A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 30., szerda

Most akkor mi is a bajunk a felcsúti kisvasúttal - a Fullánk leírja azt amit átélt és meglátott ( - programajánló)

 Az Alba Kenyér területi képviselője, aki amúgy egy erősen szocialista beállítottságú régi vágású kommunista volt, még nyugdíjbavonulása előtt kérdezte tőlem, hogy voltam-e a Felcsúti kisvasúton.

https://veszpresszo.hu/sites/default/files/felcsutkisvasut_wikimedia.jpg
Ez lenne az amit felújítottak és megmentettek az utókornak

Bevallottam, hogy nem.  

Erre azt mondta, hogy egyszer érdemes elmenni, végigutazni és megnézni. 

Meglepve hallgattam, az ismert politikai hovatartozása okán. Sajnos azóta sem tettem meg, Ő pedig nyugdíjba ment és nem tudom már elmesélni neki a saját meglátásomból származó tapasztaltakat. Azonban már tervezem, és nagyon szeretnék eljutni a vonalra és megnézni.

Nos mivel ez  az eljutás máig sem, sikerült a családdal, vagy a gyerekekkel az amúgy nagyon lejáratot vonalra, de egy igazán nem kormányzati hírforráson elém tárulva felleltem egy élménybeszámolót, amit most megosztok. 

Érdemes végig olvasni, mert egy kicsit olyan "Moldovás" és mégis jó.

https://m.blog.hu/pa/pangea/image/alcsutfelcsut_3_356137_20838.jpg
Ilyen volt, amikor még nem szidták

  http://www.fullank.hu/images/00000000000000000000000000000felcs0.png

Aki nem tudná a Felcsútat is érintő kisvasút, csak egy a Magyarország huszonkettő hasonló pályája közül. Sőt, a Lillafüredi 1923 a gyöngyös környéki pedig 1926-óta szállít kirándulókat. Azt nem tudom, hogy kisvasút nagyhatalom vagyunk-e ettől, de kíváncsi lettem, hogy a nagy politikai vihart okozott Vál-völgyi vajon "mit tud"Örömöt vagy csalódást okoz a turistáknak, esetleg vasút rajongóinak.

Ha lehámozzuk a politikát akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy tip-top, kis korhű állomás és szerelvény várakozik ránk. Merthogy egy esőbe hajló szombat délelőtt jártam ott, amikor is hét felnőtt és hat gyerek helyezkedhetett el a fapadosan is kellemes vagonokban.
 
Korábban, errefelé a "rendes" vasút járt, ám évtizedek óta, 2016-ig csak e csupasz tégláit mutogató, magányos épület állt  a puszta közepén. Most minden a helyén, ahogy korábban, születése idején kinézhetett, úgy léphetünk be az állomás épületébe. A büfét restinek már semmiképpen sem nevezhetném, hiszen kényelmes, tiszta modern bútorokkal, nagyon is "újszagú" még. A miniatűr dobostortát 590 forintért túlzásnak éreztem, de a 300 forintot fagyi gombóc ár már erősen hajaz az átlagra. A retúr menetjegy 500 forintja fedi az érte kínáltakat.
 
dscn0490.JPG
Kora tavaszi idill az arborétumban
 
A „felcsúti kisvasút” is egy korábbi vasútvonal revitalizációjának indult: a Bicske–Székesfehérvár közötti normál nyomtávú vasútvonalat 1898-ban adta át a Bicske–Székesfehérvár–Sárbogárd HÉV társaság. Az alapvetően szelíd dombvidéken húzódó vasútvonal sajátossága volt, hogy a vasútállomások a magyar vonalakon korántsem megszokott módon a településközpontokhoz viszonylag közel helyezkedtek el, azonban a mellékvonal forgalma nem volt képes komolyabb mértékben felfutni: még a 60-as, 70-es években is maradt a napi 3-4 személyvonatpár, melyek Bicskén Budapest felé tűrhető csatlakozással rendelkeztek ugyan, de a már akkor is jelentős ingázó forgalmat vonzó megyeszékhely, Székesfehérvár felé csapnivaló volt a közlekedés. Nem véletlenül nevezte Moldova György 1977-es klasszikusában, az Akit a mozdony füstje megcsapottban a vonal már akkor is romos Vértesacsa állomását a vasút ƒ„Gyűrűfűjének”, azaz az elnéptelenedés, utasvesztés szimbólumának. Ennek ellenére a vonal teljes felszámolására a korban szokatlan módon sosem került sor. Mivel két fontos fővonalat kötött össze Budapest közvetlen közelében, ráadásul több fontos katonai létesítményt is kiszolgált, a vonalat 1979-ig személyforgalommal fenntartották, de utána sem szedték fel: a lovasberényi laktanya (és szovjet lőszerraktár) kiszolgálása miatt a Székesfehérvártól idevezető 22 km-es vonalszakaszt felújították, ezen mindmáig van teherforgalom. A vonal Bicske felől sem tűnt el teljesen, a katonai olajdepó kiszolgálása is a vonal első 2 km-ének igénybevételével történt, bár ezt a szakaszt az utóbbi 10 évben szinte teljesen benőtte  a vadon. Ugyanez lett a sorsa a köztes 25 km-nek, bár a vonal alépítménye még megvan, ami alapot adhat egy esetleges újraindításra.
 
 
A vasúti kocsikat mintha az otthoni, régi játékvasútról mintázták volna. Igaz, "ők" 1959-ben és 1960-ban készültek és a Nyírségben teljesítettek korábban szolgálatot. Erősen felújítva kerültek a Vál völgyébe, de szerencsére megtartották a fafűtéses kályhákat, amiket még a június derekán is begyújtottak a rendkívüli időjárásra való tekintettel. Ezt a szolgálatkészen mesélő kalauznőtől tudhattam meg, aki szemmel láthatólag örül és büszke, hogy ott dolgozhat.
 
Az örömteli nyargalászásból a gyerekeket még a kis mozdonyra is felinvitálják egy fénykép erejéig, ami egy hatévesnél mindent visz...de egy tizennégy éves sem utasítja vissza. A mai gyerek, akit autóval visznek mindenhova, úgy csodálkozik rá a vasútra, mint a városban cseperedők a csirkére, ami láss csodát, nem fagyasztva, zacskóban kapirgál az udvaron.  
 
 
Az indulás után, aztán tényleg elcsodálkozik az ember, mert az arborétumig meghúzódó tájban a szép, tágas rétek, lombos ligetek szemetnyugatóan köszöntenek, sétálni csábítanak, ami az arborétumban teljesíthető. A levegő zamatos rengetegnyi zöldtől s most a vasút újjászületésétől megszámlálhatatlanul több a vendég.
 
A Vál-völgyi és a többi kisvasút a családokról a gyerekekről szól... és csakis arról.
*

2017. szeptember 27., szerda

Két kódolatlan csatornát kapnak a MinDig TV nézők

A Spektrum az október 16-29. közti két hétben kódolatlanul, azaz ingyenesen lesz elérhető minden MinDig TV néző számára. Az ezt megelőző két hétben az AMC lesz kódolatlan a MinDig TV nézőinek.

A Spektrum tulajdonosa, az AMC Networks International Central and Northern Europe, valamint az Antenna Hungária megállapodást kötöttek, amelynek köszönhetően október 1-től újra láthatják a Spektumot a MinDig TV Extra előfizetői.

Mítoszok nyomában - a Spektrum egyik műsora

A tudományos-ismeretterjesztő csatorna öt hónapos kihagyás után kerül vissza az Antenna Hungária földfelszíni digitális MinDig TV Extra csomagjába, így ismét minden magyarországi műsorterjesztő kínálatában elérhető, összesen több mint 3 millió háztartásban.
A megállapodás része, hogy 2-2 hétig az AMC és a Spektrum kódolatlanul megy majd a MinDig TV-előfizetőknél.
 via: Origo
*

2015. augusztus 19., szerda

Több napos ünnep kezdődik Dunaharsztiban - így emlékeznek ők ( - programajánló)

http://dunaharasztima.hu/wp-content/uploads/2015/08/Keny%C3%A9r%C3%BCnnep.jpgAkinek kevés az ócsai felhozatal, az számos más kulturális és ünnepi programból tud választani a környéken.  

http://dunaharasztima.hu/wp-content/uploads/2015/08/Augusztus-20-22.jpg



Dunaharasztin a hivatalos ünneplést követően este zenés show műsor várja az érdeklődőket. 
20.-án a Bergendy, majd tűzijáték.  21.-én ABBA show, 22.-én Lecsófesztivál lesz.  









Érdemes a programokba tekinteni.

*

2015. augusztus 13., csütörtök

Programajánló - Cseh Sörpiknik Vecsésen ( - Szűcs Lajos megtisztelésével)

A sörkedvelőkre most egy igazi nyári piknik vár Vecsésen.

Három napos sörfesztivált a Bálint Ágnes Kulturális Központ szervezésében a Szűcs Lajos országgyűlési képviselő választási körzetében. A kilátogató akár találkozhat is vele a helyszínen.
Ő biztosan nem hagyja ki.

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2015/08/s%C3%B6r-aug-14-16-1.jpg

*

2014. július 28., hétfő

A majmok bolygója a botrány ellenére is népszerű - mozi elemző és ajánló ( - kertmozikban menne most jól)


Annak ellenére, hogy minden előzmény nélkül, a reklámozások ellenére a Cinema City mozihálózat Magyarországon nem vetíti A majmok bolygója: Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes) című látványos kalandfilmet, az alkotásért összefogtak a nézők: olyan sokan nézték meg, hogy a magyarországi mozijegyeladási toplista élére került, írja az Origo Filmklub 2014. július 21-én.

https://meszarosmarton.files.wordpress.com/2014/07/dawn-of-the-planet-of-the-apes1.jpg

Az akció- és kaladfilmes produkció 20 006 nézőt vonzott a magyar mozikba, ami önmagában nem nagy teljesítmény, de figyelembe véve, hogy csak negyvenöt magyarországi moziban – jórészt művészmozik, vagy vidéki filmszínházak – vetítik, szép teljesítmény. Arról nem is beszélve, hogy premier éppen egy harminc Celsius-fok fölötti időjárással járó nyári kánikula idején volt. A majmok bolygója: Forradalom ezzel a nézőszámmal a magyarországi box-office toplista élére került. Második helyen áll Adam Sandler és Drew Barrymore közös vígjátéka, a Kavarás (Blended), amelyet ezen a hétvégén 16 ezren tekintettek meg. A lista harmadik filmje a negyedmillió magyar által már megtekintett Transformers: A kihalás kora (Transformers: Age of Extinction) című blockbuster.

Angelina Jolie Demóna (Maleficent) című filmje még mindig a kilencedik, a tizedik helyre pedig A megtisztulás éjszakája: Anarchia (The Purge: Anarchy), amely 22 moziban összesen 2450 látogatót szerzett. A pap gyermekei (Svecenikova djeca) című horvát filmet tizenhat moziban mutatták be, és 1071 néző volt rá kíváncsi.
Egyesült Államok

Bemutatása óta eltelt második hétvégéjén is A majmok bolygója – Forradalom vezeti az amerikai nézettségi toplistát: a film ezúttal 36 millió dollárt keresett az USA-ban, világszerte összesen pedig már 240,5 milliós bevételnél jár. Második helyen nyitott a A megtisztulás éjszakája: Anarchia című horror 28, 4 millió dollárral.

A Cameron Diaz és Jason Segel főszereplésével készült Szexvideó (Sex Tape) című vígjáték 15 millió dolláros bevételével a negyedik helyen nyitott.
 *