Az Alba Kenyér területi képviselője, aki amúgy egy erősen szocialista beállítottságú régi vágású kommunista volt, még nyugdíjbavonulása előtt kérdezte tőlem, hogy voltam-e a Felcsúti kisvasúton.
 |
Ez lenne az amit felújítottak és megmentettek az utókornak
|
Bevallottam, hogy nem.
Erre azt mondta, hogy egyszer érdemes elmenni, végigutazni és megnézni.
Meglepve hallgattam, az ismert politikai hovatartozása okán. Sajnos azóta sem tettem meg, Ő pedig nyugdíjba ment és nem tudom már elmesélni neki a saját meglátásomból származó tapasztaltakat. Azonban már tervezem, és nagyon szeretnék eljutni a vonalra és megnézni.
Nos mivel ez az eljutás máig sem, sikerült a családdal, vagy a gyerekekkel az amúgy nagyon lejáratot vonalra, de egy igazán nem kormányzati hírforráson elém tárulva felleltem egy élménybeszámolót, amit most megosztok.
Érdemes végig olvasni, mert egy kicsit olyan "Moldovás" és mégis jó.
 |
Ilyen volt, amikor még nem szidták
|
Aki nem tudná a Felcsútat is érintő kisvasút, csak egy a Magyarország huszonkettő hasonló pályája közül. Sőt, a Lillafüredi 1923 a
gyöngyös környéki pedig 1926-óta szállít kirándulókat. Azt nem tudom,
hogy kisvasút nagyhatalom vagyunk-e ettől, de kíváncsi lettem, hogy a
nagy politikai vihart okozott Vál-völgyi vajon "mit tud"Örömöt vagy
csalódást okoz a turistáknak, esetleg vasút rajongóinak.
Ha lehámozzuk a politikát akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy
tip-top, kis korhű állomás és szerelvény várakozik ránk. Merthogy egy
esőbe hajló szombat délelőtt jártam ott, amikor is hét felnőtt és hat
gyerek helyezkedhetett el a fapadosan is kellemes vagonokban.
Korábban, errefelé a "rendes" vasút járt, ám évtizedek óta,
2016-ig csak e csupasz tégláit mutogató, magányos épület állt a puszta
közepén. Most minden a helyén, ahogy korábban, születése idején
kinézhetett, úgy léphetünk be az állomás épületébe. A büfét restinek
már semmiképpen sem nevezhetném, hiszen kényelmes, tiszta modern
bútorokkal, nagyon is "újszagú" még. A miniatűr dobostortát 590
forintért túlzásnak éreztem, de a 300 forintot fagyi gombóc ár már
erősen hajaz az átlagra. A retúr menetjegy 500 forintja fedi az érte
kínáltakat.
 |
| Kora tavaszi idill az arborétumban |
A „felcsúti kisvasút” is egy korábbi vasútvonal revitalizációjának indult: a Bicske–Székesfehérvár közötti normál nyomtávú vasútvonalat 1898-ban adta át a Bicske–Székesfehérvár–Sárbogárd
HÉV társaság. Az alapvetően szelíd dombvidéken húzódó vasútvonal
sajátossága volt, hogy a vasútállomások a magyar vonalakon korántsem
megszokott módon a településközpontokhoz viszonylag közel helyezkedtek
el, azonban a mellékvonal forgalma nem volt képes komolyabb mértékben
felfutni: még a 60-as, 70-es években is maradt a napi 3-4
személyvonatpár, melyek Bicskén Budapest felé tűrhető csatlakozással
rendelkeztek ugyan, de a már akkor is jelentős ingázó forgalmat vonzó
megyeszékhely, Székesfehérvár felé csapnivaló volt a közlekedés. Nem
véletlenül nevezte Moldova György 1977-es klasszikusában, az Akit a mozdony füstje megcsapottban a vonal már akkor is romos Vértesacsa állomását a vasút ƒ„Gyűrűfűjének”,
azaz az elnéptelenedés, utasvesztés szimbólumának. Ennek ellenére a
vonal teljes felszámolására a korban szokatlan módon sosem került sor.
Mivel két fontos fővonalat kötött össze Budapest közvetlen közelében,
ráadásul több fontos katonai létesítményt is kiszolgált, a vonalat
1979-ig személyforgalommal fenntartották, de utána sem szedték fel: a
lovasberényi laktanya (és szovjet lőszerraktár) kiszolgálása miatt a
Székesfehérvártól idevezető 22 km-es vonalszakaszt felújították, ezen
mindmáig van teherforgalom. A vonal Bicske felől sem tűnt el teljesen, a
katonai olajdepó kiszolgálása is a vonal első 2 km-ének
igénybevételével történt, bár ezt a szakaszt az utóbbi 10 évben szinte
teljesen benőtte a vadon. Ugyanez lett a sorsa a köztes 25 km-nek, bár a
vonal alépítménye még megvan, ami alapot adhat egy esetleges
újraindításra.
A vasúti kocsikat mintha az otthoni, régi játékvasútról
mintázták volna. Igaz,
"ők" 1959-ben és 1960-ban készültek és a
Nyírségben teljesítettek korábban szolgálatot. Erősen felújítva kerültek
a
Vál völgyébe, de szerencsére megtartották a fafűtéses kályhákat,
amiket még a június derekán is begyújtottak a rendkívüli időjárásra való
tekintettel. Ezt a szolgálatkészen mesélő kalauznőtől tudhattam meg,
aki szemmel láthatólag örül és büszke, hogy ott dolgozhat.
Az örömteli nyargalászásból a gyerekeket még a kis mozdonyra is
felinvitálják egy fénykép erejéig, ami egy hatévesnél mindent visz...de
egy tizennégy éves sem utasítja vissza. A mai gyerek, akit autóval
visznek mindenhova, úgy csodálkozik rá a vasútra, mint a városban
cseperedők a csirkére, ami láss csodát, nem fagyasztva, zacskóban
kapirgál az udvaron.
Az indulás után, aztán tényleg elcsodálkozik az ember, mert az
arborétumig meghúzódó tájban a szép, tágas rétek, lombos ligetek
szemetnyugatóan köszöntenek, sétálni csábítanak, ami az arborétumban
teljesíthető. A levegő zamatos rengetegnyi zöldtől s most a vasút újjászületésétől megszámlálhatatlanul több a vendég.
A
Vál-völgyi és a többi kisvasút a családokról a gyerekekről szól... és csakis arról.
*
