Azt mondhatják, könnyen beszélünk, mert semmibe nem kerül. Közben meg az igazság az, hogy Önöknek nem kerül mindez semmibe. Ez egy teljes egészében közpénz és támogatástól mentes, tiszta blog. A megjelenő tartalmak a pénztelen valóságon alapulnak.
Olvassák, vagy ne; -egyre megy, a kibicnek semmi sem drága. A blog ingyenes, a tartalom sokat ér, mert ebben az a közvagyon, ami a háztartások többségéből hiányzik. Közéletről, pénzről, politikáról van itt szó.
Pápai Mihály még 2020 novemberében ítélt meg magának bruttó
4,1 millió, vagyis nettó 2,7 millió forint jutalmat, miután a veszélyhelyzet
újbóli bevezetése miatt nőtt a polgármesterek hatásköre. Ezt követően Kassai
Dániel, Pestszentlőrinc független önkormányzati képviselője törvényességi
eljárást kezdeményezett, mert szerinte a gyáli polgármester „bőven
túlterjeszkedett a vészhelyzeti és az önkormányzati törvényekben meghatározott
szabályokon”.
A kormányhivatal vizsgálata
megállapította, hogy a polgármester határozatával kapcsolatban jogszabálysértés
történt és emiatt “törvényességi felhívás kibocsátására került sor”. Bár arról
nem írtak, hogy Pápainak vissza kell-e fizetnie a pénzt, de Kassai a Facebookon
úgy vélte, hogy „ilyenkor kötelezik
a jogsértőt a jogsértő állapot megszüntetésére és a jogszerű állapot
helyreállítására”.
Nemrég írtam róla, hogy Gyál város polgármestere Pápai
Mihály (Fidesz-KDNP) saját magának jutalmat állapított meg bruttó 4.188.000,-ft
összegben, amivel bőven túlterjeszkedett a vészhelyzeti és az önkormányzati
törvényekben meghatározott szabályokon.
Mivel
álláspontomat alátámasztották a hatályos jogszabályok, ezért a jogsértő állapot
helyreállítása érdekében, vagyis hogy tegye vissza a pénzt a kasszába Pápai
Mihály polgármester úr, törvényességi eljárást kezdeményeztem az illetékes
kormányhivatalnál.
A
kormányhivatali válasz ma megérkezett, az eljárást lefolytatták, a Pest Megyei
Kormányhivatal "jogszabálysértést állapított" meg, ami a gyakorlatban
azt jelenti, hogy ilyenkor kötelezik a jogsértőt a jogsértő állapot
megszüntetésére és a jogszerű állapot helyreállítására.
Ezerrel nyomják a cirkuszt a cigányság körül. Állandóan áldozatnak született bárányoknak, elnyomott kisebbségnek, elveszett szorgos embereknek állítva be be őket.
Tisztelet a dolgos, szorgos, becsületes kisebbségnek.
Igaz, már nem lehet faji és etnikai alapon statisztikákat kérni a börtönlakók etnikai származása felől, mert annyira toleráns és együttérzők vagyunk, hogy ott a magyarság kisebbségbe szorulása nem okoz problémát a különböző jogvédő szervezeteknek.
Az Emberi Jogi Munkacsoport amelynek jelenleg 70 civil szervezet a tagja. 11 tematikus munkacsoport
működik a Kerekasztal keretében, amelyek külön-külön hivatottak
foglalkozni a sérülékeny társadalmi csoportok jogi, gyakorlati
problémáival, valamint szakpolitikai javaslataival. Mindezek egyike sem a hetero, keresztény, fehér ember rémisztő képződményeinek jogait képviseli.
A ez a niedermülleri-formula le van tojva, el van nyomva és legszívesebben el is lenne ásva, ha nem lenne még annyi tartás benne, hogy ezzel szemben még ellenálljon. Amúgy pedig nem sokat tesz/teszünk az érdekvédelméért.
Egy település felforgatása - cigány kártya
Lássuk be, ma a Gyöngyöspatai cigányok, vagy ahogy divatos idegen szóval emlegetik "romák". Ezek az emberek egyfajta kötelezően elviselendő tagjai a társadalomnak. Egy olyan tehertétel, mely állandóan foglalkoztatja a társadalmat akár az örökös felárkoztatás, vagy éppen az állami egészségügyi szolgáltatás, az eltartartás szempontjából, továbbá a munkás dolgozói réteg adómértéknek szempontjából. A cigányok nagyon különbözőek. A normálisabbja hasznos tagja a társadalomnak és képes a közös együttélésre. Dolgoznak, családban élnek, gyerekeket vállalnak. A cigányság kapcsán a liberálisok még sem tekintik a romnyikat egyfajta szülőgépnek, mert velük szemben sokkalta elfogadóbbak, mint a fehérekkel. Ez csak a hetero fehérekre vonatkozik. Így az ellenzéki liberálisok, a momentumosok is csak a fehér, hetero, keresztény kisebbségre értik és fordítják le, - pontosabban torzítják el - azt a családtámogatást, amit a kormány biztosít. Ezt kiforgatva egyfajta szülési kötelezvényként - ami valójában nem is létezik - értelmezik a gyermekvállalást. Ők mégsem kirekesztők maguk szerintük. Pedig nagyon is azok, mert nem a gyermekáldásban szapora cigányokat, vagyis a romnyikat tekintik szülőgépnek, hanem csak azokat a nem cigány családtámogatottak (vagyis a fehéreket), akik nem spontán, hanem tervezetten vállalnak gyereket. Az álataluk megítélt fehér, hetero keresztény csoportba tartozó gyereket vállaló nőket, degralálják akik dolgos és tudatos családépítők. Ők ezekkel szemben lépnek fel, amikor ezt a családtámogató kormányprogramot egyfajta kötelezvényként értelmezik és sérelmezik.
Vagyis összességében elmondhatjuk, hogy a liberálisok nem a cigányok pártján, hanem a magyarok ellenében politizálnak, míg a niedermülleri fehér, hetero, keresztény rémísztő képződmények ezzel szemben inkább egységes magyarságban és ezzel együtt a vele élő dolgos cigányságban gondolkodik.
A koalició liberálisai ezzel szemben inkább rasszisták maradnak, mintsem elfogadók, vagy egyetértőek lennének. Nekik csakis az számít, hogy többen legyenek, mint a honvédők. Ezért is álnak össze és alkotnak szövetséget a korábban nácizott szélsőségekkel.
Ezzel a
felütéssel azt a közismert tényt kívántuk jelezni, hogy a Jobbik működésére
mindvégig meghatározó jelleggel bírt a cigánysághoz történő viszonyulás.
Nekik semmi nem számít, csak a hatalomrajutás. Ennek érdekében az ördög öregynajával is képesek frigyre lépni.
Ma persze Sneider Tamás (Roy) már nem így látja, és a vele egy-húron pendülő liberálisok sem, hiszen az akkori baloldal sem az már, ami volt. Ma ők együvé forrtak a szélsőségessé vált gyurcsányi erőkkel. Ez a (korábbi ifjúkommunista) DK alkotta dobrevi-koalíció alkotja ma azt az ellenzéket, melyben a két szélsőséges párt, a DK és a Jobbik közt ott sorakozik a MSZP, a Liberálisok, a Párbeszéd és Momentum is. Ezek összességében sem jobbak deákné vásznánál.
Sneider Jobbikja ma Gyurcsány és Gyurcsányné alkotta DK-szövetségese. Létrehozva a nemzetiszocialista múlt rémképét
Amikor a kádári-korból ránk maradt Népszava arról számolt be, hogy "a Betyársereg és a Magyar Gárda rettegésben tartja Gyöngyöspatát". Közben az igazság az, volt, hogy a gyöngyöspatai cigányok tartották rettegésben az ott élő, nem cigány dolgozókat.
Vona Gábor a Jobbik elnökeként elmondta, hogy a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) "egyik prominense, Juhász Péter annak a Bajnai Gordonnak a soros szövetségese és politikai bajtársa, aki kapcsán ugye rendszeresen felmerül az amerikai támogatottságnak a kérdése".
"Fontosnak tartottam elmondani, hogy a mi véleményünk szerint igenis felvetődik annak a biztonsági kockázatnak a gyanúja".
A gyöngyöspatai
romák korábbi vezetője állítja, Juhász Péter (a kanabiszos) mások nyomorából húzott
hasznot akkor, amikor a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Romaprogramjának terepmunkása volt és jogvédő tevékenységet végzett
Gyöngyöspatán. “Undorító amit csinálsz” – írta közösségi oldalán Farkas.
Szóval ez a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) és a hozzá hasonlatosan aljas Helsinki Bizottság az Amnesty International Magyarország szervezetével együtt, de külön-külön sem hajlandó megszólalni a tanárverő cigányokkal kapcsolatosan. Ők nem lépnek fel a tanárverések ellen az igazság oldalán a pedagógusokért, ha velük szemben a züllött cigányokról van szó. Ugyanígy nem emelték fel a szavukat, a veszprémi késelésben a 26 évesen legyilkolt Marian Cosma esetében.
9 évvel a gyilkosság után, 2018-ban az édesapa kiborult: - Borzalmas érzés, hogy ezek az emberek ünnepelnek, gyakorlatilag egy
tragédia nyomán örvendeznek! A fiam támadója mulatozik, míg mi
nyomorgunk: ők vígan élnek, én és a nejem a létminimum környékén
tengődünk, és az egészségünk is romokban hever – tolmácsolta a Blikknek a
gyászoló apa szavait dr. Helmeczy László ügyvéd.
– Hiába ítélt meg a bíróság 210 millió forintnyi vagyoni és 16 milliónyi
nem vagyoni kártérítést az ügyfelem részére, ők a mai napig egyetlen
fillért sem kaptak. Én már mindenkinek írtam ebben az ügyben, érdemi
válasz azonban nem érkezett – mondta el a Blikknek.
Marian halálát követően a Cozma család anyagilag is nagyon nehéz helyzetbe került.
A kurvák futtatató Sztojka Iván egy nyitott tetejű (új kabrió) BMW-vel furikázik
Veszprémben – mondta Petre Cozma a ProSportnak. – Egy életre
tönkretették a családom! Senki és semmi nem hozhatja vissza Mariant!
Elvették a lelkünknek legdrágábbat, és néha azt kívánom, hogy velük is az történjen, ami velem és a családommal! – fogalmazott a román sportlapnak az édesapa.
Sztojkáék állítólag bodzaszedésből éltek, gazdagodtak és gyarapodtak - aztán meg őltek, meg nőket kényszerítettek protítucióra
Három héttel a tatárszentgyörgyi rasszista mészárlás után a
cigánysoron romák támadtak egy gyanús lassúsággal közlekedő, sötétítő
fóliázott ablakú autóra éjjel. Az autó utasai közül az egyik nyolc napon
belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyben két éve már született egy
elsőfokú ítélet, de az eljárást megismételték, kedden pedig a Miskolci
Városi Bíróság meghozta a verdiktet: közösség tagja elleni erőszak miatt
összesen 34 év szabadságvesztéssel büntette a közel tucatnyi támadót.
Az ítéletet a Magyar Helsinki Bizottság bírálta,
mondván: a romákat legfeljebb garázdaságért ítélhették volna el.
„A
minősítéssel volt a bajunk. Meggyőződésünk, hogy nem állt meg a közösség
tagja elleni erőszak vádja, a bíróság mégis ez alapján és nem
garázdaságért ítélte el a vádlottakat” – mondta a hvg.hu-nak Baltay
Levente, a romák védelmét is ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
ügyvédje.
Két hónappal korábban a veszprémi Cozma-gyilkosság ügyében született másodfokú ítélet verte ki a biztosítékot Navracsics Tibor igazságügyi miniszternél,
aki nehezményezte, hogy az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt
vádlottak büntetését 18 éves börtönbüntetésre enyhítette a bíróság. A
miniszternek olyannyira nem tetszett az ítélet, hogy az ítélkezési
gyakorlat felülvizsgálatát kérte a Kúria elnökétől, aki a kérését
visszautasította. Navracsics Tibor levelét akkor többen úgy értelmezték,
hogy ezzel megsértette a hatalmi ágak függetlenségét, hiszen
miniszterként nem jogosult a bűncselekmények ítélkezési gyakorlatának
felülvizsgálatára, lépése pedig a független igazságszolgáltatás
befolyásolására való kísérlet.
A TASZ munkatársa szerint nincs két egyforma ügy, s ez az oka annak,
hogy a kívülállók és a laikusok számára sokszor úgy tűnhet, nagyon
eltérő ítéletek születnek egy adott bűncselekmény elbírálásában. „A
bírónak a mérlegelési körébe sok minden beletartozik: maga a cselekmény,
annak előzménye, az, hogy mi történt utána, az elkövető helyzete, a
büntetett vagy a büntetlen előélet, a bűncselekmény óta eltelt idő, az
enyhítő és súlyosbító körülmények és még sorolhatnánk” – magyarázta
Baltay Levente.
Baltay a 2000-es években, a budapesti balliberális regnálás korszakában
az SZDSZ-közeli médiában is futtatott „civil” LátKép Egyesület jogi
képviselője volt.
Tisztelt Ügyvédi Kamara! Tisztelt Bánáti János Úr!
Feljelentés
Baltay Levente romagyilkosságokat, pszichiátriai bűnözést, Újságíró-
és Keresztyénüldözést, Emberjogvédők Elleni Betiltást, Koncepciós
Pereket, Erőszakos, Fegyveres Elhurcolásokat agresszíven és
követelőzően pártoló ügyvéd ellen!
(Villámgyorsan
született FELJELENTÉSÜNK az összes budapesti rendőrkapitányságnak, a
többi hatóságoktól kezdve országgyűlési képviselők tömegeinek, belföldi
és külföldi polgári és katonai titkosszolgálatoknak, emberjogi
szervezeteknek, külföldi diplomáciai képviseleteknek, orbán viktor
fasiszta és sztálinista bűnöző médiumainak és további médiumok
tömegeinek stb., megannyi titkos címzettel, továbbá a Világháló mind
több posztján, mind több államban publikálva!)
A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA szinte kizárólag Keresztyénekből álló
Emberjogvédő Újságírói, Filmrendezők, Zeneszerzők, a nem régiben
alakult Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetségének Aktivistái, számos
kategóriában minden magyarok közül a legfőbb emberjogvédők és a legfőbb
politikai bűnözést leleplezők vagyunk. Sok egyéb mellett mi vagyunk,
akik a romagyilkosságok bírósági tárgyalásaira kezdettől fogva a
legnagyobb létszámban szerveztük az úgynevezett hallgatóságot
(civileket, aktivistákat, újságírókat; valamennyien roma jogvédők). A
cigánygyilkosságok tárgyalásai közül egy kivételével pl. A HÍRHÁTTÉR
MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, egyben a nem régiben alakult Kínai
és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ) alapító-elnöke, a Molnár F.
Árpád Úr az összes tárgyaláson megjelent. A romák között határon innen,
egészen Kanadáig a legnépszerűbb roma jogvédők mi vagyunk, túl azon,
hogy a legfőbb tekintetetekben láthatóan a legaktívabbak is!
Azt tapasztaltuk, hogy több ügyvéd - akik tagjai vagy vezető tisztséget
betöltő személyei a TASZ (Társaság A Szabadságjogokért) nevű
szervezetnek - a romák elleni támadások sértetti képviselőiként vannak
jegyezve. Ugyanakkor vagy éppen ezért, miután névleg jelen vannak a
romák elleni sorozatgyilkosságokról szóló tárgyalásokon, szinte soha,
egyikük sem jelent meg az egész tárgyalási idény alatt! A legritkábban
megjelenő ügyvéd szintén a TASZ embere. Ez a fajta, szinte a
tökéletességre törekvő abszolutista hiányzás önmagában is
elfogadhatatlanná, méltatlanná és az Ügyvédi Törvénnyel
összeegyeztethetetlenné teszi, hogy ezek a nevükben ügyvédek egyáltalán
elláthassák a romák jogi védelmét! Sem most, sem ezt követően, soha!
Ezt a roma sértettek, áldozatok stb. biztonsága teljesen evidensen
megköveteli! Senki nem kíván magának olyan ügyvédet, aki azzal hívja
fel magára a figyelmet, hogy a legtöbbet hiányzik a tárgyalásokról, és
ki egyszer sem menti magát! Aztán pedig kiderül, hogy egy bizonyos
szervezet tagjaként példátlan harcot és üldözést folytat a
legnépszerűbb roma jogvédők eltitkolására, totális betiltására, állandó
fegyveres elhurcolására, a romák mellett szóló bizonyítékok ismételt
elkobzására, még egy kisgyermek számára is azonnal tetten ért és
megbukott koncepciós perek védelmére és további halmozására stb., stb.,
stb.!
Mi számos vádlotti és sértetti ügyvéddel beszéltünk és beszélünk.
Kivétel nélkül minden ügyvéd - függetlenül attól, kiket képviselt -
távol állt attól, hogy a romákkal és képviselőikkel szemben ellenséges,
vagy akár a legcsekélyebben arrogáns magatartást tanúsítson! A TASZ
csak nevükben roma jogvédői - beleértve a TASZ-t, mint szervezetet is -
mindezekkel radikálisan és abszolút ellentétben extrém és szélsőséges
ellenségességet tanúsított minden sértetti roma jogvédelemmel szemben,
amit csak tetézett, hogy olyan hírhedt ügyvédek, mint a Katonai
Biztonsági Hivatal (KBH) szervesen beépített embere, Baltay Levente
(TASZ ügyvivő, sértetti "ügyvéd") a titkosszolgálati konspirációs
szabályoknak megfelelő, klasszikus módszerekkel, ugyanakkor pokoli
látványos bukássorozattal nyíltan arrogáns, agresszív, követelőző,
vádaskodó, támadó, ellenséges módon állt ki minden olyan állami üldözés
mellett, ami a romák elleni sorozatgyilkosság katonai titkosszolgálati
és más politikai szálai csak említése ellen irányultak, és ugyanilyen
halmozottan rosszindulatú és látványosan politikailag motivált
erőszakossággal állt ki az állam és minden politikus tökéletessége
mellett a Keresztyén és Legfőbb Roma Jogvédő HÍRHÁTTÉR elleni,
megfélemlítő célú házkutatások, teljes bizonyíték-elkobzások,
életveszélyes politikai fenyegetések, nácizmus és hitlerizmus vádjával
hol a zsidók elleni népirtások megemlékezéséről, hol a romagyilkosságok
bírósági tárgyalása elől elhurcolt Újságíró-üldözések mellett, tehát a
megfélemlítések és a nyilvános terror képviselőjeként,
aktivistájaként, a bűnszervezeti bűntettek és abszolút népirtó
sajtócenzúrák oldalán!
Baltay Levente, a TASZ-ba és az Amnesty International-be beépített
ügyvéd a rekordtartó a bíró leglátványosabb jogsértései ellenében is a
bíró tökéletessége hangoztatásában, amit agresszív, elfogadhatatlan és
minősíthetetlen stílusban terjesztett ki a jövőre nézve is, azaz hogy a
bíró tökéletes volt, tökéletes és tökéletes lesz ezután is. Eközben a
bírótól a romák által kért és törvényben biztosított jogok bíró általi
ismételt lesöprésére, ugyanakkor az állami politikai bűnözők védelmét
szolgáló, a vádlottak részéről indítványozott titkosítások
jóváhagyására is arrogáns és agresszív helyeslés és követelőzés volt a
reakció Baltay Levente gyakorlatilag leplezetlen romagyilkosság-párti
ügyvéd részéről! További vád, hogy Baltay Levente sorozatosan úgy tesz,
mint aki a kisgyermekek számára is azonnal világos, egyértelmű és
agyonbizonyított bűncselekményeket sem érti, ellenben hangos, kvázi
vagy egészében ordítozásba kezd, hogy nem érti a legegyszerűbb
tényközléseket sem!
Az állami bűnözés és a despotikus kormányzás alapos ismerőiként és
tapasztalt emberjogvédőkként itt kiemelten és ISMÉTELTEN, IGEN, MÁR
MEGINT FELHÍVJUK A FIGYELMET, hogy ilyen fasiszta, moslék, tűrhetetlen
eljárást a diktatúrák rákosi- és mai kínai rendszerében ismerhettünk
bevett gyakorlatként, hogy még az ügyvéd sem érti meg a tőmondatokat
sem, álljon vele szemben egyszerre akárhány rutinos tanú és
emberjogvédő újságíró! Tűrhetetlen az állami fasizmus ilyen gátlástalan
képviselete, ahol (csak egy további példa) Baltay Levente - továbbá -
azt a következtetést vonja le, hogy ha mi minden minden filmünkben
tiltakozunk a hitlerizmus ellen, akkor mi azt kifogásoljuk, hogy miért
nem enged minket orbán viktor népszerűsíteni a hitlerizmust! AZONNAL KÖVETELJÜK BALTAY LEVENTE ÜGYVÉDI KAMARÁBÓL TÖRTÉNŐ KIZÁRÁSÁT ÉS ELLENE BÜNTETŐ FELJELENTÉSEK MEGTÉTELÉT!
A halmazati bűnelkövetések és az Ügyvédi Törvény (1998./XI.)
paragrafusainak teljesen gátlástalan és nyílt, halmozott
megtaposásainak sorozata miatt kérjük 1. az Ügyvédi Kamara hivatalos vizsgálatát, továbbá kérjük 2. a vizsgálathoz nélkülözhetetlen, kendőzhetetlen, elkerülhetetlen MEGHALLGATÁSUNKAT a fenti és további, e FELJELENTÉSBEN a terjedelmi korlátok miatt nem részletezett törvénysértések sorozata miatt!
Kérjük továbbá Baltay Levente TASZ-ügyvéd ellen a
hivatalos, mindent átfogó, mindenre kiterjedő vizsgálatot és az
Ügyvédi Kamarából való végleges kizárását,
mivel tapasztalataink szerint egyértelmű, hogy az ilyen jellegű
bűnelkövetők morálisan soha nem fognak két lábra állni, és kizárt, hogy
bűnöző életmódjukkal szakítani bírnak. Aki ennyire irányítható, ilyen
szélsőségesen ellenséges az emberi jogokkal szemben, ennyire könnyen
zsarolható és megfizethető az állam részéről, ennyire krónikusan és
betegesen hazudozó, az olyan halmozott defektusokkal rendelkezik, amik KIZÁRJÁK a gyógyulást és becsületes, a legcsekélyebb mértékben is megbízható, következetes munka leghalványabb esélyét is!
Egyúttal kérjük Baltay Levente és környezete vagyongyarapodási
vizsgálatát, s hogy kik, milyen háttérrel adták a megbízásokat arra,
hogy bárki jogi képviseletét ellássa! Kérjük továbbá a TASZ ügyvédeinek a romák elleni
sorozatgyilkosságot illetően a sértetti vagy bármiféle más képviseleti
megbízásának azonnali és végleges megszüntetését! Az állami hátterű
romagyilkosságok bűnszervezeti köreinek védelme tekintetében a TASZ
példátlan bűnszervezeti összefogást tanúsított a tanúk
megfélemlítésére, elhallgattatására, a bizonyítékaik elkobzására, a
tanúk és tényfeltárók elleni hamis vádakra, a tanúk és tényfeltárók
erőszakos, ismételten fegyveres erőkkel és közpénzen történő
elhurcolására, a tanúk és tényfeltárók összes tevékenysége
eltitkolására és betiltására!
Kérjük, hogy minket az alábbi címeken értesítsenek, és hívjanak kihallgatásra!: Telefon: +36/30/919-6386 ; hirhatter.multimedia@gmail.com
Tényközöljük,
hogy - sok-sok ezer feljelentéseink ellenére - telefonszámainkon
büntetőjogi kormányszerv kizárólag az Orbán Viktortól kezdeményezett,
Tóth Tamás budapesti rendőrkapitány által írásban elrendelt
házkutatásban, bizonyíték-elkobzásokban, fegyveres elhurcolásokban
keresett hitlerizmus és sztálinizmus koncepciós pere hamis vádjával.
Tehát amiben baltay levente, a tasz és határozottan, egyre meggyőzőbben
elmebeteg barátai olyan szkizofréniás értetlenséget tanúsítanak
ellenünk, mert szerintük a Keresztyén és Legfőbb roma jogvédő
tevékenység, amely állandóan tiltakozik és FELJELENTÉSEKET tesz a náci
és sztálini népirtások és jelképei terjesztése ellen, az azért
hitlerista és sztálinista, mert orbán viktor, a baltay leventés katonai
biztonsági hivatal főparancsnoka azt mondja.
Üdvözlettel a Jézus Krisztus Nevében A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA szinte
kizárólag Keresztyénekből álló Emberjogvédői, Újságírói, Zeneszerzői,
Filmrendezői és további jogi aktivistái
Csak éppen akkor nem, amikor társdalmi közérdekről, vagy nemzeti közösségünkről lévén szó. A híresen hírhedt jogvédő szervezetek és mögöttes munkatársaik a Helsinki Bizottság, az ismert TASZ, és a többi szélhámos tárasaság egyike sem állt ki cigányok által megölt Szögi Lajos érdekében, vagy Marian Cosma képvisletében.
A tatárszentgyörgyi gyilkosságok után Juhász Péter és Békés Bence, Ózd
környéki falvakat kezdtek el látogatni, hogy az ott élő romáknak
segítséget nyújtsanak. A médiát, és a TASZ-on keresztül a
jogérvényesítés eszközeit felhasználva megkezdődött egy a helyiek
érdekérvényesítését fejlesztő folyamat, melyet részletesen szeretnénk
dokumentálni, ennek első lépése ez a film.
A TASZ 2009 nyarán kezdettt
intenzívebben romaügyekkel foglalkozni. Programunk célja, hogy javítsuk
a romák érdekérvényesítő képességét, mediátori szolgáltatást
nyújtsunk problémás ügyekben, és a stratégiai pervitel eszközével vegyük
fel a harcot az intézményesült diszkrimináció és a hivatali packázás
ellen, amely megnehezíti, sőt sok esetben ellehetetleníti a nyomorban
élők helyzetét. Célunk az is, hogy a nyilvánossággal megismertessük a
mélyszegénységben élők napi gondjait és rettenetes életkörülményeiket.
Állandóan ez a beállás a verekedésre - erre készülnek, ez van az iskolában, a riportban és az életben
Most amikor a gyöngyöspati cigányok - köztük elítélt, tanárverő és más nem dolgozó kétes alakok - kártérítéséről beszélünk, akkor sem jönnek elő azok az "igazágért" küzdő pénzéhes "civil" jogvédő szervezetek akik annyira képesek képviselni a kisebbségi jogokat, hogy most akkor ebből az összegből előbb rendezze már le a cigányság tartozását azok felé, akik számára a bíróság korábban megítélte azt. De nem, ezek a jogvédők most nem járnak el, nem képviselik az igazságosságot.
Gyurcsány és a hozzá illő társaság - mi nem voltál még
A cigányság által elkövetet cselekmények a gyilkosságok, a károkozás és a hátrahagyott adósság nem állami tartozás, így Szögi Lajos, Marian Cosma özvegyei esetében és érdekében semmit nem teszenek.
Kérdem én tisztelettel, hogy van a Marian Cosma számára megítélt kártérítés, a Szögi Lajos családjának megítélt pénzt ki és mikor fogja kifizetni? A megvert tanárok kártalanítása hol marad? Hol marad ezen esetekben a harcos Helsinki Bizottság, a nagypofájú TASZ, és az éves jelentéseit küldő hazug Amnesty International? Azok az érdekvédők, akik az ellenzéki gyurcsányista koalíció mentén politizáló Magyar György ügyvédi társulatával az egyszer már elítélt bűnöző Czeglédy Csabával kokettálnak. Ők a kirekesztők, az igazi rasszisták és a pénzéhes képmutatók. Ők szolgáltatják ki, bocsájtják áruba a normális, dolgozói többséget egy lumpen haszonleső és sokszor bűnözői köröknek. Ezek az élősködök nem az igazság jogvédői, hanem a társadalmi rend felforgatói.
Otthon is a rugdosódás megy, a tanulás helyett - az anyát már elítélték egyszer, de nagyon várja a kártérítést