A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karikatúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karikatúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 6., csütörtök

Polgárőri abúzus - folyamatos az egyéni gyűlölködés ( - szövetségben)

 Boros Tibor  az őslakosok által csak "gyűttment" titulált helyi lakos az Országos Polgárőr Szövetség prominens elnökségi tagja, ismét a kommunista múltból hozott ateista vallásgyűlöletének adott kifejezést a közösségi médiában közzétett megosztásával.

Ez a megosztás, vagyis közzététel valóban megosztja az embereket, mivel hazánkban még mindig jelentős képviselettel bír a vallásosság. Nem csak a kormány koalícióban van jelen a Keresztény Demokrata Néppárt, hanem a hétköznapok során az emberek lelkületében, életében is jelentős szerepet tölt be a vallás. 

Boros hitetlen. Neki más a világképe, mert nem úgy szocializálódott, hogy a valláshoz kötődjön.

Boros Tibor polgárőri munkája során is szívesebben vette a fiatal lányok maga körül. Látható mód ölelgette a beosztott lányokat, ami egyfajta abúzus volt, amit kénytelen-kelletlen viselték egy ideig a fiatalok, majd egymás után elhagyták a köteléket. Ma már egyikük sem szívesen emlékszik vissza és szembesül a múlt képi árnyával.

 Boros is visszább lépett helyi közszereplésekből és a háttérben a fejesek közt éli ki törekvéseit.

Korosodván Tibor is váltott és immár a lemeztelenített kőszobrokat fogdossa jó kedéllyel, aminek tényét közszemlére téve vállalja azt az önkifejezést, amit szemléltetni kíván ezzel a nagy nyilvánosság elé tárt képi kifejezéssel, amivel a saját profiljaként jelentkezik be. 

  Az országos polgárőrközösség bűnös szövetsége láthatólag nem foglalkozik vezető tisztségviselőik ilyesfajta meghasadásával. Így Boros mássága sem csapja ki náluk a biztosítékot. Sőt a helyi tagság az ismertek ellenére megerősítette a státuszában a gyalázkodót. 

Azt a polgárőrt, aki politikai hovatartozás szerint szelektálta egyesek feleségét, hol a külleme, megjelenése minősítésével, hol pedig tisztességének kétségvonása által. 

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Hasonló gyűlölködéssel  állt ki a pedofilok és más szexuális orientáltsággal bíró emberek kapcsán a politikai hovatartozásuk alapján. Nem volt ez másként egyes heterokkal szemben sem, ha éppen az nem az ő politikai ízlésének megfelelő oldalhoz tartozott. Ezek mentén észrevétlen maradt a sajátjainak tekinthető oldal hason sorsú társainak viselt dolgai kapcsán. 

De nincs ez másként a keresztényeket illetően sem. Nem egy bejegyzése utalt a hitvallás negatív megítélésére, vagy éppen kigúnyolására. Sőt, mint ahogy az egy mostani megosztott közzétételéből is látható, a vallást és a pedofíliát is képes közös nevezőre hozni. Ezzel azt hamis látszatot kelti, hogy az adott közösséghez tartozók egyfajta kollektív bűnösség részeseként tagozódnak az adott gyülekezethez. 


Érdekes, mindezt a Facebook közösségi oldalán visszatekintve látni, akkor, amikor Boros is egy adott közösség tagjaként teszi és teheti azt a közösség elleni izgatást, amit végül mindezzel megvalósít. 

Úgy látszik, a polgárőrök szövetség sem másabb mint az elnökségéhez tartozó Boros és sugallata. Innen természetszerűleg merül fel a kérdés, hogy ez a Boros-féle kollektív kiterjesztésű bűnös mívolt a szövetségre mennyire értelmezhető? 

*

2015. január 28., szerda

Charlie emlékére - mert szólás és szabadság az van ( - antiszemitizmus helyett)

 http://static.tumblr.com/42bacdf4b1fde82eff4320d6d06fb898/xhywobm/CdFnh4rvp/tumblr_static_dqmht20p9d4o8wkkk8wsgkw0g.jpg

Lefordítom:  A “Soha többé” nem azt jelenti, hogy soha többé fogják velünk megtenni, hanem azt, hogy SOHA többé nem hagyjuk magunkkal megtenni.

http://oi62.tinypic.com/70fha8.jpg
(Drawing about muslims = rajzok a muszlimokról, - about jews = a zsidókról, it's freedoom of speech = ez szólásszabadság, - it's anti-semitism = ez antiszemitizmus)   

*

2014. június 6., péntek

Ócsán a helyzet változatlan - világosságot ( - útközben)

Nem kispályásak a helyi kerékpárosok, amikor minden KRESZ előírást mellőzve vágnak neki Ócsa utcáinak.

Bár a rendőrség többször szervezett akciót a világítás, prizma és láthatósági mellény nélkül kerékpározók kiszűrésre, ez valahogy Ócsáig nem jutott el. 

 http://www.autoszektor.hu/sites/default/files/default_images/cim_nelkul.jpg

Itt az utóbbi években érzékszervileg semmit nem csökkent azon kerékpárosok száma, akik képesek az alapvető előírásoknak megfelelni.

Mivel blogunk nagy hangsúly helyez a biztonságos közlekedésre, ezért időről időre visszatérünk a problémával, egészen addig, amíg tapasztalható változás nem áll e-téren. 

Mi ennyiben (figyelemfelkeltéssel) tudjuk segíteni a rendőrség munkáját. A többi már nem rajtunk múlik.

*