A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kirekesztés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kirekesztés. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 18., kedd

A baloldali-, liberális gyülöletkeltés a leginkább jellemző azokra, akik éppen a másikra mutogatnak - befóliázva

 „A Pride hónap alkalmából, a Budapest Pride Fesztivál előestéjén, Izrael Állam Nagykövetsége szolidaritást vállal a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex (LMBTQI+) közösségekkel. A Pride Fesztivál lehetőséget ad arra, hogy közösen ünnepeljük az LMBTQI+ közösségek sokszínűségét és az általuk elért eredményeket” – olvasható az izraeli nagykövetség, a Budapest Pride alkalmából a közösségi médiában megjelentetett közleményében, amely így folytatódik:

„Az ünneplés közben azonban, nem feledkezünk meg arról, hogy az LMBTQI+ emberek teljes egyenlőségéért folytatott küzdelem még nem ért véget. Elutasítjuk ezen közösségek és tagjaik elleni erőszak, gyűlölet, elnyomás, diszkrimináció és intolerancia minden formáját.”

Sajnálattal látjuk, hogy a kormányhoz egyáltalán nem köthető, ellenzékiek egyáltalán nem hajlandók szolidaritást vállalni a meleg közösséggel. Hiába adott lehetőséget a Budapest Pride a közös megértésre, az LMBTQ+ közösség ünneplésére, amikor számos baloldali, liberális ünneprontó provokatív mocskolódása  vitte el show-t. Ez bizony nem eredmény, hanem eredménytelenség, azaz bukás. A liberálisok bukása. 

A melegek elleni gyűlöletkeltésével a Pride alkalmával elbukott Juszt László, az egykori kommunista újságíró. Juszt tett ki egy bejegyzés közösségi oldalára a  Budapest Pride kapcsán, összefüggésbe hozva a Fideszből kilépett Szájer Józseffel, és azzal a történéssel, hogy a másságot bemutató, szexualitást ábrázoló tartalmú termékeket celofánba csomagolják.  


 Erre aztán előjött azzal a gyűlölet-teljes náci ukránok áldozataira utaló felvetéssel, hogy Szájert is le kéne fóliázni, mielőtt visszatérne a közéletbe. 

„Az ünneplés közben azonban, nem feledkezünk meg arról, hogy az LMBTQI+ emberek teljes egyenlőségéért folytatott küzdelem még nem ért véget. Elutasítjuk ezen közösségek és tagjaik elleni erőszak, gyűlölet, elnyomás, diszkrimináció és intolerancia minden formáját.”

 Ugyancsak közel erre az álláspontra jutott Ócsán az a polgárőr, aki az Országos Polgárőr Szövetség Felügyelő Bizottság tagja, aki szintén az által már többször molesztált Szájer József fóliába csomagolásáról osztott meg közzétételt. 

Mindezek nyomán már nem csak a volt Fideszes közismerten homoszexuális Szájert fogták üldözőbe, hanem a vitathatatlanul hetero miniszterelnököt is az ukránok által ismert fóliába helyeznék.  

Mert ugyebár "...nem feledkezünk meg arról, hogy az LMBTQI+ emberek teljes egyenlőségéért folytatott küzdelem még nem ért véget. Elutasítjuk ezen közösségek és tagjaik elleni erőszak, gyűlölet, elnyomás, diszkrimináció és intolerancia minden formáját.”

Juszt és Boros nem feledkezik meg arról, hogy az emberek teljes egyenlőségéért folytatott küzdelme érdekében nekik felelniük kéne a gyűlöletkeltés ezen megjelenítési formájával szemben. Ők mégis megteszik. Gyűlölködnek pocskondiáznak és személyiségi jogokat sértenek.  

 "Elutasítjuk ezen közösségek és tagjaik elleni erőszak, gyűlölet, elnyomás, diszkrimináció és intolerancia minden formáját."

És mindezek után már más liberálisok is veszik a bátorságot és szarnak nagyköveti felhívásokra és úgy nyomják a személyes gyűlölködést, ahogy a csövön kifér.

 "Elutasítjuk ezen közösségek és tagjaik elleni erőszak, gyűlölet, elnyomás, diszkrimináció és intolerancia minden formáját.”

Aztán még ők, ezek mondják, hogy tégy a gyűlölet ellen, lépj fel az egyenlőtlenségekkel, a kirekesztéssel szemben és vállad fel önmagad. 

A jellemtelenek felvállalják azt az aljas tempót, amivel a másikat próbálják megbélyegezni és kiközösíteni? 

Nem hinném, mert mind Juszt mind pedig Boros vesztett már pert bíróságon. 

*

2023. július 8., szombat

Baranyi és az Amnesty International ferde hajlama - etnikai rasszizmus és a liberális szegregáció

1955-ben óriási botrány pattant ki, mivel Rosa Parks  feketeként a fehéreknek fenntartott helyre ült egy buszon Amerikában. 

 68 év múltán az akkori események után Baranyi Krisztina, Budapest IX. kerületének polgármesterként az Amnesty International közreműködésével, vagy 10 órányi munkával átfestettek egy padot amolyan megkülönböztetési célzattal az olyan más viselt tulajdonsággal rendelkezők számára, akik különböznek az általánosan elfogadott „fehér, keresztény, heteroszexuális” többségtől. 

Ferencvárosban a szexuális deviánsoknak hoztak létre elkülönített padot - kivezényelt rendőrök védik

 Mindez nem más, mint egyfajta etnikai rasszizmus, amit a liberálisok amolyan helyi szegregációként valósítanak és mutatnak be.

A rasszizmus elleni fellépés önmagában is olyan feladat, amely belső jogi eszközökkel nem oldható meg hatékonyan.
 
A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külső vagy belső tulajdonságait kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.
 
A tizenkilencedik század rasszista gondolkodói, például Houston Stewart Chamberlain, jelentős hatást gyakoroltak Adolf Hitler generációjának több tagjára.

Az afroamerikai kisebbség hátrányos megkülönböztetése az 1950-es évekig lappangó politikai feszültséggóc volt az Egyesült Államokban.  Rosa Parkst az ottani történelem egyik legsikeresebb, faji megkülönböztetés elleni megmozdulását váltotta ki.  

Baranyi és az Amnesty International egy ilyesfajta provokációt indít és hajt végre ezzel a megkülönböztetéssel.   

Rosa Parkst elmesélése szerint a vezető akkor  rászólt az ott ülő négy feketére, hogy álljanak fel és adják át a helyüket.

Évekkel később, visszaemlékezve erre a napra Parks azt mondta, „Mikor a fehér sofőr felénk lépett, intett, és megparancsolta, hogy keljünk fel a helyünkről, éreztem, hogy úgy borít el az elszántság, mint a takaró egy téli éjszakán.”

„A sofőr azt akarta, hogy álljunk fel mind a négyen. Először nem mozdultunk, de azt mondta, 'Adják át azokat a helyeket.' A másik három ember felkelt, de én nem.” -  ekkor hívta a rendőrséget.

Ma a Baranyi és az Amnesty által felállított (kijelölt és átfestett) pad a társadalmi elkülönülést, a megkülönböztetést és a másság kirekesztését idézi vissza.  Az általuk létrehozott "alkotást" a rendőrségnek kell felügyelnie, mert a DK-s Niedermüller Péter által rémisztő képződményeknek nevezett fehér, keresztény heteroszexuálisok képesek lennének mindezt tüntetőleg visszailleszteni a megszokott közösségi rendszerbe. Abba a környezetbe, ahol a megkülönböztetés nem ildomos.

 A rasszizmus és a diszkrimináció elharapódzása, az etnikai ellentétek kiéleződése manapság a szivárvánnyal szimbolizált a fajtól eltérő szexuális mássággal  jelentkező mozgalom, mai közismert mozaik szavával LMBTQ+ "társadalmi" csoportosulások előtörésének köszönhető, amit a liberális politika támogat.

Mindez kicsit olyan, mint az a polgárjogi mozgalom amit a kirekesztett afroamerikaik vívtak a hazájuk elfajzottjaival szemben. 

1956-ban egy Sydney Rogers készítette rádióinterjúban West Oaklandben, hónapokkal letartóztatása után Parks, mikor megkérdezték, miért döntött úgy, hogy nem adja át a helyét, azt mondta: „Egyszer s mindenkorra tudni akartam, mik a jogaim mint emberi lénynek és mint az Alabama állambeli Montgomery polgárának.”

 Ma nem tudni, hogy Baranyiban mi lakozik és valóban más a lélektana, mint a többségi társadalom adta női mivolta.  Félő, hogy ő is csak a maga másságát kívánja ezzel szimbolizálni.

Az viszont tény, hogy Baranyi és az Amnesty folyamatosan provokálja a kerületben élő közösséget.  

2021-ben Baranyiék már felállítottak egy térdre ereszkedő szivárványszínűre színekre festett szabadságszobrot, ami komoly felháborodást váltott ki. Azt is egy ideig rendőröknek kellett védeniük, majd ledeszkázták és később elvitték.  Érdemben semmit nem értek el vele, a negatív visszhangokon túl. 

https://assets.telex.hu/images/20210401/1617275304-temp-mHHkja_cikktorzs.jpg
A Mi Hazánk mozgalom OSB-lapokkal kerítette körbe, és ragasztványokkal látta el  - rendőrök igazoltatták az ebben résztvevőket

Erre  most ismét a buzulás és a magukból kifordult nemiséget vallók megkülönböztetését hozta ki a pad átmázolásával. Lassan úgy tesznek, mintha ezt a filozófiát kötelezővé kéne tenni. Úgy túszkolják rá a normális többségi társadalomra, mintha a hagyományos családi modell nem adna számukra megfelelő és elégséges viszony. Ez az a másság, ami Baranyiból és az Amnesty szervezetéből felénk árad.

Mindez persze nem más, mint egyfajta kiközösítéssel  járó meghasonlás.

*

2020. április 12., vasárnap

EZEN A NAPON...

1947. április 12-én, ma 73 éve kezdődött az elbitorolt Felvidékről a magyarok kitelepítése. Ez a nap így a Felvidékről kitelepítettek emléknapja.

A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „AZ EZERÉVES FELVIDÉK "Idegenek etik magyar szónkat, Idegentől kér regetjük Kenyerünket, sónkat. Magyar kezek szántogatnak, Régi rögön új uraknak, Néped hegy Más arat, hol mi vetettünk Jövevények, ek, szolgák lettünk földjén.' ANCIENT HUNGARY”
A magyar Országgyűlés 2012. december 4-én fogadta el, hogy április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja legyen. 1947-ben e napon indult el az első, elűzötteket szállító vonat Magyarország felé.

Az 1918-ban az Osztrák–Magyar Monarchia romjain mesterségesen létrehozott Csehszlovákia határai közé kisebbségként mintegy egymillió őslakos magyar került. A Felvidék déli, színmagyarlakta sávját az 1938. november 2-ai első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak. A második világháború után a csinálmány Csehszlovákiában az 1945. április 5-ei kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország „felbomlasztásáért”.

Az Edvard Beneš államfő által május és október között életbe léptetett, de csak 1946-ban törvényerőre emelt dekrétumok közül 33 közvetlenül vagy közvetve e két nemzetiség alapvető jogait korlátozta, a 33. számú dekrétum pedig megfosztotta őket állampolgárságuktól. A 88. számú rendelet lehetővé tette a közmunkaszolgálatot: 1945–46 telén mintegy 40 ezer felvidéki magyart deportáltak a csehországi Szudéta-vidékre. A rendeletek emellett lehetővé tették a magyarok földjeinek elkobzását, elbocsátásukat állásukból, hivatalos nyelvhasználatuk és kulturális egyesületeik betiltását.

Mivel a nagyhatalmak nem engedélyezték a magyarság egyoldalú kitelepítését, csak a lakosságcserét, a tiszta szláv állam megteremtésén fáradozó csehszlovák kormánynak más módszereket kellett találnia. Beindult a "reszlovakizáció". Az akció során 423 ezer megfélemlített, fenyegetett magyar adta be kérvényét, és a hatóságok 327 ezret nyilvánítottak közülük szlováknak. Emellett a prágai kormánynak sikerült a magyar kormányt megegyezésre kényszerítenie a határmódosítás nélküli lakosságcseréről. Az 1946. február 27-én Budapesten aláírt lakosságcsere-egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, amennyi szlovák önként távozott innen.

Nem érhető el leírás a fényképhez.A prágai kormány várakozásával ellentétben azonban – hiába folyt szabályszerű toborzási kampány a magyarországi tótok körében – mindössze 60 ezren jelentkeztek áttelepülésre, míg Szlovákiából 76 616 magyart szállítottak Magyarországra. A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult.

A Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését, az elkobzott vagyonok visszaadását a szocializmus összeomlása után sem Csehszlovákia, sem az 1993 óta önálló cseh és szlovák állam nem tűzte napirendre.

A BENES-DEKRÉTUMOK A MAI NAPIG ÉLETBEN VANNAK!

*

2020. február 17., hétfő

Érdekképviselet helyett haszonlesés, bűnözők érdekvédelme, és a társadalmi rend felfogatása - kár- és tehertétel

Ezerrel nyomják a cirkuszt a cigányság körül.  Állandóan áldozatnak született bárányoknak, elnyomott kisebbségnek, elveszett szorgos embereknek állítva be be őket.

Tisztelet a dolgos, szorgos, becsületes kisebbségnek.

Igaz, már nem lehet faji és etnikai alapon statisztikákat kérni a börtönlakók etnikai származása felől, mert annyira toleráns és együttérzők vagyunk, hogy ott a magyarság kisebbségbe szorulása nem okoz problémát a különböző jogvédő szervezeteknek.

Az Amnesty International Magyarország, a  Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság nem foglalkozik a magyarság etnikumával, csak az ezzel ellentétes érdekvédelemmel.

Az Emberi Jogi Munkacsoport amelynek jelenleg 70 civil szervezet a tagja. 11 tematikus munkacsoport működik a Kerekasztal keretében, amelyek külön-külön hivatottak foglalkozni a sérülékeny társadalmi csoportok jogi, gyakorlati problémáival, valamint szakpolitikai javaslataival. Mindezek egyike sem a hetero, keresztény, fehér ember rémisztő képződményeinek jogait képviseli.


A ez a niedermülleri-formula le van tojva, el van nyomva és legszívesebben el is lenne ásva, ha nem lenne még annyi tartás benne, hogy ezzel szemben még ellenálljon.  Amúgy pedig nem sokat tesz/teszünk az érdekvédelméért.

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/02/gyongyospata-1000x600.jpg
Egy település felforgatása - cigány kártya
Lássuk be, ma a Gyöngyöspatai cigányok, vagy ahogy divatos idegen szóval emlegetik "romák".  Ezek az emberek egyfajta kötelezően elviselendő tagjai a társadalomnak. Egy olyan tehertétel, mely állandóan foglalkoztatja a társadalmat akár az örökös felárkoztatás, vagy éppen az állami egészségügyi szolgáltatás, az eltartartás szempontjából, továbbá a munkás dolgozói réteg adómértéknek szempontjából. A cigányok nagyon különbözőek. A normálisabbja hasznos tagja a társadalomnak és képes a közös együttélésre. Dolgoznak, családban élnek, gyerekeket vállalnak. A cigányság kapcsán a liberálisok még sem tekintik a romnyikat egyfajta szülőgépnek, mert velük szemben sokkalta elfogadóbbak, mint a fehérekkel. Ez csak a hetero fehérekre vonatkozik. Így az ellenzéki liberálisok, a momentumosok is csak a fehér, hetero, keresztény kisebbségre értik és fordítják le, - pontosabban torzítják el - azt a családtámogatást, amit a kormány biztosít. Ezt kiforgatva egyfajta szülési kötelezvényként - ami valójában nem is létezik - értelmezik a gyermekvállalást. Ők mégsem kirekesztők maguk szerintük. Pedig nagyon is azok, mert nem a gyermekáldásban szapora cigányokat, vagyis a romnyikat tekintik szülőgépnek, hanem csak azokat a nem cigány családtámogatottak (vagyis a fehéreket), akik nem spontán, hanem tervezetten vállalnak gyereket. Az álataluk megítélt fehér, hetero keresztény csoportba tartozó gyereket vállaló nőket, degralálják akik dolgos és tudatos családépítők. Ők ezekkel szemben lépnek fel, amikor ezt a családtámogató kormányprogramot egyfajta kötelezvényként értelmezik és sérelmezik.

Vagyis összességében elmondhatjuk, hogy a liberálisok nem a cigányok pártján, hanem a magyarok ellenében politizálnak, míg a niedermülleri fehér, hetero, keresztény rémísztő képződmények ezzel szemben inkább egységes magyarságban és ezzel együtt a vele élő dolgos cigányságban gondolkodik.

A koalició liberálisai ezzel szemben inkább rasszisták maradnak, mintsem elfogadók, vagy egyetértőek lennének. Nekik csakis az számít, hogy többen legyenek, mint a honvédők. Ezért is álnak össze és alkotnak szövetséget a korábban nácizott szélsőségekkel.


Ezzel a felütéssel azt a közismert tényt kívántuk jelezni, hogy a Jobbik működésére mindvégig meghatározó jelleggel bírt a cigánysághoz történő viszonyulás.

Nekik semmi nem számít, csak a hatalomrajutás. Ennek érdekében az ördög öregynajával is képesek frigyre lépni.
http://www.nograd24.hu/files/gyongyospata08_500.jpg
Jobbik - Gyöngyöspata
Amikor ma Gyöngyöspatát említjük, akkor egyrészt a Jobbik ottani demonstrációja során, amikor az „Összefogás a cigányterror ellen" címmel tartott demonstrációt a Jobbik és az Új Magyar Gárda Gyöngyöspatán a megszaporodott bűncselekmények miatt, akkor Vona Gábor mellett Schneider Tamás, a Jobbik alelnöke örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek és kifejezik szolidaritásukat a gyöngyöspataiakkal.

https://www.egerhirek.hu/wp-content/uploads/2019/02/Sneider_verekedos_1.jpg
Sneider Tamás - skinhed
Ma persze Sneider Tamás (Roy) már nem így látja, és a vele egy-húron pendülő liberálisok sem, hiszen az akkori baloldal sem az már, ami volt. Ma ők együvé forrtak a szélsőségessé vált gyurcsányi erőkkel. Ez a (korábbi ifjúkommunista) DK alkotta dobrevi-koalíció alkotja ma azt az ellenzéket, melyben a két szélsőséges párt, a DK és a Jobbik közt ott sorakozik a MSZP, a Liberálisok, a Párbeszéd és Momentum is.  Ezek összességében sem jobbak deákné vásznánál.

Sneider Jobbikja ma Gyurcsány és Gyurcsányné alkotta DK-szövetségese. Létrehozva a nemzetiszocialista múlt rémképét

Amikor a kádári-korból ránk maradt Népszava arról számolt be, hogy "a Betyársereg és a Magyar Gárda rettegésben tartja Gyöngyöspatát". Közben az igazság az, volt, hogy a gyöngyöspatai cigányok tartották rettegésben az ott élő, nem cigány dolgozókat.   

Vona Gábor a Jobbik elnökeként elmondta, hogy a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) "egyik prominense, Juhász Péter annak a Bajnai Gordonnak a soros szövetségese és politikai bajtársa, aki kapcsán ugye rendszeresen felmerül az amerikai támogatottságnak a kérdése". 


"Fontosnak tartottam elmondani, hogy a mi véleményünk szerint igenis felvetődik annak a biztonsági kockázatnak a gyanúja".

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/10/juhasz-peter-fidelitas.jpg
Juhász Péter - drog és TASZ egy az egyben ( - úszító fenegyerek)

A gyöngyöspatai romák korábbi vezetője állítja,  Juhász Péter (a kanabiszos) mások nyomorából húzott hasznot akkor, amikor a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Romaprogramjának terepmunkása volt és jogvédő tevékenységet végzett Gyöngyöspatán. “Undorító amit csinálsz” – írta közösségi oldalán Farkas. 

Szóval ez a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) és a hozzá hasonlatosan aljas Helsinki Bizottság az Amnesty International Magyarország szervezetével együtt, de külön-külön sem hajlandó megszólalni a tanárverő cigányokkal kapcsolatosan. Ők nem lépnek fel a tanárverések ellen az igazság oldalán a pedagógusokért, ha velük szemben a züllött cigányokról van szó.  Ugyanígy nem emelték fel a szavukat, a veszprémi késelésben a 26 évesen legyilkolt Marian Cosma esetében.  

9 évvel a gyilkosság után, 2018-ban az édesapa kiborult: - Borzalmas érzés, hogy ezek az emberek ünnepelnek, gyakorlatilag egy tragédia nyomán örvendeznek! A fiam támadója mulatozik, míg mi nyomorgunk: ők vígan élnek, én és a nejem a létminimum környékén tengődünk, és az egészségünk is romokban hever – tolmácsolta a Blikknek a gyászoló apa szavait dr. Helmeczy László ügyvéd.

– Hiába ítélt meg a bíróság 210 millió forintnyi vagyoni és 16 milliónyi nem vagyoni kártérítést az ügyfelem részére, ők a mai napig egyetlen fillért sem kaptak. Én már mindenkinek írtam ebben az ügyben, érdemi válasz azonban nem érkezett – mondta el a Blikknek.

Marian halálát követően a Cozma család anyagilag is nagyon nehéz helyzetbe került.

A kurvák futtatató Sztojka Iván egy nyitott tetejű (új kabrió) BMW-vel furikázik Veszprémben – mondta Petre Cozma a ProSportnak. – Egy életre tönkretették a családom! Senki és semmi nem hozhatja vissza Mariant!  

Elvették a lelkünknek legdrágábbat, és néha azt kívánom, hogy velük is az történjen, ami velem és a családommal! – fogalmazott a román sportlapnak az édesapa.

https://delhir.info/wp-content/uploads/2019/11/sztojka.jpg
Sztojkáék állítólag bodzaszedésből éltek, gazdagodtak és gyarapodtak - aztán meg őltek, meg nőket kényszerítettek protítucióra

Három héttel a tatárszentgyörgyi rasszista mészárlás után a cigánysoron romák támadtak egy gyanús lassúsággal közlekedő, sötétítő fóliázott ablakú autóra éjjel. Az autó utasai közül az egyik nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyben két éve már született egy elsőfokú ítélet, de az eljárást megismételték, kedden pedig a Miskolci Városi Bíróság meghozta a verdiktet: közösség tagja elleni erőszak miatt összesen 34 év szabadságvesztéssel büntette a közel tucatnyi támadót. Az ítéletet a Magyar Helsinki Bizottság bírálta, mondván: a romákat legfeljebb garázdaságért ítélhették volna el.
„A minősítéssel volt a bajunk. Meggyőződésünk, hogy nem állt meg a közösség tagja elleni erőszak vádja, a bíróság mégis ez alapján és nem garázdaságért ítélte el a vádlottakat” – mondta a hvg.hu-nak Baltay Levente, a romák védelmét is ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédje.

Két hónappal korábban a veszprémi Cozma-gyilkosság ügyében született másodfokú ítélet verte ki a biztosítékot Navracsics Tibor igazságügyi miniszternél, aki nehezményezte, hogy az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt vádlottak büntetését 18 éves börtönbüntetésre enyhítette a bíróság. A miniszternek olyannyira nem tetszett az ítélet, hogy az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kérte a Kúria elnökétől, aki a kérését visszautasította. Navracsics Tibor levelét akkor többen úgy értelmezték, hogy ezzel megsértette a hatalmi ágak függetlenségét, hiszen miniszterként nem jogosult a bűncselekmények ítélkezési gyakorlatának felülvizsgálatára, lépése pedig a független igazságszolgáltatás befolyásolására való kísérlet.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEic1ge0sja-asXKbGkBLNHnDEAQjiGJ1-r7npf7Ohy4RLd_oMLF4P7SM80f1SrohBnXvZIwr0VgS67DrOhTrdInihe1miw79Wsi-wHSL0l8_3AXBTUsIv8l7WpN8MBg44Ps4RBUjQOGK_k/s1600/baltay_levente_tomeggyilkos.JPGA TASZ munkatársa szerint nincs két egyforma ügy, s ez az oka annak, hogy a kívülállók és a laikusok számára sokszor úgy tűnhet, nagyon eltérő ítéletek születnek egy adott bűncselekmény elbírálásában. „A bírónak a mérlegelési körébe sok minden beletartozik: maga a cselekmény, annak előzménye, az, hogy mi történt utána, az elkövető helyzete, a büntetett vagy a büntetlen előélet, a bűncselekmény óta eltelt idő, az enyhítő és súlyosbító körülmények és még sorolhatnánk” – magyarázta Baltay Levente.

Baltay a 2000-es években, a budapesti balliberális regnálás korszakában az SZDSZ-közeli médiában is futtatott „civil” LátKép Egyesület jogi képviselője volt.

Tisztelt Ügyvédi Kamara! Tisztelt Bánáti János Úr!

Feljelentés Baltay Levente romagyilkosságokat, pszichiátriai bűnözést, Újságíró- és Keresztyénüldözést, Emberjogvédők Elleni Betiltást, Koncepciós Pereket, Erőszakos, Fegyveres Elhurcolásokat agresszíven és követelőzően pártoló ügyvéd ellen!

(Villámgyorsan született FELJELENTÉSÜNK az összes budapesti rendőrkapitányságnak, a többi hatóságoktól kezdve országgyűlési képviselők tömegeinek, belföldi és külföldi polgári és katonai titkosszolgálatoknak, emberjogi szervezeteknek, külföldi diplomáciai képviseleteknek, orbán viktor fasiszta és sztálinista bűnöző médiumainak és további médiumok tömegeinek stb., megannyi titkos címzettel, továbbá a Világháló mind több posztján, mind több államban publikálva!)

A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA szinte kizárólag Keresztyénekből álló Emberjogvédő Újságírói, Filmrendezők, Zeneszerzők, a nem régiben alakult Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetségének Aktivistái, számos kategóriában minden magyarok közül a legfőbb emberjogvédők és a legfőbb politikai bűnözést leleplezők vagyunk. Sok egyéb mellett mi vagyunk, akik a romagyilkosságok bírósági tárgyalásaira kezdettől fogva a legnagyobb létszámban szerveztük az úgynevezett hallgatóságot (civileket, aktivistákat, újságírókat; valamennyien roma jogvédők). A cigánygyilkosságok tárgyalásai közül egy kivételével pl. A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, egyben a nem régiben alakult Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ) alapító-elnöke, a Molnár F. Árpád Úr az összes tárgyaláson megjelent. A romák között határon innen, egészen Kanadáig a legnépszerűbb roma jogvédők mi vagyunk, túl azon, hogy a legfőbb tekintetetekben láthatóan a legaktívabbak is!

Azt tapasztaltuk, hogy több ügyvéd - akik tagjai vagy vezető tisztséget betöltő személyei a TASZ (Társaság A Szabadságjogokért) nevű szervezetnek - a romák elleni támadások sértetti képviselőiként vannak jegyezve. Ugyanakkor vagy éppen ezért, miután névleg jelen vannak a romák elleni sorozatgyilkosságokról szóló tárgyalásokon, szinte soha, egyikük sem jelent meg az egész tárgyalási idény alatt! A legritkábban megjelenő ügyvéd szintén a TASZ embere. Ez a fajta, szinte a tökéletességre törekvő abszolutista hiányzás önmagában is elfogadhatatlanná, méltatlanná és az Ügyvédi Törvénnyel összeegyeztethetetlenné teszi, hogy ezek a nevükben ügyvédek egyáltalán elláthassák a romák jogi védelmét! Sem most, sem ezt követően, soha! Ezt a roma sértettek, áldozatok stb. biztonsága teljesen evidensen megköveteli! Senki nem kíván magának olyan ügyvédet, aki azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy a legtöbbet hiányzik a tárgyalásokról, és ki egyszer sem menti magát! Aztán pedig kiderül, hogy egy bizonyos szervezet tagjaként példátlan harcot és üldözést folytat a legnépszerűbb roma jogvédők eltitkolására, totális betiltására, állandó fegyveres elhurcolására, a romák mellett szóló bizonyítékok ismételt elkobzására, még egy kisgyermek számára is azonnal tetten ért és megbukott koncepciós perek védelmére és további halmozására stb., stb., stb.!

Mi számos vádlotti és sértetti ügyvéddel beszéltünk és beszélünk. Kivétel nélkül minden ügyvéd - függetlenül attól, kiket képviselt - távol állt attól, hogy a romákkal és képviselőikkel szemben ellenséges, vagy akár a legcsekélyebben arrogáns magatartást tanúsítson! A TASZ csak nevükben roma jogvédői - beleértve a TASZ-t, mint szervezetet is - mindezekkel radikálisan és abszolút ellentétben extrém és szélsőséges ellenségességet tanúsított minden sértetti roma jogvédelemmel szemben, amit csak tetézett, hogy olyan hírhedt ügyvédek, mint a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) szervesen beépített embere, Baltay Levente (TASZ ügyvivő, sértetti "ügyvéd") a titkosszolgálati konspirációs szabályoknak megfelelő, klasszikus módszerekkel, ugyanakkor pokoli látványos bukássorozattal nyíltan arrogáns, agresszív, követelőző, vádaskodó, támadó, ellenséges módon állt ki minden olyan állami üldözés mellett, ami a romák elleni sorozatgyilkosság katonai titkosszolgálati és más politikai szálai csak említése ellen irányultak, és ugyanilyen halmozottan rosszindulatú és látványosan politikailag motivált erőszakossággal állt ki az állam és minden politikus tökéletessége mellett a Keresztyén és Legfőbb Roma Jogvédő HÍRHÁTTÉR elleni, megfélemlítő célú házkutatások, teljes bizonyíték-elkobzások, életveszélyes politikai fenyegetések, nácizmus és hitlerizmus vádjával hol a zsidók elleni népirtások megemlékezéséről, hol a romagyilkosságok bírósági tárgyalása elől elhurcolt Újságíró-üldözések mellett, tehát a megfélemlítések és a nyilvános terror képviselőjeként, aktivistájaként, a bűnszervezeti bűntettek és abszolút népirtó sajtócenzúrák oldalán!

Baltay Levente, a TASZ-ba és az Amnesty International-be beépített ügyvéd a rekordtartó a bíró leglátványosabb jogsértései ellenében is a bíró tökéletessége hangoztatásában, amit agresszív, elfogadhatatlan és minősíthetetlen stílusban terjesztett ki a jövőre nézve is, azaz hogy a bíró tökéletes volt, tökéletes és tökéletes lesz ezután is. Eközben a bírótól a romák által kért és törvényben biztosított jogok bíró általi ismételt lesöprésére, ugyanakkor az állami politikai bűnözők védelmét szolgáló, a vádlottak részéről indítványozott titkosítások jóváhagyására is arrogáns és agresszív helyeslés és követelőzés volt a reakció Baltay Levente gyakorlatilag leplezetlen romagyilkosság-párti ügyvéd részéről! További vád, hogy Baltay Levente sorozatosan úgy tesz, mint aki a kisgyermekek számára is azonnal világos, egyértelmű és agyonbizonyított bűncselekményeket sem érti, ellenben hangos, kvázi vagy egészében ordítozásba kezd, hogy nem érti a legegyszerűbb tényközléseket sem!

Az állami bűnözés és a despotikus kormányzás alapos ismerőiként és tapasztalt emberjogvédőkként itt kiemelten és ISMÉTELTEN, IGEN, MÁR MEGINT FELHÍVJUK A FIGYELMET, hogy ilyen fasiszta, moslék, tűrhetetlen eljárást a diktatúrák rákosi- és mai kínai rendszerében ismerhettünk bevett gyakorlatként, hogy még az ügyvéd sem érti meg a tőmondatokat sem, álljon vele szemben egyszerre akárhány rutinos tanú és emberjogvédő újságíró! Tűrhetetlen az állami fasizmus ilyen gátlástalan képviselete, ahol (csak egy további példa) Baltay Levente - továbbá - azt a következtetést vonja le, hogy ha mi minden minden filmünkben tiltakozunk a hitlerizmus ellen, akkor mi azt kifogásoljuk, hogy miért nem enged minket orbán viktor népszerűsíteni a hitlerizmust! AZONNAL KÖVETELJÜK BALTAY LEVENTE ÜGYVÉDI KAMARÁBÓL TÖRTÉNŐ KIZÁRÁSÁT ÉS ELLENE BÜNTETŐ FELJELENTÉSEK MEGTÉTELÉT!

A halmazati bűnelkövetések és az Ügyvédi Törvény (1998./XI.) paragrafusainak teljesen gátlástalan és nyílt, halmozott megtaposásainak sorozata miatt kérjük

 1. az Ügyvédi Kamara hivatalos vizsgálatát, továbbá kérjük

 2. a vizsgálathoz nélkülözhetetlen, kendőzhetetlen, elkerülhetetlen MEGHALLGATÁSUNKAT a fenti és további, e FELJELENTÉSBEN a terjedelmi korlátok miatt nem részletezett törvénysértések sorozata miatt!

Kérjük továbbá Baltay Levente TASZ-ügyvéd ellen a hivatalos, mindent átfogó, mindenre kiterjedő vizsgálatot és az Ügyvédi Kamarából való végleges kizárását, mivel tapasztalataink szerint egyértelmű, hogy az ilyen jellegű bűnelkövetők morálisan soha nem fognak két lábra állni, és kizárt, hogy bűnöző életmódjukkal szakítani bírnak. Aki ennyire irányítható, ilyen szélsőségesen ellenséges az emberi jogokkal szemben, ennyire könnyen zsarolható és megfizethető az állam részéről, ennyire krónikusan és betegesen hazudozó, az olyan halmozott defektusokkal rendelkezik, amik KIZÁRJÁK a gyógyulást és becsületes, a legcsekélyebb mértékben is megbízható, következetes munka leghalványabb esélyét is!

Egyúttal kérjük Baltay Levente és környezete vagyongyarapodási vizsgálatát, s hogy kik, milyen háttérrel adták a megbízásokat arra, hogy bárki jogi képviseletét ellássa!

Kérjük továbbá a TASZ ügyvédeinek a romák elleni sorozatgyilkosságot illetően a sértetti vagy bármiféle más képviseleti megbízásának azonnali és végleges megszüntetését! Az állami hátterű romagyilkosságok bűnszervezeti köreinek védelme tekintetében a TASZ példátlan bűnszervezeti összefogást tanúsított a tanúk megfélemlítésére, elhallgattatására, a bizonyítékaik elkobzására, a tanúk és tényfeltárók elleni hamis vádakra, a tanúk és tényfeltárók erőszakos, ismételten fegyveres erőkkel és közpénzen történő elhurcolására, a tanúk és tényfeltárók összes tevékenysége eltitkolására és betiltására!

Kérjük, hogy minket az alábbi címeken értesítsenek, és hívjanak kihallgatásra!:
Telefon: +36/30/919-6386 ; hirhatter.multimedia@gmail.com

Tényközöljük, hogy - sok-sok ezer feljelentéseink ellenére - telefonszámainkon büntetőjogi kormányszerv kizárólag az Orbán Viktortól kezdeményezett, Tóth Tamás budapesti rendőrkapitány által írásban elrendelt házkutatásban, bizonyíték-elkobzásokban, fegyveres elhurcolásokban keresett hitlerizmus és sztálinizmus koncepciós pere hamis vádjával. Tehát amiben baltay levente, a tasz és határozottan, egyre meggyőzőbben elmebeteg barátai olyan szkizofréniás értetlenséget tanúsítanak ellenünk, mert szerintük a Keresztyén és Legfőbb roma jogvédő tevékenység, amely állandóan tiltakozik és FELJELENTÉSEKET tesz a náci és sztálini népirtások és jelképei terjesztése ellen, az azért hitlerista és sztálinista, mert orbán viktor, a baltay leventés katonai biztonsági hivatal főparancsnoka azt mondja.

Üdvözlettel a Jézus Krisztus Nevében A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA szinte kizárólag Keresztyénekből álló Emberjogvédői, Újságírói, Zeneszerzői, Filmrendezői és további jogi aktivistái

2011.07.26., 11:48 óra



Csak éppen akkor nem, amikor társdalmi közérdekről, vagy nemzeti közösségünkről lévén szó.  A híresen hírhedt jogvédő szervezetek és mögöttes munkatársaik a Helsinki Bizottság, az ismert TASZ, és a többi szélhámos tárasaság egyike sem állt ki cigányok által megölt Szögi Lajos érdekében, vagy Marian Cosma képvisletében.  

A tatárszentgyörgyi gyilkosságok után Juhász Péter és Békés Bence, Ózd környéki falvakat kezdtek el látogatni, hogy az ott élő romáknak segítséget nyújtsanak. A médiát, és a TASZ-on keresztül a jogérvényesítés eszközeit felhasználva megkezdődött egy a helyiek érdekérvényesítését fejlesztő folyamat, melyet részletesen szeretnénk dokumentálni, ennek első lépése ez a film. 
A TASZ 2009 nyarán kezdettt intenzívebben romaügyekkel foglalkozni.  Programunk célja, hogy javítsuk a romák érdekérvényesítő képességét,  mediátori szolgáltatást  nyújtsunk problémás ügyekben, és a stratégiai pervitel eszközével vegyük fel a harcot az intézményesült diszkrimináció  és a hivatali packázás  ellen, amely megnehezíti, sőt sok esetben ellehetetleníti a nyomorban élők helyzetét. Célunk az is, hogy a nyilvánossággal megismertessük a mélyszegénységben élők napi gondjait és rettenetes életkörülményeiket.

https://i2.wp.com/www.vadhajtasok.hu/wp-content/uploads/2020/01/1259588.jpg?resize=1000%2C666&ssl=1
Állandóan ez a beállás a verekedésre - erre készülnek, ez van az iskolában, a riportban és az életben

Most amikor a gyöngyöspati cigányok - köztük elítélt, tanárverő és más nem dolgozó kétes alakok - kártérítéséről beszélünk, akkor sem jönnek elő azok az "igazágért" küzdő pénzéhes "civil" jogvédő szervezetek akik annyira képesek képviselni a kisebbségi jogokat, hogy most akkor ebből az összegből előbb rendezze már le a cigányság tartozását azok felé, akik számára a bíróság korábban megítélte azt. De nem, ezek a jogvédők most nem járnak el, nem képviselik az igazságosságot.
A liberális Mérce szerint a TASZ és a Helsinki nem akar részt venni a hamis politikai cirkuszban. Vagyis ez már egy hamis, álságos politika és cirkusz. Az, amit ők művelnek persze nem az. Legalábbis szerintük. A TASZ az állammal szemben védi meg a kiszolgáltatott helyzetben lévőket.   

https://forum.p24.hu/forumkep/26/255381/430/12877858/1.jpg
Gyurcsány és a hozzá illő társaság - mi nem voltál még
A cigányság által elkövetet cselekmények a gyilkosságok, a károkozás és a hátrahagyott adósság nem állami tartozás, így Szögi Lajos, Marian Cosma özvegyei esetében és érdekében semmit nem teszenek.  

Kérdem én tisztelettel, hogy van a Marian Cosma számára megítélt kártérítés, a Szögi Lajos családjának megítélt pénzt ki és mikor fogja kifizetni?  A megvert tanárok kártalanítása hol marad?  Hol marad ezen esetekben a harcos Helsinki Bizottság, a nagypofájú TASZ, és az éves jelentéseit küldő hazug  Amnesty International? Azok az érdekvédők, akik az ellenzéki gyurcsányista koalíció mentén politizáló Magyar György ügyvédi társulatával az egyszer már elítélt bűnöző Czeglédy Csabával kokettálnak. Ők a kirekesztők, az igazi rasszisták és a pénzéhes képmutatók. Ők szolgáltatják ki, bocsájtják áruba a normális, dolgozói többséget egy lumpen haszonleső és sokszor bűnözői  köröknek. Ezek az élősködök nem az igazság jogvédői, hanem a társadalmi rend felforgatói.

Otthon is a rugdosódás megy, a tanulás helyett - az anyát már elítélték egyszer, de nagyon várja a kártérítést

Hol  képviselik ezek a neidermüleri fehér, hetero, keresztények rémísztő képződményeinek sorcsapásait, amit éppen azok okoznak, akikkel együtt gazdagodnak? 

*

2020. február 16., vasárnap

Soha nem tudhatod, hogy megosztó bejegyzéssel mikor kibe rúgsz bele - egy csapodár közösségi vagdalódzása

Címzetes polgárőre a városnak az Országos Polgárőr Szövetség és a Pest Megyei Polgárőr Szövetségnek, rendszeres közösségi megosztója kisvárosunknak. 

Nem is a hova igazodás, és a megosztás az ami igazán kifejezi az ember jellemét, függetlenül a kórelőzményektől, hanem az a mit mellékel hozzá.  

Csakhogy értsük: "Már kezd a hócipőm tele lenni ezzel a @rva nagy székelységgel! Ők mitől magyarabbak, mint az aki itt született?"  - elvégre a stílus maga az ember.
 
Ezzel szemben a Bukodi Károly Ócsa polgármesterének közösségi oldalán ez olvasható:  "A Bolyai János Gimnázium - Ócsa diákjainak színvonalas műsorával és Péter Szabó Szilvia fantasztikus koncertjével ünnepeltünk a Magyar Kultúra Napján. Imre Puskás barátomnak gratulálok a kitüntető díjhoz." 
 
Bukodi Károly polgármester közösségi megosztása az eseményről.

 Most nem kívánok itt azzal foglalkozni, hogy a polgármester miként ismeri el, és tünteti ki a sörfociban elismert haverját a városi elismeréssel.  Ez már megszokott haveri focista gárda kapcsán, hiszen képesek voltak a bíráságig vinni a tornatermi randalírozást a foci kapcsán. Ez volt az a birtokháborítási per, amin kicsit elcsúsztak, de sebaj, mert azóta is a foci viszi a prímet, ahogy a közpénzt is, legyen az támogatás, vagy ügyvédi költség.

Puskás Imre mindvégig a polgármester oldalán állt, vele focizott akkor is, amikor még alpolgármesterként és egyszerű itt élőként rúgták együtt a bőrt. Mondhatni haveri kapcsolatba kerültek ezért hát most megérett a baráti elismerésre.

Most ezt hagyjuk is, mert ebben a történetben nem ez a lényeg, ahogy az sem, hogy Puskás Imre valójában mit tett a helyi kultúráért.  Ne firtassuk...

Híradás az önkormányzat lapjából, az Ócsai Kisbíróból - a polgármester és a polgárőri meghatározás szerinti @nagy székely

Puskás Imre nem itt született, hanem az elcsatolt részen. Van aki románnak, más külhonba szakadt hazánk fiának tartja, más meg csak úgy titulálja, ahogy a kifakadó polgárőr: "@rva nagy székely".

És ez a lényeg. Az, ahogy a niedrmülleri elkorcsosultság előjön a származás, a hovatartozás, vagyis a faji megkülönböztetés alapján. Mert ha székely, akkor az más, az nem a mi fajtánk, hanem a @rva nagy" hazafiasság jelképe.  

Ez nem a polgárőr gyűlölködve fröcsögős oldalának bejegyzései
Nem tudom, mi kell még ahhoz, hogy valaki megértse a személyiségi jogokat, a másokhoz való viszonyulást, az emberi  tisztességet. Azt, hogy nem degradálhatjuk le a másikat csak úgy, mert az nem jön be nekem, vagy mert az másként él, gondolkodik.  

Ha valaki templomba jár Te meg ateista vagy, attól még lehetnél rendes. Az sem számít, ha más a politikai nézeted, vagy egykoron az elnyomó hatalmat szolgáltad, hiszen nem a múltbeli párttagságod, vagy mostani pártvonzódásod szerint ítélkezünk, hanem a viselkedésed, a megnyilvánulásaid alapján, Mert miként élsz, ahogy ítélsz, úgy ítélnek meg téged is. 

Ez olyan mint az adjon Isten és a válasz rá a fogadj Isten. Az áldás és békesség a keresztényeknél. Ha ezt nem is érti vagy érted akkor legyen előtted, hogy az ateisták és az elvtársak is köszöntek egymásnak a maguk módján. Ott volt az erőt egészséget elvtársak, amire meg volt az adott sablon válaszod. 

Most, hogy nincs előírás, csak a tisztesség ezzel már nem tudsz mit kezdeni érthető okokból.  Ettől függetlenül azért lehetne valami jó modor még összeszedni, akkor is, ha már túl vagy azon a koron, hogy okulj, de legalább a saját hibádból tanuld meg, hogy nem lehet csak úgy büntetlenül lekicsinyíteni, lenézni, vagy megbántani a másikat.  A székely is ember és nem is akármilyen.  

Fogad el ezt akkor is, ha nem értesz egyet az elismerő kitüntessél, a focival, a rendszerrel és a kormánypárttal.  

Legalább ne legyél bunkó, mert hogy fogsz és fognak mindezek után mások vagy éppen egymás a szemébe nézni?

*

2016. november 3., csütörtök

Ennek tapsoltak Ócsán - "Az asszonynak nincs helye az asztalnál" ( - Kis Grófo kijelentésén megdöbbentek)

Mint már szó volt róla, a közpénzből támogatott Juhfesztiválok szervezői fellépőként a cigány-mulatós előadót, alias Kis Grófot hívták meg a III. rendezés alkalmával. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXIWmcSAQU64UC2cmwCVqQ-ufGJZvPnjZKMCxyMPXNtYAY2VX8CVkGGW72Q03s7cEWBQOKYTvd9lnG9ZH5ZkxrEkfsW-phYKpiarG_U3qobz3XS0XKel50Rf5ozZBQjgIY9y-LBwnEo1k/s640/Boros+%25C3%25A9s+csapata.jpg
Kis Grófo Ócsán a városi polgárőrség védő gyűrűjében és Boros Tibor felvezetésében a közpénzből támogatott III. Juhfesztiválon - Ócsai Gazdakör Szervezet, Ócsai Hagyományőrző Egyesület

Az értetlenül túlajnározott haknisnak Ócsán többen is tapsoltak a színpadra lépése és előadása kapcsán, de a Boros vezette polgárőrség is rendesen kivette a részét a fesztiválműsor folyamán. 

Nos, mint ismert, a Kis Grófo nem csak fellépéseivel, hanem más közéleti szerepkörben is a nyilvánosság elé kerül. Az Ócsán május 1.-én fellépő Kis Grófoként ismert személy a  rendőrség figyelmét is kivívta, mert nem sokkal az itteni vendégjátékát követően, 2016 nyarán rabosították. Akkoriban a blogunk is beszámolt róla, "garázdasággal gyanúsítja, és rabosította is a rendőrség Kis Grófót" - ahogy  értesült a Blikk. A lap úgy tudta, hogy a bulizós cigánytól, és testvérétől a Ceglédi Rendőrkapitányságon vettek ujjlenyomatot.

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/t31.0-8/13131548_1010506292374699_2523708751067501777_o.jpg
(A)Kinek nincs helye az asztalnál - III Ócsai Juhfesztivál ( - szervezők: Rácz János. Radics József, Kerepeczki Ferenc)

Most azonban más megbotránkoztatást kiváltó hír járja be vele kapcsolatosan az étert. Az ATV-be meghívott vendégként nyilatkozó Grófo előadta, hogy évszázados cigány tradíciók mentén éli az életét, ahol a férfi dolgozik, az asszony pedig otthon neveli a gyerekeket. 

- Nálunk abszolút nem szokás, hogy a férfi házimunkát végezzen, a nő pedig nem dolgozhat. Hála Istennek nem azon a szinten állunk, hogy kelljen. De olyanról sem lehet szó, hogy az asszony nélkülünk elmenjen mondjuk mulatni. Ha bármilyen vendégünk van, nem ülhet az asztalunkhoz. Neki az a dolga, hogy kiszolgáljon minket. De ha van női társaság, akkor átülhetnek egy másik asztalhoz. Ha nincs, akkor bemegy a konyhába, és elkezd mosogatni. Én azzal értek egyet, hogy az asszonynak nem kell hallgatnia, miről folyik a szó a férfiak között - árulta el Kis Grófo, azaz Kozák László az ATV stúdiójában.

http://www.lipicailo.hu/wp-content/uploads/2016/04/iii.-ocsai-juhfesztival-2016..jpgA Kis Grófo néven elhíresült Kozák László tévényilatkozata sok konzervatív asszonynál, de más liberális felfogás szerint is botrányos, kirekesztő és megalázó. Egy ilyen hitvallást nem ildomos támogatni és népszerűsíteni, mert antidemokratikus, és semmibe veszi a nők egyenjogúságát.  

Kovács Ákos zenészt ennél sokkalta kevesebbért állította pellengérre a balfék sajtó, amikor képes volt azt mondani, hogy "A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak - a nők dolga a gyerekszülés."  

Ebből akkoriban olyan politikai hecce-cáré kerekedett, ami jelképesen felért egy jobb- és baloldali egymásnak feszüléssel. 
A sokakat felháborító szavak szerint a nők önmegvalósítását a gyermekszülésnek kellene jelentenie. 

Ezt ráadásul Kövér László is megválaszolta: “Nem akarjuk Magyarországot férfigyűlölő nők és a nőktől rettegő feminin férfiak, a gyermekekben/családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó jövőtlenség társadalmává tenni. Azt szeretnénk, ha fiaink nem csak tanulhatnák, hanem értenék is Petőfinek ‘Ha férfi vagy, légy férfi’ című versét, ha lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk”

Erre aztán tiltakozásul majd felrobbant a bal-liberális oldal és a vele az internet.
A politikus és a popsztár kijelentése ellen tiltakoztak a nőjogi szervezetek, illetve az internet kreatív rétege is felkapta a témát. A közösségi hálót elárasztották a szülést, kövér Lászlót és Ákost összekötő mémek, karikatúrák. 

http://ocdn.eu/images/pulscms/NWY7MDQsMCwyMSw3Y2YsNDY0OzA2LDMxNCwxYmM_/1f344779a89d452ab94401b249da7cea.jpeg
Kis Grófo megmondta hol a nő helye és mi a mi a dolga - évszázados tradíciók mentén ( - bunyó miatt rabosították, és Beluzsárné Belicza Andrea őrnagy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette:"garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya" )

Most kíváncsian várom, hogy a nem éppen konzervatív dáridós, aki mind politikai, mind pedig alja körökben is népszerű, és a rendőrség előtt sem ismeretlen, az a Kis Grófo miként mozgatja meg az ATV-s kijelentésével azokat, - köztük nőszervezeteket, jogvédőket, - akik anno annyira rászálltak a szülést szorgalmazó előadóra illetve a témákra. 

Mert ügyebár ha a szülés az érvrendszerük szerint nem kimondottan olyan - diszkriminatívan - női dolog, mint a Kozák (Grófo) László szerinti konyhai mosogatás, vagy az egyazon társaságbeliség, akkor most nagyon önmaguk ellen vallanak.

Ezzel az ellentételezett jelenséggel pedig nagyon kilóg az a politikai lóláb, amit annyira nem szerettek volna akkor áltatni láttatni. 

Szóval miként is állunk akkor a nőkhöz?
Hogy is van ez mű(-)fajilag? 
 Femina.hu nyomán
*