van bennük annyi ellenszenv, gyűlöletből fakadó bosszú, hogy mindenre képesek.

 

Így van ez a nőkkel is. A fiatalokat még csak, csak ölelgeti, de a korosodó és más erkölcsi, meg politikai nézeteket vallókat pedig szinte zsigerből gyűlöli. 

Ezt mutatja be Kövér László feleségét illetően is. Azt írja az általa közzétett és megosztott képhez, amit Kövér László és neje látható, hogy: "Pont olyan szép ez is, mint a többi fideszes asszonyka."  Teszi ezt a sértő és politikai megkülönböztetést tartalmazó bejegyzést polgárőri mivoltában a PMPSZ egyik elnökségi tagja.  Ezek nyomán jogos a felvetés, hogy a polgárőség milyen politikai beállítottságú és mely hovatartozású csoportközösséget képviseli?  Mert, hogy Boros Tibor elnökségi tag szelektáltan nem képvisel más politikai nézetek mentén állókat, csak a sajátjait, az ebből azonnal kitűnik.  De meglehet ezt tenni, és miként tűrheti el ezt a megyei és az országos szövetség?

Boros pedig volt annyira alantas és rosszindulatúan bunkó, hogy kikezdje a fideszes politikus, az országgyűlés elnökének, úgy is mint egy közjogi méltóságnak a feleségét. Egy asszonyt azzal gyalázatos megosztással, amihez polgárőrként egy lebecsmérlő véleményt, egyfajta politikai nyilatkozatot tett, ami nem csak a társadalmi szelekciót, hanem egy politikai csoporthoz tatozó nőiességet is sért. Úgy, "mint a többi fideszes asszonyka".       

 

Boros polgárőrnek semmi sem szent, ha az utálat vezérli. Nem gondol a polgárőri etikára, az esküjére és a vele tett vállalására. Mindez nem számít, ha belelehet rúgni egy védtelen és erre fel nem készültbe.

Boros Tibor ilyenkor a családját sem veszi számításba. A polgárőr a saját feleségére nem gondol, amikor helyette a másét minősíti megszégyenítő mód. 

 Boros ezen bejegyzések alkalmával azt sem veszi számításba, hogy esetleg egy hozzá hasonló alak is lehet olyan, hogy  Tibor feleségét veszi elő. és így a sajátja is kerülhet olyan helyzetbe, aminek okán valaki kikezdi. 

Boros Tibor látható mód, a saját feleségével és a vele együtt utazókkal közös képet is osztott meg a Facebookon, de ahhoz senki nem tett olyan becsmérlő hozzászólást, mint  ő maga más feleségét illetően.

 

Nem tudni az esetben mit tenne a megyei polgárőrszövetség elnökségi tagja, ha feleségét illetően írnának hozzá olyant, mint amit megenged magának? Rendőrségre, vagy bíróságra futna ezzel a sérelemmel?  Nem hinném, hogy csak úgy hagyná, ahogy ő hagyja fent ezeket a vélekedések a profilján. Ez a polgárőr a ribancozásig is képes elmenni másokat illetően.

Nem mintha Boros feleségének külleme bárkit is foglalkoztatna annyira, mint ahogy a polgárosultunkat Kövér László nejének adottságai. 

Boros azonban még ennél sem állt meg, mert ahhoz is vette a bátorságot, hogy a neki nem tetsző kommentelőt besorolja valamelyik neki nem tetsző csoportba, vagy pártba. Hol a Jobbikhoz való kötődést, hol pedig a Fideszhez való feltételezett kötödést teszi szóvá.

De a nem egyszerű polgárőr még ezen túlmegy amikor közönségesen Fidesz-ribancnak nevezze azt a hölgyet, aki neki nem helyeslő, vagy éppen nem tetsző mód szól hozzá a közösségi bejegyzéséhez. 

Persze nem tudni, hogy ehhez az asszonyka és a mögöttes család mit szólt. Ahogy az sem, hogy a leribancozott hölgy valamely férfi tagja miért vagy miért nem rendezte le amolyan férfias mód. 

De talán erre is megvan a magyarázat, hiszen a Boros nem olyan nagy legény amikor inzultus éri. Nem egyszer szaladt már ahhoz az általa fitymált rendőrséghez védelemért, amikor akár ilyesmi felmerült.  Szereti ilyenkor a polgárőr-mellényt magárea húzva közfeladatot ellátó személyként ártatlanul előadni a sérelmeit, miközben Ő maga a Facebookon nem egy esetben másokat megalázva mocskolódva gyalázkodik.

Enyhébb estekben pedig olyan személyiségi jogsértésekre képes, mint amit Nagy Bandó András vonatkozásában is megtett.  Ez sem múlt feledésbe, még akkor sem, ha az Országos Polgárőr Szövetségben és a Pest Megyei Polgárőr Szövetségben nem akarnak beszélni erről. Pedig igen csak megérne egy elnökségi összejövetelt Boros Tibor viselt dolgainak áttekintése és megtárgyalása abból a szempontból, hogy ez miként hat jótékonyan, vagy éppenséggel üt vissza az amúgy tisztességes polgárőr-társadalomra az ilyen kicsapongó megnyilatkozások. Vagyis arról kéne a szövetségben beszélni, hogy mennyire etikus és vállalható mindaz az ellenségeskedés, amit az egyik elnökségi tagjuk sorozatában és visszatérőn megejt. És ha valaki még nem emlékezne, akkor érdemes visszaolvasni, hogy Boros polgárőr a megyei szövetség elnökségi tagja miként sértette meg mások személyiségi jogait. Boros Tibor: Nagy Bandó András nevében és azzal visszaélve korbácsolta fel a hangulatot nem is olyan rég.

Az újabb per elkerülése végett elnézést kér, de közben mit sem változott. 

Boros polgárőr csak a profilján változtatott, a stílusa és gyalázkodó közösségi megosztásai maradtak a régiek. 

Boros Tibi a polgárőrség elszabadult ágyúgolyója, tele kirekesztéssel, gyűlölködéssel töltve.

Most legutóbb például Duró Dórát lejárató hamisítványokat osztott meg, ahol meztelenül italozva és kádban fürödve más nőkkel szórakozva látható a többgyerekes asszony.


 Mindez persze nem valós, és ezt Boros érzékelte, a mikor kérdésfeltevéssel mutatta be az újabb személyiségi jogokat sértő közzétételét. 

Ennek ellenére nem zavartatta magát a hírhamisító bemutatástól.  Úgy sem, hogy már akkor többen jelezték, hogy ez hamis, fake news. 

Ez egy régi történet, még a Jobbikra vezethető vissza. Dúró Dóra is úgy van bemutatva rajta, mint jobbikos, de valójában nem ő van a képen, hanem az eredeti cseh sörreklám egyik régi reklámarca.

Az RTL Klub Híradó II. Facebook gyűlölködői oldalon is megosztásra került mindez, miközben ott is többen jelezték, hogy ez kamu. 

Aztán az is napvilágot látott, miszerint egy Jobbik-ellenes Facebook-csoport tette ki a képet, amin Duró Dóra állítólag meztelenül fürdik a sörben. Pedig ez egy cseh reklámfotó, montázsolt változata,  nem pedig Duró leleplezése. 

Ez a Chodovar nevű cseh sör egyik sörfürdő reklámjának fotójából vett photoshoppolt változat. Mindez a tisztességes Duró Dóra mesekönyv darálására készült válasz az LMBTQ közösség jóvoltából. Ők másként nem is tudnak gondolkodni, minthogy így ábrázolva próbálják lejáratni a heteroszexuálisakat. Mert náluk a perverz kapcsolat az nem bűn, és nem kritizálható, hanem egy elfogadandó hozzáállás, azonban a természetes erotica,  a normális viszony, a szépség az már olyan a számukra, mint egy bűnös viszony. 

 Ez valójában a Chodovar nevű cseh sörparadicsom egyik reklámfotója volt, sok más mellett ott ugyanis sörfürdőt lehet venni vagyis sörben is lehet fürdeni.  Ezt illusztrálják az eredeti képek a kádban, sörrel a kézben. Még a söröspoháron a márkajelzés is direkt jól kivehető, hiszen reklámról lévén szó.

Duró Dórát így kezdték ki a másként gondolkodók, akik közt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnökségi tagja, Boros Tibor is valamilyen hasonló indíttatásból fakadóan rakta fel és osztotta meg a saját  kifordult gondolkodása mentén mindezt és vált hamis prókátorrá.  A Pest megyei szövetség alelnöke így vált  ismét az ellenzék dezinformációs propagandistájává.  

  

Boros számára nem ismeretlen az LMBTQ közösség és annak viszonyulása. Maga is leírta már, hogy az aki mindezt ellenzi, az nem csak hogy homofób, hanem latens buzi is, vagyis sem lehet különb. Ahogy van ilyen is, meg amolyan is, úgy van nekünk normális polgárőrünk és van Boros Tibor is.  

 

Nem azért, mert nő imitátorokat tesz ki, ki tudja mi okból. Mert az sem érdekel senkit, ha ez tetszik, vagy jön be neki. A lényeg, hogy ne erőltesse rá másra, és ne állítsa, hogy ez vagy az ilyen meg olyan. 

Mint például most, amikor Dúró Dórára akarta ráhúzni a mocskosságot. Ez a gyalázatos. 

Boros polgárőr pedig ebbe álságos lejárató propagandistába állt bele polgárőrként és a szövetség tagjaként a már ismerté vált személyiségi jogsértései után ismét. Mert a nőgyalázó gyűlölködés a politikai ellenféllel szembeni ellenségeskedés mindig előrébb való nála, mint az erkölcs, vagy a polgárőrséggel járó tisztesség. 

Amúgy Dúró Dóra láthatóan nem foglalkozik ezzel a lejáratási kísérlettel, mert volt annyira aljas és alantas, hogy mindez máris önmagát csinálta ki. 

Csakhogy a PMPSZ elnökségi kötelék védelmét élvező Boros Tibor polgárőr elvtárs élheti túl ezt is. Mert amilyen a tag, olyan az elnökség és maga a szövetség is. Erre igazol rá az ócsai Boros Tibor gyalázatos ámokfutása.  Boros sorozatosan megbotránkoztató vélekedésének közösségi nyílt megosztásai olyan mélységbe rántják a polgárőseget, amit teherként a szövetség sem viselhet tovább.

 A baj nem is ezzel, hanem az Országos Polgárőr Szövetség égisze alatt ténykedő Pest Megyei Polgárőr Szövetség egyik alelnökével van, aki amolyan visszaesőként kerül mindig porondra és ezzel már nem csak magát, hanem a polgárőrséget, a mozgalmat és a szövetséget járatja le, hanem azzal a mögöttes zártsággal, ami ezt meg sem történtként elnézi, hagyja és nem beszél róla. Valójában bűnszövetséget vállalva Boros pártállása és arcpoétikája mentén állnak. Márpedig ha ez valóban így van és lehetséges, akkor kit képvisel és kinek az érdekeit szolgálja a polgárőrszövetség? Valóban megengedhető mindez a szövetség elnökségében?  Mert amikor országos konferenciát, gyűléseket és más nyilvános sajtót kapnak, akkor soha nem azt hangoztatják, amit Boros, és nem egy politikai réteg képviseletéről, vagy a másik megvetéséről szónokolnak.  Boros Tibor márpedig ezt a szembehelyezkedő lejárató kampányt űzi a szövetség elnökségi tagjaként.

Meddig bírja mindezt elviselni a polgárőr-társadalom?  Az a felelősségteljes közösség, ami az önkéntes feladatellátásból álló mögöttes csapatot bázisként alkotja és nem kap pénzt azért a munkáért, amit valójában végez. Nem úgy mint Boros, akinek még ezekre a politikai megnyilvánulásokra, hamis hírkeltésekre és kilengésekre is van ideje az alelnökiségében. 

Meddig tartható és viselhető el mindez?

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése