Miközben hazánkat egyre másra érik az antiszemita, fasiszta, szélsőséges jelzőkkel címzett támadások, addig ezt csak a zsidó állampolgárok közössége nem veszi figyelembe. Az ilyen jellegű alantas politikai támadásokkal szemben Magyarország kormánya nem győz védekezni, és háttérbe szorulni, ahelyett, hogy ezt végleg visszautasítaná és egyben lezárná.
Ezzel a lezáratlan és végestelen módon történő védekezéssel, és megfelelni akarással magunk nyitunk teret a szélsőséges nézetek, és a más vallásbeliek beáramlásának. Ennek érdekében nálunk már arra is képes a hatalom, hogy véleménynyilvánító megmozdulásokat tiltson be és fojtson el, valamint az ellenpólust magyarságot provokáló homoszexuális megmozdulásokat, parádékat engedélyeznek.
 |
| Magyarország: zsidó vezetők éppen rettegnek a mögöttes antiszemitizmustól |
A magyarországi antiszemitizmus igazából nem is létezik, csak egy kitaláció, egy fegyver ahhoz térnyeréshez, ami az újabb izraelita honfoglalás részét képezi. A fennhangon kiáltott uszításokat, nacizások mind azt célozzák, hogy magyarság egy kiszolgáltatott, alárendelt pocizóba, azaz egy légüres térbe kerüljön. Ehhez mint valami titkos szövetségeseket, felhasználják a környékbeli országok velünk szembeni vélt és szított ellenérzéseit, valamint az európai unió befolyásolt pénzügyi- politikai hatalmát. Ezzel a szembeálló hatalommal és felekkel Magyarország a magyarság nagyon nehezen tudja felvenni az ellenállást, főleg úgy, hogy a népet és annak egységét, nemzeti öntudatát, indentitását még belülről is gyengítik. Gondoljunk csak bele abba az apró kis eseményekbe, amik házunk táján is észrevétlenül és szinte szótlanul, ellenvélemények nélkül zajlik a mindennapok által. A Holokauszt eleve nem tagadható. A rá emlékezés kötelező, és előirányzott. A kommunizmus áldozatai mellett rendre elmegyünk. Trianonra még saját közegünkben itt Ócsán sem emlékezünk hivatalosan. A doni katasztrófa áldozatairól, mint a kommunizmus térnyerése elleni harcról nem beszélnek. És még sorolhatnánk azokat a háttérbe szorított nemzeti eseményeket, melyről se nem beszélnek, se nem tartanak. Köztük említhető a kereszténység számos eseménye, elfeledett, vagy kihagyott, figyelmen kívülre szánt gyertyagyújtása, mely a haza, a nemzeti öntudat, valamint Mária-országának része kéne hogy legyen.
Ebben a lelkileg, érzelmileg és anyagilag letiport térben és időben a csendes megszállás korszaka zajlik. A ránk zúdítva hangoztatott antiszemitizmust, mint valami kollektív bűnösséget, a napjaink nacizását nem toroljuk, miközben az ezzel térnyerők, a betolakodók ezt a maguk hasznára fordítják.
 |
| Náci ellenes tüntetés Magdeburgban |
Nem kell különösebb látnoki képesség ahhoz, hogy az ember meglássa a valóst. Elég, ha csak a híreket és eseményeket figyeljük.
Aztán a botrányos telekcsere üzletben, a sukorói beruházásban is zsidók játszottak közre, de mint kiderült, a sokáig Izraelben
bujkáló tartózkodó Ronald Lauder
tanúként való meghallgatására az ügyészség szerint már nincs szükség.
Pedig az ügyészség már három éve nemzetközi jogsegély keretében tanúként
akarta meghallgatni az üzletembert. Ronald Lauder a Zsidó
Világkongresszus közgyűlésére e héten érkezett Budapestre. A szolnoki
törvényszéken az ügy bizonyítási szakaszban van, ennek alapján kérdeze a Jobbik képviselője, Balczó Zoltán a legfőbbügyész-helyettes urat, indítványozza-e az ügyészség a
bíróságnál Ronald Lauder tanúként történő meghallgatását a
Sukoró-ügyben?”
Az ügyészség szerint a dokumentumban elegendő információ szerepel, ezért nem szükséges Lauder meghallgatása. Tehát a körözött szabadon járhat kelhet és izeghet, mozoghat hazánkban. Jöhet, mehet az itteni világkongresszuson. Immár nem bűnös. Nem véletlenül került elő.
Budapest amúgy is a liberális zsidóság fővárosa. Nem véletlenül keresztelték át
Judapestnek a Demszky korszakban. A több éves fővárosi liberalizmus és az ebbéli túltengés úgy rányomta bélyegét az országra, mint mohácsi vész. Az 1526-ot követő török megszállás nem tudom, hogy hagyott-e akkora
balsorsot, mint a jelenleg bontakozó országrablás fog
Az idei
Élet Menetében már nyílt magyarellenességet is tapasztalhattunk felvonuló zsidók között. Erről képi felvétel is készült, a rendőrség mégis a békés plakátolót állította elő, mint valami rendzavarót.
Mégis és máig
minket naciznak, antiszemitáznak, és Petőfi szavaival élve sem küldhetjük őket a kurva anyjukba, mert az már esemény, és látjuk,
bemutattuk, mivel jár.
Közben a zsidóság egyre nagyobb teret nyer hazánkban és lassan úgy szivárog be az ország vérkeringésébe, mint 1541-ben anno, a török turistaként az elárult Buda várába. Csakhogy most nem Buda van oda, hanem a haza van kiárulva.
 |
| Petőfi hazafias hevületű versével üzentek a hódítóknak - nem kis galibát keltve |
A jelenlegi európai politika egy önmagát elpusztítani kész európai társadalmat alkotott meg, melyet már nem is lehet nagybetûvel leírni. Ennek az uniónak az „alkotmányában” nincs keresztényiség, nincs identitás, hanem valami más. Azaz istentelen, lézengõ ritterek alkotta csoportok, melyeknek nincs joguk hazára, nincs joguk elõjogokra, vagy csak azonos elbírálásra a beözönlõ egyéb népekkel szemben. Van viszont kötelezettségük a befogadásra, a multikultira – természetesen ennek nem a jó oldalára – a pofabefogásra, az egyre inkább elbalosodó bankdiktatúrákra, s az ezzel egyenes arányban álló közös világháborúra Izrael érdekében, az antiszemitizmus vádjára, ha véleményt mer nyilvánítani, s van kötelezettsége a közös európai sír megásására, hogy egyszer oda – ha észbe nem kap végre – élve belelõjék. *
 |
| Amerikai neonáci csoport, és egyik egyik tagja - Fotó: AFP / Mark Ralston a HVG.hu-ról |
Magyarországon az államalkotó magyarság, a
rendszerváltás után, saját ezer esztendős történelmi alkotmányát, a
Szent Korona tannal együtt képtelen volt saját államjogába
visszaemelni. Ezzel együtt egy olyan alkotmányos rendet megvalósítani, ahol a jogalkotás elsődlegesen és kiemelten az
államalapító, magyar nemzetiséget és annak személyi jogait és
egyetemleges földtulajdonát hivatottak megvédelmezni, a jelen és a
jövő magyar nemzedékének boldogulására.
Történelmünk során nagyon sok fogalom
tartalma megváltozott. Az aktuális politika a régi fogalmak
tartalmát kénye kedve szerint változtatta meg, abból a célból, hogy
saját kormányzati filozófiáját és intézkedéseit igazolhassa.
A Kárpát-medencét (mai szóhasználattal) nem egy internacionális és
multikulturális hadsereg, hanem a turk-turáni-altáji népek
törzsszövetsége foglalta el és lakta be. Olyan geneológiai és
genetikai alapon is rokon népekkel alkotva társadalmat, akik már
korábbi népvándorlási hullámokban, itt a Kárpát-medence területén
megtelepedtek, de germán és szláv nyomásra korábbi prioritásuk
felmorzsolódott. A magyarság közép-ázsiai eredete, különösen a
génmarker (bajkáli) vizsgálatok tükrében napjainkra vitathatatlanná
vált, nem beszélve azokról a nyelvi és fogalmi egyezésekről,
amelyek a magyarságot nem csupán genetikailag, hanem
archeo-kulturálisan is ezekhez a népekhez kötik. Igaz, hogy a
XVII-XVIII. század óta, a német orientáció alatt nyögő, (I. Lipót
Ungarische Einrichtungswerk-je, vagyis Magyarország /etnikai/
berendezése óta), majd a bolsevik történetírás által eldeformált
„magyar történelem tudat", értékrendjében erodálta a nemzeti
tudatot.
A cél a magyarság
„multikulturalizációja" volt!
A judaizmusnak és a VIII. századtól a talmudi rabbinikus
törekvéseknek, a rabbinikus micváknak és hagyományoknak
köszönhetően a zsidóságon belül ilyen multi-kulturalizációra nem
került, illetve nem kerülhetett sor. A judaizmus kemény belső
világával konzerválta és megmentette a zsidóságot a széteséstől, a
„MI ZSIDÓK" tudatának eltűnésétől.
A magyarságnak sajnos nem volt a
Judaizmushoz hasonlatos Turanizmusa!
Ha megjelentek, ilyen
irányú törekvések, akkor azt néhány idegenszívű sietett eltaposni
vagy nevetségessé tenni.
A zsidósággal ellentétben a magyarságot
saját papjai fosztották meg archeo-kulturális gyökereitől és
kényszerítették nyugati és német orientációra és
multi-kulturalitásra. Egy XVIII. századi Kolonics Lipóttól mit is
várhatott volna a magyarság, hiszen már a neve is és genealógiája
is elárulja magyarsággal kapcsolatos intézkedéseinek filozófiáját.
A zsidóságnak volt Majmonédésze, meg Judás Makkabeusa és Sevet
Muszarja (zsidó erkölcsi kódexe). Ameddig a zsidóság történetére és
a zsidó mibenlétre a zsidóság saját törvényei és papjai ügyeltek,
addig a magyaroknál a törvényeket nem magyar, hanem idegen
érdekeknek megfelelően hozták meg. A katolikus egyház pedig nem a
magyar szellemiséget erősítette, hanem éppen fordítva.
 |
| Ilan Mor izraeli nagykövet az El Al zsidó légitársaság első járatának
érkezésén a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2013. április
30-án |
Most amikor már az egyik legnagyobb zsidó közösség él nálunk, akkor jönnek ezzel a visszataszító kirekesztő szöveggel, az antiszemitizmussal és nácikkal.
Pedig ha valóban azok lennénk, akkor soha nem váltunk volna befogadó országgá.
 |
| Az izraeli és az amerikai nagykövet a budapesti erőfitogtató felvonuláson testőrökkel |
Erre most a hétvégén zajlik minden idők legnagyobb zsidó konferenciája Budapesten.
Az izraeli El Al légitársaság nyolc héten keresztül a legnagyobb gépeivel, a Boeing 747-400-as típusával (Jumbo Jet) teljesíti heti Budapest-Tel Aviv járatát.
Hetven országból érkezik küldöttség a vasárnap kezdődő Zsidó Világkongresszusra (WJC) Budapestre.
A
Hotel Intercontinentalban zajló háromnapos eseménysorozat miatt a
hétvégén a magyar fővárosba érkezik a világ számos befolyásos zsidó
közéleti személyisége, és több ország küld magasrangú diplomatákat az
eseményre.
A WJC az MTI érdeklődésére közölte: azért tartják idei tanácskozásukat
Budapesten, mert azt az üzenetet akarják közvetíteni a magyarországi
zsidóságnak, hogy szolidárisak vele.
Ebben az országban él a legnagyobb zsidó közösség Közép-Európában, lélekszámuk meghaladja a százezret -
emlékeztettek.
A Zsidó Világkongresszus véleménye szerint a közelmúltban
Magyarországon és más országokban is "drámaian emelkedett az
antiszemita és rasszista megnyilvánulások száma", és "ez aggodalmat
váltott ki a zsidó embereknél".
 |
| Antiszemita fogadtatás, amikor vízsugárral és tortával köszöntik a teltházas járatot? |
Izraelben és a nemzetközi zsidó szervezetek által kiadott éves
összegezésekben, időszerű jelentésekben rendszeresen azzal riogatnak,
hogy Magyarországon az egyre fokozódó antiszemitizmus miatt a zsidók már
az utcára sem mernek kimenni. Most mégis azt olvassuk, hogy az izraeli
fiatalok életének élményéhez vezető úton az első lépés itt, - a
zsidógyűlölő - Magyarországon kezdődik.
 |
| Toborzás és jelentkezés a zsidó államban - új honfoglalás |
A
Jobbik tüntetést jelentett be a zsidó térhódítással szemben, de Orbán
Viktor megengedhetetlennek titulálta ezt és betiltatta a rendőrséggel.
Ezzel
maga is Gyurcsányt formázva kézi vezérlésre állította azt a
rendőrséget, melyet 2006 kapcsán amúgy még el sem számoltattak.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken arra utasította Pintér Sándor
belügyminisztert, hogy minden törvényes eszközt használjon fel a
szombatra, Budapestre tervezett alkotmányellenes anticionista rendezvény
megakadályozására. A kormányfő közleményében hozzátette: arra kéri "a
Legfelsőbb Bíróság elnökét, vizsgálja meg, Magyarországnak milyen jogi
eszközök állnak rendelkezésére, hogy érvényt szerezzen az alkotmánynak".
A kormányfő közleménye előtt nem sokkal Fővárosi Törvényszék a
honlapján azt írta, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
pénteki végzésével hatályon kívül helyezte a budapesti rendőrfőkapitány
azon döntését, amellyel megtiltotta a szombati budapesti rendezvényt.
A Jobbik a történtekre úgy reagált, hogy a független magyar bíróság
döntései mindenkire kötelezőek, "függetlenül attól, tetszik vagy nem
tetszik", azokat Orbán Viktor kormányfőnek is tiszteletben kell
tartania.
 |
| Vona beszédet mond - a Jobbik kiállt |
A Jobbik rendezvényét a rendőrség eredetileg engedélyezte, de Orbán Viktor miniszterelnök még pénteken is
azt kérte a Kúria elnökétől,
találja meg a módját a tüntetés betiltásának. A demonstrációt
eredetileg ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész szervezte, ám miután
egyháza vizsgálatot indított ellene, visszalépett, és felesége vette át a feladatot.
A Belügyminisztérium figyelmeztetése ellenére közel ezer tüntető
gyűlt össze a budapesti Vértanúk terén. Több fekete egyenruhás, és
árpádsávos zászló is látható volt a tömegben - jelentette a Hír24 helyszíni tudósítója.
Győztünk, mert itt vagyunk - mondta Vona Gábor a Jobbik elnöke a
rendezvény főszónoka, majd szavai után a rendezvény befejeződött, az
anticionisták pedig szétszéledtek.
Ez ma az antiszemita, kirekesztő Magyarország, Európa feketének kiáltott báránya, a zsidók kedvenc találka és gyülekezési helye.
A konklúziót pedig mindenki vonja le magának.
http://nemzeti.blogter.hu/
*